| |
|
|
Gátak és rögeszmés gátépítôk
Magyarok és szlovákok között számos akadálya van a békés
együttélésnek, ezek egyike, a súlyosabbak közt, a szlovákok által
felépített dunai erômű. Egy villanyáramot termelô vízi erôműrôl van
szó, amely nem hasznot, csak kárt és bajt termel, amelyrôl szóló
írásokkal »Dunát lehetne rekeszteni«, amelyrôl az utóbbi 15 évben mi
is legalább öt tucat cikkben foglalkoztunk.
Elôzmények
A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság
kormánya kétoldalú szerzôdést írt alá 1977 szeptember 16-án, amelyben
a felek közös beruházásként elkötelezik magukat egy áramfejlesztô
vízlépcsô felépítésére a Duna felsô szakaszán, Bôsnél és 150 km-el
lejebb Nagymarosnál. A szerzôdést a Szovjetunió szorgalmazta,
nyomatékul ígéretet tett kölcsön nyújtására. De, mert abból nem lett
semmi, a magyar fél csak 1986-ban kezdi meg - politikai okokból - a
nagymarosi körgát építését osztrákoktól felvett kölcsönpénzen,
amelynek kivitelezéséhez osztrák vállalatokat kellett alkalmazni.
A magyar fél 1989-ben, amikor már magyar érdek is tudott érvényesülni
Magyarországon, az egész szakaszon abbahagyta a munkálatokat, tehát
Bôsnél is és Dunakilitinél is. A következô évben a magyarok megkezdték
Nagymarosnál a már beépített részek elbontását, az eredeti helyzet
visszaállítását, tárgyalást kezdeményeztek a csehszlovák kormánnyal,
igyekezvén meggyôzni ôket, hogy a síkvidékre telepített áramfejlesztés
túlnagy befektetéssel és túl kevés hozammal jár, és hogy erre
Magyarországnak nincs is szüksége. A csehek, de fôként a szlovákok
nemzeti üggyé tették, gyôzni akarván a megépítés mellett döntöttek. Az
önállóvá lett Szlovákia teljes erôvel építkezett, és az új helyzetben
a folyam elterelésével olyan változtatásokat hozott létre, amelyek
felborították a Duna-ágak élôvilágának egyensúlyát, sôt elterelték a
Duna fô ágát is, megsértve ezzel annak határfolyó jellegét is.
1992-ben a magyar kormány az országgyűlés felhatalmazásával
egyoldalúan fölmondta az 1977-ben megkötött szerzôdést, rá egy évre a
magyar és a szlovák kormány megállapodtak abban, hogy nem folytatják a
vitát, a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulnak. A döntés nem
elégítette ki a magyar várakozásokat, nem arról szól, hogy Szlovákia
megsértette a szerzôdést a C-variáns megépítésével, csak a kártételre
utaltak valamelyest, hanem elmarasztalták Magyarországot, kimondva,
hogy a szerzôdés kötelez. A probléma tehát megoldatlan maradt, az
szóba sem kerülhetett, hogy Magyarország megszállt ország lévén nem
volt ura akaratának. Az sem számított a döntésben, hogy a dunacsúni
tározó miatt a Duna vize, amely Budapest egyedüli vízforrása, a
korábbi tisztítási eljárások sokszorosát igényli, hiszen a tározással
huzamos idôre elsekélyesített Dunába változatlan mennyiségben ömlik
tisztítatlanul Szovákia folyóinak túlságosan elszennyezett víze. "Ezen
felül a duzzasztás következtében igen magas a Dunában a mikroszkopikus
élôlények - elsôsorban algák - száma, melyek a víz ihatóvá,
háztartásban használhatóvá tételét, szűrését és csírátlanítását teszik
egyre nehezebbé - dr. Woynarovich Elek biológus, egyetemi tanár
szakvéleménye szerint - és költségesebbé. Ennek a következménye az,
hogy a fôvárosi parti szűrésű víznyerô kutakban tízszeresére nôtt a
nitráttartalom, és a felszíni vízkivételbôl származó víz szűrésének,
tisztításának költségei öt-nyolcszorosukra emelkedtek." A szlovák
erômű által okozott károk elhárítása máris többe kerül a magyaroknak,
mint amit abból a szlovákok kitermelnek.
