B. Kovács István::

"Latiatuc feleym zumtuchel mic vogymuc..."
Volt egyszer egy vármegye. Jegyzetek Gömör- és Kishontról

Kuruc volt Szuhay, nyakas, mérges magyar,
Nála a szív bátor, s vasgyúró volt a kar.
Szabadságot morgott még álmában is szája,
Az kuruc világban aligha volt párja.

 A Sajó és Szuha közti vízválasztót borító Cselény-erdő egyébként hajdanán a messze földön ismert és rettegett ún. botos emberek, azaz a télen-nyáron erdőt járó sertéskondák pásztorainak egyik legnevezetesebb helye Gömörben. (Az erdőnek is nevet adó egykori falu emlékét neves költőnk, Cselényi László neve is őrzi.)
 Az ún. Bányavidék tengelyét a Sajó folyásának Pelsőctől Rozsnyóig húzódó szakasza képezi. Magyar lakosságának életmódját és kultúráját a német, szlovák és rutén hagyomány is színesítette. A magyar nyelvterület északi peremén járunk. Az ún. gorgolyok faluja, a sajátos nyelvjárásáról ismert Csucsom földrajzilag a legészakibb magyar település.
 A folyóvölgyek lapályosabb részeit, ha úgy tetszik, a Bükk és a Mátra, illetve a Gömör-Szepesi Érchegység és a Gömör-Tornai Karszt által elhatárolt részeket zömmel református magyarok lakják, tarkítva kisebb-nagyobb római katolikus és evangélikus szigetekkel. Az utóbbiak legjelentősebbike az első megyeszékhely, Sajógömör. A gömöri evangélikus egyházmegye itteni nevezetes algimnáziumában a szlovák nemzeti élet megannyi jelese (köztük a szlovák himnusz szerzője) folytatta tanulmányait, akiket egyebek közt a magyar nyelv elsajátításának lehetősége vonzott ebbe a máig színmagyar faluba. A vidék mai szlovák lakossága újabb kori telepítések révén került ide.
 A magyar–szlovák nyelvhatár gyakorlatilag a középkortól változatlan és az Osgyán-Rimaszombat–Nagybalog–Visnyó–Mikolcsány–Kúntapolca–Rozsnyó vonal mentén húzható meg (az említett települések még az összefüggő magyar nyelvterület részei).
 A szlovákság is több kistájba szerveződik. Felekezetüket tekintve részben evangélikusok és részben római, illetve görög katolikusok. Az általuk lakott kisvárosok (Tiszolc, Nagyrőce, Ratkó) a szlovák nemzeti élet múlt századi kibontakozásának erős támaszai. Ahány evangélikus lelkészlak, annyi tudományos akadémia és közművelődési intézet egyben. Aligha véletlen,  példának okáért, hogy itt születik meg a tudományos igényű szlovák népmesekutatás is, a diákkorában Herderrel és Goethével is kapcsolatot tartó nagyrőcei lelkész, Reuss Sámuel jóvoltából és irányításával.
 A német vendégek zöme a tatárjárás után érkezik. Ők nyitják az első bányákat, építik az első kohókat és alapítják a városokat. Az újkorra nyelvileg jórészt beolvadnak a szlovákságba, egyedül Rozsnyó lesz magyarrá. Dobsina marad századunkra az egyetlen hely, ahol nyelvüket megőrzik. (Míg a II. világháborút követően végleg el nem kényszerülnek hagyni otthonukat...)
A 16. században jelennek meg a murányi és krasznahorkai uradalmakban az ún. vlach juhászok. Etnikumukat tekintve eredendően jórészt ruténok, később azonban más etnikumúak is csatlakoznak hozzájuk, így lengyelek, szlovákok, sőt magyarok is. Az ő jóvoltukból kezdődik meg a magashegyi legelők, az ún. „hólyák“ gazdasági hasznosítása. Autonóm életet élnek, sajátos, a parasztságétól eltérő adózással. A juhnyájaik után adóztak bárány, sajt és gyapjúból készített nemez formájában, amíg a jogtörténetből jól ismert, ún. gömöri juhászper végén el nem veszítik ezt a jogukat. Alapvetően ők telepítik be a Garam felső folyásának gömöri részeit. Utóbb legnagyobbrészt elszlovákosodnak, származásukra egyebek közt görög katolikus felekezetük utal. (A gyakorta legtisztább szlovák vidéknek tartott Felső–Garam mente népességének zöme ezek leszármazottja!)
 Gömörben és Kishontban mindig is számottevő volt a cigány lakosság aránya. Megtelepítésükre Mária Terézia uralkodása idején teszik az első kísérleteket. Az erőszaktól sem mentes intézkedéseknek az emlékét a helyi magyar cigányság mesekincse egyedülálló módon megőrizte. A cigányság nyelvileg már a múlt században a magyar (illetve szlovák) környezethez idomult. A magyar falvakban nemzedékek óta nem beszélik a cigány nyelvet. Ma már magyarságunk részének tartják magukat, s igen nagy hiba volna ezt a közeledést elutasítani. Híresek voltak az itteni cigányprímások. Közülük is kiemelkedik Czinka Panna.
 A zsidók a XVIII. század végén jelennek meg az uradalmakon és a városokban. Tömeges betelepülésük a XIX. század második felére tehető. Az ipar, kereskedelem, kultúra, s egyáltalán a polgárosodás terén maradandó, nagy érdemeik vannak. Serkében nevelkedett, s a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban tanult pl. Kiss József, s a köztudatban kevéssé ismert, hogy az a Glatter Miklós, akit Radnóti Miklós néven ismer a világ, a Gömör megyei Nemesradnótról választotta költői nevét. (Nem véletlenül, hisz az édesapja itt született, nagyapja pedig a szomszédos Rimaszécsen volt üzletes.) A holocaust, illetve a túlélők kivándorlása következtében ma már alig élnek zsidók a vidéken.
 Összegezve és némileg leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a földművelésre legalkalmasabb, legalacsonyabban fekvő részeket, a tölgyerdő övezetét zömmel magyarok, a kézművességnek és az ipari termelésnek a feltételeit biztosító bükkerdők zónáját inkább a szlovákság és a németek, míg a többségében fenyő által uralt, legmagasabban fekvő részeket, ahol – kezdetben legalábbis – a pásztorkodás volt a meghatározó, a rutének telepítik be.
 A rimabányai születésű Juraj Palkovič a pozsonyi evangélikus líceum neves tanáraként 1804-ben így jellemzi a megyét (mellette magyar fordításban):

