Gazda József (gazdaj@korosi.sbnet.ro):

TÖRTÉNELEMKÍNÁLTA PÉLDA

(egy lehetséges autonómia-modell)

Miközben a jövőt, gondjaink e megoldását keressük, nem árt néha visszafelé fordítanunk a fejünket. Számtalanszor leírták már: Erdély múltjától idegen a xenofóbia, a másság gyűlölete, elutasítása. Joggal hivatkoznak-hivatkozunk a tordai országgyűlésre [1568 jan.], s mindarra, amivel elsők voltunk a világon. S ezek az országgyűlések, határozatok megoldották a problémát, a mindig fel-felbukkanó problémákat. Mert az élet rendje: új helyzetek alakulnak ki, az új helyzetek hozzák a "problémát", és egy ország erejét kérdőjelezheti meg az, hogy azokat megtudja-e oldani.

A régi Erdély, a régi Magyarország megoldotta az adott kor szintjén, sőt, sokszor azon messze túlmutató módon a maga problémáit. Egyik ilyen volt az a "helyzet", mely FELSŐ-FEHÉR vármegyét létrehozta.

Nézzük csak!

Volt egy furcsa vármegyéje "Erdély Nagyfejedelemségének", az említett - és mondhatni példátlan, egyedülálló az akkori időkben - Felső-Fehér vármegye. Léte benne gyökerezett egy régi kor gondolkodásmódjában, vagy úgy is vehetjük: a felmerült problémák megoldásában. A szászokat és székelyeket köztudottan a határok védelmére telepítették valamikor a magyar királyok, ilyetén állandó katonai szolgálatot teljesítettek, s e szolgálat fejében "privilégiumokat" kaptak, azaz: "szabad szászok", "szabad székelyek", "katona-rendiek" voltak. Azaz: nem jobbágyok! Közigazgatásuk is sajátos volt, a "Királyföldet" alkották a szászok, illetve "székekbe" tömörültek a székelyek. Egy-egy székely szék élén a királybíró állt, aki kormányozta az egységet, s munkájáért felelősséggel egyedül a királynak tartozott. A székek párhuzamosan léteztek a vármegyék mellett, nem tartozván azokhoz. És ez így is "ment" a történelem folyamán, mindenik élte a maga sajátos életét, a szász közigazgatás is, a szék is, a vármegye is. Igen ám, de belső viszályok merültek fel a "szabad katonarendi" kisbirtokosok és a részben közülük kiemelkedett, részben a területükön birtokot kapott főúri osztály és a birtokaikon dolgozó jobbágyok között. A kérdés "orvoslására" teremtette meg a kor az említett vármegyét.

A Pallas lexikonból idézek: "Azelőtt Erdély egyik megyéje, melynek terjedelme 1733,6 km2, lakóinak száma (1870) 58.077 volt. Székhelye Erzsébetváros volt. Az 1876 évi XXX. tc. ezen, számos egymástól elkülönített s szétdarabolt területből álló vármegyét megszüntette, és egyes részeit Háromszék-, Szeben-, Fogaras- és Nagyküküllő vármegyék közt osztotta meg." "Azelőtt" - tehát 1876 előtt, ama XXX. tc. megjelenését megelőzően - "Erdély egyik megyéje", tehát önálló közigazgatási terület, melynek "székhelye Erzsébetváros volt."

Erzsébetváros ma kisváros, sok örmény jellegzetessége van, külön örmény egyháza, jóllehet az örménységet elfújta onnan időközben a történelem szele. Medgyes és Segesvár között fekszik, Medgyestől 18, Segesvártól 21 km-re. Összlakossága 16-18 ezer körül van, ebből magyar ma alig ezer. De számunkra nem a "ma" az érdekes, a példaértékű, hanem a "tegnap". Az az idő, amikor még megyeszékhely volt. Egy "összetákolt" megye székhelye.

Mert kövessük csak tovább:

"Számos egymástól elkülönített s szétdarabolt területből álló" vármegye volt. Hogyan lehetett ez? A történelem szekere haladt. A társadalmi tagolódás behatolt ezekre a "szabad" területekre is, elkülönült pl. a székelyeknél a "primor" réteg, melynek egyes tagjai az arisztokráciába emelkedtek, birtokokat kaptak a székek területén, melyeket jobbágy munkaerővel műveltettek meg. Így - részben "lecsúszás", részben betelepítés révén - lévén a népmozgás abban az időben is időnként eléggé eleven, megjelent a jobbágyság rétege e privilegizált területeken is. Egy-egy nagybirtok a hozzá tartozó jobbágyfalvakkal. Ezeket a falvakat - a főúri birtokkal együtt - különítették el, vonták ki a királybíró hatásköréből, s ezekből alkották meg a jellegzetes, "összefüggő területet nem alkotó", szétszórt szigetekből összetevődő Felső-Fehér vármegyét.