A hágai bíróság
döntése értelmében Szlovákiának nem lett volna szabad üzembe helyezni
a C-változatot, és mert megtette, az okozott kárt köteles megtéríteni.
Csakhogy: mikor és hogyan tudja Magyarország ezt érvényesíteni?
Döntöttek arról is, hogy a Duna hasznából, legyen az víz vagy energia,
Magyarország méltányosan részesülhet. Ki dönti el, hogy mi a kár, hogy
mi a méltányos és ki és hogyan kötelezi Szlovákiát a teljesítésre?
Hága nem végrehajtó hatalom. Szlovákia birtokon belül van, abból Hága
nem emelhette ki és ehhez jogalapot sem szolgáltatott, hiszen nem
tiltotta be Bôs üzemeltetését, nem állították helyre a nemzetközi
hajózást a fômederben, és nem mentesítették Magyarországot az
építkezés leállításával okozott veszteségek megtérítésének
kötelezettsége alól. Másrészrôl a hágai bíróság az érvényessé
nyilvánított 1977-es szerzôdés céljait kiegészítette a
környezetvédelem követelményeivel, azt mindenek fölé helyezi, és
elôírja, hogy csak a megfelelô környezeti feltételek esetén szabad ezt
az egész rendszert működtetni. Hát ez is ragyogó elgondolás,
megnyugtató, akár lélekemelô - de nem erre a világra való. A
környezetvédelem csak egy esetben érvényesülhet, ha lebontják ezt a
dunaszauruszt és visszaállítják az eredeti állapotot.
Politikai döntés
volt 1977-ben is és politikai döntésként kezelte újra a kérdést a
Horn-kormány. Amikor létrejött a hágai döntés 1997 szept 25-én, Horn
elvtárs sietett kijelenteni, hogy - bármi áron meg kell egyeznünk a
szomszédainkkal. Vargha János, a Duna Kör elnökségi tagja így
panaszkodott 1998 februárjában: "1994 óta jelentôs visszarendezôdés
történt. Civiltársadalomellenesek az intézkedések és az
alkotmánytervezetek, magának a Duna-ügynek az intézése példátlanul
antidemokratikus, centralizált. A miniszterelnöki hivatalba vont
titkosított ügyintézés, ahol a bizottság titkára egyúttal magasrangú
hírszerzôtisz is, önmagáért beszél. Mindenkit kizárnak a
Duna-kérdésbôl, akirôl gyanítható, hogy a vízlépcsôt kritizálja. A
négy környezetvédelmi szervezet (a Reflex Környezetvédô Egyesület, a
Duna Kör, a Gönczöl Alapítvány és a Tisza Klub) tárgyalási javaslatát
a kormány visszautasította. Ezzel folyamatosan tovább sérülnek a
polgári jogok. A Duna ügye olyan átfogó fontos kérdés, fôleg az ivóvíz
miatt, amit nem lehet a többségi hatalom birtokában egyszerűen hatalmi
szóval elintézni. Most pedig ez folyik."
