| |
|
|
Cser Ferenc interjú: Gyökerek
Ferenczy Zsuzsa és Lugosi György baráti beszélgetésre invitálták Cser
Ferencet, a Magyarországon nemrégen megjelent és hamarosan
Ausztráliába érkezô Gyökerek: Töprengések a magyar nyelv és nép
Kárpátmedencei származásáról című könyv szerzôjét, és elsôsorban a
könyv keletkezésének körülményeirôl és a történetérôl kérdezték.
Ferenczy Zsuzsa: Miután én téged, mint anyagtudományokkal foglalkozó
vegyészt, de nem mint nyelvészt, régészt vagy antropológust ismerlek,
tulajdonképpen hogyan álltál ezekhez a kérdésekhez? Milyen alapon
kezdtél ehhez az anyaghoz? Mi vezetett arra, hogy ezen a számodra
idegen területen egy könyv írásához fogj? A magyar mivoltod, vagy a
puszta érdeklôdés?
Cser Ferenc: A kérdés jogos, különösen mert középiskolám is technikum
volt, ahol ugyan tanultunk történelmet is, de azt akkor nagyon nem
szerettem. Mégis az érdeklôdésem még ezekre a korai idôkre nyúlik
vissza. Azután, úgy három évtizeddel ezelôtt belebotlottam László
Gyula: A magyarság ôstörténete című munkájába. Megvettem, elolvastam
és föllelkesített az a tudat, hogy embertanilag akár 67 évezred
távolságba próbált meg minket visszavezetni. Késôbb István és kora
című tudományos könyv került a kezembe, amibôl azt értettem meg, hogy
a korabeli magyarság se nem rablóbanda, sem csavargó nem volt, hanem a
korának megfelelô, sôt, azt meghaladó műveltségű nép volt. Államunk ‹
I. István királyságával ‹ Európa akkori legkorszerôbb állama volt. Ez
az eredmény azután olyan kérdéseket vetett föl bennem, melyekre akkor
nem tudtam választ adni, hiszen a korábbi iskolai tanulmányaim ennek
ellentmondtak. Ezzel egy idôben találkoztam Szörényi‹Bródy István, a
király című rockoperájával. Ebbôl megint csak egy érdekes probléma
bontakozott ki.
Lugosi György: A táltos imája, hogy nem kell olyan Isten, aki nem tud
magyarul?
Cs. F.: Igen, többek között ez is. A Koppány és István viszonya, a
Réka kérdése, és az egész kereszténnyé válás gondolatköre ragadott
meg. Azután, amikor Ausztráliába jöttem, akkor találtam egy nagyon
érdekes könyvet, Danah Zohar: The Quantum Self című könyvét. Ebbôl
megtudtam, hogy a telepátia, a jövôbelátás és a vallási látomások
alapja agyrezonanciával magya rázható. Ez nagyon föllelkesített és
kerestem a korábbi érdeklôdésemnek megfelelô, a hitvilágra rávilágító
könyveket. Ekkor jelent meg Barbara Thiering könyve, a Jesus the Man,
ahonnan a kereszténység korai szakaszára kaptam utalást. A korai
kereszténység kérdésköre mellé ez után belépett a judeaizmus, és így
haladtam visszafelé a korban, gyűjtve az anyagot. Ennek során
körvonalazódni kezdett egy munka, ami a nomád és a letelepedett
életforma ellentmondásait vetette föl. Fölmerült a Kárpátmedence
történelmének a kérdése is, de az akkori tudásom szerint az itteni
műveltségek messze elmaradtak a Földközitenger medencéjének
műveltségeitôl, ezért nem nagyon láttam esélyt arra, hogy erre is
kitérjek. Elkezdtem akkoriban (1994) egy dolgozatot írni, Mózes volt a
címe. Azután, ahogy olvastam hozzá, elôbb Benjaminra, majd Gyökerekre
váltott a címe. Ennek egyik fejezete lett volna a Kárpátmedencei
műveltségek elemzése, de nagyon sovány, alárendelt és nem kellôen
körvonalazódott fejezete. Ekkor azonban két találkozó jött létre.
Elôször egy ismerôsömnél valaki elôvett egy alapjában véve feminista
ihletettségű könyvet, ami Európa ôskorát elemezte a férfi és a nô
viszonya alapján, és idézte Maria Gimbutas munkáit. A másik találkozás
Tolcsvay Bélával volt, akit meghívtunk egy kis beszélgetésre és ott ô,
a Kárpátmedence ôstörténetével kapcsolatban egy érdekes gondolatot
vezetett elô: a magyarság innen ered! Ez nagyon megfogott, de nem
éreztem hitelesnek. Mindenesetre a Gimbutas könyveket megpróbáltam
beszerezni és elindultam azon az úton, ami végül a Gyökerek mai
megjelenésébe torkollott.
