| |
|
|
Pozsonyban is szakad a cérna
Amit a múlt héten írtunk Romániáról, a magyar párt parlamenti és
kormányszerepérôl, mindaz vonatkozik a Felvidéken nagy helyet kapott
Szlovákia parlamentjében és kormányában részt vállaló magyar
képviseletre. Szlovákia magyarjai nem engedhetik meg maguknak azt a
luxust, hogy politikai irányzatok szerinti pártokra szétosztva,
mégkevésbé szlovák pártokba besorolva politizáljanak.
Úgy oldották meg
a problémát, hogy a magyar pártok létrehoztak egy közös szervezetet a
Magyar Koalíció Pártját, mert csak így volt rá esélyük, hogy
egyáltalán bekerüljenek a parlamentbe. A magyarok ezáltal részesei a
törvényhozásnak és részesei az ország politikai irányításának,
kormányzásának.
Éppen két évvel ezelôtt jött létre ez a helyzet, amitôl a felvidéki
magyarok sorsuk alapvetô jobbulását várták. Meciar akkori
leváltásával, pontosabban demokratikusabbnak ismert politikai erôknek
a kormányrajutásával merôben új leghetôségek nyíltak meg a szlovák
politikában. Megnyílt az út a polgári értékek évényesülése, az emberi
szabadságjogok kiteljesedése, a kisebbségi kérdés rendezése, általában
a társadalmi haladás részére. Azonban Szlovákia népe nem bizonyult
méltónak e lehetôségekre. Ismét megnyilatkozott a balkáni származású
szemlélet: mit akarnak a magyarok, hogy kerülhetnek a törvényhozás és
a kormányzás közelébe?
Kevésen múlott, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) végülis koalíciós
partner lehetett. Nem fért bele a szlovák agyakba, hogy a demokrácia
velejárója az állam polgárainak azonos esélye, hogy az is az álla
polgára, aki nem szlovák. Még ma sem értik, hogy a nekik juttatott
területek magyarjai ellen nem lehet végtelenségig hajtóvadászatot
tartani. Ez még a benesi dekrétum szellemisége, amely jognélkülivé
tette a hadizsákmányként kapott és kezelt magyaságot.
A pozsonyi parlament furcsa képet mutatott: a szélsôbaloldali,
valójában ultranacionalista ellenzékkel szemben a kormánykoalíciónak
szüksége volt a magyar pártra, de valahányszor magyar érdekű téma
merült fel, merev egységfrontot képeztek a kormány és ellenzék
pártjai. A pozsonyi parlament több idôt pazarolt a magyarok
követeléseinek elhárítására, mint országuk dolgainak rendbetételére.
Nagyon-nagyon vágynak belépni az Európai Unióba, de annak feltételeit,
mert azok a magyaroknak kedveznének, nagy buzgalommal igyekeznek
kijátszani.
