| |
|
|
Trianoni megemlékezés 2001
Elhangzott Brisbane-ben, 2001 június 2-án
a Trianon Társaság emlékezô délutánján
Kedves megemlékezô Honfitársaim!
A Trianon Társaság Brisbanei Szervezete vendégeként szólok Önökhöz a
szervezet tagjaihoz és vendégeihez. Köszönöm a meghívást, és ígérem,
hogy Trianonról semmi újat nem fogok mondani, hiszen Önök ennek a
témának gyakorlóiként, egyesületalkotóiként és működtetôiként
pontról-pontra tudják, hogy mi történt Trianonban. Alkalmanként én is
foglalkoztam a békekötésnek nevezett eseménnyel, annak közvetlen
következményeivel, írói munkásságomnak ez ugyan a kisebbik része volt,
azonban a nagyobbik része is, ha jól megnézzük, tele van trianoni
vonatkozásokkal. Trianont nem kell felidézni, Trianon mindig és
mindenütt jelen van. Ha csak az elmúlt esztendôre tekintünk, amikor a
Tisza zúgva-bôgve törte át a gátot, amikor mérgezett habjai
haltetemeket sodortak, amikor Komáromban magyar püspökért imádkoznak,
amikor Erdélyben leverik a magyar községek névtábláját, amikor a
Délvidéken gyülekeznek a szétvert Jugoszlávia bűnözô bandái, akkor:
Trianonról van szó.
A Trianon szóban fejezôdik ki a két világháború, a félévszázados
bolsevizmus, az ország kiszolgáltatottsága, a sok jóvátétel és
kölcsönkamatfizetés, a felszabadulásnak nevezett megszállások, az
ország kincseinek kiárusítása, a bôsi erômű, ‹ kedves Hallgatóim ‹
Trianon mindenütt, mindenben jelen van.
Trianon nemcsak magyar kereszt, Trianon világjelenség. Nem 1920-ban
jött létre. Azon a nevezetes június 4-én csak színre lépett, napfényre
került, legalitást nyert egy másfél évszázados Európa-ellenes,
fejlôdésellenes, emberellenes irányzat.
Vecseklôi József könyve bizonyára ismeretes Önök elôtt.
Nemzetgyilkossági kísérlet a címe. Csak egy rövid részt idézek belôle,
amit Tisza István megrágalmazásával kapcsolatban írt ‹ már minthogy ô
lett volna a háború elindítója:
“Ehhez az állításhoz lehetetlen hozzászólni. Plutarkhoszi tollra méltó
feladat volna megírni a Párhuzamos életrajzok egy új fejezetét. Az
egyik oldalon áll Wilson, egy demokratikus nagyhatalom demokratikus
elnöke, aki, mint látni fogjuk, csalárd módon, megtévesztéssel, hamis
propagandával, hazugsággal, békeprogram alapján történt megválasztása
után háborúba viszi hazáját; meghosszabbítja a háborút; a
leghitványabb módon becsapja népét, ellenfeleit és az emberiséget a
békeelveivel, az ököljog uralmát honosítja meg Európában, és megveti
alapját a következô háborúnak. A másik oldalon áll Tisza. Két császár
és hat miniszter ellen küzd a béke fenntartásáért, amíg csak
emeberileg lehetséges. Aztán némán viseli az igazságtalan vádat, a
felelôsséget, mert úgy kívánja az államérdek. Wilson amerikai volt és
demokrata, a szó legszorosabb értelmében; hadat üzent ‹ Nobel-díjat
kapott. Tisza magyar volt és úr, a szó legnemesebb értelmében: békét
akart ‹ golyót kapott. És a többiek? Vilmos császár és a trónörökös
autóba ülnek és Hollandiába mennek. Ludendorf repülôgépre ül és
Svédországba repül, Berchtold Svájcba utazik, Bilinsky Lengyelországba
megy és ott pénzügymi-niszter lesz. Tehetik. Tisza, mint háborús
fôbűnös, fizet helyettük is."
Ez az idézett rész nemcsak e két embert példázza. Wilson
megszemélyesíti azt a történelmi képletet, ami a világ átalakításában
működik, amihez felhasználják a nagyhatalmak erejét. Tisza István
sorsa és végzete a megtámadott nemzeteket példázza, amely nemzeteket
még a becsületétôl is megfosztják, a háborúskodás bűnét is ráolvassák.
