| |
|
|
Szétverni a szobrot is - ha magyar
A hír: - Az 1948/49-es forradalom és szabadságharc virágai még el sem
hervadtak Petôfi Sándor többszörösen megcsonkított pozsonyi szobránál
- korábban letört kardja és karja után azz idei ünnepség résztvevôi
láthatták szétvert orrát és kivésett szemét is - újabb támadás érte az
emlékművet. Ismeretlen tettesek kék festékkel öntötték le az alkotást.
Nem egyszerű vandalizmusról van szó, errôl a szobor talapzatára
festett jelszavak tanúskodnak, amelyek közül az egyik a Magyar
Koalíció Pártja (MKP) betíltását követeli, a másik Magyarországra
küldi a felvidéki magyarokat, a harmadik pedig nyomdafestéket nem tűrô
jelzôvel illeti a magyar nemzetet.
A Petôfi Emlékmű Bizottság, amely 1999-tôl szorgalmazza a
szoborkompozíció helyreállítását és elszállítását a Duna jobb partján
található parkból, ôrzött köztérre, már megtette feljelentését a
rendôrségen, de ugyanerre kényszerült a kassai magyar gimnázium
igazgatósága is, mert az iskola épületének kapujára és falára
ugyanazon a napon hasonló jelszavakat és jeleket festettek ismeretlen
elkövetôk, a pozsonyi Duna utcai és a pozsonypüspöki iskola ablakait
pedig kövekkel dobták be. A kassai magyar tannyelvű alapiskola és
gimnázium bejárati ajtaját csúfító feliratokat viszont tegnap sikerült
alkoholos oldattal eltávolítani. A tettes ‹ csakúgy, mint
Pozsonyligetfalun ‹ a magyarellenes jelszavakon kívül áthúzott H-betűt
is pingált az ajtóra, azaz nem csupán a szlovákiai magyarokat, hanem
az egész magyar nemzetet gyalázta. (A H-betű a magyar gépkocsikon
látható országjelzés ‹ már ez is utálat tárgya). Az akció időzítése
tökéletesnek mondható, hiszen a szabadságharc évfordulójának jegyében
eltelt hétvégét követő hétfő reggel, iskolába menet minden gyerek és
szülő látta a magyarokat a Duna mögé, illetve melegebb égtájakra küldő
feliratokat.
Túl lehetné lépni az eseten könnyedén, ha elszigetelt jelenség lenne,
azonban ma Szlovákiában a magyarellenesség az országos politika része.
Node a kezdet is ilyen volt. Jankovics Marcell (1874‹1949) Húsz
esztendô Pozsonyban című könyvében szemtanúként írja le a cseh-szlovák
honfoglalás dicsô eseményeit. Éppen azt a korszakot tárja elénk, amely
a pozsonyi magyarok számára ebben a német‹magyar (akkor 50 illetve 40
százalék) városban sorsdöntô és vészterhes idôszak volt: a magyar
egyetem bezárásával, emlékművek lerombolásával, magyar feliratok
leverésével. Így írja le Jankovics a páratlan szép Mária Terézia
szoborcsoport lerombolásának esetét: “A teherautóról hurok röppent a
királynô, majd a magyar daliák nyakába. A teherautó motorja dolgozott,
hullámos robajjal. A drótkötél elpattant. Azok, vagy ôk, hogy is
hívjam e néhány buzgólkodót, nekiestek kalapácsokkal, vésôkkel,
Vékonnyá verték a daliák csizmaszárát, a királynô paripájának patáit,
hogy végre ledôlhessenek. A földön azután lehetett a márványarcokat
pofozni, rugdosni, torzzá kalapálni..."
Ilyent csak gyűlöletbôl lehet csinálni, de ahhoz hogy egy nép nyolcvan
év után is még ott tart, mint a rablás hevében, ez csak valamilyen
mesterségesen gerjesztett kollektív lelki megfertôzés eredménye lehet.
