| |
|
|
Megfogyva bár, de törve nem - A csángók eredete
Moldvában csángók jelenleg három csoportban élnek: az északi csángók Románvásár környékén, a déli csángók fôleg Bákó várostól délre, a székelyes csángók Bákó megyében, fôleg a Tatros és a Tázló völgyében.
A csángó megnevezés eredete nem tisztázott. Ezzel kapcsolatban három különbözô nézetet vallanak: egyesek szerint a csángó népnév a 16-17. században született, és azokat a csoportokat nevezték így, akik Erdélybôl származtak és sót vágtak Moldvában. Egy széles körben vallott nézet szerint a csángó szó a kószál, csavarog, vándorol jelentésu csang/csáng ige származéka; a név világosan utal a csángók költözô, telepes mivoltára. A harmadik, legkevésbé valószínu felfogás szerint a csángók egy török, a csánguru törzs leszármazottai. Ma a csángó megnevezést hasznosnak tartják fôleg a néprajzi megkülönböztetés szempontjából. Ugyanakkor a se ide, se oda nem tartozót, illetôleg a románságtól és a magyarságtól egyaránt eltávolodottat jelenti, magában hordozva az elfajzottság, keveredettség pejoratív jelentéstartalmát is.
A csángók moldvai letelepedése
A moldvai magyarokat a 13. századtól kezdve említik a történeti források. Eredetük kérdése azonban máig sem tisztázott. Elfogadottá az a nézet vált, hogy a moldvai magyarok nyugatról, a Kárpát-medencébôl érkeztek mai településhelyükre a középkor folyamán. A kutatók többsége a csángókat a Szamos-völgyi és Felsô-Tisza-vidéki magyarokkal hozza rokonságba. Valószínu, hogy a csángók ôsei egy tervszeru magyar birodalmi politika támogatásával érkeztek Moldvába, feladatuk a középkori magyar királyság keleti határainak ellenôrzése, védelme volt. 1241-ben Batu kán szétverte Kunországot, végigpusztította Magyarországot. Mivel egy újabb mongol betöréstôl tartott, IV. Béla újabb magyar csoportokat telepített a Kárpátok szorosaiba és keleti lejtôire, a nagyobb folyók völgyeibe. A 14. században a magyar királyok védelmi területet hoztak létre Moldvában, kitelepítve fôleg erdélyieket: magyarokat a Mezôségrôl, románokat Máramarosból. Feltételezhetô, hogy a csángó akkor még külön magyar népcsoport volt, amely határvédelmi feladatokat látott el, hasonlóan a székelyekhez. A magyar befolyás eredményeként a kivándorlás Magyarországról Moldvába évszázadokon át folytatódott, megerôsítve a már ott lévô magyarság sorait. A 15. században magyar husziták menekültek a Kárpátok vonalán kívül esô területekre, ahol Husz (Husi) városát alapították. A magyar kivándorlás többé-kevésbé szervezetten folyt. A magyarok Moldvában kereskedelemmel és különféle mesterségekkel foglalkoztak, de a moldvai vajdaságban magas beosztású tisztviselôk is kerültek ki közülük. A csángók a mohácsi vészig (1526) az erôs, központosított Magyar Királyság védelmét élvezték, hiszen a 15-16. század fordulóján az etnikai szempontból sokszínu Moldva lakosságának legszámosabb nem román népe a mintegy 20-25 ezer fônyi magyarság volt. A növénytermesztéssel foglalkozó, etnikailag és vallásilag homogén csángó falvak lakosai eredetileg szabadparasztok voltak, a faluközösségek testületileg és közvetlenül, bojári közvetítés nélkül a vajdának adóztak. Valószínu, hogy innen ered a középkori moldvai szabadparaszt falvak népének elnevezése, a razes, ami a magyar részes szóból származik. A késô középkorban a tatárok és törökök fenyegették és pusztították Moldvát, aminek következtében kisebb csángó csoportok visszaköltöztek a Kárpátok védelmébe. Azok a csángómagyarok, akik Moldvában maradtak, küzdöttek identitásuk, nyelvük, kultúrájuk és római katolikus vallásuk megôrzéséért. A 18. század közepétôl - különösen a madéfalvi veszedelem (1764) után - a magyarok száma Moldvában ismét gyarapodni kezdett. Ekkor keletkezett a székelyes csángó falvak többsége azokból a katolikus székelyekbôl, akik Csíkból, Gyergyóból, valamint Háromszékrôl menekültek ide.