Érdekes rátekinteni a térképre, Erdély délkeleti területein:

mintegy 14-15 kisebb-nagyobb foltban, de jól körülhatárolhatóan, sokszor egy-két falut leválasztva a "többségi területből" öltött testet ama szokatlan, de mégis akkor létezett közigazgatási egység, melynek volt főispánja, alispánja, teljes adminisztrációja, vagy mai szóval úgy is mondhatjuk: önkormányzata.

Ábra: Felső-Fehér vármegye területei pirossal jelölve (XVII. sz. első fele)

Felső-Fehér vármegyét 1876-ban megszüntették. Megszüntették, mert párhuzamosan megszüntették a "székeket", mint közigazgatási formákat is, s vármegyékké alakították át azokat is (Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszékből lett Háromszék vármegye, Csíkszékből Csík vármegye, Marosszékből Maros-Torda vármegye része...), s a Királyföld (szászföld) is vármegyékre szakadt (Brassó, Fogaras, Szeben...).

Így fölöslegessé vált a más fajta közigazgatási területek kiszakítása, s racionálisabbnak bizonyult a kompakt területi egységek kialakítása, annál is inkább, hogy időközben, az 1858-as császári rendelettel immár 1848 március 15-e után, melynek akkor jóváhagyott 12 pontját később visszavonta, hatálytalanította a bécsi udvar, most már ismételten és birodalmilag hivatalosítva is megszűnt Magyarország és Erdély területén a jobbágyság. Szabadok lettek hát a jobbágyok is, s így fölösleges volt számukra külön területi közigazgatási rendszert fenntartani.

Ám - ha modellnek tekintjük ennek a megyének a létét - a modell áll, létezik, megvizsgálható, és esetleg ha tartalommal lehet megtölteni, fel is újítható. A mai kor színvonalán. Úgy is lehet: bizonyos önkormányzati szövetség révén...

Igen érdekes a magyarság települési térképe a Kárpát-medence egyes leszakított területein. Igen sok esetben szigetként őriztük meg régi falvainkat, településeinket, beékelődve a többségi népek települései közé. Így van ez Erdély nagy részén, Délvidéken, a Vajdaságban, ahol ezekből a településekből nem lehet egyetlen összefüggő láncolatot alkotni, összefüggő területet elhatárolni belőlük. De ezek a színmagyar vagy magyar többségű települések - sokszor elszórtan - léteznek, sajátos problémáik vannak, amelyek nem azonosak a többségi nemzet lakta települések problémájával. S a modern önkormányzati rendszer nemcsak azt teszi lehetővé, hogy saját magukat kormányozzák választott testületeik révén, hanem azt is, hogy ezek szövetségre lépjenek azonos jellegük, azonos problémáik révén. És ha létrejönne ez a szövetség, a Felső-Fehér vármegye modellje szerint kialakíthatók lennének nem összefüggő területekből álló közigazgatási egységek, s ezeken új típusú autonómiákat lehetne létrehozni.

Létrejöhetne például a szomszédságunkban a nem összefüggő Vajdasági Magyar Autonóm Terület, s itt Erdélyben is sok probléma megoldhatóvá, kezelhetővé válhatna. Mert az önkormányzat kérdését, a nemzetek egyenjogúsítását halogatni már sokáig nem lehet. Ezt kívánja nemcsak a kisebbségi, de a többségi érdek is. Hiszen a békesség, a nyugalom, a saját értékek felmutatásának a lehetővé tétele emelné az egész térséget, az egész országot.

Olyan pillanatokat élünk, amikor Koszovó kapcsán a rendezés nem kerülheti meg a Vajdaságot, távlatilag pedig a kisebbségi kérdés egész Közép-Európában megoldásra vár. A "problémát" tovább már nem lehet nem-létezőnek tekinteni. Az önkormányzati-, autonómia-modelleket ki kell dolgozni. És ki kell dolgoznunk nekünk is. Bizonyos sajátosságok között egy ilyen lehetséges "modell" a Felső-Fehér vármegyéé, melyet akkor ugyanúgy a "másság" kezelésére hoztak létre az egykori elődök. S a nemzeti különbözőségek realitások, a ma létező másságnak - mely adott értékkategória is - sajátos jelentkezési formái, melyek létezését a többségieknek is tudomásul kell venniük. Ennek kezelése, megoldása kötelezi az országokat, kötelezi a világot.

Csak a többszínűség tudomásulvétele és adaptálása biztosíthatja a jövő Európa "régióinak" egységét, egyenrangúsított népeinek békés egymás mellett élését. Ennél szebb, igazabb cél - úgy hiszem - nem is lehet.

S ezért: "folyton folyvást fáradozni kell". Most és mindig...

Gazda József
(1999)