De ne mi tegyünk megállapításokat a jelenség eredetérôl, folyamatos a
panasz a hadifogoly felvidéki magyar százezrek felelôs írástudóitól.
Álljon itt egy rövid idézet az Új Szó 2001 március 1-i számából:
“Szlovákiában a demokrácia visszás értelmezésének, a szellemi,
jogrendbeli torzulásoknak, vétségeknek, a humánum ellen elkövetett
bűnöknek a fô forrása a többségi nemzet politikai reprezentánsainak
nacionalizmustól terhelt műveletlenségében keresendô. Ennek a
műveltséget nélkülözô magatartásnak van egy sajátos indíttatású,
számunkra fölöttébb veszélyes tartománya, s ez a történelmi hazugságok
tüzelte bosszúállás tébolya, amely az ezeréves együttélés során
elszenvedett állítólagos sérelmekért akar rajtunk elégtételt venni. S
mivel az efféle koholmányokat maguk az iskolák ‹ tankönyvek és más
írott források tucatjai révén ‹ immár nyolc évtizede sulykolják a
fogékony gyermeki agyakba, ennek óhatatlan következménye az az
engesztelhetetlen gyűlölet, mely az utóbbi tíz évben számos, minket
sújtó diszkriminatív intézkedésben öltött testet. Nem az »intézôkön«
múlott, hogy törekvéseiket nem sikerült maradéktalanul
megvalósítaniuk. És azt se feledjük, hogy egyszer a háború, máskor a
diktatúra miatt nemzedékek fosztattak meg a reváns lehetôségétôl,
tehát mára a nacionalizmust vallásként vallókban ‹ amolyan
halmozott-torlódott rögeszme ütött tanyát, mondván: most vagy soha!
Igen, mert ha ma elmulasztják, az uniós csatlakozás létrejötte után
már nem lesz rá lehetôség. A mai szlovák közéletnek tehát szinte az
egészét a józan észtôl elrugaszkodott nacionalizmus uralja, amely
egyidejűleg betegesen mániákus és lelketlen, mert a mindennapi kenyere
az ellenségkép-teremtés, a legtermészetesebb igényeinket és a
legártatlanabb megnyilvánulásainkat is a szlovák állami szuverenitás
és területi integritás elleni merényletnek tekinti."
A kép szinte hihetetlenül riasztó, de ismereteink teljesen igazolják a
fentieket, mint a szlovákok iskolázottságának alapjait. Már nem is azt
hiszik, ami van, amit látnak, hanem amit hinni akarnak. Az élet minden
területén háttérbe szorított magyarság helyzetét úgy állítják be, mint
nemzeti létüket fenyegetô állandó veszélyt, ami a magyaroknak adott
többletjogok miatt veszélyes hátrányt, elmagyarosodást, nemzeti
végzetet hoz rájuk. Február 1-én a Szlovák Értelmiségiek Szövetsége
kiáltványt tett közzé a napilapokban, amelynek terjedelmes 27
pontjából elég itt néhányat idézni:
€ Védelmezni a szlovákságot az elmagyarosítás ellen.
€ Mi a célja az iteni magyar irredentáknak? Elsôsorban is a szlovák
állam megsemmisítése, területi sérthetetlenségének megbontása. Ebben a
törekvésben tulajdonképpen mirôl is van szó:
€ Csallóköz alatt van Európa legnagyobb ivóvíztartaléka...
€ Délen van országunk éléskamrája és kenyérgabonatermelésünk...
€ Bôs a mi energiaellátásunk egyik fontos létesítménye...
€ Ezeken a területeken épültek ki a legfontosabb transit
gázvezetékeink...
€ A Duna államunk fontos gazdasági és stratégiai értéke... mindezt
veszélyeztetik.
€ Fokozatosan igyekeznek etnikai fölénybe kerülni, kiszorítani az
eredeti szlovák ôslakosságot.
