választások. Ha Koszovóra tekintünk, elég zavaros a kép és igazi békérôl még nem beszélhetünk. Az oroszok "formabontó", meglepetésszerű bevonulása Koszovóba,

sokaknak keserű szájízet okozott, de a tiltakozás a nyugatiak részérôl sokkal halkabb volt, mint azt sokan várták vagy remélték. Egy dolog biztos, és pedig, hogy az orosz

észjárást nem lehet kiismerni, az orosz politikának a ténykedései és diplomáciai húzásai a nyugati gondolkodás számára még mindig kiszámíthatatlanok. A nyugatiak

még számíthatnak meglepetésekre a keleti partner részérôl, mert rövid idôn belül az orosz belpolitikában olyan gyökeres változások következhetnek be, melyek valószínű,

negativ hatással lesznek a Nyugat és Moszkva viszonyára. Itt elsôsorban azokra a kommunista és szélsôséges nacionalista erôkre gondolok, amelyeknek az elôretörése

Jelcin távozása után szinte biztosra vehetô. Ezek a politikai irányzatok eddig sem voltak nyugatszimpatizánsok, és uralomra jutásuk esetén az európai kríziskérdések

megoldásánál a mainál még radikálisabb beavatkozást fognak megkísérelni. A nyugati diplomáciának – NATO és amerikai segítséggel – ezért is sürgôs a koszovói krízis

nyugalmi állapotba hozni, még mielôtt egy új kelet–nyugat szembekerülés bekövetkezhetne.

A Szovjetunió felbomlása után a nyugatiak, sokszor érdekeikkel ellentétesen, igen sok engedményt tettek az oroszok felé, politikai téren épen úgy, mint gazdaságilag. Az

ellenszolgáltatások egyelôre elmaradtak, sôt mentôl több pénzt pumpálnak Moszkva felé, annál hangosabb lesz az orosz bíráló hang nyugat felé. A jelenlegi orosz politikai

és gazdasági helyzetet egy szóval lehet jellemezni: kaotikus és egyelôre semmi remény a kibontakozásra. Miért akkor ez a nagy respektus irányukba és érdemes-e állandóan

fizetni? Azt hiszem, egy tudat alatti félelem a nagy "keleti medvétôl" még mindig ott bujkál a nyugati lelkekben, talán ezzel magyarázható az "óvatosság" az oroszokkal

való kapcsolatokban. Európa viszont rendezésre vár és a rendezôi feladatok kiosztásánál nem számíthatunk csak teljesen megbízható, stabil partenerekre.

Ha Koszovónál maradunk, fel kell ismernünk egy, a jövô szempontjából igen jelentôs igazságot. Nem is annyira a háború ténye, a bombázások, a hatalmas károk, az

áldozatok és az emberi szenvedés az, ami ennek a konfliktusnak, sajnos, igen szomorú jelentôségét kihangsúlyozza, hanem az, ami utána jön. Az, ami tegnap, ma

kezdôdött el. Mert talán Koszovó fogja eldönteni, hogy egyáltalán lehet-e (vagy még igen korai?) egy új Európáról beszélni, egy egységes Európáról, ahol határok nélkül,

közös pénzzel, egységes külpolitikával, multikulturális társadalomban élnek németek, franciák, angolok, szerbek és albánok, románok és magyarok, békében,

egyetértésben. Persze, jövônket nem lehet bizalom és optimizmus nélkül elképzelni, de sajnos, az emberi karaktereket és fôleg a különbözô nemzetek sajátos tulajdonságait

nagyon nehéz rövid idôn belül olyan közös nevezôre hozni, mely lehetôvé tenné a harmonikus együttélést. Úgy látszik, hogy Európa egyesítése fordított sorrenddel indul

elé. Közös valutánk már lesz, központi pénzintézetünk már van, sôt, cégeinket is fuzionálják, no meg európai nagy területi egységek megszervezése van elôkészületben,

de közös nyelvünk még nincs tehát mindenki még csak az anyanyelvén gondolkodik), és mentalitásban olyan távolságok választanak el bennünket, hogy ehhez képest Makó

egy macskaugrásra van Jeruzsálemtôl. Koszovóban napok óta "béke" van, de a szerb lelövi a német riportert (aki ôt nem bántotta), az angol önvédelembôl lelövi a szerbet,

az albán bosszúért liheg, mert megölték a családtagját, az amerikai katona pedig nem érti, hogy tulajdonképpen mit is keres ô itt. A NATO ún. békét biztosító erôi egy

gyűlölettôl átitatott légkörben kell feladatukat elvégezzék, de az idegen egyenruha, a meg nem értett nyelv és a fegyverek csörtetése se rövid, de még hosszú távon sem

tudja a mélyen gyökerezô ellentéteket elsimítani. Ennél sokkal, sokkal több kell.