A pozsonyi Új Szó 1997 november 3-i száma
beszélgetést közöl a szlovák
Julius Binderrel, a vízi erômű létrehozójával, az akkori szlovák
delegáció helyettes vezetôjével. A beszélgetés tárgya a hágai bíróság
ítéletének értelmezése, aminek során Binder kijelenti: "Egyértelműen a
szlovák fél a nyertes. Mindenben nekünk adtak igazat. Az 1977-es
szerzôdés érvényes, Hága legalizálta a C-változatot... Nagymarosnak
meg kell épülnie, az új körülményeknek megfelelôen üzembe kell
helyezni Dunakilitit... Nem látunk okot arra, hogy a másik lépcsô ne
Nagymarosnál épüljön fel." A továbbiakban Binder kijelentette, hogy
Szlovákiának megítélt kártérítési követelése van amiatt, hogy az
1994-re megállapodott csúcsjárati üzemeltetés nem jöhetett létre azóta
sem a magyar fél azon döntése miatt (1992) hogy nem építi meg
Nagymarosnál a második gátrendszert. Binder véleménye szerint
Szlovákia kárkövetelése 100 ezermillió szlovák korona. A nagymarosi
gátra csak a szlovákoknak van szüksége, de annak megépítésére
Magyarország elvtársi elkötelezettséget vállalt. Azért kell nekik
Nagymarosnál a gát, hogy az erôművet "csúcsra járassák", vagyis a
tározó vízének nagy részét nem folyamatosan, hanem naponta kétszer
engednék le, ami úgy zúdítja a vizet mint a vécétartály, ez esetben
több méter magas árhullámban. A szlovákok azért ragaszkodnak a
csúcsrajáratáshoz, mert íly módon akarják behozni a veszteséget. A
magyarok részére ebbôl semmiféle haszon nincs, kár annál több.
Mit cselekedett mégis a hazaáruló Horn-kormány? Titokban megegyezett a
szlovák féllel egy 1997 szeptember 25-én kelt megállapodásban, ami fél
évre rá került nyilvánosságra. Ebben a magyar kormány elkötelezte
magát a nagymarosi (illetve pilismaróti) vízlépcsôrendszer
megépítésére. Iszonyatos összeg - örök ráfizetés. A szavazópolgárok
mentették meg az országot ettôl a tragédiától.
Szlovákiában nemcsak politikai,
de nemzeti ügy lett a dunai erômű.
Boldogtalanságba zuhant volna Szlovákia népe, ha vesztesen jön ki
Hágából. Ezért a részletek ismertetése helyett sommásan azt közölték
népükkel, hogy gyôztek a magyarok felett, a magyaroknak fizetniök
kell. De ezt követelik is. Így persze soha nem lesz megegyezés.
De azért vannak ott is józan hangok. Egy Ludovít Horvát nevű szerzô
16 oldalas füzete került az újságárusokhoz 1998-ban, aki az állítja,
hogy a megépült vízlépcsôrendszer tervezési és számítási hibák miatt
óriási veszélyt jelent a környék lakosai számára, akik nyilván nem
tudhatják: egy idôzített bomba mellett élnek. Részletesen leírja mi
következne be egy földrengés esetén, majd a gazdasági részt is
taglalja. Szerinte a vízerômű építésénél közel kétmilliárd koronával
költöttek többet, mint indokolt lett volna. A C-változat összességében
10 milliárd koronába került. Ennek évi kamata 1,4 milliárd korona. A
bôsi villanyerômű öt év alatt 10 milliárd kWh-t termelt, ami 10
milliárd korona értéknek felel meg. Egy évre tehát két milliárd korona
jut. A magyar felet ebbôl 30% illeti meg, így az erômű valójában 1,4
milliárd korona értéket termel Szlovákiának, ami azonos a kamat
nagyságával. És akkor még fenn is kell tartani, fejleszteni stb.