V Gemeru, jenž Malý Hont zas obsahuje,
Štítnik znamenité železo nám kuje.
V Rožňave a Dobše, v Plešivcy též kovy,
Nejednomu peniz ženau šteljerovi.
Rimaséč a Putnok, Gemer pomale mají,
Snažnj Jelšavané k remeslum se znají.
Sobota ji v štědré zemi chléb svůj bilý,
V Tisovcy, y jinde máš kov, kraji milý!

Gömörben, mely Kishontot újból felöleli,
Csetnek a híres-nevezetes vasat edzi.
Rozsnyón, Dobsinán, s Pelsőcön is a fémek
Nem egy stellérnek szép pénzt ígérnek.
Rimaszécs és Putnok, Gömör is csendesek,
A szorgos jolsvaiak iparban jelesek.
Szombat jó földjén eszi kenyerét, a fehéret,
Tiszolcon és másutt találsz fémet, eleget.

Latiatoc feleym...?

 A történetírás a legutóbbi időkig úgy tartotta, hogy Gömör vármegye még Szent István uralkodása alatt létesült. A köztudatban napjainkban is így él. Ez a felfogás ma már, úgy tűnik, nemigen tartható. A legvalószínűbb az, hogy valamikor Könyves Kálmán jó királyunk idejében szervezhették meg Gömör vármegyét. Területe, melynek (eredeti) magja a Sajó középső – nagyjából a Pelsőctől Putnokig – terjedő folyása, korábban a borsodi és a honti megyésispán felügyelete és irányítása alá tartozott. Az első templomokat – ennek megfelelően – részben az esztergomi érsek, részben az egri püspök fennhatósága alatt létesítették.
 Az újonnan megszervezett vármegye központját a névadó településen, a mai Sajógömörön (szlovákul: Gemer) építik fel. A név maga a 'szén' jelentésű ótörök kömür szóból ered. Kevéssé valószínű, hogy az első ispán, sokkalta hihetőbb, hogy a falu alapítójának nevét őrzi. Az egykori ispáni központ régészeti feltárása folyamatban van. Az eddigi tapasztalatok is azt igazolják, hogy nem tartozik a legkorábbi alapítású ispánsági központok közé. Később a nagyhatalmú, főúri Bebek család központja, Pelsőc (Plešivec) lesz a vármegye székhelye, majd a török hódoltság idején a biztonságosabb Szendrő vára szolgál átmeneti és kényszerű központként.
 A legkorábbi írásos adat, amely a (későbbi) megye területére vonatkozik, Szent László uralkodása idejéből maradt ránk. A XI. század derekára visszautalva egy „Feledseyre“ (mai olvasatban annyit tesz: Feledsírja) nevű helységet említenek benne. Bizonnyal a Rima és Gortva összefolyásánál fekvő mai Feled (szlovák nevén Jesenské) említése ez.
A 12. század végén Anonymus mester is megemlíti Gömör várát, ami azonban legfeljebb a vár korabeli létére bizonyság.
A honti és borsodi területekből kihasított Gömör vármegye eredeti határait később minden égtáj felé kitágították. A tatárjárást követően tagolják a megyébe egyebek közt a hatalmas pelsőci uradalmat, amelyet IV. Béla király 1243-ban adományoz az Ákos nembéli Fülöp és Detre ispánoknak (testvérük jeles írástudó, a magyar művelődéstörténet Ákos mester néven tartja számon), és ekkortájt lesz a vármegye része a távoli Vág folyó mentén fekvő bolondóci várispánság szórványbirtokát képező Mátraalja (a Mátra hegység északi [!] nyúlványai) is. A későbbi évszázadok alatt az így kialakult határok esetében csupán kisebb módosulások történtek, főleg a Nógráddal, illetve Tornával szomszédos részeken.
 A Rima folyó középső és felső folyása Gömör megszervezését követően is Hont része maradt. Mivel azonban az anyavármegyétől immár fizikailag is elválasztotta a legkésőbb Gömörrel egyidőben és tán azonos meggondolásból megszervezett Nógrád, illetve északabbra a később megszervezett Zólyom vármegye, ezt a területet „Kishont“ (Hont minor) néven tartották számon. A tatárjárás után (előtt?) ide is német vendégek érkeznek. A jelek arra mutatnak, részük lehetett a mindenkori székhelynek számító Rimaszombat, illetve az abba beleolvadhatott kiváltságos hely, az egykori „Istvánfalva“ (a németek nevén „Stefansdorf“) alapításában is. 1687-től az országgyűlés Kishontnak "kerületi" rangot adott.
 Az egyesítést követően a vármegye központja felváltva a gömöri Pelsőc, illetve a kishonti Rimaszombat. A vetélkedésből az utóbbi került ki győztesen, s 1883-tól végérvényesen a Rima menti város lesz a megyei székhely. 
Latiatoc feleym...?

