Miért győz a jobboldal 2002-ben?
írta Bencsik András


  Az alábbi elemzést azzal szeretném olvasóink figyelmébe ajánlani, hogy annak szerzője volt az első, aki a médiában - 1997. május 3-án, a Magyar Nemzetben - az elkövetkező Fidesz-kisgazda koalícióról írt akkor, amikor még maga a Fidesz is azt az abszurditások világába tartozónak tekintette.

Mintegy más fél év választ el bennünket a kádárizmus megszűnését követő negyedik szabad választásoktól. Melyekből - ha csak kataklizmikus változások nem történnek -, a legnagyobb eséllyel a Fidesz kerül ki győztesen. A gazdasági eredmények nagyon jók. 2002-re 1998-hoz képest a lakosságnak érezhetően jobb lesz a sora, mint ahogyan a többségének már ma is jobb. A kormánykoalíció pozitív eredményei mellett hibát hibára halmoz - akár legfőbb riválisa, az MSZP. Az SZDSZ-ről, mint potens erőről, beszélni sem érdemes.

Az MSZP nyilván nem játszotta ki még mindegyik kártyáját. Amellett, hogy tovább folytatja a butaság és a rövid memóriák termékeny talaján biztos virágokat hajtó populista demagógiáját, várható, hogy összegyűjt - sőt, információk szerint összegyűjtött - egy-két, a kormányhoz netán szürke eminenciásként közelálló emberről a pénzek nem megfelelő kezelését tanúsító, erősen kompromittáló dokumentumot, melyek nyilvánosságra kerülése minden bizonnyal igen kellemetlen lesz. A média pedig tovább játssza azt a szerepét, amely a leginkább fekszik neki: dezintegrál. Azok a kormánypártiak, akik optimistán azzal példálódznak, hogy a jelenlegi koalíció a hatalmas balliberális média ellenszélben is győzni tudott 1998-ban, azt felejtik el, hogy akkor a média négy éven át az integráns szerepet játszotta, ami nem igazán hatékony szerepe és amelyben nem igazán érzi magát elemében. Dezintegrálni, hiteltelenné tenni embereket és pártokat: ez a média igazi talaja.

Az MSZP népszerű, de ugyanakkor belső megosztottsága és vezetői rivalizálása sokat árt és árthat még közkedveltségének. Azonkívül még azt sem döntötte el, hogy a vállalkozók vagy a munkavállalók pártja legyen-e. Az idő sem neki dolgozik. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy minél idősebb egy korosztály, annál inkább az MSZP-hez húz. A biológiai elhalás tehát a Fideszt segíti és az is, hogy a szavazókorba lépő új korosztályok többsége jobboldali szavazó. Sőt, a fiatalság elitje - az egyetemek diáksága - egyre inkább jobboldali. Aki figyelmesen olvassa a balliberális lapok véleményoldalát, több panaszos elemzést olvashat balliberális egyetemi oktatóktól arról, hogy az egyetem padjaiban ülők egyre inkább nacionalisták, jobboldaliak, sőt szélsőjobboldaliak. Hol van már az az idő, amikor sikk volt - mégpedig egyedüli sikk - balliberálisnak lenni, mint az Antall-kormány idején?

Ha csak a belföldi események számítanának a választók döntésénél, igen nehéz lenne akár a leggyengébb eséllyel is megjósolni a választások kimenetelét, olyannyira kiegyenlítettnek tűnik a két oldal ereje. De - hála a hírek és eszmék egyre könnyebb és gyorsabb, globális áramlásának - a nyugati világ, Európa, az Európai Unió országai és Magyarországhoz a legközelebb eső nyugati országok (a magyar lakosság elsőrendű tájékozódási és viszonyítási helyei) történései a korábbinál - és ez ennek az írásnak a lényege - a lényegesen jelentősebben befolyásolják majd a magyarországi választásokat.

Tagadhatatlan, hogy az egész világon - de főként Európában - egy olyan folyamat figyelhető meg, amely Magyarországot sem kerülheti el. Ez pedig az, hogy a választóknak egyre inkább elegük van a hagyományos pártokból - legyenek azok szociáldemokraták vagy kereszténydemokraták. Az új évszázad ill. az új évezred választói az új kérdésekre új válaszokat keresnek, valamint pragmatikus megoldásokat, nem pedig koherens ideológiát - legyen az új, régi vagy új köntösbe bújtatott kopott világnézet - keresnek. Tony Blairt a választási vereségtől nem fogja megmenteni Anthony Giddens "harmadik útja" - hanem az, ha megmagyarázza, miért jó a briteknek, ha az eurót bevezetik a font helyett (nem fog neki sikerülni) vagy az, ha felvázolja, miként lehet rákényszeríteni a magánvasútakat működtető vállalatokat a vágányok biztonsága fokozására profitjuk rovására. A világ - bizonyos szempontból - "szingapúri fázisába" érkezett: érdektelenné vált, hogy egy megoldás "szocialista" vagy "szabadpiacos": a lényeg, hogy működjék.

A pragmatikus megoldások keresése viszont a jobboldalnak, pontosabban a radikális jobboldalnak kedvez. Ugyanis egyre inkább kiderül, a liberális vagy neoliberális út "dogmatikával van kikövezve". A bevándorlás nem lehet immanensen jó - felső korlátok alkalmazása nélkül és a piac "láthatatlan keze" a legtöbbször monopóliumképződéshez vezet, az erőseknek kedvez.

