A benes-i dekrétumok története

Fasiszta bélyeg a nemzeti kisebbségek homlokán. Fizikai és szellemi hontalanságra ítéltetés. Az állampolgárság megvonása, az anyanyelv diszkriminálása, vagyonelkobzás, internálótáborok, a szülőföldről való kitaszíttatás, a Dunába, Ipolyba lövetés. A második világháborút lezáró jaltai és potsdami békeszerződések egyenes következménye volt, hogy a kollektív bűnösség nevében a teljes genocídium, a legalizált népirtás várt a Csehszlovákia területén élő magyarságra és a Szudéta vidék német ajkú lakosságára. Ott, ezt, a kassai kormányprogram és Benes államelnök dekrétuma tette lehetővé. Halász Zsuzsa a benesi dekrétumok előzményeiről és következményeiről kérdezte Vígh Károly történészt.

Halász Zsuzsa: Fasiszta bélyeg egy nemzeti kisebbség homlokán. Fizikai és szellemi hontalanságra ítéltetés. Az állampolgárság, az anyanyelv megvonása, vagyonelkobzás. Internálótáborok. A szülőföldről való kitaszíttatás. Dunába, Ipolyba lövetés és még sorolhatnánk. A kollektív bűnösség nevében a teljes genocídium várt a magyarságra, de ugyanúgy a Csehszlovákia területén élő szudéta németségre is. Legalizálni mindezt az úgynevezett Kassai Kormányprogram, valamint Eduárd Benes államelnök dekrétumai voltak hivatottak. De ki is volt ez az ember, aki mindezt kieszelte és végrehajtotta? Tulajdonképpen a nagyhatalmak segítségével, hiszen a nyugat, mint aztán később annyiszor, akkor is hallgatott.

Vígh Károly: Eduárd Benes már a II. világháború előtt is Csehszlovákia államelnöke volt. De valójában politikai karrierjét az első világháború alatt kezdte el, amikor Masarik után ő is nyugatra távozott, Angliába, előzetesen Franciaországban. Sikerült olyan kapcsolatokat létesíteni, hogy valójában ők alapozták meg, őnekik köszönhető az addig soha nem létezett csehszlovák állam létrehozása. Így aztán Benes a két világháború között először külügyminiszter lett, Masarik halála után az államelnök. Amikor pedig bekövetkezett a második világháború, Benes a második emigrációját töltötte akkor Angliában, és ott szervezte meg az emigrációs kormányt, amely a II. világháború alatt koránt sem képviselt olyan radikális, gyűlölködő, magyarellenes álláspontot, mint későbbiek során.

Halász Zsuzsa: A magyarságon és a németségen tulajdonképpen a Tiso-féle fasiszta blokk bűneit verték el, legalábbis ez volt a magyarázat. De elég beszédes az a példa, hogy Eszterházy János gróf az 1942-es parlamentben egymaga volt az, aki a zsidótörvények ellen szavazott. Mégis, a magyarságra kollektív bűnösség várt.

Vígh Károly: Igen, ez az egyetlen magyar képviselő szavazott a zsidótörvények ellen. Volt bátorsága szóvá tenni ott, Tiso jelenlétében, hogy miként lehetséges az, hogy egy szlovák katolikus pap, aki a kormány élén áll, a hatalom élén áll, ilyen törvényeket szavaztat meg. Jellemző nem csak a Tiso-féle Szlovákiára, hanem a II. világháború utáni Benes-i, majd az ismételt Benes-i Csehszlovákiára, hogy ezt az Eszterházy Jánost 45-ben halálra ítélik, majd kiadják a szovjet hatalomnak, az kiviszi a szovjet Gulagra, 12 évet tölt különböző börtönökben a gulagon, majd amikor haza transzportálják Pozsonyba, életfogytiglani fegyházat kap, és végül is 12 év raboskodás után a súlyos betegség következtében hal meg. És mind a mai napig nem került sor a rehabilitációjára.

Halász Zsuzsa: Mennyire értett egyet maga a szlovákság a magyarok elleni atrocitásokkal, tehát maguk az emberek azok után, hogy évszázadokon keresztül együtt élt ez a két nép?

Vígh Károly: Őszintén és tárgyilagosan meg kell állapítani, olyan nagy barátság, vagy olyan nagy objektív magatartás nem érződött. Nem csak országos szervezetekre kell gondolni, hanem nemzeti bizottságokra példának okáért. Falvakban, községekben, városokban ezek végrehajtották kegyetlenül azokat a magyarellenes intézkedéseket, amelyeket a Benes-i Csehszlovák kormányzat Moszkvából jövet megfogalmazott. Kegyetlen és teljesen antidemokratikus intézkedések voltak. Példátlanok. A magyarok vagyonának állami felügyelet alá helyezésére került sor, a magyar közalkalmazottak elbocsátására, nyugdíjuk megvonására, a magyar nyelvhasználat betiltására az egyházi szertartásokon, a magyar papok Szlovákiából való kiutasítására, a magyar egyetemi hallgatók kizárására az egyetemekről, a magyar kulturális társadalmi egyesületek feloszlatására, vagyonuk elkobzására. A magyarok házaikból, lakásaikból kártérítés nélkül kitehetők voltak, rendelet értelmében. A magyarok üzleteinek, műhelyeinek zárgondnokság alá vételéről intézkedtek, továbbá a magyarok bankbetétjeinek befagyasztását rendelték el, a közhivatalokban, bíróságokon, postán stb. tilos volt a magyar nyelvhasználat. Magyar újság, könyv kiadása szintén tilos lett. Magyarnak rádiója nem lehetett, magyar ember polgári keresetet nem indíthatott, vádló nem lehetett. Magyarok közmunkára bármikor, bárhová, bármennyi időre igénybe vehetők voltak úgynevezett államérdekből. Benes ilyen előzmények után 1945. május 9.-én, a győzelem ünnepén így szólalt meg, idézem: A németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk. Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában. Ugyanezt vallotta Klement Gottwald, aki a csehszlovák kommunista pártnak volt a főtitkára, aki ezt mondta: A németeket és a magyarokat, akik olyan súlyosan vétettek nemzeteink és a köztársaság ellen, megfosztjuk állampolgárságuktól, és szigorúan megbüntetjük.