 Gömör és Kishont kezdeti, töretlennek mondható fejlődését még a tatárok járása sem tudta megszakasztani. Az egyik legnagyobb értéket az itt talált fémek, kezdetben az arany, ezüst és réz, legfőképpen és utóbb pedig a vas jelentette. Az első vasolvasztókat már az államalapítást követően működtetni kezdik – ezek azonban még csupán a felszíni vaskitüremléseket hasznosították háziipari keretek között. A bányászat és az arra épülő feldolgozóipar, illetve a hasznosítás kereteinek megteremtése a XIII. században betelepített német vendégek érdeme.
 A fémek mellett nagy becsben van az agyag. Hatalmas telepei találhatók itt a nagy mésztartalmú, tűzálló fazekasagyagnak. Az Alföldön ez hiányzik. A zárt tűzhely újkori megjelenéséig azonban a főzőedényeket csak ilyen agyagból korongolhatták, ellenkező esetben elrepedtek volna. A gömöri és kishonti, akárcsak a közvetlen szomszédos nógrádi fazekasok termékei az elmondott okból igencsak keresettek voltak. Az újkorban, utalván a rimaszombati edény egyedülállóan gömbölyded formájára, így becézték a mezőkövesdi kisgyereket: "kis rimaszombati edényem". A célirányos agyagkitermelés és a szakosított termelés kezdetei egybeesnek a fémbányászás kezdeteivel, vagyis a XIII. századdal. Sőt, az sem kizárt, hogy ennek kezdeteinél is a német vendégek bábáskodhatnak.
 Ugyancsak nagy hasznot hajtanak birtokosaiknak a kiterjedt erdőségek. A fafeldolgozás, eszközkészítés óriási méreteket ölt évszázadokon át. Piaca megint csak az Alföld. Híresek a vésett díszítésű ácsolt ládák, a szuszékok. De használják a fát a szénbányászás újkori megindításáig tüzelőként az olvasztókohókban, ez az alapanyag a papírmalmokban, s az építkezésnek is legfőbb alapanyaga. 
Latiatoc feleym...?

 A megye birtoklástörténetében a krónikáink szerint thüringiai származású Balog nemből sarjadt Széchyek (olv. Szécsi!), majd a javaikat megszerző Koháryak és Coburgok, az Ákosok nemzetségéből származó Bebek és Csetneki famíliák, a tán itáliai eredetű Rátoldok törzséből fakadt Lorántffyak, Putnokiak, a székelyföldi Csíkszentkirályról származó Andrássyak és sokan mások játsszák a legnagyobb szerepet. A nádori, országbírói, erdélyi vajdai és báni tisztségek viselői. 
Latiatoc feleym...?

 Megannyi középkori vára közül ma már csak Krasznahorka "büszke vára" áll. A többinek, így Ajnácskő, Balog, Derencsény, (Vár)Gede, Gömör, Kövi, Murány, Putnok, Rimaszécs, Serke (Kapla), Szabadka vagy Tornalja stb. várának legfeljebb a romjai láthatók, többnyire azonban csak az emlékük (ha) él. 
Latiatoc feleym...?