Egy másik szlovák, Michal Kvarcík mérnök, kandidátus az Interneten
élesen bírálta ugyancsak 1998-ban a kormányt, többek között ezeket
írta: "Nálunk az emberek politikai síkra terelt, egyoldalú
tájékoztatást kapnak a bôsi erôműrôl. Azzal dicsekszünk, hogy elloptuk
a vizet a magyaroktól, és közben egy nagy idôzített bombát készítünk
saját magunk számára. Az erômű üzemeltetése több szempontból is
kockázattal jár. A Vízgazdálkodási Építôvállalat állandóan azt
hangoztatja, hogy ennyi és ennyi energiát termeltek a bôsi turbinák,
de az üzemeltetési költségekrôl mélyen hallgat. Azzal nem
büszkélkedik, hogy mennyi pénzükbe került az adófizetôknek például a
hágai per, a zsilipkamra megrongálódott kapujának helyrehozása vagy
telente a jégtörô hajók bevetése a felvízcsatornában összetorlódott
jégtáblák miatt. Hallgatnak arról, hogy mi fog történni a körtvélyesi
víztározóban összegyűlt hordalékkal. Ennek kitermelése és tárolása
szintén nagy pénzeket fog felemészteni, mégpedig a mi pénzünket!
Ismert tény, hogy a jó minôségű csallóközi talajvíz Közép-Európa
leggazdagabb ivóvízforrása. A víz minôsége a folyó és a talajvíz
kölcsönös kapcsolatának volt köszönhetô. Ha növekedett a folyó
vízhozama, akkor a víz egy része a kavicsrétegen keresztül a talajba
szivárgott, ha pedig csökkent a vízhozam, akkor a talajvíz
visszaszivárgott a folyómederbe. A víznek ez a dinamikus mozgása
biztosította a Duna és a talajvíz tisztulását. A Duna elterelésével -
a leszigetelt felvízcsatornába - azonban megszűnt ez a kapcsolat, ez
veszélyezteti a talaj minôségét."
Az Orbán-kormány
egyik elsô intézkedése volt, hogy kijelentette, szóba sem jöhet
semmiféle gátrendszer vagy vízerômű. A hágai bíróság úgy döntött, hogy
érvényben van az 1977-es szerzôdés, maradhat a C-változat, a felek
egyezzenek meg a már beépített művek közös üzemeltetésében. Ez azt
jelenti, hogy nem kell befejezni az 1977-ben megállapodott második
gátrendszert. A szlovákok - mintha a döntés elsô szakaszáig jutottak
volna annak elolvasásában, úgy értelmezik, hogy ami benne van az
eredeti megállapodásban azt a magyar fél köteles megvalósítani, és
mivel ezt eddig nem tette, köteles az ebbôl fakadó kárt megtéríteni.
Ezen folyik a vita immár két és fél éve. A magyar fél most azt mondja:
menjünk vissza Hágába. A szlovák kormány kijelenti, erre nincs
szükség, hanem a hágai döntés végrehajtására, amit a magyarok
szándékosan késleltetnek. A vita elhúzódása valójában a szlovák
kormányzat érdeke, mert 1. nem akarja bevallani, hogy Hágában a
szlovákok nem gyôztesek és a magyarok nem legyôzöttek lettek, 2. nem
mehet bele olyan megegyezésbe, hogy a magyarok nem kötelesek a második
gátat megépíteni, mert az elbutított szlovák nép árulónak hinné és
elsöpörné az ingatag talajon álló kormányt, 3. kiderülne, hogy nem a
magyarok miatt, de önmagában is élhetetlen a vízerômű, amiben északi
szomszédaink nemzeti rátermettségük látványos dokumentálását látják.
A jelenlegi szlovák kormány csak a magyar párt csatlakozásával tudott
létrejönni. Ezt sok szlovák nemzeti tragédiaként éli meg. Most van
folyamatban a kisebbségek nemzetközi kartájának elfogadása, ami már
elég tehertétel a pozsonyi kormány számára. Nincs szükségük politikai
gátszakadásra.
Ebben a nehéz helyzetben a magyar kormány - a jelek szerint - a
pozsonyi kormánynak mentôövet kíván nyújtani.
