A székely nép legrégibb írott emléke
írta Dennis Sugar y Frank 


- Munkaelmélet -


  A múlt (20.) század eleje óta folyik egy alapos őstörténeti kutatás, amely az Európában élő nemzeteket illeti. Az feltevés, hogy azok az úgynevezett "tengeri népek", amelyek a bronzkorszak vége felé Egyiptomot támadták, Európából érkeztek, főleg az Appennini-félszigetről. A 19. egyiptomi dinasztia évkönyvei megemlítenek négy népnevet, amelyet az angolnyelvű tudósok (Petri és kortársai) a saját hangtani törvényeik alapján írtak le, noha azok eredetileg egyiptomi hieroglifák voltak. Így mint Shardana, Teresh, Shekelesh és Ekwesh olvassuk ma ennek a négy népnek a nevét.

Ki ez a négy nép?

Az első, Shardana, minden bizonnyal a szárdokat, a mai Szardínia sziget őslakóit jelzi. A Teresh szóban megtaláljuk a T-R-S gyököt, amely megfelel az etruszk szóban található T-R-S gyöknek. Mindkét nép a tenger mellett lakó, tengeren hajózó nemzet, így illik rájuk a "tengeri népek" elnevezés.

A Shekelesh népnév ismerősnek hangzik a magyar fülnek. Erről az angol és a többi idegen őstörténész mit sem tud. Tudomásul vették, hogy ezt a népnevet a későbbi rómaiak mint Siculis fordították, vagy ők a hieroglifákat Siculis-nek olvasták és írták. Így azonosították a Shekelesh-t a Siculi-val. Ebben a névben a S-K-L gyök a lényeges, és ezt mi a turáni nyelv hangtani törvényeit alkalmazva, mint székely olvassuk és írjuk. Azért alkalmazzuk a turáni nyelv hangtani törvényeit - mint például a magánhangzó illeszkedéss törvényét - mert mind a szárd (ez vitatható), mind az etruszk nyelv (ez kétségtelenül) turáni nyelv, a magyar nyelv egyik legközelebbi rokona. Csak egyetlen érvet említünk meg e munkaelmélet alátámasztására: a székely-magyar és az etruszk rovásírás 16 jele azonos, ebből 7-nek a kiejtése ugyanaz.

[T.P. megj.: A románok szerint - Kézai Simont hozva fel kútfőként - a székelyeket a vlachok (oláhok) tanították meg saját, régi dák írásukra. DSyF válasza: Én nem találtam erre vonatkozó utalást Kézainal. De ha lenne is, a Kezai Krónika eredeti szövege elveszett, csak a 18. századbeli pontatlan másolatokkal rendelkezünk. Külonben is a történelemhamisítók olimpiai játékain, a görög (aranyérem) és a magyar történelemhamisítók (ezüstérem) után a román történelemhamisítók vitték el a bronzérmet.]

Minden valószínűség szerint ez alatt a "tengeri kalandozások " alatt volt szoros kapcsolat az etruszk és a székely nép között. Ekkor és itten adta vagy az etruszk a székelynek, vagy a székely az etruszknak saját nemzeti rovásírását, amelyet az új írást felvevő nép átalakított saját nyelve hangtani kívánságainak megfelelően.

A bronzkorszak végén történhetett a Shekelesh nép kettészakadása. Az egyik részük a szárd sziget melletti Szicíliába telepedett le, és adta e szigetnek új nevét: Szicíliát. Városokat alapítottak magyar névvel, mint a sziget keleti partján lévő Katona-Katáníát, a sziget észak-keleti sarkában Látó várost, ahonnan jó időben át lehet látni a kontinensre: nyugaton Segestó városát, mint Erdélyben Segesvárt. A két nagy helyi pataknak, vagy kis folyónak, a Halas és a Sáros nevet adták. Ha valaki mindezeket a szicíliai toponimokat a véletlennek tulajdonítja, ez nyomja az ő lelkiismeretét.

A Shekelesh vagy székely nép másik része az etruszkokkal társulva visszatért a mai Olaszország területére és onnan Karsztokon keresztül a magyar Dunántúlra vándorolt és ott telepedett le. Az említett Karsztoknak is valószínűleg ők adták a nevét, amely eredetileg KARASZT lehetett, a szokásos turáni K-R gyökkel. (Erre vonatkozólag lásd a "Kasszita királynevek" című dolgozatom). Az "araszt" képzést megtaláljuk sok magyar-turáni szóban, mint arasz, paraszt, arasztani-ereszteni. Ugyanígy megtalálható ez a K-R gyökér az országunkat félKőRben KöRülvevő KárRpátokban. Az köztudomású, hogy a székelyek eredetileg a Dunántúlon telepedtek le, onnan kerültek Vajk-István bölcs, szentséges, előrelátó, de kissé magyarirtó-nemzetpusztító uralkodásának hatására a Dunantúlrol Erdélybe, és ott vannak mindmáig.

A bölcs, szentséges, előrelátó uralkodónak sikerült a magyar rovásírás minden emlékét megsemmisíteni a többi magyar kultúremlékkel együtt, akárcsak a legendáinkat, kobzosaink énekeit és őstörténelmünket Magyarországon. A neveletlen, szentségtelen, a magyar jövővel nem törődő székelyek megmentették ezt a kultúrkincsünket, amiért is örök hálával tartozunk nekik.

A negyedik tengeri népnév Ekwesh a fent említett angol őstörténészek szerint az Acheani görögökre vonatkozik. Egyikük, George Rawlinson, igazi tudóshoz illően elismeri és írja, hogy a négy népnévvel kapcsolatos magyarázat nagyon is kétséges és esetleges kiigazításra szorul.

Valóban az angol "achean" kifejezés a görög "achaios" szó hibás, gyenge anglicizálása, mert egy angol nem képes három magánhangzót (ach-A-I-O-s) egymástól függetlenül kiejteni. Nézzük tehát az angol "achean" szó helyett a görög "achaios" szót. Ennek a magyar fordítása nem ütközik nehézségbe: achaios magyarul a hajós.

Így visszaérünk a tengeri népekhez.

Ugyanez tudós kollegánk írja: "...amint fentebb mondtunk (a népnevekkel kapcsolatban) az nem a tiszta igazság. Azonban örömmel látjuk, hogy az i.e. 13. században élő európaiak összetartóak, bátrak voltak, erős hadihajóikkal tengeri csatát vívtak koruk legnagyobb királyságai ellen. Ha ez nem igaz, mégis annak kellene lenni."

Igy veszi le kalapját a becsületes angol őskutató a székely, az etruszk, a szárd rokonnép előtt.

(Hivatkozás: George Rawlinson: [Mű címe], 1881, 516-517. oldal).

----------------------------------
Dennis Sugar y Frank egyetemi tanulmányait francia (Sorbonne, Montpelier) és amerikai egyetemeken végezte. Az Academy of Sciences of New York rendes tagja. Ennek az intézménynek évkönyve (1994) számol be négy diplomájáról: nyelvészet, nemzetközi jog, matematika, szociológia. Jelenleg Spanyolországban él.

» Erdélyi Panoráma