Az európai egységet megteremteni igyekvô elôfutárok közül sokan emlegették kezdetben a szellemi és erkölcsi megújhodást, mely alapfeltétele kellett volna legyen

az egységes Európa megteremtésének. Mert Európa nem csak egy földrajzi egység, nem csak az Atlanti-óceán és Urál hegység közötti országok kontinense, hanem

elsôsorban egy szellemi világrész. A hellén korszaktól napjainkig az európai eszmeiség tartotta Európát úgy-ahogy egységben, és csak ennek a kultúrának, jogrendnek és

erkölcsi értékrendnek újjáélesztésével és felfrissítésével lehetséges a következô évezred virágzó Európáját megteremteni. Sajnos, az európai gondolatot még igen

kevesen ismerték fel. A polgár még keresi a dolgoknak számára jelentôs lényegét. Mert az ember ösztönszerűen önzô, saját érdekkörét szeretné elsôsorban rendezni, és

csak aztán gondol esetleg a kiszélesedô nemzeti vagy európai problémákra. A világot tehát, a mi esetünkben Európát, alulról kiindulva kellene megreformálni és nem

fordítva ahogy ez manapság történik. Lehetséges, hogy a világszerte kiterjedô globalizációs tendencia hosszú távon egy stabil világgazdaságot termet, de a kisebb

regiókban csak zavaros és mind nagyobb szegénységet teremtô állapottal találkozunk. Az átlagpolgárnak munkát kell biztosítani, egy olyan minimális keresettel, ami saját és

családjának szükségleteit fedezi. Csak ezen felül lehet további célok érdekében a tömeget politizálásra bírni. Igazamat semmi sem bizonyítja jobban, mint az a

statisztikai tény, melybôl világosan kitűnik, hogy az európai polgárok kevesebb mint 50%-a élt a vasárnapi választások alkalmával szavazói jogával, és ha pártjára le is

adta a voksot, elsôsorban belpolitikai és itt is gazdasági, életszínvonali kérdések érdekelték. A Németországban közel egy éve kormányzó szociáldemokrata – zöld

koalíció súlyós vereséget szenvedett, hiszen német honban az utóbbi hónapokban semmi érdemleges nem történt az életszínvonal emelését illetôen. A strasbourgi

Európa Parlament egyelôre nem élvez nagy népszerűséget. Munkájukba igen nehéz betekinteni, sok a korrupciós botrány, túl nagyok a fizetések (az adófizetôk

zsebébôl), és a célok nem elég világosak. A vélemények a jövôt illetôen is igen különbözôek, hiszen sokan azon az állasponton vannak, hogy a jelenlegi európai

közösséget kell elôbb elményíteni, tökéletesebbé tenni, és csak aztán lehet majd a kiszélesítésre gondolni. Másik oldalon éppen biztonsági okokból és az ún. nyugati

demokrácia kelet felé való kiterjesztésének sürgôssége miatt, az Unió bôvítését szorgalmazzák. Ha Magyarország példáját vesszük, az utóbbi tíz év eredményei igen

ellentmondóak, A Nyugat felé masírozás elsô sikere kétségtelenül a NATO-tagság, de az elônyök mellett már az elsô keserű pirulát is lenyeltük, hiszen a déli szomszéddal

való háborúzás sem az anyaországnak, de még inkább a vajdasági magyarságnak nem használ. Az EU- tagságra 2000 elsô éveire megadatik a lehetôség, de még senki nem

tudja, milyen további áldozatokat követel ez a "sikeres lépés" az átlagpolgártól. Az bizonyos, hogy a mai gazdasági politika, bár az Európához való felcsatlakozás

irányába mozog, még hosszú távon sem fogja a legnehezebb problémát, a munkanélküliséget enyhíteni. Ha a szegénység tehát nem csökken, az átlagmagyar

fütyül majd az európai eszmékre, egyesülésre, közös jövôre. Ez a megállapítás hatványozott mértékben vonatkozik Romániára, ahol még az elsô komolyabb lépések

sem történtek meg az Európához csatlakozás irányába. Ha tehát az elégedetlenség, a szorgalmas politikai igyekezetek ellenére, Európa-szerte növekszik, milyen remény

van, hogy kontinensünk az új évezred elején egy normális gazdasági, társadalmi és szellemi egyensúlyba kerüljön? Talán írhatnám, amit évekkel ezelôtt egy politikai

publicisztikában olvastam, hogy aki nem hisz a csodákban, az tulajdonképpen nem realista. Ezzel le is egyszerűsítenénk a dolgokat, és ahogy egyesek a messiásra, úgy mi

is várhatunk egy csodára. De célszerűbb, ha a régi elv – segíts magadon, az Isten is megsegít – érvényesül, hiszen politikusaink, szakértôink, de minden jóravaló

állampolgár együttes igyekezetével, igenis, nem lehet reformálni jövônket, bár ehhez kategorikus taktikaváltoztatásra van szükség az élet minden területén. A pénz mint a

világ új diktátora el kell hogy veszítse vilángunkat irányító vezetô szerepét. (Hiszen szakértôi megállapítás, hogy az utóbbi évtizedekben a pénz lassan absztrakcióvá

válik.) Olyan emberi értékek kell elôtérbe kerüljenek, mint a szellemi, erkölcsi, családi és a közösséget támogató értékek, de a gazdasági életben is, nem az "ügyeskedés",

"spekuláció", hanem a termelés, a teljesítmény értéke kell döntô szerepet játsszon. Hála Istennek, vannak olyan irányzatok, melyek ennek az új világképnek

favorizálásában látják jövônk igazságos rendezését. Többek között a koszovói béke megszilárdítása is egy olyan feladat, mely kétségtelenül a próbaköve lesz a század- és

évezredfordulón az európai megújhodási folyamatnak. Reméljük, hogy pár év múltával

büszkén mondhatjuk majd: szép lettél Európa! - Romániai Magyar Szó 990623

Vissza a HUNSOR honlapjára !

____ Monitoring, Research, Analysis ____ ~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~ ~ 1997 - 2000 -HUNSOR- All Rights Reserved. ~