Egy világkép rajza áll elôttünk, egy megvalósult művilág ábrázata,
amiben minden érték helyet cserélt. A rossz, a hamis, a gonosz
érvényesül, akinek pedig csak igazsága van, attól mindent elvesznek.
Ez Trianon metafórája.
A történelem egy nagy lehetôséget nyújtott azok számára, akiknek a
világ rendje nem volt megfelelô, akkoriban, kétszáz évvel ezelôtt,
amikor a műszaki fejlôdés megzavarta a gazdasági élet rendjét. Arról
szólok, hogy a gazdasági élet üteme meggyorsult azáltal, hogy amíg a
földművelô társadalom évente egyszer aratott, az ipari termelés
művelôi gyakrabban termeltek nyereséget. Új értékrendek születtek, új
elvek, új nézetek, új társadalmi osztályok. Az új helyzetbe lépô
embernek már a hatalom kell. A hatalom megszerzése iránti
türelmetlenség elsô fellobbanása a francia forradalom volt. Bár saját
vérébe fulladt, túlzásaival élhetetlennek bizonyult, irányítói,
tehetôs és tehetséges szervezôi idealizálták, politikai elméletek és
mozgalmak alapjává avatták.
A forradalmárok azonban nem nyugodtak: ha egyszer már átmentek egy
olyan élményen, amikor látták összeomlani a társadalmi rendet, amikor
már átélték a rombolás kéjét, amikor felismerték a jelszavakkal
elbódított tömegekben rejlô, felhasználható erôt, készen állt a terv a
világ addigi rendjének átalakítására.
A 19-ik század forradalmakkal telt el, a 20-ik század háborúkkal.
Forradalmak és háborúk nem nem véletlenül és nem önmaguktól jönnek
létre. Tervezni kell, mint minden más vállalkozást, jó elôre, és
gondoskodni kell a háború folytatásának anyagi alapjairól, és
természetesen erkölcsi megalapozottságáról. Forradalmak és háborúk a
gazdagoknak, a nagyon gazdagoknak a játéka. Az erkölcsi
megalapozottság propaganda kérdése. Önöknek nem kell felsorolnom, hogy
milyen propaganda ömlött szét a világban már 30 évvel az elsô
világháború elôtt. Ha egy felvidéki kocsmában egy pimasz tót legényt
valaki szájonvágott, másnap etnikai üldözésrôl számolt be a New York
Times. A szlávok lettek az elnyomott, a felszabadítandó népfaj, és
amikor majd a szlávok követnek el sokkal nagyobb igazságtalanságot a
magyarokkal, az a máskor nagyon érzékeny világ mással volt elfoglalva.
Mint mondom, Trianon nem 1920-ban jött létre, hanem a háború
megtervezésével. Masaryk és Benes ügyessége elôkészített talajon
érvényesült, de a szabadkôműves Károlyi grófnak és a bolsevik Kun
Bélának is köze volt a tervezôkhöz, feladatot hajtottak végre. Az elsô
világháborúban a nyugati szlávok szolgálatait honorálták, a másodikban
az oroszokét.
Az elsô világháborút nem a Központi hatalmak tervezték, a másodikat,
noha Németország kezdte el, a békeszerzôdések szülték. Mindkét háború
az úgynevezett szövetségesek gyôzelmével végzôdött. Mindkét háborút
követô békeszerzôdés megalázó volt és a gyôztesek korlátlan akarata
érvényesült. Ezért megállapítható, hogy mindkét háborút követô
elrendezés a gyôztesek háborús célja szerint jött létre. Ez nagyon
fontos megállapítás, magyarázatot ad sok mindenre.
A két világháború értékelését minden tekintetben együtt kell kezelni.
A szembenálló felek is kevés eltéréssel ugyanazok, a lényegesebb
szempont viszont az, hogy a kialakult helyzetet tekintve, az elsô
háborút befejezetlennek kell tekinteni. Tehát, mi a helyzet a második
világháború után több, mint ötven évvel?
Európa többé nem a világ ura, európai hatalmaknak nincsenek többé
gyarmataik, Németország területileg többé nem közép-európai
nagyhatalom, szuverénitása korlátozott, volt ellenségei még nem
kötötték meg vele a békét, amerikai katonai erôk állomásoznak
területén, Európa nyugati országai politikai és katonai szövetségben
élnek az Egyesült Államokkal, Európa egyesítésének szervezôje és
ellenôre Amerika, és ami a leglényegesebb: Európa gazdasági függvénye
a nemzetközi nagytôkének.