A jámbor Nyugat elôírta a szlovák állam részére a nyelvtörvény
meghozatalát, ami 1999 szeptember 1-én lépett hatályba ‹ legalábbis a
törvény szerint, papíron. Így kezdôdik a törvény:
“A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a Szlovák Köztársasság
Alkotmányából és a Szlovák Köztársaságra nézve kötelezô érvényű
nemzetközi szerzôdésekbôl kiindulva, tiszteletben tartva a Szlovák
Köztársaság nemzetiségi kiesebbségekhez tartozó polgárai alapvetô
jogainak, szabadságainak védelmét és fejlesztését, tekintetbe véve a
nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó eddig létezô
érvényes törvényeket, elismerve és tiszteletben tartva a nemzetiségi
kisebbségekhez tartozó személyek, a Szlovák Köztársaság polgárai
anyanyelvének jelentôségét, mint az állam kulturális gazdagságának
megnyilvánulását, szem elôtt tartva egy demokratikus, toleráns és
prosperáló társadalom kialakítását, az integrálódó Európai Közösség
feltételei között, tudatosítva, hogy a szlovák nyelv a Szlovák
Köztársaság államnyelve és kívánatos megállapítani, a nemzetiségi
kisebbségekhez tartozó személyek, a Szlovák Köztársaság polgárai
nyelveinek használatát, az alábbi törvényt fogadta el:“
A bevezetônek e szép tekervényes burjánzata valóban meghatotta a
nyugatiakat, mialatt a szlovákok ebbôl az egészbôl csak egy szót
tartottak meg a gyakorlatban: “államnyelve“. Az államnyelv kifejezés
és fogalom eredete a nemzetállam elv, vagyis az, hogy az állam egyedül
a szlovák nemzeté. Alkotmányuk így kezdôdik: “Mi, a szlovák
nemzet...“, ebbôl ered minden olyan törvényük, rendeletük, szemléletük
és viselkedésük, amelybôl nemcsak jogfosztás, de általános
magyarüldözô gyakorlat kerekedik. (Ugyanakkor nem elôször kifogásoljuk
innen Ausztráliából, hogy a magyar alkotmány nem ismeri a nemzet
fogalmát. Bolsevista eredetű alkotmányunk csak állampolgárt ismer,
négymillió határon kívüli hadizsákmány magyar a legfontosabb magyar
okmányban nem találja hűségének nevesített jelenlétét.)
A szépen fogalmazott nyelvtörvényt ratifikálták Pozsonyban, de ‹
természetesen ‹ minden maradt a régiben.
A nyelvtörvény sorsa
Errôl érdemes elolvasni Duray Miklós “Újra indul a nyelvháború“ című
írásából (Szabad Újság, 1999 július 21) legalább az alábbi részt:
“A kommunizmus bukása után a politikai hazudozást Vladimír Meciar
emelte kormányzási rangra, amelyet ugyan ‹ stílusa miatt ‹ a jóérzésű
szlovákok is elutasítottak, de úgy tűnik, csak azért, hogy
felcseréljék egy kevésbé láthatóval, illetve olyannal, ami a szlovákok
»állami és nemzeti« érdekeit nem sérti. Hiszen nem magyarázható
másként az a tény, hogy a szlovákoknak hatvan százaléka elutasítja a
magyarok részvételét Szlovákia kormányában, és mintegy nyolcvan
százaléka ellenzi az ún. kisebbségi nyelvhasználati törvényt. A
hazugság egy keleti szláv (és ortodox keresztény) gyökerű kulturális
jeggyé vált a szlovák közkultúrában ‹ közélet is a kultúra tükre.
Ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy a nyelv ‹ amely a nemzeti
művelôdés hordozója ‹ hatalmi kérdéssé vált a szlovák politikában, a
Szlovákián át hosszanti irányban húzódó szlovák‹magyar nyelvi és
kulturális határ mentén pedig a politikai ellentétek egyik fô forrása
lett. A hazugságot befogadó kultúrát közvetítô nyelv a hazugságra
épülô politika hatalmi eszközévé vált. Ezt az eszközt használó
hatalommal kerültünk ismét szembe, amikor a nemzeti kizárólagosságot
képviselô államnyelvtörvény enyhítésére követeltük annak a törvénynek
a megszületését, amely a magyar nyelvet közéleti rangra emelte volna
azon a területen, ahol magyarok laknak Szlovákiában.
A fenti eszmefuttatással lehet egyet nem érteni, de az nem cáfolható,
hogy az a rövid nyolc hónap, amely a harmadik Meciar-kormány
megbuktatásától számítható, és amelyben a magyarokat
vendégszereplôként befogadó új kormány tevékenysége értékelhetô, tele
van egyezségszegéssel a magyarok irányában, valamint ígéretszegéssel
úgy általában a választókkal szemben. A szószegés szintén a hazugságok
kategóriájába sorolható.
