Jeligék: "Senkinek a magánéletébe, családi ügyeibe, lakásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez." (AZ EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATA, 12. szakasz) "Minden személynek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák." (Az EURÓPAI TANÁCSNAK AZ EMBERI JOGOK ÉS ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉT BIZTOSÍTÓ EGYEZMÉNYE, 8. szakasz 1. bekezdés) Románia ALKOTMÁNYÁBÓL: "Ha különbségek vannak a belsõ jogszabályok és a Románia által elfogadott és az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerzõdések és egyezmények között, akkor a nemzetközi szabályozások elõírásai érvényesek." (20. szakasz, 2. bekezdés) "A Parlament által ratifikált szerzõdések a belsõ jog részét képezik, a törvénynek megfelelõen." (11. szakasz, 2. bekezdés) Aki csak egy keveset is ismeri a nyugati típusú demokratikus jogrend XX. századi történetét, az számos példával igazolhatja azt a tételt, amely szerint mindazok a politikai erõk, tömörülések vagy érdekcsoportok, amelyek képtelenek e jogrend szabályait betartva felülkerekedni, tehát a hatalmat megszerezni, azok elõbb vagy utóbb, türelmüket vesztve, antidemokratikus, tehát e jogrenddel ellentétes eszközökhöz/ módszerekhez/stratégiákhoz folyamodnak céljaik elérése érdekében. Egy ilyen kísérletnek voltunk a szem- és fültanúi az elmúlt hetekben Romániában, éspedig nagyban, a politikai diverzió, a fizikai erõszak és zsarolás fegyvertárának a bevezetésével, és – rendkívül sajnálatos módon – lényegét tekintve valami ehhez hasonló akció van kibontakozóban a romániai magyarságnak egy kisszámú tömörülése felõl – egyelõre kicsiben. Mert mi más szûrhetõ le az Erdélyi Napló címû, Nagyváradon megjelenõ hetilapnak az elmúlt év decemberében, állítólag "az RMDSZ védelmében" megjelent cikksorozatából? ("A Securitate és a magyarok", 1998. dec. 1-8-15-i számokban.) Amelynek – többek között - alulírott is egyik kiemelt célpontjaként szerepeltem. De amelyeket, mint szántszándékkal kiagyalt és fabulatív állításokat egyértelmûen visszautasítok. Mi több, ha nem is akárkikkel, de igaztalanul besározott társaimmal együtt, a törvényes lehetõségeket igénybe véve számon fogok kérni. Ugyanakkor a legelemibb emberi és személyi jogaim több évtizedes megsértõivel, akik folyamatosan meglopták gondolataimat, családi és magánéletemet, és akik – végsõ soron – alulírott és közössége, a romániai magyarság felszámolása céljával végezték kriminális tevékenységüket, méltatlannak tartok bármilyen vitába keveredni, vagy magam a vádjaikkal szemben igazolni. Még akkor sem, ha most egyesek ezekre a személyekre az "igazságosztó bíró" talárját próbálják is eléggé el nem ítélhetõ módon felerõszakolni. Negyvenöt esztendõnyi meghurcoltatást, a közösségünkért végzett munkát és helytállást semmilyen formában sincs joguk meghamisítani és felülbírálni a nacionálkommunista diktatúra – annyira szennyes, hogy még általuk is súlyosan titkolt – gyakorlata végrehajtóinak! De a jelenség mint olyan mindenképpen megérdemli, hogy alaposabban szemügyre vegyük. Mert kétségtelen, hogy a cikksorozat kiagyalóinak a módszere nem sokban különbözik a volt szekuritáténak és a jelenlegi román szélsõséges erõk ügynökségeinek az elmúlt idõszakban a sajtóban bedobott hasonló "leleplezéseitõl", függetlenül attól, hogy a néhai Coposu elnökrõl, a jelenlegi államelnökrõl vagy más, kevésbé ismert személyiségrõl legyen is szó. Nem sokban különbözik, mert törvénytelen eszközökhöz és erkölcstelen módszerekhez folyamodik, és teszi mindezt az európai erkölcsi normák alól önmagukat réges-rég kizárt személyek segítségével. Az igazi szándékokról árulkodik a cikksorozat idõzítése is, valamint a szellemi felforgatásra kiszemelt térség – a Székelyföld –, amelynek a közvéleményét szándékszik sokkolni. Azaz destabilizálni. Talán pontosan az idei kongresszus és belsõ választások elõtt. Érthetõbben: értékítéleteiben és eddigi politikai opcióiban megingatni, és attól egy jól meghatározott irányba eltéríteni. Hogy miképpen? Egyes, a közért sokat tett személyiségek elhiteltelenítésén keresztül, megbotránkoztató "leleplezésekkel"… Elõbb a feketének mondottak névsorát vizsgálva a cikksorozatban, úgy tûnik, hogy azok jó része, a tömbmagyarság közvéleménye elõtti hitele és szavának súlya okán került fel a listára, mert kellemetlen akadályként áll bizonyos erõk és személyek "felemelkedésének" az útjában. De nem csak ennyirõl van szó. Az elmarasztaltak jelentõs hányada felelõsen gondolkodó és cselekvõ, úgynevezett mérsékelt. Aki nem hajlandó felvenni a nacionálkommunista provokátorok kesztyûjét, mert tisztában van azzal, hogy bármely konfliktusból csak mi húzhatjuk a rövidebbet, mert a mi fiatalságunk fogja tömegesen és véglegesen itthagyni szülõföldjét és szüleit, és egy ilyen politika volna a legnagyobb felelõtlenség az erdélyi magyarsággal szemben. Elég csak arra gondolni, hogy ha a nyilatkozó által említett 2500-3500 megfigyelt, lehallgatott, illetve kollaboráns és beszervezett ügynök közül pontosan a cikksorozatban megemlítettekre esett a szerkesztõ "választása", akkor egyértelmûen bizonyos szempontok szerinti "válogatásról" lehet csak szó. Hogy a "konkoly és a búza" elsõ látásra mesterinek tûnõ keverése elemzésébe most ne is bocsátkozzunk… Már csak azért sem, mert sokkal érdekesebbnek tûnik a cikksorozatban "megdicsõítettek" névsora. Amely szinte "egy az egyben" azokról szól, akik úton- útfélen követelik az RMDSZ jelenlegi legitim vezetésének a menesztését, a "nép nevében" és – természetesen – "az RMDSZ védelmében". Az már szinte másodrendû, hogy az agyondicsértek névsorában olyan nevek is szerepelnek, akik 1990 elõtt csak hírbõl hallottak a Székelyföldrõl vagy Hargita megyérõl… Pedig a nyilatkozó ügynököt állítólag még 1984-ben nyugállományba helyezték. A jelek szerint a szerkesztõ mégis fontosnak tartotta, hogy e nyugdíjazott lehallgató ügynökkel ezek számára morális bizonyítványt állítson ki! Talán fel sem tette magának a kérdést, hogy ez az eljárás az olvasók mekkora hányadának fogja a gyomrát felfordítani, ahelyett, hogy a nyilatkozó és a nyilatkozat hitelességérõl gyõzné meg õket. Egy népi mondást parafrazálva: "Mondd meg, hogy ki dicsér, és megmondom, hogy ki vagy!" De meg is lehet fordítani a mondást: "Mondd meg, hogy ki szid, és megmondom, hogy mi a vétked!" És azt is ki kell mondani, hogy igen bonyolulttá teszi a cikksorozat értékelésének az ügyét az a tény, hogy szerkesztõje külföldi, pontosabban az anyaországba még jóidejében kitelepedett erdélyi. Aki ma egy mindnyájunk által