€ Már megkezdôdött ottani szlovákok még gyorsabb elmagyarosítása.
€ Országunk határainak fokozatos megszakítása különbözô eurórégiók
létesítésével.
€ Kulturális és tanügyi autonómiarendszert akarnak kiépíteni.
€ Etnikai konfliktusokkal , gazdasági szabotázsakciókkal nemzetközi
beavatkozást akarnak kicsikarni, népszavazást kierôszakolni nemzetközi
ellenôrzös mellett, szlovák területek Magyarországhoz csatolása
érdekében.
€ Az önkormányzatok jogkörének szélesítése orvtámadás országunk épsége
ellen, fôleg a déli területeken.
€ Ha sor kerül az úgynevezett nyelvi charta jóváhagyására, az
tragédiát jelent a szlovák nyelvre, kiszorulhat a közéletbôl a déli
vidékeken.
€ Hogy minddez meg ne történhessen, ehhez az egész szlovák népünknek
össze kell fognia. Óriási veszély fenyegeti népünket és országunkat.
€ Szlovák parlamenti képviselôink, ne hagyjátok magatokat megzsarolni
ezektôl a magyar irredentáktól.
***
Üdítô kivételként akad olyan szlovák is, aki tovább lát az orránál és
nincsen meggyôzôdve arról, hogy minden bajnak a magyarok az okozói.
Ilyen Stefan Hrib, akirôl csak annyit tudunk, hogy valami Domino fórum
főszerkesztője, és a pozsonyi magyar újság részére írt egy elemzést,
abból adunk részletet, ami a szlovákok irányában eleve nem lehet
rosszindulatú vagy részrehajló:
“Milyen észérvvel indokolhatná bárki, hogy magyarjainknak ne legyen
olyan megyéjük, amelyben többségben vannak? A sárosiaknak, a
szepességieknek lehet, a magyaroknak meg nem? Mi a különbség köztük?
Szlováknak lenni többet jelent, mint magyarnak lenni? A koalíciós
partnerek is attól tartanak, amitől Slobodník, hogy Bugár pártja
veszélyezteti az ország egységét? Az itt élő magyarok nem szegik meg
az alkotmányt, a törvényeket, betartják az egyezségeket, a
kormányprogram számukra kötelező érvényű, tehát a magyarság pillér,
nem az ország mumusa. Valódi veszélyt a szlovák politikusok jelentenek
évek óta, akiknek a törvény papírfecni, az adott szó választás előtti
bók. Szlovákiát nem a magyarok, hanem a szlovákok rabolták ki, a
tisztességes államok sorából nem a magyarok, hanem a szlovákok zárták
ki, és nem mi, hanem ők osztották föl. Olyan nehéz ezt beismerni?
Inkább ellenséget fabrikálunk Dél-Szlovákia tisztességes lakosaiból? A
megye nem függ össze az ország egységével, mert azt az alkotmány
szavatolja, vészhelyzetben pedig az államhatalom. Ám a szlovák
politikusok másként gondolkodnak. A kisebbségi kérdésben a múlt
béklyója húzza vissza őket, a háború szellemében élnek, valahol
Trianon idején, tájékán. A magyarokban nem társat látnak, hanem
potenciális ellenséget. Ezért mondják, hogy Nyitrán nem lehet magyar
nemzetiségű főispán, mert szent szlovák város; a kulcsfontosságú déli
üzemek nem lehetnek a magyaroké (ezt már Meciar szavatolta azzal, hogy
a vágsellyei Duslót, a komáromi hajógyárat, a déli húsfeldolgozókat
kizárólag szlovákoknak adta), és hogy a Csallóközben ivóvíz van
(Csehszlovákia kettéválásakor a legnagyobb szlovákok olajmezőkről
regéltek), ami szlovák stratégiai dolog. Még a legdemokratikusabbnak
nevezett szlovákok ‹ Dzurinda, Miklos, Nizňansky ‹ is behódoltak ennek
az elméletnek, és sok független értelmiségi ugyan négyszemközt azt
mondja a magyar párt politikusainak, hogy őket nem zavarná, ha lenne
egy többségében magyarok lakta megye, de azonnal hozzáteszik, hogy
ennek megvalósítását a politikai helyzet nem teszi lehetővé, tehát
nyilvánosan hallgatnak róla.