A nyelvtörvényügy kapcsán leginkább az minôsíthetô szószegésnek a
kormánykoalíció szlovák részérôl, hogy azokat az alapelveket,
amelyeket a múlt évben hosszú hónapok munkája eredményeként közösen
kidolgoztunk, és amelyeket ezév februárjában néhány kivételtôl
eltekintve elfogadott a kormánykoalíció tanácsa, márciusban a szlovák
kollégák már nemlétezônek tekintették. Ekkor vett más irányt a
nyelvtörvény ügye. Szószegésként, ha nem becsapásként kell minôsíteni
azt a tényt is, hogy a parlament kormánypárti képviselôinek a
segítségével lehetett a törvényjavaslatból kihúzni azt a részt,
amelyet a javaslat kormányzati elôterjesztôi Max van der Stoel
kisebbségi fôbiztossal egyeztettek. Ez az eset is azt igazolja, hogy
bizony a megegyezések is hiábavalók, ha azok nem illeszthetôk be a
szlovák nyelvhatalmi érdekek rendszerébe.“
A Duray Miklóstól idézett rész immár 15 hónapos, de a nyelvtörvény
azóta sem mozdult odébb. Néhány héttel ezelôtt (Új Szó, Pozsony, 2000,
október 7.) Bugár Béla a Magyar Koalíció Pártja elnöke így
nyilatkozott:
“Elérkeztünk a kormányzás félidejéhez, ezenfelül a koalíciós
partnerek, annak tudatában, hogy az MKP úgyis minden demokratikus
változást, reformot támogat, megpróbálnak bennünket olyan helyzetbe
kényszeríteni, hogy ha az MKP cserébe semmit nem kap is, legfeljebb
dohog egy kicsit, de egyébként minden rendben lesz. Paartnereink a
kétoldalú vagy koalíciós tárgyalásokon meghallgatták és átvették
javaslatainkat, határozatainkat. Jól eltették ôket, tudták tehát, hogy
a magyaroknak vannak elképzeléseik, de úgy gondolták, fütyülhetnek
rájuk, mert nélkülük is megszavazhatnak mindent, amit akarnak.“
Itt van tehát a közös nyavalya a bukaresti magyar kormányszereppel.
Ragyogó a demokráciában az a lehetôség, hogy ott lehetünk, ahol
sorsunkról döntenek, kifejthetjük nézeteinket, követelhetünk, de
amikor döntésre kerül a sor, mindezt letarolja a demokrácia másik szép
elve: a többségi akarat. Szlovákiában is, csakúgy mint Romániában,
nagyon jól jött a magyar párt segítsége Meciar illetve Iliescu
uralmának legyôzéséhez, a demokratikus folyamat megindulásához, de a
történelmi jelentôségű fejleményt ‹ amit nagyon szívesen látnak
nyugaton ‹ létrehozó magyar pártoknak a követeléseit lesöprik a
játéktérrôl ‹ amit viszont nem érzékelnek nyugaton. A szláv‹ortodox
lobbyzás nagyon jó működik, magyar lobby nincs.
Szlovákiában, csakúgy mint Romániában, a magyar társadalom körében
vita és mérlegelés tárgya: maradni avagy kilépni a kormányból. A
kilépés mindkét országban a kormány bukását, az ellenzék gyôzelmét
jelentheti, a magyar érdekek tekintetében azonban a bentmaradás
értelmetlen. Lehet, hogy egy iliescui, meciari visszarendezôdés ‹
megmozgatva a Trianon óta aszalódó nyugati politikai elfogultságot ‹
megindítana olyan folyamatokat, amik a mai eredménytelenséggel szemben
kiváltanának kedvezô változást a magyar ügy részére. Romániában már
érlelôdik ilyen fordulat a közelgô választásokon, Szlovákiában pedig
törésre kerülhet sor a most dúló közigazgatási reform vitája kapcsán.
Komárom megye
Szlovákiában folyamatosan kísérleteznek újabb és újabb közigazgatási
reformmal, amelynek fontos eleme a nacionalista érdek. A járási és
vármegyei határokat egyre-másra úgy változtatják, hogy a közigazgatási
egségekben ne kerüljenek jelentôs, netán többségi helyzetbe a
magyarok. Emiatt sok gazdaságilag és tájegységileg együvé nem tartozó
terület kerül új közigazgatási körzetbe.