1859-ben Moldva egyesült Havasalfölddel, megalakítva a román államot. Az esemény mellékterméke a román nacionalizmus erôsödése volt. A kisebbségek asszimilálásának új távlatai nyíltak. A csángómagyarok - kezdetleges - anyanyelvi oktatása megszunt, papjaikat pedig arra nevelték, hogy nemzeti öntudatukat megszüntessék, nyelvüket, kultúrájukat megsemmisítsék. A második világháború után a csángók részére magyar nyelvu iskolákat alapítottak. Ezeket az 1950-es években a hatalom egymás után bezáratta. A Ceausescu-diktatúra idején kutatóknak nem volt tanácsos belépni a csángó falvakba. A csángómagyarok létezését a román kormány tagadta, fel sem merült annak gondolata, hogy népszámláláskor ôket a "magyarul beszélô román állampolgárok" kategóriájába sorolják.
A hatalomváltás után
Az 1859. évi népszámlálás még 37 823 magyart mutatott ki Moldvában (a római katolikus népesség 71,6 százalékát), az 1930-as már csak 23 886 (21,7 százalék), az 1992-es pedig - a mai megyehatárok között összeírt 4749 magyar katolikus közül a közigazgatásilag Bákóhoz csatolt Gyimesbükk magyarjait leszámítva - mindössze 1800 csángómagyarról tud a moldvai megyékben. A moldvai katolikusoknak - akiknek legnagyobb része bizonyítottan magyar származású - ma már csak 43 százaléka (103 543 a 239 938 fôbôl) él olyan településen, ahol egyáltalán beszélik még a magyar nyelvet. Ez utóbbi települések mintegy százezer fôs katolikus lakosságának jelentôs része nyelvileg is elrománosodott. A Moldvában élô, magyarul is beszélô csángók számát ma mintegy 62 ezer fôben állapíthatjuk meg, ez a moldvai katolikusoknak csak mintegy negyedét (25,8 százalékát) jelenti.
A csángó falvakban ma is nagyrészt a 15. századi archaikus nyelvet beszélik. A csángó kultúra sok régi, több évszázados elemet ôrzött meg: a nyelv és a nyelvi szokások, énekek, mesék, imák, rítusok, öltözködés, a gyermekek nevelése, élet- és világfelfogások, néhány mesterség, viselkedés stb. A moldvai magyarok közül sokan úgy vélik, hogy a csángó kultúra egyenlô a lemaradással, ezért folyamatosan eltávolodnak tôle. Az értelmiségi réteg csak most formálódik. A magas végzettséguek nagy része elfelejti származását, mert úgy gondolja, hogy gátolja az érvényesülésben. A csángómagyarok legnagyobb része falvakban lakik. Az értelmiségi réteg a lakosság 1 százaléka. A falvak 10 százaléka írástudatlan, 40 százaléka félanalfabéta. Magyarul tud olvasni körülbelül 2 százaléka, írni körülbelül
0,5 százalék. A diákok 10 százaléka érettségizik, közülük minden tizedik jelentkezik egyetemre.
A moldvai magyarok általában elég alacsony muveltségi és civilizációs szinten élnek. Vannak szociális problémák is, mert a munkaképes férfiak 60 százaléka munkanélküli. Az asszonyok nagy része a háztáji gazdaságban dolgozik, patriarchális állapotok között. A családok többsége földmuvelésbôl él, habár a föld kevés és szegény, nincs modern eszköz a megmuvelésére. A Kárpátok vonalán kívül élô katolikusok szinte semmit sem tudnak származásukról, történelmükrôl. Csak románul olvasnak könyveket, és ezek nagy része jócskán ferdíti a történelmi tényeket. A legtöbb román történész semmibe veszi a csángókra vonatkozó történelmi dokumentumokat. Sok történeti irat, dokumentum tartalmaz leírásokat vagy moldvai magyar vonatkozásokat, de többségük hozzáférhetetlen, magyarországi és vatikáni levéltárakban ôrzik. Ugyanott fellelhetô sok moldvai közösség kérése magyar papra és misére, amelyek mindmáig megoldatlanok maradtak.
Lesz-e magyar iskola Moldvában?