Nézzük most ebben a konstellációban Magyarország helyzetét. A második
világháború visszaállította a trianoni határokat. Erdély
vonatkozásában ez Sztalin kifejezett kívánsága volt, és a nyugati
hatalmak mit nem adtak meg Oncle Joe-nak katonai szolgálataiért. A
magyarellenes propaganda hatására nyugaton sem volt támogatója a
békésen visszaszerzett területek megtartásának. A párizsi béke még
kegyetlenebb volt. Az orosz megszállás a nyugati hatalmak politikai
irányítóinak tervei alapján jött létre és maradt fenn mindaddig, amíg
érdekeiknek így felelt meg. Magyarország az amerikai politikai
játszmának lett áldozata 1956-ban is, ami különösen fájdalmas
magyarüldözést idézett elô Erdélyben.
A hetvenes évek végefelé már érezni lehetett a változás elôszelét. A
kétpólusú világhatalom, a New York‹Moszkva tengelyre tervezett
világkormányzat nem jött létre. Moszkva alkalmatlannak bizonyult. A
Világkormány tervezôi Máltában leváltották a Szovjetuniót. Ez hozott
Magyarország részére új helyzetet. Magyarország felszabadult az orosz
katonai megszállásból. Ezzel, Trianon kérdésében új helyzet állt elô.
Sok egyéb tilalommal együtt megszűnt a tilalom szólni Trianonról. Két
nemzedék felnôtt e kérdést illetôen teljes tájékozatlanságban. Ezt az
űrt igyekszik betölteni a magyarországi Trianon Társaság és derék
könyvkiadók, mint Püski Sándor, és nemzeti szemléletű sajtótermékek
írógárdája. Lassú folyamat a sajtó ismert állapota és az iskolák
tanárainak beállítottsága miatt.
Még a rendszerváltozás elôtt jó néhány évvel magyar fiatalok járták
Erdélyt, Felvidéket, vittek be magyar olvasnivalót hátizsákban. Azután
megnyíltak a határok a szabadabb közlekedés részére. Rég elszakadt
rokoni szálak, barátságok kötôdtek össze. Ilyen szerény kezdetekkel
indult, talán még nem is tudatosan, indult el a nemzet Trianon ellen.
A feladat lassan belekerült a politikusok kosarába is. Antall József
ennek adott hangot nevezetes kijelentésével, hogy érzésben 15 millió
magyarnak akarok miniszterelnöke lenni. A kijelentés fennmaradt a
levegôben és majd csak az újabb négyéves nikotex-kommunista kormányzás
után, ezelôtt három évvel kerülhetett Trianon következményeinek
tudatos elhárítása nagyon burkoltan az immár fiatalabb politikusok
feladatai közé.
Itt azonban emlékeztetek valamire. Még a Horn-kormány idején történt,
hogy létrejött a Magyarok Világszövetségében a külügyi titkárság,
amely a Világszövetség részére tagságot szerzett az EBESZ-ben, az
Európai Biztonsági és Együttműködési Szövetségben, mint nem
kormányzati társadalmi szervezet. Ezt Kardos Béla hozta létre és a
korábbi canberrai magyar nagykövettel, Pordány Lászlóval együtt
megelôzték a magyar kormányt a határon túli magyarok panaszainak
külföldi fórumok elé vitelében. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy volt
egy szűk gyülekezet a közelmúltban, ahol úgy döntöttek, hogy Kardos
Béla nem méltó képviselni az ausztráliai magyar közösségeket.
A felvázolt világhelyzetben, a nagyhatalmak politikáját intézô
körökben továbbra sincs fogadókészség a trianoni-párizsi
igazságtalanságok reviziójára. A tettesek nem hallgatják meg az
áldozat panaszait, hiszen akkor bűneik jóvátétele igazolná
bűnösségüket. Itt állunk tehát a szólás lehetôségével, aminek vajmi
kevés használhatósága van. Horthy Miklós Magyarországa mindent
elkövetett annak érdekében, hogy a külföld megtudja, hogy
Magyarországot igazságtalanul büntették. Nem volt eredménye nyugaton.
Nem lehetett, mert a politika építômesterei Közép-Európa rendjének
szétbontásában voltak érdekeltek, és annak tartósítására az
utódállamokat kötelezték el. Lehet, hogy ma már nem cél nyugaton a
Kárpát-medence szétdaraboltsága, de részükre még nem cél, hogy egysége
helyreálljon. Ma még mindig a nemzetállam eszméje az uralkodó
nyugaton, ami a románokat és szlovákokat megerôsíti nemzetállamot
építô politikájukban.