Nem sokkal a találkozások után mutatták be Melbourneben is az István,
a király rockoperát és ezzel kapcsolatban gyülemlett fel bennem egy
csomó gondolat, amit Ámon Antallal az SBS rádióban megbeszéltünk. A
beszélgetés többek figyelmét fölkeltette, és ekkor Ámon megszervezte,
hogy néhányan rendszeresen összejöjjünk és megvitas suk nézeteinket a
magyarság ôstörténetét illetôen. A magyar nyelvet megpróbáltam a
rokonnyelvekkel, a saját elgondolásaim szerint összehasonlítani. Írtam
a budapesti finnugor tanszék vezetôjének, Domonkos Péternek és szótári
anyag gyôjtésében kértem a segítségét. Határozottan elutasított. Végül
is a Monash Egyetem könyvtárában sikerült talán egy évvel késôbb
rábukkannom Collinder könyveire, így ez a kérdés megoldódott. Egyben a
finnugor eredeztetés kérdése is, ugyanis a tényszerű anyag birtokában
elkezdtek kiabálni az ellentmondások. Közben, ahogy egyre haladtam
elôre és rajzolódott ki a kép: a magyar kultúra valóban nem jöhetett a
sztyeppérôl, az Kárpátmedencei. Ekkor, 1998ban, egyszerre két helyrôl
is kaptam egyegy ütést: a Népszabadságban megjelent egy riport a bécsi
finnugorisztikai tanszék tanárával, Rédei Károllyal, és ezzel egy
idôben megkaptam Glatz Ferenc: A magyarok krónikája című könyvét. A
kettô együtt adta meg azt a lökést, hogy félretegyem az akkor már
félig kész Benjamint és megfogalmazzam a Gyökereket. Eredeti címe az
volt, amit most alcímként alkalmaztam, azaz: Töprengések a magyar
nyelv és nép Kárpátmedencei származásáról. Ambrózy Annával való
beszélgetések után, az ô javaslatára váltottam címet.
L. Gy.: Te ebben a könyvben elfogadott tudományos hitet sértesz. Nem
félsz attól, hogy emiatt majd kikészít a tudományos világ?
Cs. F.: Nem, ettôl nem tartok. A Gyökerek ugyanis nem tudományos
érteke zés. Elsôsorban a művelt, magyar nyelvű olvasóközönségnek
szántam. Igaz, tudományos igényességgel készült, de nem tudományos
munka. Ezért a hivatalos magyar történettudomány képviselôinek
egyszerűen nincs arra lehetôségük, hogy beleakaszkodjanak. Különösen
azért nem, mert ebben elsôsorban nem egy alá nem támasztható, vagy
kérdôjeleket halmozó modellt állítok fel, hanem a hivatalos, illetve
az alternatív modelleket önmagukban vizsgálom és a saját
ellentmondásaik alapján ítélem meg azokat.
L. Gy.: Na most, pontosan azon az alapon, amit Zsuzsa kérdezett,
többféle területen dolgozol ahhoz, hogy össze lehessen hozni egy
egybeálló képet. Na mármost, te ugye az anyagtudományok terén ismert
vagy. De mondjuk, a nyelvészet, régészet, embertan és a többi
területeken egészen biztosan vissza, és elutasítanak. Tulajdonképpen
hogyan fogsz válaszolni, pontosabban ellenállni azoknak a gyakorlati
technikáknak, ahogy azt szokás csinálni, hogy amikor te elôvezetsz egy
nyelvészeti kérdést és bebizonyítod, hogy ez így nem megy, ahogy ezt
az úgynevezett. szakemberek írják. Akkor abban a pillanatban elô
fognak kapni egy másikat, amikor például nyelvészeti ügyeket
prezentálsz, akkor elô fognak kapni egy régészt, ha régészeti
dolgokat, akkor egy embertanászt, vagy egy nyelvészt. Nyugodtan
mondhatom, hogy számíthatsz egy kollektív támadásra, azért, mert te,
ha, és amennyiben a könyvedben leírt dolgok helytállóak,
tulajdonképpen megingatod az alapjait azoknak a dolgoknak, amelyeket
nagyon sokan tudományként kezelnek.