 Városai közül a gótikus templomáról ismert Csetnek (a festő Madarász Viktor bölcsőhelye), a szlovák nemzeti élet egyik központjaként szolgáló Nagyrőce (ahol – főleg az emberként is tisztelt kiváló szlovák hazafi, Štefan Marko Daxner érdeméből – az első szlovák gimnáziumot és tanítóképzőt [!] alapították 1862-ben), a németek lakta, ám a magyar szellemiség felé tájékozódó Dobsina, az erősen iparosodott Jolsva mellett a két legnevezetesebb a már említett egykori kishonti székváros, Rimaszombat és Rozsnyó. Az utóbbi a legjelentősebb "eredeti" gömöri város, bányászatáról és iskoláiról nevezetes, amely 1775 óta római katolikus püspöki székhely.
 Híresek voltak hajdanán a gömöri iparosok és kereskedők, akárcsak az itteni vásárok. A rimaszombati szűcsöknek, mészárosoknak, takácsoknak és a több más iparág képviselőivel társult aranyműveseknek már a 15. században saját céhük van. Országszerte ismert volt a rozsnyói mézesipar, akárcsak a helyi vászonfehérítők. Messze földön ismerték a jolsvai kolomposokat is. A ratkói tímárokról mondogatták tréfásan: akkor jön el a világvége, amikor minden ratkói tímár otthon lesz – azaz soha, merthogy mindig úton voltak.
 Városai szilárd bástyái és meleg fészkei a művelődésnek. Néhány példa erre Rimaszombatból és Rozsnyóról.
 A magyar művelődéstörténetből a nemzeti szobrászatot megálmodó (és megteremtő) Ferenczy István lakatosmester fiaként indul el Rimaszombatból Rómába, hogy aztán évtizedek múltán csalódottan ide térjen haza meghalni. Itt látja meg a napvilágot kortársa, a híres ötvös, Szentpétery Sámuel,   a "magyar Benvenuto Cellini". Az utóbb róla elnevezett, egykori Szentkirályi utcában sír fel először Tompa Mihály, az elnyomatás korának legnagyobb hatású költője, s ugyanezen utcában áll az a ház, ahol "a nemzet csalogányát", Blaha Lujzát először álomba ringatják. Az első magyar nyelvű újságot szerkesztgetve szülővárosára, Rimaszombatra emlékezik Bécsben Decsy Sámuel. Ugyancsak a Rima-parti város szülötte Győry Dezső, aki nagyapja, a helyi színház terveit is elkészítő Kalla Mihály építész naplója alapján regénytrilógiában örökíti meg a "szüleváros" életét 1848-tól 1819-ig.
A Rozsnyó életében szerepet játszó jeles személyekről a Gömör–Kishonti Téka 5. köteteként a közeljövőben monográfia jelenik meg Tököly Gábor tollából. Csak néhány név ízelítőként: Móricz Zsigmond és Jókai Mór, Pray György és Katona István, Mikulik József és Arany A. László, Fábry Zoltán, Magda Pál és Tichy Kálmán ...Nem akármilyen névsor! 
Latiatoc feleym...?

 Egyházigazgatásilag Gömör és Kishont az esztergomi érsekség, majd a rozsnyói püspökség megszervezését követően ez utóbbi fennhatósága alá tartozik. Középkori kolostorai, így a bencések rimajánosi, a johanniták (?) kurinci, a pálosok hangonyi és gombaszögi háza, akárcsak az ismeretlen hovatartozású hanvai ház egyként elenyésztek. Újabb feltevések szerint talán éppen rimajánosi bencések fogalmazták, esetleg másolták legrégibb összefüggő nyelvemlékünket, a Halotti Beszédet.