Tény, hogy a magyar kormánynak ma nagyobb a mozgástere a határon túli
magyarok jogainak követelése terén, az is tény, hogy létrejöhettek
politikai szervezeteik és üldöztetésük erôs ellenállásba ütközik. De
az is tény, hogy azok a nyugati szervezetek, amelyek szorgalmazzák és
ellenôrzik a kisebbségiekkel való bánásmódot a megszállt területeken,
nagyon elnézôek a megszállókkal szemben, és a béke fenntartásához
elvárják a magyaroktól, elôírják a követeléseikrôl való lemondást.
Szólni kell még a trianoni kérdéskörrel kapcsolatosan az európai
pártpolitikai helyzetrôl is. Amikor néhány évvel ezelôtt
összeállítottam a Peace to end Peace című füzetet, a forrásmunkául
szolgáló könyvben egy szigorú következetességet találtam. A könyv
gyűjteménye volt a magyar békekötéssel kapcsolatos felszólalásoknak,
ami elhangzott 1920 és 1930 között az angol parlament mindkét házában.
Mindazon képviselôk, akik Magyarország példás megbüntetését
követelték, a baloldali Munkás Párt tagjai voltak, míg a konzervatív
Tory Párt képviselôi egytôl egyig ellenezték és nagyon jól
tájékozottan felhívták a figyelmet az igazságtalanságokra, a
méltánytalanságra, a veszélyekre. Csakhogy, akkor a háború végén Lloyd
George szocialista kormánya és pártja képezte a többséget. És azt is
tudnunk kell, hogy a szocialista táborban nincsen olyan, hogy
lelkiismereti szabadság. A caucus dönti el, hogy a képviselôk miként
szavazzanak. Ezt pontosan azok csinálják, akik a demokrácia
jelszavaival kelnek és nyugszanak. Hovatovább részükre az jelenti a
demokráciát, hogy szocialistának vallják magukat. “Lecsap a demokrácia
ökle!" ‹ olvastuk a Rákosi-idôk plakátjain. És azt is meg kellett
tanulnunk, hogy egyes nemzetek szôrôstôl-bocskorostól demokraták,
egytôl egyig. Trianonban is ez a demokrácia tartotta nászát, Önök is
nagyon jól tudják, hogy Párizsban a békeszerzôdések létrehozóinak
gyülekezete nagyon egységes képet mutatott felekezeti, politikai és
vakolótestvéri téren.
A mai nyugati hatalmak politikai képlete nagyon hasonlatos, vagy talán
még rosszabb is olyan tekintetben, hogy a politikai pártok palettáján
szinte csak baloldalit és még baloldalibbat találunk. Ez nemcsak a
pártokra vonatkozik, hanem talán még nagyobb mértékben az európai
közösségi intézményekre, hasonlóképpen az amerikai külügyi szervekre.
Ezeknek megfelelôbbek, kedvesebbek a mai magyarországi ellenzék
bolsevistái, mint a jelenlegi kormány. Ezt nekem bizalmasan
megerôsítette egy parlamenti képviselô.
A magyarországi politikai képletet mindannyian jól ismerjük, és azt is
tudjuk, hogy a magyarországi bolsevisták pimaszsága az említett
nyugati politikai képletben gyökeredzik. A nyugati elvtársak mindent
megtudnak, és ami nekik nem tetszik, azonnal tiltakoznak. Érdekes
módon mostanában Németország mutatkozik a legbaloldalibbnak. A német
sajtó a budapesti baloldal szócsöve. A legbaloldalibb budapesti írók
ünnepelt irodalmárok Berlinben.
Az árnyékos oldal felvázolása után nézzük, hol kereshetjük
reményeinket. Elsôsorban saját magunkban. Úgy értendô, hogy a magyar
nemzetben saját magában. A magyar nép mindig nagy erôfeszítéssel állt
talpra gyakran a sír szélérôl. Nem kell Muhit, Mohácsot, a török és
Habsburg idôket idéznem, ezek ismert dolgok. De emlékeztetek arra,
hogy 1920 után milyen hamar talpraállt az ország, és 1990 óta, minden
kifosztás, kirablás, kamatadósság ellenére a térség legdinamikusabban
fejlôdô országa Magyarország. Szomszédaink, különösen Románia és
Ukrajna, reménytelen helyzetben vannak, és maradnak is még nagyon
sokáig. A most már oldottabb trianoni határokon át élénk a magyar
közlekedés, magyar vállalkozások jönnek létre Erdélyben, és a
legfontosabb területen, az oktatás terén magyar állami alapítványok
hathatósan segítik a magyarnyelvű iskolákat, fôiskolákat, a most
felállításra kerülô csíkszeredai magánegyetemet.