Cs. F.: Valószínű, hogy ebben teljesen igazad van, illetve lesz.
L. Gy.: Én komolyan beleolvastam (még Magyarországon) a finnugor
öszszehasonlító szótárba. Hát az jobb, mint egy vicclap. Na most te
többeknek a tyúkszemére lépsz ebben a könyvben, mivel a nyelvészeknek
is megmutatod tévhiteiket ‹ amiben, úgy érzem, kristálytisztán igazad
van, legalábbis a józan ész alapján. (Hogy úgy mondjam, szék nem marad
szárazon, olyan nevetségessé teszed ôket.) A nyelvészek nagyon fel
(avagy meg) fognak háborodni!
Cs. F.: Természetesen, az általad megjelölt szakmáknak nem vagyok
vizsgázott szakembere. Emlékszem azonban arra, hogy a saját szakmámban
például mintegy 10 könyvet olvastunk el ahhoz, hogy a végén jól
képzett vegyészmérnökök lehessünk. Most ebbôl a témából én több mint
170 könyvet olvastam el, tanulmányoztam át. Mennyivel vagyok akkor én
kevésbbé tájékozott ezen a szakterületen, mint például egy most
vizsgázott régész? Beszélek hat nyelvet, tanultam még tizet, a munka
során végigtanulmányoztam még újabb tizet. Végigbogarásztam több
nyelvrokonítási kérdéssel foglalkozó könyvet, tanulmányt. Mennyivel
van kevesebb betekintésem a nyelvekbe, mint annak a nyelvésznek, aki
három nyelvbôl levizsgázott? Egyébként három nyelvbôl nekem is van
állami vizsgám. Jó, mondjuk a részletekhez nem jutottam el, nem tudom
alaposan a hangváltozások idôrendi alakulását és ehhez hasonlókat.
Mégis úgy vélem, hogy talán van annyi ismeretem, hogy kiabáló
ellentmondásokat fölismerjek.
L. Gy.: De nincs papírod róla.
Cs. F.: Csak ennyi.
L.Gy.: Gondolod, hogy ez nem elég ahhoz, hogy sarlatánnak nevezzenek?
Cs. F.: A dilettánsság kérdése itt ugyanígy szóba kerülhet. Mint
kezdô vegyész én már publikáltam, elfogadott voltam, tizenöt könyv
birtokában. Itt most százhetven könyvrôl van szó. Nagyon széles körű,
amit most feldolgoz tam ebben a munkában, a kérdés az, hogy ez jelent
már valami kompetenciát? Meggyôzôdésem, hogy igen.
L. Gy.: A józan ész alapján igen.
Cs. F.: Különösen azért, mert az egyetemi tananyag egy nagy része
kutatási metodika. A régészeti kutatási metodikában megtanulják azt
is, hogy hogyan kell ásni. Én nem ástam. Csupán csak felhasználtam
azokat az ásatási anyagokat, amit mások, vizsgázott régészek ástak,
kategorizáltak, idôrendbe tettek. Én csak az adatokat használtam fel.
Ebbôl az ember azért kap egy bizonyos szintű rálátást. A részletekbe
nem tudok belemenni. Abban bármelyik egyetemet végzett magasabb rendű.
Viszont nem hiszem, hogy bármelyik egyetemet végzettnek meglenne az az
általános, átfogó szemlélete, amit az utóbbi tíz év alatt elolvasott
több száz könyvbôl szereztem meg, és amibôl csak százhetvenet
használtam fel ebben a munkában. Ez nem mentegetôzés?
F. Zs.: Inkább dicsekvésnek hallatszik.
L. Gy.: Igen, ez egyáltalán nem mentegetôzés. Abból, amit válaszoltál
a kérdésemre, ôszintén szólva az derül ki, hogy igen nagy problémák
vannak az úgynevezett szakmai tekintélyre épülô elméletekkel.
Cs. F.: Pontosan így van.
L. Gy.: Az elméletek zöme nem tárgyi alapokra, hanem tekintélyre
épül. Ha ezt X. Y. professzor úr mondta, akkor az igaz. Ez egy nagyon
komoly probléma, és sajnálatos módon ennek a hatásai nagyon
szerteágazóak. Én tapasztaltam, hogy amikor valaki odaáll a tévében
mondjuk a molekuláris biológia professzora, és elmondja, hogy
semmiféle problémát nem jelent az, hogy genetikusan modifikált
zöldségeket etetnek velünk, ennek messzemenô hatása van. Ha ezek után
egy társaságban te valamikor kijelented, hogy bizony ebbôl nagyon nagy
problémák származhatnak, akkor azt mondják, hogy ne haragudj, de X. Y.
professzor?! ô csak tudja!