Jelenleg is folyik egy átalakítási tervezet, amelybe a magyar párt, az
MKP is szeretné érvényesíteni saját tervét: Komárom megye
létrehozását, amely hat környezô járást fogna egybe. Ebben a megyében
a magyarok arányszáma kb. 50 százalékos lenne.
(Szlovákiában a magyarság a Pozsonytól az ukrán határig terjedő
összefüggő déli, Magyarországgal határos területen él. 523 településen
a magyarok száma meghaladja a 10 %-ot, ebből 272 településen a
lakosság több mint 80 %-át, 150 helységben pedig több mint 50 %-át
teszi ki. A dél-szlovákiai járások közül a dunaszerdahelyiben (87,23
%) és a komáromiban (72,25 %) a magyarság többséget alkot. ‹ HTMH.
1996. februári adat).
A szlovákiai magyarok elvárásai összhangban vannak a nemzeti
kisebbségek védelmének keretegyezményével, az Európa Tanács Parlamenti
Közgyűlése által elfogadott 1201-es ajánlás 11. pontjával, amely a
szlovák‹magyar alapszerződésben is szerepel. Szlovákia kötelezte
magát, hogy azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbség többségben
van, lesznek helyi vagy önkormányzati szervei, és hogy a pártok
tartózkodnak azoktól a rendelkezésektől, melyek megváltoztatnák a
vegyes lakosú területek nemzetiségi összetételét. Az Európai
Biztonsági és Együttműködési Szövetség lundi ajánlása és az alkotmány
értelmében is a nemzeti kisebbségeknek joguk van részt venni az őket
érintő kérdések megoldásában.
Mindezek ellenére a magyar terv a Komárom megye létrehozására nagy
ellenzést váltott ki szlovák politikai oldalon. Példának álljon itt
most egy magas személyiség véleménye:
“Ha a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepéért a komáromi
megyével kell fizetni, akkor ezt az árat nem vagyunk hajlandók megadni
érte. Kormányozni az MKP nélkül is lehet, ha borotvaélen táncolva is ‹
nyilatkozta a Pravdának Jan Carnogursky, az elnöki tisztségbôl távozni
kényszerülô kereszténydemokrata pártvezér. A szlovák politika
színterén tíz éve jelenlévô politikus szerint, semmilyen áron nem
lehet támogatni az MKP által javasolt, úgynevezett komáromi megye
létrehozását. A kormánypárti politikus, aki jelenleg igazságügyi
miniszter, nem zárkózik el attól a gondolattól, hogy a következô
választási idôszakban a kereszténydemokrata mozgalom akár a
Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal, tehát Meciar mozgalmával
közösen is alkothatná a kormányt.“
Ez a harc lesz a végsô...
A “végsô harcra“ szólította fel a szlovákokat október 8-án Anna
Malíková, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére. A TA SR
szlovák hírügynökség idézte az ellenzéki Malíkovát, aki “a szlovákiai
magyarok által elnyomott szlovákok“ rendszeres nagysurányi (Surany)
fórumán azt mondta: “Elég volt abból, hogy folyton a békejobbunkat
nyújtjuk, most már talán az öklünket és a fegyvereinket is
felemelhetnénk.“ Az egykori kormányzati partnerével, a Vladimír Meciar
vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS) a jelenlegi
szlovák parlament ellenzékét alkotó SNS elnöknôje hevesen bírálta
Mikulás Dzurinda kormányát, aki mint mondta, megengedhetetlen
engedményeket tesz a kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció
Pártjának, amiért Malíková “közönséges szélhámosok, kontárok és
árulók“ seregének nevezte a kormányt. A mintegy 400 résztvevôvel
lezajlott fórumot ezúttal is magyarellenes kirohanások jellemezték. A
Matica Slovenská nevű hazafias szervezettel együtt hirdették, hogy
Dzurinda egyebet sem tesz, csak engedményeket az egyre inkább
“elszemtelenedô magyar irredentáknak“, akik magyar tanárképzést
követelnek, amikor Dél-Szlovákiában megoldatlan a szlovák alapoktatás
kérdése, önálló megyét akarnak, hogy így orozzák el a nemzetalkotó
szlovákoktól a Csallóköz alatt fekvô legnagyobb európai
ivóvíztartalékot. Stanislav Bajaník rámutatott a Szlovákiában űzött
irredentizmus burkolt formáira, a “nemcsak nálunk, hanem a környezô
országokban is fellángoló magyar autonómia-követelések“-re. A gyakran
“hejszlovákoknak“ titulált szlovák nacionalisták nagysurányi fórumán
évek óta rendszeresen hangzanak el hasonló magyarellenes kirohanások.