 A rozsnyói római katolikus papi szeminárium a vármegye egyetlen felsőfokú tanintézete volt. A katolikus középiskolák közül az ugyancsak Rozsnyón, a premontrei rend által működtetett gimnázium a legfontosabb.
 A protestantizmus mély gyökereket eresztett ezen a tájon. Talán nem véletlen, hogy a legtöbb gályarab prédikátort éppen az itteni gyülekezetek adták. A reformáció nagy támogatója, az erdélyi fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna családjának ősi birtoka a Gortvatő, felette Kapla (Serke) várával. Talán még ő maga is itt született.
          A Luther tanait vallóknak is erős fészke ez a táj. Lelkészei német egyetemeket látogatnak, hogy hazatértük után a műveltség bástyáit építsék ki a legkisebb falusi gyülekezetben is. Erre emlékezve „Parva Saxonia“, azaz Kis-Szászország néven emlegetik Kishontot. A reformáció idején a németség nyelvváltása már előrehaladott, többségük elszlovákosodóban, mindössze, a nyelvjárásuk után „bulénerek“-nek csúfolt dobsinai polgárok őrzik őseik nyelvét. Vannak azonban eredendően magyar evangélikus gyülekezetek is. A fentebb már említetett Sajógömör számít legfontosabb helynek. Az evangélikusok legjelesebb iskolája, az Evangélikus Főgimnázium Rozsnyón működött.
 A reformátusok fő fészke Rimaszombat,   a város polgárai magukat „gyüker“-nek, azaz tősgyökeresnek valló lakói a 17. században magyarok és kálvinisták, akik nem igen kedvelik és tűrik az idegeneket. Alighanem ennek emléke az újkori „vízhozta, gally-csapta“ kifejezés, amellyel az utóbbiakat illették. Itt működik az akkori felső-magyarországi részeknek Sárospatak mellett egyetlen olyan gimnáziuma, ahol magasabb képzés is folyik, mígnem 1771–ben, egy szerencsétlen vallásos összetűzés után – büntetésből – a lelkészekkel és tanítókkal együtt a tógátusokat is el nem űzik. Az utóbbiakat véglegesen.
          Rimaszombatban jön létre a helyi református egyház és a kishonti evangélikus esperesség összefogásával (tán úgy is mondhatnánk: a protestáns virtus sajátos megnyilvánulásaként) 1853-ban az egész Magyarországon páratlan, ún. Egyesült Protestáns Gimnázium, amely az egész vármegye egyik legfontosabb oktatási intézménye lett. 
Latiatoc feleym...?
 Trianon következményeként a vármegye zöme a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá kerül. Magyarországon mindössze 22 település marad. Hiába tiltakoznak határozatilag a gömöri önkormányzatok – köztük nem csupán magyarok (!) –, hiába a határkijelölő bizottság elé terjesztett érvek és javaslatok, meddő marad minden erőfeszítés... bevégeztetett! Az első bécsi döntés eredményeképpen a magyarlakta területek átmenetileg magyar állami fennhatóság alá kerülnek, s néhány évre visszaállítják a csonka Gömör–Kishont vármegyét. Ám 1945 után jön a megtorlás, a magyar lakosság jogfosztottsága, a cseh és morva országrészekből elűzött németek helyére való ki- és a  Magyarországra való áttelepítése, a magyar lakosságú városokba és falvakba való szervezett betelepítés... 
Latiatoc feleym...?