Cs. .F: Pontosan így van. Hadd mondjam ezzel a könyvvel kapcsolatban
is azonnal, hogy az egyik barátoméknál voltam látogatóban. Felhoztak
egy olyan dolgot, hogy ott volt ötvennyolcban, a rádióban Németh Gyula
professzor és még nem tudom ki, akiknek nem tudom, hány professzori
címük volt, és ki hány nyelvet tudott, és két órán vitatkoztak azon,
hogy a magyar finnugor, vagy török eredetűe. Ôôk nem tudták eldönteni,
akkor mit akarsz te? ‹ mondták. Nem mondták ki, hogy te kis senki, de
a gondolatban benne volt. Én tisztelem Komoróczit, Németh Gyulát, meg
Harmatát is. Csak egy gond van: egy hibásan föltett kérdésre nem lehet
korrekt választ adni. Magam kívülrôl adhattam egy olyan választ, amit
ôk belülrôl nem tudtak megadni, mert mindegyik a maga igazát védte, és
egyik sem vette figyelembe azokat, amik ütköznek, amik kizárják a
származást.
F. Zs.: Tulajdonképpen hogy tudtad megoldani, hogy a Gyökereket
egyáltalán kiadják?
Cs. F.: Ez megint csak a melbournei közösséghez kapcsolódik, ehhez a
beszélgetô körhöz, amit Ámon Tóni hozott össze. Világos István
megkapta ennek a könyvnek egy korábbi változatát. Elolvasta,
föllelkesedett, hogy ezt az anyagot pedig ki kell adni. Ugyanígy Csapó
Endre, a Magyar Élet fôszerkesztôje is azt írta, hogy ezt ki kell
adni, egyben kezdeményezte is, hogy összejöjjön a kiadásra egy védnöki
társaság; Világos István pedig úgy vélekedett, hogy ennek a könyvnek
olyan emberek kezébe kell kerülni, ahol a magyar kultúra
veszélyeztetett. Ô, mint üzletember ezt fontosnak tartotta és
megajánlotta a kiadás költségeit. Fodor Sanyi már korábban
megtervezte, kifaragta a címlap képét, azt már lefényképeztem, így nem
maradt hátra más, mint az egészet nyomdakész állapotra hozni.
L. Gy.: Említettük Alvareznek a nevét. Noha neki volt két Nobel díja,
mégis fantasztikusan megmarták, mert teljesen világos, logikus
dolgokat le mert tenni az asztalra.
Cs. F.: Ez nem föltétlenül állítható rólam, de remélem, hogy így van,
hogy én is logikusan tettem le a dolgokat az asztalra, de ezt majd az
utókor eldönti. Minthogy a könyvet a közvéleménynek írtam, az, hogy az
akadémikus urak mit mondanak, gyakorlatilag hidegen hagy. Visszatérve
a könyvkiadás záró részére, az egésznek a technikai munkáit magam
próbáltam összefogni. A fedéltervet Fodor Sanyi, melbournei barátom
készítette el. Technikailag valójában én készítettem el, mert az
alakzatról, azaz a két fából kifaragott kettôs kereszt és szülô nô
formáról magam készítettem több mint 30 fényképet, és ebbôl együtt
választottuk ki azt, ennek a képfeldolgozását és számítógépre vitelét
együtt végeztük. A megjelenési forma, azaz, hogy A4 alakú, kemény
kötésű, fűzött könyv színes burkolattal, Világos István igénye volt,
mondván, hogy ezt a munkát megfelelô köntösbe kell tenni. Ne egy
ponyva jellegű megjelenése legyen, mert a formára adni kell, még ha az
többe is kerül. Ez a rövid történet.
F. Zs:. Privát kérdés, de akkor is kapcsolódik hozzád: barlangászás.
Annak idején, amikor barlangásztál, biztos elgondolkoztatott a
mélységben, hogy ki volt elôtted? Mikor? Hogyan?
Cs. F.: Igen, a munkám bevezetôjében ezt említem is, hogy mi Jósvafôn
barlangászkodtunk, ahol finom, fekete, vonaldíszítéses kerámiát,
tálakat, töredékeket találtunk, ott fordultak ki a földbôl mindenütt,
ahol ástunk. Hogy mik voltak ezek? Voltak vastag, robosztusak is. Az
egyikrôl azt mondták, hogy hallstatti, azaz keltakori, a másikról meg,
hogy kôkorszaki. A Baradla barlangban is ott voltak ‹ Aggtelken ‹,
láttunk egy nôi csontvázat is, de akkor nem gondoltam, hogy ezzel
valamikor még foglalkozni fogok, annak ellenére, hogy érdekelt.