tisztelt médiaintézmény vezetõ munkatársa és elsõrangú közéleti személyiségek pártfogoltja. E körülmények valószínûtlenné teszik egy egyéni partizánakció esélyét, és valószínûsítik egy mûvi, külsõ beavatkozásét az erdélyi magyar társadalom belsõ dolgaiba, öntörvényû politikai mozgásába. S ami még inkább meggondolkoztató, az az, hogy az akció feltûnõen egybeesik a jelenlegi romániai ellenzék erõinek az erdélyi magyarságot minden eddiginél erõszakosabban támadó, provokáló, megosztani szándékozó és a jelenlegi vezetõi demokratikus szándékait és elkötelezettségét megkérdõjelezõ offenzivájával. És van ennek a cikksorozatnak egy igen figyelemre méltó rejtett üzenete az olvasók felé, egy szinten mindenkinek szóló "Péternek mondom, hogy értsen belõle Pál"-szerû figyelmeztetés, amely kimondatlanul is azt üzeni, hogy a "folytatás" bármikor és bárki számára következhet, aki "nem ért a szóból"!… Ez nemcsak a nagyok és a még nagyobbak számára küldött fenyegetés, hanem egy olyan zsarolási rendszer kilátásba helyezése, amely már teljesen a megfélemlítésben leélt közelmúltra emlékeztet – olyanok részérõl, akik eddig sem nagyon válogattak a módszereikben, amikor viselt dolgaik eltussolása volt a tét. Mindez, áttételesen, több olyan kérdést is felvet, amelyekre egyelõre nehéz vagy éppen lehetetlen elfogadható válaszokat találni (példának okáért a térség közeljövõje szempontjából vizsgálva meg az indítékokat), különösen ami a külsõ beavatkozás tényleges szándékait, támogatottságát, illetve a támogatók igazi és végiggondolt céljait illeti. Egy dolog tény, éspedig az, hogy pillanatnyilag még lehet orvhalászni a zavarosban, fõleg, hogy a szekusdosszié-törvénytervezet megfelelõ formában való véglegesítésének nem a legjobbak a kilátásai. Bár ez a szubverzív orvhalászat könnyen visszaüthet kitervelõire és e tervek kivitelezõire, esetleg úgy, hogy pontosan ezeket, illetve megbízóikat fogja a levegõbe röpíteni!… Például akkor, ha kiderül, hogy egy feketének mondott X valójában ártatlan, míg a cikksorozatban megdicsõült "fehérek" közül nem is egynek kimoshatatlanul fekete a múltja… Talán ezért is a gyanús sietség – természetesen "az RMDSZ védelmében"! A fentiek nem érdemi válaszként íródtak a cikksorozatra. A választ, ha végül is megerõsödik és egyértelmûvé válik a demokratikus jogrend Romániában, akkor – a németországihoz hasonlóan – az arra hivatott törvényes intézmény és törvényes eljárások fogják megadni. Amit késleltetni még valameddig lehet, de véglegesen elodázni nem! S hogy addig is mit tehet egy igaztalanul megmocskolt erdélyi magyar? Erre tényleg nehéz könnyû szívvel válaszolni. De nem ez volt jelen írás kulcskérdése, vagy másként fogalmazva: alapvetõ dilemmája. NAGY BENEDEK Utóirat: Máris megjelentek olyan jelzések a sajtóban, hogy egyik legfajsúlyosabb politikusunknak az emberi és kisebbségi jogokért folytatott strasbourgi "vitézkedései" okán, bizonyos titkosszolgálatok beígérték, hogy feltárni kívánják múltjának az állítólagos sötét pontjait. Ez is a fentebb leírtakat igazolja. Kezet adhatnak hát egymásnak – ha már eddig is meg nem tették azt – a két szélsõség erõi. Lehet, hogy több nyelven beszélnek, de – a jelek szerint – igencsak megértik egymást.
NAGY BENEDEK
Romániai Magyar Szó...Erdély - február. 1999