 Ma a volt vármegye területén közigazgatásilag a rimaszombati, nagyrőcei, rozsnyói, losonci és breznói járások osztoznak. A Magyarországon maradt, két tucatnyit sem kitévő falu, valamint az egyetlen város, Putnok Borsod–Abaúj–Zemplén megye része.
          Aki a volt vármegye múltjára kíváncsi, keresse fel Rimaszombatban a volt vármegyei múzeumot (ma Gömör–Kishonti Múzeum), Rozsnyón a Bányászmúzeumot, Betlérben az Andrássy-kastélymúzeumot, Krasznahorkán a Vármúzeumot, Breznóbányán a Felső-Garam menti Múzeumot, valamint Putnokon a Gömöri Múzeumot.
 Az egykoron virágzó vármegye ma a leépülés állapotában sanyarog. A ki- és betelepítések megváltoztatták a lakosság számarányát. Mára a századunk elején még gyakorlatilag színmagyar Rimaszombatban 40%-ra, Rozsnyón mindössze 20%-ra zsugorodott a magyarság számaránya. A hajdani Gömör– Kishont az ország egyik leghátrányosabb helyzetben lévő régiója Szlovákiának. A munkanélküliek aránya eléri majd a 40%-ot (!), lakossága elöregedőben, a születések száma folyamatosan csökken, növekszik az elvándorlás, hovatovább egyre kezelhetetlenebb szociális kérdést jelent a cigány lakosság. Hasonlóak a gondok a magyarországi részeken is...
          Gyászos, komor hangulatot áraszt a Halotti Beszéd. A címben idézett kérdésre így válaszol az egykori szerzetes: „isa pur es chomuw vogymuk“, azaz mai magyar nyelven: bizony por és hamu vagyunk! Igen, ők már azzá váltak. Ám élnek bennünk és általunk tovább. Mert – Adyt idézve – "az élet él és élni akar..." Tehát, folytatva a költő sorait: "kik még vagytok, őrzőn, árván, őrzők vigyázzatok a strázsán!"
Latiatoc feleym...? Lássátok feleim!

Rimaszombatban, a Magyar Millenium évében