 |
 |
 |
Vízhajtók
Szabadság,
Kolozsvár, május, 19-én
Pekingben egy hazafi könnyezett. Mit könnyezett — patakokban folyt a könnye miközben szitkokat üvöltözött az amerikai nagykövetségre. Vajon tényleg Kína belgrádi nagykövetségének áldozatait siratta? Ha ilyen érzékeny természetű, bizonyára önkívületbe
esik a zokogástól minden alkalommal, amikor eszébe jut a tíz évvel ezelôtti pekingi vérengzés.
Bár ez meglehetôsen valószínűtlen. Kim Ir-szen temetésén sem azokat rázta a hüppögés, akik az észak-koreai diktatúra éhenhaltjainak sírjainál ôszintén együtt éreztek a szerencsétlen túlélôkkel.
A pekingi tüntetôk heccelôit hazugságdetektorba kellene ültetni, hátha kimondanák, hogy voltaképpen mi okuk a fékevesztett felháborodásra. Azok a halálraítéltek is kínai állampolgárok, akiknek szerveit kivégzésük után megrendelésre szállítják az USA-ba. A kínai hatóságok, ugye, kínai emberalkatrészekkel járulnak hozzá a legfejlettebb kapitalizmus gyarapodásához. A hulla-kizsákmányolás miatt miért nem törik be Kína pekingi nagykövetségének ablakait?
Detektor nélkül is tudjuk, miért tiltakozik Kína egyfolytában — nemcsak a belgrádi incidens óta — a NATO-beavatkozás ellen. Ugyanazért, amiért mások, azok, akiknek valami sanda szándékuk van a területükön élô nemzeti kisebbségekkel, és nem lelkesednek a távlattól, hogy terveiket a „világcsendôr" meghiúsíthatja. Akik most a NATO-t bírálják, szapulják, elítélik, mi több, ha nem látszana ki a hátsó részük a nadrágból, fegyveresen megszállnák, azok szeretnék századunk legnagyobb átkát, a nemzetállami teljhatalmat, a bekebelezett etnikumok fölötti pallosjogot átmenteni a következô évezredbe.
Ez a képlet világosan megmutatkozik a roppant ellentmondásos román társadalomban is. A hivatalos álláspont ugyan kifejezetten NATO-barát, de ezt csak a nagy dilemma kényszeríti ki. Választani kell, és ha nem sikerül lehorgonyozni az új barát mellett, visszatér a rettegett régi. A lelkek mélyén „szunnyadó" szuverenitás-féltést azonban szünet nélkül táplálják a népben az úgynevezett pártsemleges írott és elektronikus sajtóval.
Bezzeg a pápalátogatás idejére a bukaresti utcagyerekeket kilakoltatták a csatornákból és bekényszerítették szállodákba, és a kóbor ebektôl is megtisztították a belmunicípium utcáit. (Bár ezen a téren sem végeztek tökéletes munkát. Ha a múlt héten valaki véletlenül az
1-es Antenna nevezetű „kereskedelmi" tévéállomásra kapcsolt, láthatta, hogy Adrian Păunescu és C. V. Tudor a pápalátogatás fontosságáról fecseghetett, többek között azt elemezgetve politikailag, hogy Ceausescu hibát követett el ateizmusával. A legjobb barátai voltak, miért nem figyelmeztették?… De viccen kívül: a műsor enyhén szólva hányingerkeltô szentségtörés volt.) Viszont senkinek sem jutott eszébe, hogy megpróbálja megfelelô helyre költöztetni a Moszkvával, Pekinggel és Milosevics Belgrádjával egy követ fújó agitátorokat. Legalább erre a néhány hónapra, amíg a Balkánnak ezt a fertôjét megtisztítják. Mert demokrácia van? Ugyan már! Finnországban is az van, illetve ott az van, mégsem idétlenkednek az USA nagykövetsége elôtt. Persze hogy nem, mert a finneknek nincs szándékukban felszámolni a finnországi svédek egyetemét.
Nehezebben magyarázható a magyarországi tüntetéssorozat. A szűkre szabott országban olyan kevés más etnikumú lakosság maradt, hogy szükségtelen annak kordában tartása. (Különben rendkívül érdekes, hogy az anyaország vonzása mennyire különbözô lehet.
Magyarországra idônként nagy hullámokban települnek át a határon kívül rekedt polgárok, onnan azonban nem tülekednek kifelé a más nemzetiségűek.) Milyen érdeket szolgálhatnak hát a budapesti virágúsztatók? Kétségtelen, hogy Magyarországon a jobboldali kormány ellen folyik a játék. A pacifista hisztériakeltôk most azok felé hajtják az ingadozók szavazótáborát, akik másféle külpolitikát érvényesítenének. Természetesen keletiesebbet. Ennek a választási elôcsatározásnak a végsô kimenetele sem lehet közömbös számunkra, hiszen keblünket nem dagasztaná büszkeség, ha az USA budapesti nagykövetsége elôtt hivatalosan könnyezô magyarokat látnánk. De ezeknek a NATO-ellenes tüntetéseknek a részeredménye is felér egy természeti csapással, ami rajtunk, az anyaország határain kívül élô magyarok hátán csattan. A pallosjogvédôk malmára hajtják a vizet.
Nits Árpád
| |||||||||