F. Zs.: Igen, ez az, ami idáig történt. Hogyan tovább? Mert ezt
továbbra is publikálni kell. Én hiszek ebben.
L. Gy.: Mi lesz az angol változattal?
Cs. F.: Ez két különbözô kérdés, úgyhogy külön kell választani. A
könyv kereskedelembe bocsátott példányaiból nem jön be akkora bevétel,
hogy abból egy második kiadást finanszírozni lehessen. Hogy lesze
második kiadása ‹ én bízom benne, hogy lesz ‹, majd késôbb eldôl. A
másik kérdés: az angol nyelvű változat. Minthogy ennek a könyvnek az
elsô része egy polémia, ami az angolok számára nem jelent semmit,
nekik viszont szükségük van arra, hogy az az elmélet, amit végül is
kritizálok, mit is takar, a polémia helyett a hagyományos elméletet
kell inkább bemutatnom. Ezért a könyvet nem szabad egyszerűen idegen
nyelvre lefordítani, mert az a jelen formájában kizárólag a magyar
kultúrterület olvasóihoz szól. Az átdolgozás viszont újabb szellemi
erôfeszítést igényel, amit viszont mindenképpen majd meg kell tennem.
F. Zs.: Az angol nyelvű kiadás a mi, magyarok, vagy mások igénye
alapján vetôdötte fel?
Cs. F.: A válaszom az, hogy mások igénylik. Nekünk is érdekünk, hogy
ez a gondolat a nem magyar nyelvterületen is ismertté váljon, de ahogy
emberekkel beszélgettem arról, hogy mi minden következtetésre jutottam
az európai ôskultúrával, a mellérendelô szemlélettel kapcsolatban,
akkor David Pereira gordonkaművészt idézve annyit mondhatok: This is
fascinating!
F. Zs.: Sokkal nagyobb az érdeklôdés, mint ahogy gondolnád.
Átlagembereket, vagy nem átlag embereket, akiknek valamiféle kötôdése
van a történelemhez, vagy a magyarsághoz, azokat igenis érdekli a
magyar ôstörténelem. Tehát ahogy mondtam, az ausztrálújzélandi
festôművész ismerôsöm érdeklôdik és várja az angol kiadást. Én azt
mondtam, hogy lesz.
Cs. F.: Lesz. Van egy rész, amit le lehet fordítani. Ha van valaki,
aki ebben nekem segít, akkor a kiadás felgyorsítható.
F. Zs.: Ugyanakkor hiszek abban, hogy az ausztráliai, vagy az
amerikai magyar közösségen nagyon sok fog múlani. A mi kapcsolataink a
más nyelvű emberekkel, az angol nyelvűekkel, mondjuk. Nagyon sok fog
ezen múlani.
Cs. F.: Igen, egyetértek. Most még annyit a forgalmáról, hogy akik az
elsô húsz példányt megrendelték, azok közül az elsôk a könyvtárakat
ellátók. Hogy mennyire vették komolyan, azt onnan tudom lemérni, hogy
a könyv, például a Műszaki Egyetem központi könyvtárában már megvan,
kölcsönözhetô, olvasható.
L. Gy.: A Műszaki Egyetem könyvtárában?
Cs. F.: Igen, ôk megvásárolták. A Természettudományi Múzeum
könyvtárának magam ajándékoztam egy példányt. Ambrosy Anna ismerôse
dolgozik ott, neki akartam adni, de ô azonnal a könyvtárat javasolta
F. Zs.: Hajlandó vagye a melbournei, vagy egyáltalán az ausztráliai
magyarságnak elôadást tartani errôl az egészrôl, komoly szinten?
Cs. F.: Természetesen, igen. Ezt eddig is megtettem. Ennek a munkának
több részét már mint kulturális anyagot elôadtam a Rákóczi Otthonban,
mindig, amikor valami új eredményre jutottam. Ámon Antallal is
többször beszélgettünk már az SBS Rádió adásában, a Rákóczi Otthonbeli
elôadások is adásba kerültek, de elhangzott a munkáról a X.
Ausztráliai és Újzélandi Magyar Találkozón is elôadás. Nagyon szívesen
vállalok elôadást, ha van rá igény és érdeklôdés. Erre nyitott vagyok.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||