Nemcsak meglepetést, de felháborodást is okozott a Népszabadság 2001
február 1-i számában közölt alábbi híradás: "Konstruktív válasz
Pozsonyból a bősi megegyezési javaslatra (cím alatt) A bősi kérdés
rendezésére született magyar megoldási javaslatra konstruktív, a
további érdemi tárgyalásokat megalapozó válasz érkezett Pozsonyból -
jelentette be tegnap Székely László dunai kormánybiztos. A meglévő
nézetkülönbségek ellenére elképzelhető, hogy már az idén kormányközi
egyezményt köt a két ország. Székely László a pozsonyi dokumentum
megállapításait ismertető tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette,
Pozsony bizonyos feltételek teljesülése esetén kész tudomásul venni,
hogy a Duna magyarországi szakaszán sem most, sem az elkövetkező
évtizedben nem épül vízlépcső. Nem áll ugyanis rendelkezésére olyan
eszköz, amellyel Magyarországot egy ilyen beruházás megvalósítására
rákényszeríthetné. Kiderült, hogy Szlovákia szerint elfogadható a
magyarok alsó vízlépcső nélküli folyamszabályozási elképzelése - bár
továbbra is az eredeti terveket tartják jobbnak. Abban is egyetért a
két fél, hogy megnyugtató megoldást kell találni a főmederbe és a
mellékágakba juttatandó víz mennyiségére - ez jelenleg az éves
vízhozam 17-18 százaléka. Székely szerint Szlovákia hajlandó annak
elismerésére, hogy hazánknak jogában áll a ma is meglévő
áramrészesedését csökkenteni, és az ennek megfelelő vízhozamot a
főmederben és a mellékágakban levezetni. Pozsony szerint a magyar
többletvízigény legfeljebb 14 százalékkal, a magyar beruházási
aránnyal növelhető. Megegyezés esetén ugyanakkor a Hágában
jogellenesnek ítélt dunacsúni létesítmények a szerződéses rendszer
részeivé válhatnak. A dunai kormánybiztos bejelentette, Nagymaros
elhagyása miatt Szlovákia kártérítési követeléseket helyezett
kilátásba, Budapest ezzel a saját kárait állítja szembe. Előzetes
budapesti számítások szerint a nullszaldós megoldás Szlovákia számára
kedvező. Székely László szerint várhatóan már a tavasszal intenzív
tárgyalási fordulósorozat kezdődik a két ország között - a magyar
tematika alapján -, amelynek eredményeként talán még ebben az évben
aláírható a rendezés alapelveit rögzítő kormánymegállapodás."
Ez a helyzet
ismét megszólalásra késztette Lipták Béla professzort, a nemzetközileg
ismert és elismert környezetvédelmi szakértôt és az általa vezetett
amerikai környezetvédô szervezetet. Lipták Béla nevét a Magyar Élet
olvasói jól ismerik, hiszen tiltakozó akcióit rendszeresen
tudósítottuk. Kezdeményezésére sokezer levél ment nyugatról a magyar
miniszterelnöknek címezve, amiben óvják a kormányt az elônytelen
szerzôdés aláírásától. A mintaként szolgáló levél így hangzik:
"Dr. Orbán Viktor Úrnak
Magyarország Miniszterelnöke
Budapest
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Figyelembe véve, hogy az elsô hágai döntes illegálisnak nyilvánította
a Duna-meder elzárásának Szlovákia által végrehajtott kivitelezését,
míg a Rioi Szerzôdés pedig kötelezi hazánkat az egyedülálló szigetközi
élôvilág védelmére. Figyelembe véve azt is, hogy a szlovák és magyar
tárgyalási álláspontok az elmúlt 3 év folyamán nem hogy nem közeledtek
egymáshoz, de a Pozsonyból legfrissebben érkezett válasz annyira
felreérti a magyar tárgyalók visszafogott viselkedését, hogy már
Nagymaros megépítésére is tesz arrogáns célzást, és figyelembe véve
azt is, hogy a nemzetközi NGO-k kidolgozta Kiegyezési Terv, minden
mederzár nélkül kielégíti az elsô hágai döntés minden részletét, ezért
tisztelettel kérem, hogy Magyarország azonnal kezdeményezze a
Nemzetközi Bíróságon a Duna Per második körének megindítását.
