Fehér cápa A nagy fehér „rémség”- A fürdőhelyek réme! A legrettegettebb és egyben legtöbbet tanulmányozott cápa a nagy fehér cápa követi el a legtöbb támadást az embereken. Egyik legnagyobb példánya hét méter hosszú volt, és elérte a két tonnát. A nagy fehér cápa valójában nem fehér, inkább szürkés vagy barnás színezetű. Legkönnyebben tipikus háromszögletű, fűrészes fogairól ismerhető fel. Rengeteg különleges képessége van. Például, ha a hím elér egy bizonyos nagyságot nősténnyé változik (köztudott, hogy a nőstény nagyobb, mint a hím). Valószínűleg erre az a magyarázat, hogy a faj csak így tudja fenntartani az egyedfejlődést, és a szaporodást, mert csak a „legerősebb láncszem” maradhat életben. Másik különleges képessége, hogy a testhőmérsékletét a víznél akár tíz fokkal is magasabban tudja tartani, és ez teszi különleges ragadozóvá. Izmai ettől hatékonyabban működnek. Ha akarja, a nagyobb halak közül kivétel nélkül bármelyiket megtámadhatja, és elejtheti. A tengerekben, óceánokban ő a csúcsragadozó. Senki sem mer vele szembe szállni, csak a cetcápa, és a jól felfegyverkezett ember. Ezt az erős, sebes, szívós cápát tartják a legkiszámíthatatlanabbnak. Más fajok, például a tigris-, vagy a makó cápa körbeússza áldozatát, mielőtt támad, de ő minden „előkészület” nélkül ráveti magát áldozatára. Bár az is előfordult már, hogy a búvárok láttán nyomban menekülni kezdett. A cápákra igen jellemző áramvonalas, torpedó formájú test, félhold alakú farok és a széles mellúszók rögtön elárulják, hogy ez a cápa igen jó úszó. Annak is kell lennie, mivel egy pillanatra sem állhat meg, állandóan áramolnia kell a víznek a kopoltyúján, különben elpusztul. Támadás közben rövid távon is nagy sebességre tud felgyorsulni, és néha még a vízből is kiugrik. A fehér cápa szimata, és látása is elsőrangú, általában a vergődő mozdulatoknak nem tud ellenállni. Annak ellenére, hogy nem túl gyakori faj, szinte mindenhol előfordul. Magányosan, vagy párokban él, soha nem tömörül falkákba. A fehér cápák vándorlásaik során átszelik az óceánokat is. Ilyenkor lassan, 3,2 km/h-s sebességgel naphosszat úsznak. „Kapcsolata” az emberekkel Évente sokkal többen halnak meg kígyómarásban, mint cápatámadásokban, bár igaz, ami igaz ez sokkal sokkolóbb látvány. Rengeteg ember számára a nagy fehér cápa maga a megtestesült borzalom. Millió alkalommal próbálták bebizonyítani, hogy a fehér cápa mért támad az emberekre. A legelfogathatóbb indok, hogy az úszásunk olyan, mint egy vergődő halé, és ha szörfdeszkára ülünk, hasonlítunk a cápa kedvenc eledeléhez, a fókához (lásd: Hogyan meneküljünk meg?). A cápatámadásokat időről időre megpróbálják kapcsolatba hozni különféle külső tényezőkkel. Sok körülményt figyelembe vettek már, köztük a víz tisztaságát, a hőmérsékletet, a parttól mért távolságot, az időjárás jellegét, az évszakot, az apályt-dagályt, az áldozat bőrének színét, stb.. Az eredmények ér értékelése nem mindig meggyőző. Egy időben például úgy tűnt, a támadások mindig a két méternél sekélyebb részeken történnek, amiből logikusan arra lehetett következtetni, hogy mélyebb vízben biztonságosabb úszni. Hasonló szempontok alapján hozakodtak elő a „meleg víz” elmélettel, miszerint a cápák csak akkor támadnak, ha a víz hőmérséklete tizenkét foknál magasabb. Valójában azonban mindkét esetben létezett egy másik magyarázat: több ember úszkál sekély vízben, mint mélyben, illetve meleg vízben, mint hidegben. Egy csoport 1652 igazolt támadás alapján összeállított egy „toplistát” A legvérengzőbb cápákról. Ezek sorrendben: a nagy fehér cápa, a makó-, a bika-, és a nagy kékcápa. Egy másik lista a legveszélyesebb partszakaszokat állította sorrendbe: Ausztrália, Észak-Amerika keleti partja, Afrika, Észak-Amerika nyugati partja, és Ázsia. Egy másik rangsor szerint a következő testrészeket ért leggyakrabban harapás: lábszár, comb, kar, lábfej, kéz és a test oldala. A többségben az áldozat a felszínen úszott, nem pedig merült. Nehezebb okot találni arra, miért férfi a megtámadások mintegy 93 százaléka: 1162 esetből mindössze 85 volt nő. Több lehetséges magyarázat létezik. Lehet, hogy a mérések időpontjában több férfi úszott a tengerekben. De lehet, hogy a férfiak vadabbul és erőszakosabban úsztak (az erőteljes mozdulatok vonzzák a cápákat), vagy más a szaguk, és az ízűk, mint a nőké. A cápák jellegzetes „gesztusa” a falánkság. Az emberre viszont általában nem ezért támadnak. Mivel –mint már említettük- az ember hasonlít egy fókára, a cápa csak „megkóstolja”, és „csak” beleharap, de mihelyst észreveszi, hogy más az íze, menten tovább áll. Az ember vére viszont nagyon vonzza a cápákat. Egy csepp vér is kiválthatja belőlük a zabálórohamot (ilyenkor mindent képesek felfalni és agresszívebbek, mint „nyugodt” körülmények közt). Nagy fehér cápa (Carchardon carcharias) (A képet köszönjük Sziwery Balázsnak!) Hossza: általában öt méter, de nyolc méteresre is megnőhet Súlya: mért súlya 1,2 tonna, de a 2 tonnát is elérheti Elterjedése: valamennyi meleg és trópusi tengerben Élőhelye: sekély vizekben is gyakran feltűnik, az óceánok felszíni vizeiben él Étrendje: nagy testű tengeri gerinctelenek (polipok), halak, teknősök és tengeri állatok Maximális élettartama: ismeretlen, de feltehetően 40 évig is élhet Szaporodása: valószínűleg elevenszülő. Vissza a tartalomjegyzékbe!