(Új Szó, Pozsony 2001 március 20)
*
Csak éppen említésre volt méltó e kivétel, mert nagyon ritka, és bár
remélhetô, hogy még sokan gondolkodnak így Szlovákiában, de mit ér, ha
a beállított közhangulatban nem szólalhatnak meg.
Ma még csak reménydús elképzelések vagy éppen aggódó félelmek élnek
mind a magyar, mind a szlovák társadalomban az EU-csatlakozás utáni
élet minéműségérôl, mindamellett egy választóvonal a magyar és a
szlovák várakozások között éles határt húz. Ennek a választóvonalnak
Trianon a neve. Mindkét oldalon a változás megérzése kelt izgalmat ‹ a
trianoni kötések oldódása magyar oldalon halvány reményt, szlovák
oldalon heves félelmet gerjesztve.
A szlovák nézet ‹ bármilyen egykori valamiféle történelemet
fabrikáltak utólag ‹ az önálló államkeretben való nemzeti magvalósulás
nagyon korai állapotában van. Minél nagyobb területen tiszta szlovák
népesség ‹ ez a cél. Lezárt határok, amin belül szabadon tombolhat az
idegen elemek beolvasztása. Ilyen állapotban bekerülni az európai
együttesbe, amelynek jóléte beáramlik, de egyéb hatásai
kívültarthatók. Nem kell híd a Dunára, a magyarok csak azért akarják,
hogy azon majd bevonuljanak a szent ôsi szlovák földre, elvenni az
ország termôföldjét.
Elképzelhetô milyen nagy mértékű intellektuális feszültséget jelent
ilyen politikai gondolkodásnak és közszellemnek, az Európai Unióba
nagyonis bevágyakozó országban, szembesülni a csatlakozás
követelményeivel. Utóbbi idôben megsokasodtak a hivatalos látogatók
Szlovákiában, akik valami oknál fogva gyors eredményt szeretnének
elérni. Az EU buzgó ügynökei lassan kifogynak az engedményekbôl, látva
Pozsony merevségét, még szerencse, hogy a pozsonyi parlamentben a
magyar párt megmenti sorjában a helyzetet ‹ küzdve, de hátrálva ‹
megmenti Szlovákia csatlakozási esélyeit.
Mirôl is van szó? Azokról a még a Horn-kormány idején aláírt
alapszerzôdések megvalósítandó pontjairól, néhány kis
alkotmánymódosításról.
Ezek a magyarság részére távolról sem elegendô követelmények
felbolygatják a szlovák politikai mezônyt, noha elég figyelmeztetést
kapnak a teljesítésre. Három hétig tartó heves vitatkozás után,
február végén módosította a szlovák parlament az alkotmányt. A
módosítás az ország uniós csatlakozása szempontjából létfontosságú
volt. Éppen csak megvolt a szükséges háromötödös szavazatmennyiség. Az
ellenzék a szavazás elôtt, a kormánypártok a szavazás után elénekelték
a szlovák himnuszt. Míg a kormánypártok a siker jegyében, addig az
ellenzékiek a nemzeti kudarc gyászában énekeltek.