Úgy tűnik, Európában a radikális jobboldal meg is ragadja az új pragmatizmus lehetőségeit. Blocher svájci győzelme, Haider hatalmas sikere Ausztriában, a szupranacionalista Európai Unió totális veresége az osztrák szankciók ügyében, Európa egyik legtájékozottabb, legiskolázottabb lakosságának a "nem"-je az euróra, a britek és svédek szintén várható elutasítása a közös európai valutára azt mutatja, hogy a nacionalizmus a választók szemében nem ideológikus kategóriaként jelenik meg, hanem gyakorlati értékként és a szuverenitásuk növelése kívánatos útjaként.

A "szélsőjobb" töretlenül erősödik Dániában, Norvégiában és Flandriában, ahol a legutóbbi választások során tarolt. Antwerpenben is 33 százalékkal a Flamand Tömörülés lett a vezető erő. Hogy a Vlaams Blok hol áll a "bal-jobb" palettán például az osztrák Szabadságpárthoz képest, amelyet "náci pártként" is emlegettek, talán érdemes utalni a Flamand Tömörülés egyik szóvivőnőjének mintegy fél évvel ezelőtti megjegyzésére, mely szerint Haider "balliberális elhajló".

Ami pedig jövőre az olaszországi választásokon várható - ha a papírforma jön be -, arról jobb nem beszélni, mármint baloldali és liberális szemmel nézve. A Berlusconi alatt csoportosuló "neofasiszta", "posztfasiszta" és szeparatista (Északi Liga) erőinek várhatóan földcsuszamlásszerű győzelme nem csak Olaszország, eme európai nagyhatalom politikai térképét rajzolhatja át, de szélsőséges esetben az EU létét is fenyegetheti, amennyiben a legparányibb kísérlet is történik Brüsszelből az itáliai szabad, demokratikus választások bármilyen megkérdőjelezésére.

A liberális véleményformálók idegenül érzik magukat az új világ hideg szeleiben. Hogy mennyire idegenül, azt elemzéseikből lehet igazán kiolvasni. A hazai balliberális publicisztikában még ma is azokkal a klisékkel igyekeznek megmagyarázni a "szélsőjobb" előretörését, amelyekkel a háború előtti szélsőjobb vagy populista mozgalmakat magyarázták. Az elszegényedéssel vagy a munkanélküliség növekedésével, amihez hozzátesznek még "új" magyarázatokat, mint a globalizmustól és a bevándorlástól való félelem.

Márpedig - ha kicsit is közelebbről vizsgáljuk meg a sikeres radikális, pragmatikus megoldásokat kínáló pártokat - ezek a magyarázatok nevetségesek. A sikeres svájci globális vállalkozó, Christopher Blocher félne a globalizmus veszélyeitől? Svájci munkanélküliség? Elszegényedő zürichiek? Hogy Haider félne a privatizációtól, amikor éppen a Szabadság Párt nyomására adják el sorra az állami vagyont, amely évtizedes gazdasági hinterlandja a hagyományos osztrák pártoknak? A globalizmustól rettegő flandriaiak?

Nyilván, hogy a jobboldali radikalizmusnak e kísértete nem kerüli el Magyarországot sem. A magyar választók - elsősorban a fiatal, legfogékonyabb korosztály - naponta hallja majd (természetesen "veszély" formában tálalva) azt, hogy mi történik Európában és hogy ott pozitív, vonzó értékké alakul át mindaz, amit itt szélsőséges radikalizmusnak és populizmusnak állítottak be. Ebből a szempontból a helyi média a Fidesz és a MIÉP erősödését segíti, hiszen a változást akarók pontosan arra radikalizmusra éhesek, amelyet a sajtó szerint a jobboldal kínál.

Balliberális publicisztikák sora Brüsszel rosszallásával riogatja a szavazókat és a kormányt attól, hogy a radikális utat választják. Magyarországot nem veszik fel az EU-ba, figyelmeztetnek. Vajon ez a fenyegetés mennyi partot mos majd az olaszországi választások után, amikor - legalábbis balliberális lidércálmokban - megismétlődik a "marcia su Roma"?

Ausztriai kudarca után Brüsszel várhatóan néma marad. Nem beszélve arról, hogy tagországaiban a választásokon jobboldali fordulat várható. Például Németországban, ahol a CDU - a CSU nyomására is - a bevándorlás kérdését választási témává teszi. A német politikai beszédben máris megjelent a "Leitkultur" (a meghatározó kultúra) fogalom, melyet a nagyfokú bevándorlás igenis veszélyeztet. Márpedig az ezt tagadó liberális dogmával szemben ott áll a mindennapi ember tapasztalata, aki nem szereti, ha a bockwurst illatát a fokhagyma nyomja el. És ez még nem minden. Ha a német választási harcba bedobják az EU bővítésének kérdését is, Magyarország csatlakozása a belátható időn túl kerülhet. De hogy a 2002-es választáson a csatlakozás reménye nem lesz igazi csalétek, az majdnem borítékolható. Márpedig akkor a győztes miért hinne el bármilyen fenyegetés kilátásba helyezését, ha olyan koalícióra kényszerülne, amely a balliberálisoknak és a szocialistáknak elsősorban azért nem tetszene, mert akkor nem kerülnének vissza a hatalomba?

Hogy egynémely politikus most kijelenti, nem kötne koalíciót a MIÉP-pel? Ha a helyzet úgy adja, majd azt is kijelenti, ez a MIÉP már nem az a MIÉP. A politika pragmatikusan tör a hatalomra.

Bencsik András