Október 4-i hír szerint az Európai Parlament (EP) felhívta Szlovákia
figyelmét, hogy javítania kell kisebbségi politikáján. Ennek a
politikának a kulturális autonómia bizonyos fokú elfogadásához kell
vezetnie ‹ szögezi le a határozat. Az EP képviselôje szerint a
kisebbségek gondját sehol nem a nyelvtörvény oldotta meg, hanem a
kulturális autonómia, amely fokozatosan politikaivá vált, és így
biztosította a kisebbségek önrendelkezési jogát.
A Slovenská Republika egyike a magyarüldözésre szakosított újságoknak,
amelynek oldalain a demokrácia és sajtószabadság nevében űzik és
keltik a magyargyűlöletet. A lap szeptember 5-i számában ezeket írja:
“A Magyar Koalíció Pártjában tömörült magyar nemzetiségű szlovákiai
polgárainknak az utóbbi idôben erôsen fokozódott az aktivitása és
országromboló igyekezete. Csak naív és közönyös polgár nem figyel fel
erre a veszélyre, amely az önálló Szlovákia szétverésére és
felszámolására irányul, melynek eléréséhez pártjuk Bugár Béla
vezetésével indított akciót országunk területi beosztása ellen. Az az
arrogancia, szemtelenség és követelôdzés, melyet ezen politikusok
folytatnak a magyar kormány támogatásával egész nemzetünk ellen,
tisztán látható. Fokozzák a nyelvhasználati és a termôföld megszerzési
igényüket. Kormányunk függô viszonyba került tôlük, melyért nemzetünk
szégyellheti magát az egész világ elôtt.“ Stb.
Itt azokról a magyaroktól elvett termôföldekrôl van szó ‹ sokezer
hektár földrôl ‹, ami az 1945-ös jogfosztó benesi dekrétumok alapján
részben odatelepített szlovákok tulajdonába került, valamint amiket
kommunista diktatúra évtizedeiben az állami földalap kezelt. Ezeknek a
földeknek a visszaadását hátráltatják a szlovák hatóságok, annak
ellenére, hogy már 1993 júliusában, amikor Szlovákiát fölvették az
Európa Tanácsba, kötelezték az országot a benesi dekrétumok
utóhatásainak megszüntetésére. Ezt a mai napig sem hajtották végre.
Ugyancsak Duray Miklóstól tudjuk, hogy a több mint szézezer magyart
tömörítô szlovákiai református egyház fél évszázada elkobzott
ingatlanjai zömét, közte iskolákat, amelyektôl szintén a kollektív
bűnösség elve alapján fosztották meg, mai napig nem adták vissza.
Szintén 1945 és 1948 között vették el az összes felvidéki magyar
kulturális és sportegyesület vagyonát, székházakat könyvtárakat.
Lesz-e kilépés?
A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa október 7-én megtárgyalta a
kormánykoalíció helyzetét. Leszögezi, hogy a kormány stabilitásának
érdekében legfontosabbnak tartja a koalíciós szerzôdés és a
kormányprogram teljesítését, valamint a kormányzás egyes éveire
meghatározott kormányzási prioritások megvalósítását. A teljesítendô
program fôbb pontjai: a kisebbségi nyelvhasználati törvény, a
nevesítetlen földek ügye, az állami földalappal kapcsolatos huzavona,
a közigazgatási területi felosztásra vonatkozó javaslat.
