A hippokratészi esküt nem kötik határok

A volt kommunista láger országai közül Magyarország több szempontból is lépéselônyben van szomszédaival szemben. Ez az egészségügyi–szociális szolgáltatások terén is lemérhetô, annak ellenére, hogy itt is vannak gondok. Évtizedek óta vállalnak határon túliakat az egészségügyi intézetek, de hivatalos formában csak a Segítô Jobb Alapítvány létrehozása óta, amely a lakóhelyükön el nem látható betegek magyarországi kezelését szervezi, koordinálja és finanszírozza. Ezt megelôzôen a minisztérium szemhunyása mellett, az állam terhére látták itt el azokat a betegeket, akiknek valamilyen módon sikerült kórházközelbe jutniuk Magyarországon.

 A hozzávetôleges becslésbôl kiderült, hogy ez az országnak évente 1-2 milliárd forint közötti összegbe került. Mert nemcsak olyan problémákkal fordultak a magyarországi intézetekhez, amelyeket otthon nem tudtak megoldani, hanem - a jobb ellátás érdekében - enyhébbekkel is.

 Az egészségügy átszervezésekor a költségvetési feltételek is megváltoztak. A biztosítási rendszerben problémássá vált e betegek befogadása, mert feltevôdött a kérdés: ki fizet értük? Az állam nem fizet, a biztosító nem fizet, s ha a kérelmezô beteg sem tud fizetni, akkor befogadása esetén a kórház veszteségszámláját terhelik.

  Dr. Kalmár László kezdeményezésére 1990-ben öttagú, lelkes csoport létrehozta a Segítô Jobb Alapítványt, azon határon túli súlyos betegek segélyezésére, akik ellátására egyes szomszédos országok még nem rendelkeznek kellô kapacitással, felszereltséggel. Kezdetben ezt teljes mértékben szponzorok segítségével oldották meg. A kormánytámogatás 1993-ban indult be, 120 millió forinttal, s évente átlag 20 millió forinttal növelték. A kormánytámogatás jelenleg az alapítvány költségvetésének a felét teszi ki, a többi adományokból gyűl össze.

 Ez az anyagi alap csupán a nagyon súlyos esetek felvállalását teszi lehetôvé, ezért nagyon szigorú, szakmailag ellenôrzött elôszűrôrendszert működtetnek a határon túli országokban is. A dr. Kalmár Lászlóval készített interjú alapján gyakorlati, közérthetô részletességgel ismertetjük: kik fordulhatnak segítségért és milyen módon ehhez az alapítványhoz, s ezen túlmenôen, mily jelentôséggel bír szakmai szempontból a különféle programokba bekapcsolódó orvosok számára, és közvetett módon hogyan hat ez vissza a betegekre.

 Kapcsolatfelvétel módja

 Ha valakinek olyan súlyos egészségügyi problémája van, amely esetében indokolt a magyarországi kezelés igénylése, többféle módon felveheti a kapcsolatot a Segítô Jobb Alapítvánnyal, de nem kerülheti meg a lakóhelyéhez legközelebb esô elôszűrô állomást. Ha nem tudja ennek címét, telefonszámát, akkor megkérdi a papjától, bármely felekezethez is tartozzon. Ha a lelkész sem tudja, akkor az megkérdezi az esperesét. Ha az sem tudja, akkor megkérdezik a püspököt, és az biztosan tudja. Az egyházi hierarchia ebben az esetben is a legbiztosabban járható út. De általában a magyar orvosok mindenike tud rólunk, hozzájuk is lehet fordulni. Ha egyenesen a budapesti központot keresik meg, akkor mi megmondjuk pontosan – név, cím, telefonszám, hogy melyik a lakóhelyéhez legközelebbi elôszűrô állomás.

 A határokon túl – Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Újvidék, Horvátország – kb. 40 elôszűrô állomás működik. Mivel a budapesti intézmények nem bírják ki azt, hogy az összes határon túli beteg Budapestre kerüljön, egy részüket Debrecenbe, Szegedre vagy Pécsre irányítjuk, ahol diszpécserközpontokat is működtetünk. Erdélyben kb. 30 orvosi-karitatív elôszűrô állomásunk van.