Ilyen érzelmeket kiváltó cselekmény volt az a nem is olyan forradalmi
változás az egyébként hiányos és hevenyészett alkotmányban. Pedig a
nagynehezen megejtett módosítás utat nyit az ország EU- és
NATO-csatlakozásához kötött feltételek, egyebek között a közigazgatási
reform végrehajtása elôtt. A megújult alaptörvény fontos változásokat
eszközöl az ország belsô jogrendje és a nemzetközi jog egymáshoz való
viszonyában, kiterjeszti az alkotmánybíróság jogköreit, szélesebb
mozgásteret biztosít a nemzeti jegybanknak, és lehetôvé teszi, hogy
szlovák állampolgárságú bűnözôket is nemzetközi bíróság elé lehessen
állítani. Az alkotmány megteremti a közigazgatási reform
végrehajtásának jogi feltételeit, nem utolsó sorban pedig arról is
rendelkezik, hogy Szlovákiában végre létrejöhessen az ombudsman
intézménye.
A pozsonyi parlament magyar pártja (MKP) nem tudta elérni, hogy az
alkotmány nyitó oldalán (preambulumában) megjelenjen az is, hogy az
országban élô nemzetiségek is államalkotók. Ugyanis az államalkotó
tényezôrôl szóló mondat így indul: “Mi, a szlovák nemzet..." Ez pedig
nem lényegtelen, mert ez az alapja annak a szemléletnek, hogy aki nem
szlovák, az nem részese a teljes jognak, a közönséges emberek pedig
úgy értelmezik, hogy aki nem szlovák, annak kuss.
Ettôl függetlenül az ellenzék szerint “nemzetellenes" alkotmányt
szavaztak meg. A magyargyűlölô Ján Slota mondott is egy nagy
ostobaságot: “Undorító, ami történt, mert ezek után máris
kikiálthatjuk a Magyar Tanácsköztársaságot".
Az aláírást követôen mintegy háromszáz fiatal szlovák tüntetett az
önálló magyar egyetemi kar létrehozása ellen Nyitrán. A magyarokat a
Duna túloldalára utasító jelszavakkal, harcos szlovák hazafias
dalokkal felvonulók szerint “Szlovákia a szlovákoké!", ennélfogva
megengedhetetlen, hogy a magyarok a Nyitrai Konstantín Egyetemen, vagy
bárhol Szlovákiában ilyen lehetôséget kapjanak.
Alapjában véve nem szerencsés körülmény, hogy Szlovákia
demokratizálódása, társadalmi és politikai haladása, jövôje a határain
belül élô magyarokhoz való viszonyulásához kötôdik, hiszen ez éleszti
a nacionalista tüzeket. Ugyanakkor nem várhatják el a magyaroktól,
hogy ne éljenek a lehetôségekkel, van hova forduljanak panaszaikkal:
most megfordult a világ: valamikor, száz évvel ezelôtt tele voltak a
nyugati lapok a szlovákok panaszaival. Akkor a Kárpát-medence
szétosztása volt a műsoron, ma az egyesülés folyamatai indulnak.
Van a szlovákiai magyaroknak egy másik kapaszkodójuk is, a magyar párt
képezi a parlamenti mérleg nyelvét. Annak érdekében, hogy a
magyaroknak kellô politikai ereje legyen, a magyar politikai pártok
egyesültek a választási eredmény érdekében. Ha külön indultak volna
talán egy sem kerül be az országgyűlésbe. Egyesülni kellett tehát, és
dícséretére válik a felvidéki magyaroknak, félretették a világnézeti
ellentéteket. Ennek köszönhetô, hogy a nacionalista-bolsevista
Meciar-párt és elvtárspártjai kiestek a kormányzatból, és most
ellenzékiként acsarognak. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) részese a
szlovák kormánynak, és hajtóereje a modernizációnak, átalakulásnak. A
kormánykoalíció szlovák pártjai sem különbek magyar dolgok
tekintetében, mint az ellenzék, de a magyarok kezében van a
kormánybuktatás lehetôsége: ha kilépnek a koalícióból, megbukik a
kormány. Utóbbi hetekben nagyon közel volt a magyar párt ehhez a
lépéshez, de távolabb tekintô szempontok és súlyos következmények
miatt eddig minden alkalommal elálltak ettôl.