Gondja van a magyar kormánynak arra az elkövetkezô esetre, amikor
Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak, aminek következménye lesz,
hogy az egyesülés szigorított határvonala ismét megnehezíti a
közlekedést elszakított véreinkkel. Ennek ellensúlyozására készítették
elô a nemzeti pártok a “nemzeti összetartozás törvényét", amelynek nem
a legszerencsésebben a “státustörvény" nevet adták. Ez a törvény már
kifejezetten Trianon-ellenes lépés. Nagy gonddal úgy készítik elô,
hogy összhangban legyen az európai gyakorlattal, hiszen másutt is van
ilyen, mi több, Szlovákiának és Romániának is megvan a hasonló
intézménye. Mindamellett éppen napjainkban növekvô a haragos
felzúdulás szomszédainknál. Ez persze nem baj, minél nagyobb a zaj,
annál inkább ismertté válik három millió magyar elszakítottsága.
Ez a törvény csak a szomszédos országokban élô magyarok számára
szándékozik kedvezményeket nyújtani. A javaslat értelmében magyar
nemzetiségű az, aki annak vallja magát, és akkor részesülhet
kedvezményben, amikor nyilatkozatát az állandó lakhelye szerinti
államban lévô magyar ajánló szervezet megerôsítette. A jogosultság
kiterjed a magyar nemzetiségű személyek nem magyar nemzetiségű
házastársára és közös háztartásban nevelt gyermekeire is. A törvény
által meghatározott kedvezményeket az igazolvánnyal ellátottak alanyi
jogon kapják, vagyis az elfogadott személyek minden további nélkül
jogosultak. A magyar igazolvány nem útlevél, de az állam területére
szabályosan érkezô magyar, évenként három hónapra munkavállalási
engedélyt kap. Utazási kedvezményt kapnak a Magyarországra belépô
diákok és pedagógusok. A magyarnyelvű oktatást súlyozottan elôsegíti a
tervezett törvény, a magyar állam a határon túli magyarság
kultúrájának megôrzését azzal is elô kívánja segíteni, hogy támogatja
magyar felsôoktatási intézmények tagozatainak a szomszédos országokba
való kihelyezését. A szülôföldön nyújtandó nevelési, oktatási
támogatás azon családokat illeti meg, amelyek legalább két saját
háztartásukban élô kiskorú gyermekük taníttatásáról magyar nyelvű
óvodában vagy iskolában gondoskodnak.
Amikor egy hónappal ezelôtt bôvebben beszámoltam errôl a
törvényjavaslatról, azt írtam: A helyes elnevezés ez lenne: Trianon
jelenlegi kártételeit enyhítô faladatok törvénye. Röviden és
nagyreményűen: A nemzetegyesítés elsô törvénye. Ebben az írásomban
teljesen egyetértettem Németh Zsolt államtitkár alábbi kijelentésével:
“A magyar igazolványnak az a legfontosabb feladata, hogy a magyar
nemzetet jogi közösséggé változtassa. Az tény, hogy a magyar nemzet
egy lelki, kulturális közösség, de az, hogy újra jogi szálak fogják a
határon túli magyar személyt a magyar államhoz, s ezen keresztül a
Magyar Köztársaság polgáraihoz fűzni, egy rendkívül jelentôs új
fejlemény."
Az amit Németh Zsolt kifejezett, és az, amit e törvény, ha létrejön
megvalósít, megközelíti az Ausztráliai Magyar Szent Korona Társaságnak
azt a követelését, hogy hozzon a magyar törvényhozás olyan
törvényeket, amik alkotmányos és jogi keretet adnak az egész magyar
nemzetnek. Ha ilyen törvény létrejön, akkor tulajdonképpen csak a
valóságos helyzet törvényesül, csak a valóságot ismeri el, azt hogy:
van magyar nemzet. A parlamenti vita során ‹ azzal szemben hogy a
Szabad Demokrata Szövetség ellenzi és nem fogadja el ‹ Csurka István
azt fejtegette, hogy anyagi eszközök mellett szükség van az
anyaországban társadalmi együttmüködésre, jóindulatra és belsô nemzeti
magatartásra. És mint mondta: “A magyar egységre van szükség ahhoz,
hogy ezt a kis elôrelépést megvédelmezzük és ne engedjünk innen
hátralépést."