 Folyamodhat hozzánk a beteg, a hozzátartozója, a papja, az orvosa, a magyarországi rokon vagy ismerôs, bárki. A beteg jelentkezik a lakóhelyéhez legközelebbi diszpécserközpontunkban, a vizsgálatokat leíró kórlapokkal, diagnózisokkal, és elmondja, mire lenne szüksége, milyen jellegű segítséget igényel. A betegek vizsgálatának és kezelésének szakmai indokoltságát elsôdlegesen e központokban mérlegelik az itt dolgozó orvosok. Szakmai javaslatukat, kérésüket a magyarországi diszpécserközpontokhoz továbbítják. Ezek vezetôi megtárgyalják az esetet az alapítvánnyal együttműködô orvosegyetemek, illetve országos intézetek speciális szakembereivel, s mindezek függvényében döntünk a segítségnyújtás formájáról.

 Ragaszkodunk ahhoz, hogy szakmailag nagyon megalapozott legyen a kérés. Mert ha én látatlanban azt mondom, hogy hozzák, s útközben meghal a beteg, kinek a felelôssége? Vagy idejön olyasmivel, amit otthon is meg tudnának oldani, s amit mi nem tudunk támogatni. Ezért kell elôre tudnunk, hogy a betegek milyen problémával jönnének Magyarországra. Ez sürgôsségi esetekre is érvényes, akkor is működik ez a szűrô, ami nagyon gyors is lehet, percek alatt megoldható, hisz ott van a mobiltelefon, a telefax-kommunikáció. Akár a Balaton közepérôl, ha épp ott ér a hívás, le tudjuk bonyolítani az ügyintézést.

 Az eset függvényében nyújtunk segítséget. Ha indokolt, rögtön felvesszük a kapcsolatot az illetékes intézettel beutaltatása érdekében. Vagy gyógyszert adunk, figyelembe véve azt, hogy alapítványunk a betegek részére csak az életfontos gyógyszerek beszerzését tudja támogatni, korlátozott idôre. Vagy kiküldünk egy szakembert, nézze meg. Elküldik a dokumentációt, és tanácsot adunk szakmailag, hogyan lássák el helyben, vagy milyen magyarországi intézetbe hozzák. Vagy végezzenek el még ilyen vagy olyan vizsgálatot, mert sem a beteg, sem a hozzátartozó, a laikus nem tudja eldönteni, csak az orvos, hogy a beteg mit bír ki vagy mit nem.

 A vizsgálatokat járóbeteg-rendszerben végezzük. Emiatt idônként gond van, mert a betegek eleve kórházi felvételt sürgetnek. Nehezen fogadják el,

hogy mi elôször meg akarunk gyôzôdni ennek indokoltságáról. Egy ambuláns vizsgálat néhány ezer forint, egy befektetés - bármennyire is takarékoskodunk - 50-60 ezer forintnál kezdôdik. Másrészt látatlanban arról sem dönthetünk, hogy esetenként melyik intézet a legmegfelelôbb. Ha menet közben kell áttennünk egyikbôl a másikba, ez nemcsak idôveszteség, többletköltség, hanem a betegnek sem jó.

Kivételesen indokolt esetben a járóbetegként történô néhány napos kivizsgálás idejére átmeneti szállást biztosítunk, amelyrôl a diszpécserközpont vezetôje dönt. A fogadási idôn kívül jelentkezô betegek szociális segítséget - elhelyezés, étkezés - az Erdélyi Gyülekezettôl kérhetnek.

A kórházi szintű ellátást nem támogatjuk, mert elméletileg ezt a határon túli országokban is el tudják látni. Ezért csak a csúcsintézményekkel – orvosi egyetemek, országos intézetek: idegsebészet, traumatológia, onkológia, kardiológia – van szerzôdésünk. Azokkal, amelyek a legbonyolultabb ügyeket is meg tudják oldani.