A csángóknak 1990-tôl legitim érdekképviseleti szervük van. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének célja "a közösség képviselete és érdekeinek védelme. Tevékenysége ezért az identitástudat és az összetartozás erôsítése, az öröklött nyelvi, kulturális, muvészeti és tudományos ismeretek elsajátítása". A szövetség 1990-tôl segítette a magyarul Erdélyben tanulni vágyó csángómagyar diákokat. Ezt a tevékenységet 1992-tôl teljesen átvette a csíkszeredai Domokos Pál Péter Alapítvány. A Moldvai Magyarság, a csángók havonta megjelenô lapja immár kilencedik évfolyamában jár. Sôt a klézseieknek tavaly szeptembertôl saját kétnyelvu lapjuk is van: Mi Magunkról - Noi Despre Noi. Duma István András klézsei lakos, a helyi lap szerkesztôje annak a csoportnak a fô szervezôje, amely hónapok óta kéri, hogy iktassák be a magyar nyelv tanítását a tantervbe a csángó falvakban. Azonban saját közéleti képviselôk nélkül nehezen mozdulnak a dolgok. A szerény szülôi terv a hivatal minden körmönfont fogását ismerô bürökraták ellenállásába ütközik. A szülôi kérvényeket az iskolában nem iktatják azért, hogy a meg nem tagadható jogos igényt nemlétezônek lehessen tekinteni. Moldvában valami megmozdult. A klézsei szülôk egy csoportja nem hátrál meg. A Moldvai Magyarság 1997 november-decemberi számából idézve: "újra és újra megpróbálja ledönteni a butaság és értetlenség falát: kitartóan próbálkozik, hátha végre-valahára meghallgatná az ô panaszát is valaki".
Agyagási Levente
A fenti írás megszületése óta eltelt egy kis idô, csak épp a várva várt
pozitív változások nem következtek be. 1997 végén a sepsiszentgyörgyi
bejegyzésu Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Bákóba költöztette a
meglévô felszerelést és ott irodát nyitott, amelyet két fôállású alkalmazott
muködtet egy bérelt helyiségben. Az iroda tevékenységébe még besegít
kb. tíz önkéntes. (Levélcím: AMCM, 5500 Bacau, Of. p. 1., C. p. 124.,
Romania. Tel.: 0040/34/18-82-78.) Az MCSMSZ jelenlegi vezetôje Csicsó
Antal (Anton A. Ciceu) alelnök, titkára Duma István András. Az elnöki
funkció betöltetlen - nemigen vállalja senki, elsôsorban a hatósági
zaklatásokat elkerülendô. 1998-ban megalakult a Via Spei (A Remény
Útja) nevu csángómagyar ifjúsági szervezet, vezetôje Farkas János (Ioan
Farcas).
A Csicsó Antal nevével fémjelzett szövetség tevékenysége új fejlôdési
szakaszba lépett a Bákóba való költözés után. Egy hosszu távú, globális
terv alapján, összehangolt aprómunkával igyekeznek megállítani a moldvai
magyarság asszimilációját s egyúttal megalapozni e népcsoport általános
fejlôdését, felemelkedését. Román és angol nyelvu felvilágosító
anyagokkal, nem kormányzati szervezetek segítségével, a nemzetközi
porondon való megjelenéssel próbálják tudatosítani a hazai és külhoni
közvéleményben: kik a csángók és mit akarnak. A központi román
államhatalom elnézô nemtörôdömséggel, a helyi közigazgatás ellenséges
magatartással, a moldvai román sajtó szélsôséges, agresszív, uszító
nacionalizmussal viszonyul az MCSMSZ tevékenységéhez, a
csángómagyarok kollektív jogköveteléséhez. Az érdekképviseletüket
fölvállaló RMDSZ ímmel-ámmal foglalkozik a moldvai magyarokkal -
jellemzô, hogy egy, a távoli Bihar megyében megválasztott ifjú parlamenti
képviselônek jutott osztályrészül az állandó kapcsolattartás felelôssége -,
s noha a magyar párt három éve részese a hatalmi koalíciónak, Moldvában
ma semmilyen szintu magyar nyelvu állami oktatás nincs, a csángóknak
nincsenek intézményeik, a jászvásári római katolikus püspökség pedig
semminemu anyanyelvu hitéletet számukra nem biztosít, nem engedélyez!
Az anyaország támogatása is szórványos, szelektív és esetleges,
hivatalosan nem lépi túl a mosolydiplomácia kereteit.
"A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége küzd az emberi jogok
érvényesítéséért, azért, hogy anyanyelvünkön tanulhassunk, legalább
fakultatívan, és legyen magyar misénk legalább havonta egyszer azokban
a községekben, ahol ezt kérik a lakosok" - áll a szövetség bemutatkozó
brosúrájában. Az alelnök még szívhezszólóbban fogalmaz: "Nagy
szükségünk van támogatásokra, mert Moldvában mi fronthelyzetben
vagyunk. A mi bákói irodánk a magyarság egyik legkeletibb hídfôje. A
helyzetünk nehéz, több okból is. Saját erôbôl az asszimilációt nem tudjuk
feltartóztatni..."
Megjelent az Erdélyi Napló 1999. szeptember 5.-i számában
Aktuálitása véget a HUNSOR újra publikálta
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||