Visszaemlékezem azokra az évtizedekre, amikor itt az emigrációban
Trianonról szóltunk, megemlítettük, hogy csak mi vagyunk azok, akik
szólhatunk, és ennél fogva minket illet a kötelezettség, hogy
szólhassunk. Belekiáltottunk jó néhányszor a nagyvilág süket fülébe.
Nagyon reménykedtünk, de igazán nem bíztunk abban, hogy megérjük azt
az idôt, amikor a magyar nép szabadon megszólalhat nemzeti
tragédiájáról. Az emigráció egykori fiataljait érte a szerencse, hogy
életünk alkonyán megérhettük, hogy a magyar nemzet szólhat és tehet
annak érdekében, hogy Trianon ártalmait csökkentse, közömbösítse. Az
már más téma, hogy milyen mértékben teszi, a lényeg az, hogy már
teheti. Sorolhatnánk, mi az, amit még tennie kellene. A magunk
részérôl inkább csak a biztatás maradt feladatul. De ezeknek a kis
emigrációs Trianon Társaságoknak szép és nagy feladatuk a példaadás.
Tudom, hogy ma Magyarországon sok helyen szívesen hivatkoznak ránk, és
higyjék el kedves Hallgatóim, hogy számontartják a brisbanei Trianon
Társaságot is.
Egy hét múlva vendégünk lesz Sydneyben Bakos István, a Magyarok
Világszövetsége volt fôtitkára, akinek ideje alatt a Világszövetség,
hivatásának megfelelôen nagy feladatokat ellátott. Egyik ilyen
rendezvénye Trianon 75-ik évfordulájáról való megemlékezés volt: “A
békeszerzôdések és a nemzeti közösségek Európában" címmel nemzetközi
konferenciáját rendezett. “Ezen rendezvényen Geoffry Wheatcroft brit
publicista arról szólt, hogy a jövô kilátásai sokkal jobbak mint
gondolnánk. Így fogalmazott: »Amikor Magyarország felvétele az Európai
Unióba napirendre kerül ‹ és ez szerintem már nincs messze ‹ akkor
Trianon kérdését is meg fogják vizsgálni. Ennek részeként a 75 évvel
ezelôtt létrehozott kisebb és bizonyos esetekben mesterséges
államalakulatok is újra vizsgálat alá kerülnek. Ez nem szükségszerűen
jelenti azt, hogy a határokat azonnal átrajzolják, de ahogyan az
integráció halad elôre, kialakul a Régiók Európája, s ennek közvetlen
jelentôsége van számunkra, mert kapcsolódik ahhoz, aminek
megvitatására ma összejöttünk. Akár újrarajzolják Magyarország
határait, akár nem, elképzelhetetlen, hogy Magyarország, Szlovákia és
a térség többi országa valamiféle egymás közti megállapodás nélkül
csatlakozzon az Európai Unióhoz. A megállapodásban tükrözôdnie kell
annak, amit a kérdésben elmélyedt emberek Angliában, Franciaországban
és a többi nyugat-európai országban is felismertek: óriási
igazságtalanságot követtek el Trianonban! És, bár 75 év hosszú idônek
tűnik, szó sincs arról, hogy túl késô lenne orvosolni az
igazságtalanságokat.« Hasonló szellemben és tartalommal szólt a
kérdésrôl Nicolaus Rockberger a jeles svéd történész, aki ihletet
kapva Budapesten, könyvet írt az újkori magyar történelemrôl."
Eddig tartott az idézet Bakos Istvántól. Ha nem is vesszük készpénznek
e kedves és udvarias szavakat, annyit észre kell vennünk, hogy
valahányszor külföldi vendég érkezik Magyarországra, és alkalma van
megismerni Trianon körülményeit, megdöbben a mérhetetlen
igazságtalanságon. És nekünk sok ilyen megdöbbent emberre van
szükségünk.