Az Országos Tanács megerôsítette a párt elnökségének azon
álláspontját, hogy az alkotmány módosítását a párt parlamenti
képviselôi csak azután támogassák szavazatukkal, miután sor kerül a
kormányban a Regionális vagy Kisebbsági Nyelvek Európai Chartájának az
MKP Országos Elnöksége által elfogadott változata szerinti
jóváhagyására, valamint aláírására, a nevesítetlen földek
önkormányzati kezelésbe utalásának törvényi rendezésére, illetve a
nyitrai Konstantin Egyetem magyar karának létrehozását támogató
kormányhatározat elfogadására. Az Országos Tanács törekedjen arra,
hogy az új területi elrendezések során úgy jöjjenek létre nagyobb
területi egységek, hogy megalakulhasson a jelenleg létezô Komáromi,
Dunaszerdahelyi, Galántai, Vágsellyei, Érsekújvári, Lévai járást
magában foglaló megye. Továbbá, hogy legyenek megalakítva az olyan
történelmi hagyományú járások, mint Somorja, Ógyalla, Párkány,
Ipolyság, Zseliz, Fülek, Tornalja, Szepsi, Királyhelmec, kibôvítve
Nagykapos térségével. Az Országos Tanácsnak ezen álláspontja
összhangban van az Európa Tanács által elfogadott és Szlovákia által
ratifikált Keretegyezménnyel, amely szerint minden etnikai közösségnek
joga van hatékonyan részt venni a saját ügyeiben meghozandó
döntésekben, illetve azok végrehajtásában.
A befejezô részben ez áll: “A kormányzás a kormányt alakító erôk közös
felelôssége, ezért vészjóslóak azok a jelek, amelyek a kormánykoalíció
kettészakadásáról tanúskodnak. Ha a koalíciós partnerek részérôl
minduntalan elutasításba ütközik a Magyar Koalíció Pártja, s a
kormányprogramot a koalíciós partnerek nem hajlandók teljesíteni,
kérdésessé válik az MKP további részvétele a kormányban. Erre a
lehetséges lépésre az MKP-t koalíciós partnerei kényszerítik annak
ellenére, hogy az OT meggyôzôdése: a kormány mandátumának a törvény
szerinti lejártáig változatlanul fenn kell maradnia.
Az MKP Országos Tanácsa minden szempontból elítélendônek tartja a
parlamenti választások elôrehozásának érdekében kiírt népszavazást is,
ez ugyanis destabilizálja az ország gazdaságát és közéletét.
November 11-én lesz Szlovákiában az a népszavazás, amelyet az ellenzék
kezdeményezésére írt ki Rudolf Schuster államfô, s amelyben arról kell
véleményt mondaniuk az állampolgároknak, akarnak-e elôrehozott
választásokat. A kampány tétje, hogy sikerül-e az ellenzéknek
aktivizálni a lakosság legalább ötven százalékát a részvételre, ami a
népszavazás érvényességének a feltétele, avagy a kormánykoalíció
pártjai lesznek sikeresek kampányukkal, amely arra irányul, hogy a
szavazásra jogosultak ignorálják a népszavazást, mert az csak a
Meciar-hívek szűk érdekeit szolgálja.
Elôbb-utóbb elérkezik a magyar párt arra a pontra, amikor már a
kilépéssel való fenyegetôzést kénytelen lesz beváltani. Két évi
kormányszereplés eredménye csak annyi, hogy Szlovákia kormánya
sikeresebb volt, és ezáltal az országnak javult a külföldi megítélése.
Ennek ellenében a magyar párt nem ért el semmit abból, amit
választóinak megígért, amit az ország magyar lakossága elvárt tôle. Az
is igaz, ha kilép a magyar párt a kormányegyüttesbôl, ellenzéki
helyzetbôl sem tudja kivívni a magyar követeléseket, de legalább
markánsabban tudja megjeleníteni azokat. A szlovák társadalom vékony
elitje, sajtója, éppen olyan magyarfóbiás, mint a nagyszámú primitív,
elbutított tömeg. Szlovákia nem érdemli meg magyarjait.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||