Természetesen, ha Ön úgy ítéli meg, hogy egy aktívabb, a nemzeti és
környezeti értékeket határozottabban védelmezô, a nemzetközi NGO
támogatást jobban felhasználó hágai magyar stratégiához új arcok is
szükségesek, úgy talán az aktívabb Duna-stratégia bejelentésével
egyidôben, mérlegelhetná a szükséges személycseréket is. (Aláírás)."
Lipták professzor közlése szerint teljes lendülettel folyik az
elôkészület a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság (ECHR)
hatáskörében egy Duna Per elindítása érdekében. "Ez a per csak azután
indítható el, ha a magyarországi jogorvoslat sikertelen marad, ha mind
az alkotmánybírósági, mind a polgári pert elveszítenénk a magyar
állammal szemben. Elképzelhetô, hogy az ECHR még az idén tárgyalja a
Duna-ügyet és visszarendeli a pert Hágába. Így remélhetô, hogy akkor
megvalósul a "kiegyezési terv", megszületik a mederzár nélküli
háromnemzeti természetvédelmi park, és megmenekül a Pannon-tenger
deltájának egyedülálló élôvilága.
Nagy örömömre volt a hír, ami szerint Szénási Györgyöt illetôen
»betelt a pohár«, Szénási volt az, aki 1997-ben Hágában, mint a magyar
delegáció Horn Gyula által kinevezett vezetôje - az ô utasítására -
»vesztésre játszott«, másszóval leszabotálta a nemzetközi NGO-k által
a magyar félnek felajánlott, és a bíróság amerikai elnöke által
elfogadott támogatást. Szénási volt az is, aki - miután elérte, hogy
ne gyôzzünk, hanem 1:1-el végzôdjön a per elsô köre - úgy intézkedett,
hogy a magyar társadalom errôl a »döntetlenrôl« se értesüljön. Az ô
félrevezetô nyilatkozatai okozták a tévhitet, hogy a hágai elsô körben
mi veszítettünk. Szénási miatt nem tudja a magyar közvélemény, hogy a
dunacsunyi mederzár megépítését illegálisnak nyilvánította a hágai
bíróság, és hogy Nagymarosnál a duzzasztógátat soha és semmi
körülmények között nem kell megépíteni. Nos, amíg a szlovákok a
Meciar-rezsím összeállította Binder-csapatot leváltották, s Kotzinger
lett a Duna szlovák kormánybiztosa, addig nekünk (akiknek van Sólyom
Lászlónk, Herczeg Gézánk, Terplán Attilánk, hogy a fiatalabbakat ne is
említsem) megtartottuk Szénási Györgyöt a Duna-csapat »de facto«
kapitányának, és még dr. Székely László is (a budapesti jogi egyetem
tanára, az Orbán-kormány által kinevezett kormánybiztos) mindenben
Szénásit visszhangozza. Hihetetlen, hogy 2001-ben a szlovák félnek
bátorsága legyen akárcsak meg is említeni a nagymarosi gát
megépítését, és hogy ezt a szlovák javaslatot a magyar fél szószólója
mint »konstruktív, a további érdemi tárgyalásokat megalapozó választ«
értékelje a közvélemény elôtt. Egyszerűen hihetetlen!"
Nem lenne jó, ha valamilyen mellékes érdekek miatt, netán valamilyen
nyugati nagyhatalmi sugallatra - mint történt az alapszerzôdésekkel -
a szomszédi jóviszony oltárán elporladjon ismét a magyar érdek. Kapjon
már értékelést a mi érzékenységünk is, legalább ilyen esetben, ahol a
Duna mindkét partját magyarok lakta falvak, községek övezik, amely
tájnak élôvilágát, vízét, tájképét, biztonságát tönkreteszik az idegen
megszállók rögeszméktôl megszállott gátépítôi.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||