 A közepes és alacsonyabb szintű betegellátás, hál' Istennek, javul a határokon túl is. Kezdetben például nagy összegeket költöttünk művese kezelésekre. Ez már megszűnôben van, mert a határon túl is kezd kiépülni ez a háló. Gyógyszerhiány miatt az onkológiai kezelésekkel is több gond volt. Korábban jobban igénybe voltunk véve CT (Komputer Tomográf), MR (Mágneses Rezonancia) vizsgálatokra, de most ez is csökken. Ha másképp nem is, de fizetéses formában több helyen van.

A daganatos betegekre költöttünk a legtöbbet, ennek egyharmada gyermek. A határon túli onkológiáknak egyik nagy gondja, hogy vannak olyan vizsgálatok, amelyeket - elsôsorban a modern képalkotók hiánya miatt - nem nagyon tudnak megoldani. Kérésre, e vizsgálatokra is átvesszük a betegeket. Gyógyszereket adunk abban az esetben is, ha nincsenek, s akkor is, ha épp hiánycikk.

A másik nagy gond a sugárkezelés. A múltkoriban mondotta a bukaresti minisztérium egyik igazgatója, hogy a sugárterápia igénynek alig egyharmadát tudják kielégíteni. Ebben nagyon jó a közreműködés a román féllel. Sugárterápiára átjön a beteg Magyarországra, aztán visszaadjuk a további kezelésre. Nagyon fontosak ezek az együttműködések, mert a pénzeink csak arra elégségesek, hogy kiegészítô, illetve sürgôsségi támogatást adjunk. Arra már nem, hogy olyasmit is mi fizessünk, ami egyébként ott kinn mégiscsak elérhetô.

 Szívműtétre elsôsorban gyerekeket fogadunk, mert ezek esetében a határokon túl lényegesen szerényebbek a műtési eredmények. Tárgyaltunk már arról, hogy a felnôttek szívműtétjét lehetôleg otthon és idôben oldják meg, ezekkel ne terheljenek. Ezért cserébe mi átvállaljuk a gyerekeket. Sajnos, ez az alku még nem igazán működik.

A betegeken nemcsak itteni kezelésekkel, gyógyszerekkel, tanácsadással segítünk, hanem oly módon is, hogy továbbképzô tanfolyamokat szervezünk, illetve különbözô ösztöndíjakat adunk orvosoknak. A debreceni Ady Akadémia keretében kéthetes nyári egyetemet működtetünk határon túli orvosoknak, 50 fôs létszámmal. Kétharmaduk Erdélybôl jön, a többi máshonnan. Ez évente belekerül közel kétmillió forintba. Eleinte inkább nagyvárosokból jöttek, most kifejezetten ragaszkodunk ahhoz, hogy ezek családi vagy körzeti orvosok legyenek, mert ezek sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, mint azok, akik egyetemen vagy nagyobb kórháznál dolgoznak.

 Erdélyben az Erdélyi Múzeum Egyesület orvosi részlegével tartjuk a kapcsolatot. Mi kiírjuk a pályázatot, s ezt elôbírálják, mert ôk közvetlenül le tudják ellenôrizni - vidékenként, emberileg, szakmailag - a pályázót. Ez nem nyugdíjas klub, nyaralás, bevásárlóközpont. Kezdetben megpróbáltunk koncentrálni egy-egy dologra, de idôvel kiderült, hogy jobb, ha családi, körzeti, általános orvosokat vonunk be ebbe a továbbképzésbe, amely a korszerű diagnosztikáról és terápiáról tájékoztassa ôket minden területen. Az elmélet mellett gyakorlatra is visszük a résztvevôket.

 Szakkönyvekkel is segítünk. Ösztöndíjakat is adunk magyarországi tanulmányútra, de csak azoknak, akik olyan betegeket látnak el, akik egyébként Magyarországra kerülnének. Mi egybôl használjuk is azt, amit egy-egy ilyen orvosba befektetünk. Ahogy hazatér, már másnap megkapja ezeket a betegeket, s az ô véleményezése szerint jöhet, vagy nem jöhet Magyarországra. Ez a betegellátás lyukainak a betömködésére szolgál.