Lehet bizakodni a derék angol vendég szép gondolatában, hogy az
Európai Unióba való becsatlakozást megelôzôen egymás között
rendezôdnek a viszonyok, azonban az azóta eltelt hét év nem mutatott
fel ezen a téren ilyen reményeket. Hiányzik, nagyon kiányzik a
külföldi magyar lobby-munka. Hiányzik a hiteles tájékoztatás a
tarthatatlan helyzetrôl. Hiányzanak olyan tanulmányok, amelyek a
közép-európai térség bonyolult etnikai képleteit ismerteti és
meggyôzôen bizonyítja, hogy a mai járhatatlan úttal szemben a magyar
út volt a járható. Egy geopolitikai egység nem bontható fel etnikai
darabokra a térség gazdasági és éppen etnikai sérelme nélkül. Az angol
úr által említett régiók érvényesülése sokszorosan igazolja a
Kárpát-medence egységét. Sorsunkat rendezgetô nyugati uraságok nem
érzékelik, milyen lehetetlen helyzetet készít elô a szlovák és a román
sovén gyűlölet, a kormánypártok által szított magyarellenesség. Hány
generációnak kellene fölnônie ‹ ha erre egyáltalán sor kerülhetne ‹
etnikai uszítás nélkül ahhoz, hogy a szlovák és román köznép ne
gyűlölt ellenségnek tekintse a velük egy országban egy városban, egy
faluban élô magyart. Hiszen egész életük hazugságra épült. El kellene
vetniük történelemkönyveiket, eddigi ismereteiket, politikusaikat és
pópáikat el kellene hallgattani ‹ ugye ez ma még lehetetlen.
Olyan helyzet segít majd Magyarországon illetve a magyar nemzeten,
annak azon részén, amelyet most nyomorgatnak, amikor majd valamilyen
kényszer ráveszi ôket gyűlöletes nézeteik lenyelésére és elhagyására.
Ilyen mechanizmus munkáltatható már jelenleg is, hiszen az Európába
való bejutásnak a feltételei között ott van a kisebbségekkel való
bánásmód rendezése, és a felvidéki és erdélyi magyar szervezetek és
politikusok ki is használják a lehetôségeket, megjelenítik a
panaszokat. A másik ilyen erô a magyar gazdasági erôfölény lehet.
Eljött az az idô, amikor a magyar medence geopolitikai egységének
érvényesülését többé nem lehet gátolni. Bármennyire is süketek a
nyugati hatalmak a magyar panaszokra és sérelmekre, ma már nem
Prágába, Bukarestbe és Belgrádba utaznak a nyugati politikusok a
térség dolgainak rendezése során, hanem Budapestre. A kisantant ma már
csak nosztalgia.
Nem látunk bele a kormány diplomáciai műhelyébe, csak a tájékoztató
médiából értesülünk a politikai fejleményekrôl, de úgy érezzük, hogy a
jelenlegi helyzetet a magyar kormánynak sokkal jobban ki kellene
használnia. Pontosan a Kárpátmedence említett gazdaságföldrajzi
egysége lehetne az az alap, ami a trianoni ártalmakat leszerelhetné. A
gazdasági életben eluralkodó globális szemlélet és gyakorlat igyekszik
átlépni az államhatárokat, mert azok akadályozzák a gazdasági régiók
szabad kifejlôdését.
Kedves Hallgatóim, Európa legtökéletesebb gazdasági régiója a
Kárpát-medence. És ezt nem feltalálni kell, hanem eloldani a
kötelékeket, amelyek annak évezredes egységét gúzsbakötötték. El
kellene árasztani a tudományos világ földrajzi, gazdasági, történelmi
műhelyeit olyan tanulmányokkal, amelyek a magyar birodalom történelmi
egységét elemzik azzal a kitekintésel, hogy annak logikáját nem tudta
megsemmisíteni sem a törökök 150 éves, sem a Habsburgok 400 éves
megszállása. Ha a nyugati hatalmak békét akarnak ezen a tájon, akkor
olyan tájegységeket kell egy tagban létrehozni, amelyben a gazdasági
prosperitás leszereli az etnikai feszültségeket. Békét Trianon
helyébe! Ez legyen a jelszó. Ilyen megoldás volt az az ország, amit mi
történelmi Magyarországnak nevezünk. Noha Szent László fegyverrel
hódította meg Horvátországot, annak a magyar korona alatti állapotát
nem fegyveres erô tartotta meg, hanem a Kárpát-medence geopolitikai
vonzása, a medence népeinek közös érdeke.