A szlovák politikusok az autonómiától rettegnek iszonyúan. A rettegés
felerôsödött akkor, amikor a Nyugat Koszovó esetében állt ki a “teljes
autonómia" mellett. A folyamat itt megállt, a Vajdaság autonómiájáról
nem esett még szó, az csak a vajdasági magyar pártok követelése, amit
Budapest is igyekszik képviselni. A magyar kormánynak az az
álláspontja, hogy csak akkor képviselhet autonómia-követelést, ha
azért a határon kívüli magyar politikai pártok kiállnak. Szlovákia
magyar pártja tagja a pozsonyi kormányhatalomnak, a romániai magyarok
pártja a korábbi kormánynak volt a tagja, a jelenlegi kormánnyal ‹
amelytôl máris többet kapott, mint az elôzôtôl ‹ igyekszik jó viszonyt
tartani. Felvidék és Erdély magyar pártjai egyelôre tartózkodnak
radikális követelésektôl, sokak megfogalmazásában megalkuvó politikát
folytatnak.
Fónod Zoltán írja a pozsonyi Új Szóban: “Az autonómia, mely
önkormányzatot jelent, vörös posztó a szlovák politikai élet
képviselôi számára, Még a kulturális autonómia is, ami semmi mást nem
jelent, mint a másság elismerését, egy új emberi minôség kialakítását
azzal, hogy a nemzeti kisebbségek (az állam politikájával összhangban)
irányítják kultúrájukat, művelôdésüket. Nem az elszakadás szándékával,
hanem megmaradásuk érdekében.
A közigazgatási reform régen esedékes Szlovákiában. Nyolcvan éven át
tizenötször változtatták meg a megyehatárokat, rendszerint nem a
gazdasági, mégkevésbé a kulturális tájegységek védelme jegyében,
sokkal inkább arra való figyelemmel, hogy a magyarok létszáma a
közigazgatási egységen belül csökkenjen. Most az a követelmény, hogy
ahol 20 százalékot meghaladó nemzeti kisebbség él, ott második
nyelvként érvényesülni kell a kisebbség nyelvének. Ettôl újra
izgatottak lettek a szlovák politikusok, viszont a pozsonyi magyar
párt nélkül nem lehet törvényt hozni az ellenzék ellenében, ezúttal
pedig a magyarok sarkukra álltak, olyan megyei felosztást támogatnak
csak, amelyben a magyarok számaránya a legelônyösebb. Az Európa Tanács
mellett működik a helyi és regionális önkormányzatok állandó
konferenciája, ahol a felvidéki magyarok közigazgatási reformtervét
kedvezôen értékelik.
Nehéz küzdelmek alatt állnak a pozsonyi magyar politikusok, de
küzdelmük nem reménytelen, mert elvárásaik nem tartalmaznak olyant,
ami nem felelne meg azon európai normáknak, amelyek a nemzeti
identitás védelmét és fejlôdését szolgálják. Ez volt az Európa Tanács
Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 1201-es ajánlása 11-ik pontja,
amelyet a magyar‹szlovák alapszerzôdésben 1995-ben aláírtak. Ez a pont
kimondja: “Azokban a régiókban, amelyekben a nemzeti kisebbség
többségben van, lesznek helyi vagy önkormányzati szervei, vagy
különleges státusuk lesz, mely megfelel a sajátos történelmi
közigazgatási rendnek és összhangban van az ország jogrendjével".
A küzdelem adott: a magyarok olyan megye létrejöttét kívánják amiben a
lehetô legnagyobb arányt képviselnék. Hat járás (Komáromi,
Dunaszerdahelyi, Galántai, Vágsellyei, Érsekújvári, Lévai) képezné
Komárom megyét. Nagy támaszt jelent, hogy ma már nem is egy nemzetközi
dokumentum tiltja a kisebbség által lakott területek mesterséges
felszabdalását.
Aki sokat zabál - megfekszi a gyomrát. Pozsonynak már a feje is fáj,
de arra nem orvosság a szoborrombolás.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||