 Többnyire magyar orvosok vagy magyarul is beszélô orvosok élnek ezekkel a lehetôségekkel, de fogadunk más nemzetiségűeket is, akikkel általában angolul meg tudjuk értetni magunkat. A műtét szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen nyelvet beszél. Ha nem is magyar, de ha ô az idegsebész, a szívsebész, az onkológus, ôt kell használni. Itt nem az van, hogy magyar orvosokat segítsünk, hanem tájegységek betegeit segítjük jól képzett orvosokkal.

 Határokon átnyúló kapcsolatrendszer a betegellátásban

Folyamatos javulás tapasztalható a határon túli egészségügyi ellátásban. A román minisztérium is tudja, hogy miben vannak elmaradásai. Annak alapján, hogy milyen problémákkal fordulnak hozzánk a román állampolgárok, a magunk során mi is tájékoztatjuk ôket. Csak úgy tudjuk objektíven eldönteni, hogy indokolt-e a beteg Magyarországra hozatala vagy sem, ha pontosan, biztos forrásból tudjuk, mit lehet megoldani Romániában és mit nem.

 Ezt akár a minisztériumtól is megkérdezhetjük, mert elég jó az együttműködés. A kapcsolat a hivatalos és a baráti között van, partnernek fogadnak el. Korábban az volt, hogy teljesen magunkra voltunk hagyatva. Mostanra több szinten is kialakult egyfajta együttműködés a román egészségügyi intézményekkel. Hozzájárulnak például ahhoz, hogy itt lássunk el betegeket és otthon folytassák a kezelést; hogy a segélygyógyszerek simán bemenjenek Romániába, például a katolikus egyház működtette Caritas révén, amellyel több vonatkozásban is közreműködünk.

Amennyire költségvetésünk megengedi, befogadunk nemcsak magyar nemzetiségű betegeket is. Miért mondanám azt egy X románnak, aki pajzsmirigy daganatával történetesen hozzánk fordul, hogy haljon meg, mert nem lehet Romániában a besugárzást elvégezni? Ami a jó szomszédságba, a jó viszony építésébe belefér, olyan mértékben megengedhetjük magunknak, hogy segítsünk egy ukránt, egy románt, egy szerbet, egy horvátot.

Az ideális az lenne, ha otthon is el tudnák látni ôket. Jó volna összehangolni a régió államainak egészségügyét. Ami például Magyarországon jól megoldott - mondjuk az idegsebészet, a gyerekszívsebészet - nem biztos, hogy azt Romániában a nulláról kéne felépíteni. Egyszerűen el kellene cserélni a kapacitásokat. Ehhez bizalom kell, együttműködés. Nem azt az orvost kell támogatni, aki épp maszekrendelôt akar nyitni, hanem ösztöndíjat kell adni, és olyan műszereket, amire szükség van. Onkológiát kell támogatni, szívsebészetet, meg tudnám sorolni.

Van mit tanulni egymástól, s ezt ki kell használni, információt cserélni. Nekünk az nem érdekünk, hogy ide hozzuk a betegeket. Nekünk az az érdekünk, hogy egész Romániában - és nemcsak itt - kiépüljenek ezek a központok. Nem egy kiegyensúlyozott dolog, hogy a határ miatt egyik oldalon így történik, a másik oldalon úgy történik. Fontos lenne, hogy a határon túl is jól felszerelt kórházak, intézetek legyenek. Magyarország megsínyli ezt a törésvonalat, a régió országainak egészségügyi kiegyensúlyozatlanságát. Ebben is közre kellene működni a szomszédos országokkal, hogy közelítsük egymáshoz az egészségügyi ellátásrendszereket.

Nem igaz az, hogy adminisztratív körülményeken múlik minden. El kéne felejteni azt, hogy magyarázatokat keressünk, óriási intenzitással keressünk magyarázatokat a hiányosságokra. Az energiákat a lehetôségek maximális kihasználására, fejlesztésére kellene fordítani. - Romániai Magyar Szó - 990525

 Lejegyezte: GUTHER M. ILONA

Vissza a HUNSOR honlapjára !

____ Monitoring, Research, Analysis ____ ~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~ ~ 1997 - 2000 -HUNSOR- All Rights Reserved. ~