Ilyen és hasonló elvek és igazságok terjesztése természetesen
meghaladja az emigráció képességeit, ez már a magyar állam és a magyar
tudományos intézetek feladata. A terjesztésben, a népszerűsítésben
természetesen nagy szerepet kaphatna a külföldi magyarság, de csak
akkor, ha megkapná a szervezettségre a megfelelô kereteket. Ezt a
keretet létre lehetne hozni a Magyarok Világszövetsége kiépítésével.
És ha már említettem a Magyarok Világszövetségét, szánjunk rá még
néhány gondolatot. Bizonyára nem kell elmondanom, hogy milyen
állapotban van a Magyarok Világszövetsége és hogyan jutott mai
állapotába. Csak arra akarok utalni, hogy a mai Magyarok
Világszövetségébôl már csak a nevet érdemes megtartani, ugyanúgy mint
ahogy a pártállami idôk rossz emlékű szervezetének is csak a nevét
lehetett megtartani. A Világszövetség értelme az, hogy együtt legyen
15 millió magyar, legalábbis szimbólikusan egy szervezetben. Jól
tudjuk, fizikai értelemben összegyülekeznünk lehetetlen, de együtt
lehetünk országon kívül és belül mindazok, akik azt értékelik, hogy
van egy szervezet, amely nemcsak a kétharmad, hanem az egész nemzet
nevében szólhat, amelynek tekintélye van bent az országban és kint a
nagyvilágban. Nos, ilyenre kell megtervezni a Világszövetséget. Nem
mindenáron demokratikusan, hanem feltétlenül szakszerűen és
célszerűen.
Bakos István, akit imént említettem, trianoni elôadása keretében szólt
a Magyarok Világszövetségérôl is. Annak ellenére, hogy méltatlan
elbánásban részesült a Világszövetségben, az alábbiakat mondta: “A
MVSZ fôtitkáraként 1995 júniusában Trianon 75. évfordulóján két olyan
tanácskozást is rendeztünk, amelyek jelentôsége túlnôtt a szakmai
körökön, hiszen ekkor már napirenden szerepeltek a szomszédos
országokkal kötendô alapszerzôdések. Az MVSZ mint a magyarság
érdekvédelmi szervezete, mindvégig követelte, hogy a szövegezésbe
vonják be a határon túli magyarság képviselôit, és tiltakozott a róluk
is szóló szerzôdések nélkülük történô megkötése ellen. A Raffay Ernô:
»Magyar tragédia ‹ Trianon« című könyvének a Püski Kiadóval közösen
tartott vitája, valamint az azt megelôzô nemzetközi konferencia, ahol
angol, amerikai, holland, svéd, német szakértôk, történészek vettek
részt a világ huszonnégy országából összesereglett magyarok
képviselôivel együtt, ennek a tiltakozó szándéknak adott nyomatékot.
Ezt követte 1995 július 27-én a Debreceni Nagygyűlés a veszélyeztetett
anyanyelv és a magyar iskolák védelmében, amely a külföld segítségével
a sovén szlovák és román törvénykezôket fékezte meg. Talán nem
véletlen, hogy ezt követôen újabb iszonyatos sajtótámadás indult az
egész Világszövetség ellen, amelynek hullámai majdnem elmosták
költségvetési támogatásunkat."
Eddig tartott az idézet Bakos Istvántól, amivel csak azt akartam
érzékeltetni, hogy minden olyan intézmény, minden olyan diplomáciai
cselekedet, tudományos vagy publicisztikai megnyilatkozás, ami a
magyarság jelenlegi problémáinak, nehézségeinek megoldását célozza,
Trianon következményeit semlegesíti.
Azért van szükség a Trianon Társaságokra, hogy azok tudatosítsák, hogy
a cél nem lehet kevesebb, mint a magyar nemzet egyesítése a
Kárpát-medencén belül. Nem képletesen, hanem valóságosan. Tudom, hogy
Önök is ezen a véleményen vannak, hogy ezért munkálkodnak. Ezért
tisztelgek most, meghatottan a kitartó és nemes törekvéstôl a
brisbanei Trianon Társaság elôtt.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Európa közepe Budapest
• Népszavazás - kétes cselfogás
• Lesze-e valaha Magyarok Világszövetsége?
• "Lefejezik"-e a Kisgazdapártot?
• A nemzetegyesítés további feladatai
• A nemzetegyesítés elsô törvénye
• Ahány ház, annyi egyház
• Délvidéki remények és aggodalmak
• Dabas beindította a választási kampányt
• Sajtóelvtársi összefogás
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Szétverni a szobrot is - ha magyar
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||