Halász Zsuzsa: Mindaz, amit ön felsorolt, módszereiben teljességgel hasonló a náci Németország módszereihez, talán csak a gázkamrák hiányoznak belőle. A világ a náci Németország bűneivel és hát maguk a németek is szembenéztek. Megtörtént ez a szembenézés a csehszlovák, illetve a cseh és a szlovák nép esetében?

Vígh Károly: Sajnos, nem néztek szembe sem a második Csehszlovákia idején, sem később, amikor kétfelé oszlott a csehszlovák állam és bármennyire is szóba került ez német illetékesek részéről vagy pedig magyar kormányzati tényezők részéről, minderre nem került sor. A szudéta németek nagy része Bajorországba került. Bajorországban egy olyan kormányzat létrejött, hogy az a bizonyos kétmilliónyi szudéta német lakosság az tudott nyomást gyakorolni a bajor kormányzatra, hogy ezt a kérdést időnként vessék föl. Fölvetették időnként Kohl kancellár felé is. Sokszor az volt tapasztalható, hogy "magasabb politikai szempontokból" Csehszlovákiával szemben a német kormányzat nem lépett fel olyan határozottan, hogy erre a rehabilitációra sor kerülhetett volna. Ugyanezt elmondhatjuk magyar részről is. Amikor itt a rendszerváltozás bekövetkezett, egyetlen kormányzatnak sem sikerült ezt a kérdést ilyen módon fölvetni, vagy akár azt elérni, hogy az ENSZ elé kerüljön az ügy, hogy íme hát egy rehabilitációra mégis csak szükség van, és addig nem lehet megbékélést elképzelni ebben a régióban, amígnem kerül sor akár az Eszterházy rehabilitációra, akár a magyarsággal szemben elkövetett bűnöknek a rehabilitálására.

Halász Zsuzsa: Itt állunk az európai csatlakozás kapujában. Szlovákia kicsit talán ebben a sorban hátrébb van, de Csehországnak jók a kilátásai. Az Európai Unió országai, az úgynevezett nyugat elviseli maga között azt az országot, amelynek ilyenfajta bűn, nem kibeszélt bűn terheli vagy kell legalábbis, hogy terhelje a lelkiismeretét?

Vígh Károly: Cseh és szlovák részről azért tudták azt megúszni, hogy a nyugati hatalmak vagy pedig a nemzetközi szervezetek felelősségre vonják Csehszlovákiát vagy Csehországot és Szlovákiát a Benes-i dekrétumokért és mindazért, ami ennek következménye volt, mert a győztes nagyhatalmak bizonyos mértékig felelősek is azért, hogy ezekre a dekrétumokra sor kerülhetett. A leginkább a Szovjetunió, amely támogatta az akkori Benes-i kormányzatot. De végeredményben mindaz, ami bekövetkezett, a nyugati hatalmak, a győztes nagyhatalmak tudomásával és hallgatásával jött létre. Tehát ugyanazok a hatalmak most nem vethetik föl morálisan azt, hogy ezt rehabilitálni kell. Arra nem lehet számítani reálisan, hogy a volt győztes hatalmak ebben a kérdésben segítségére jöjjenek a jelenlegi magyar kormányzatnak vagy a mindenkori magyar kormányzatnak a rehabilitálás érdekében.

Halász Zsuzsa: Vagy akár a német kormányzatnak.

Vígh Károly: A német kormányzat még csak föl sem veti. Voltak ellentétek is a bajor kormányzat és a központi német kormányzat között még Kohl idejében emiatt. Ha fölvetik, akkor minden évben Bajorországban szudétanémet napok vannak, és ott kerül szőnyegre ez a kérdés. De hát szőnyegre kerül aztán...

Halász Zsuzsa: A szőnyeg alá.

Vígh Károly: Igen. A szőnyeg alá. A nagy politika számukra fontosabb, mint ez a bizonyos kispolitika.

A nyugati nagyhatalmak megengedő határozatai és cinkos hallgatása mellett léptek életbe az akkori Csehszlovákiában a fasizmusra nagy mértékben hasonlító benesi dekrétumok. Ezeket a rendelkezéseket sem a kommunista jogutód, sem az új cseh állam nem helyezte hatályon kívül. - mondta Halász Zsuzsa mikrofonja előtt Vígh Károly történész.

Megjelent a Vasárnapi Újságban