| |
|
|
Beavatás-Odin-Barba...meg minden.
Miután itt legalább két-három, talán egymásról mit sem tudó, (remélhetôleg) érdeklôdô csoporthoz kívánok szólni, elnézést kérek azoktól, akik netán már ismert dolgokkal találkoznak újra. Az egyik társaság az e sorok írója által vezényelt 'együttműködési-beavatási-alapképzésen' már résztvettek nem is olyan kis létszámú csoportja. A másik az úgynevezett amatôr színházzal foglalkozók elég népes tábora, elsôként számukra ígértem a legújabb Odin 'produkcióról' beszámolót. Harmadiknak pedig ide vehetjük azokat is - szerintem - akik mondjuk Czakó Gábor (Hamvas inspirálta) Duna tv-beli 'beavatásai' (és egyéb írásai nyomán már elég tisztán látják, hogy a 'globalokrácia' eszement világfelzabálása a nép 'demokratikus' fantáziátlanságára épül elsôsorban, amennyiben a többség alkalomról, alkalomra 'megszavazza' önmaga további hülyítését, kiüresítését, és - Czakó szavával - elbarbisodását. (Ha netán nem, akkor jönnek a keményebb módszerek persze, de ezt itt talán hagyjuk.)
No most, ha valaki azt hinné, hogy ez itt egy elég furán összekevert izé, akkor elôre is biztosíthatom róla, hogy a 'szinkronicitásnak' ugyan van szerepe a dologban, de semmi véletlenrôl nincsen szó! Ugyanis - hogy az elején kezdjem - a 70-es, 80-as évek társ-adalom (-talansági) elégedettlenjei, jómagam is, nagyon szívesen nyúltunk a művészet, kiváltképp az 'amatôr színház' ön, és közösségteremtô formájához, hogy a körös-körös-körben tomboló hazugságözönben és fenyegetettségben, a mélységekbe-magasságokba nyúló módon egy-más felé (is) tájékozódni tudjunk valahogy.
Magam részérôl sok helyen leírtam már, hogyan is próbálkoztam a várbéli GYIK műhely keretei között kicsikkel és nagyokkal.* Valamint azt is, hogy miképpen lett a mai 'együttműködési-beavatási-alapképzés' talán legfontosabb része az 'egy-másba beavatás', - valójában 'amatôr színházinak' is nevezhetô eszközökkel. (Az egyetlen, de elég fontos különbség - egyelôre - legyen meglepetés azok számára, akik nem vettek részt még ilyesmiben.)
De itt a helye, hogy az Odin teatret-rôl, és Barbáról is szó essen. 1964-ben tért vissza Oszlóba, a Norvégiába adoptált, olasz származású Eugenio Barba 3 éves lengyel színházi tanulmányai után. Amikoris leginkább Jerzy Grotowsky 'szegény színházát' tanulmányozta. Hazatérése után összeszedett egy csoportot azok közül, akik hiába jelentkeztek a színművészetire, és elkezdtek dolgozni. Méghozzá, amint a mostani Ego Faust elôadás alkalmából (is) osztogatott brossúrájukban áll, - "akkoriban hallatlan módon - saját igényeik, és meggyôzôdéseik alapján." Ami bizony egy addig soha nem látott stílust, de fôként a 'színházművészet' egy radikálisan új megközelítését is hozta. Vagy ôsréginek is nevezhetjük, amennyiben a résztvevôk személyes meggyôzôdése rendszerint ôsi jelképek életre keltésébôl, ütköztetésébôl, találkozásaikból áll.
Igazán a dánok jó érzékére vall, hogy már '66-ban meginvitálták a társulatot Holsterbro-ba, ahol azóta is dolgoznak Nordisk Teaterlaboratorium néven nem túl sűrűn változó nemzetközi társulattal. Nem csak sok, sok elôadás, de rengeteg work shop, tanítás is javukra írható azóta. (Az egy más kérdés, hogy a 'szakma' kritikusai, business-managerei - kevés kivétellel - a mai napig fanyalognak; de hát kit érdekelnek ezek?!)
Ez a mostani munkájuk (Koppenhága 2000 szeptember 16. 20 órakor), az Ego Faust is egy 'transzkultúrális' produkció, amennyiben Theatrum Mundi néven, az Odin és az ISTA (Inernational School of Theatre Anropology; az Odin által alapított hálózat különbözô tradíciók színházi emberei számára) együttműködésében került színre.
Indiai zenészek, japán zenészek és kabuki színészek, táncosok és zenészek Bali szigetérôl, afrobrazil táncosok, énekesek (az Orixá kultuszból) teszik az Odintól szokatlanul 'színházivá' sikerült hartalmas színpadot, a szintén szokatlanul hatalmas lelátóval szemben - kissé 'cirkuszivá'. Ami egyébként egy cseppet sem lenne baj 'önmagában' persze. Hiszen így jól lehet látni, amint például a színes 'jelmezek', szinte szó nélküli zenés fragmentumok, és a többnyire példásan mozdulatlan zenekarok egy képként keverednek ki végül. Nem áll szándékomban elmesélni az elôadást, hiszen remélhetôleg még sokan láthatják majd például a rendszeres magyar túrnék egyikén.
De, amint az elôadás elôtt (!) osztogatott rendezôi magyarázat sem ront-hat-ott sokat az élményen, azt hiszem nyugodtan leírhatom a fôbb mozzanatokat. Amint a címben is áll, a történet Faust egy újabb kísérlete arra, hogy a 'Mefisztói szerzôdést' megújítsa. (Figyeljünk az egybeesésekre.! Ez például Czakó megfogalmazása is a legújabbkori tört-én-ésekre!) A szerzôdés meg is esik, vérrel megpecsételve, csakhogy ezúttal nem a lélek odaadása az ár hiszen Faust éppenhogy szertne megszabadulni a lelkétôl, ami iszonyú teherként jelentkezik számára, mert ellenáll az általános nyomásnak. "Így hangzik imája: Szabadíts meg a lelkemtôl Mefistofeles, miután nem tudom mit tegyek vele. Viszonzásul könnyedén és spontánul csatlakozom a világodhoz, és globális értékeihez." (Szó szerint; a brossúrából!)
Nos talán nem lep meg senkit, ha kezdetben öltönyös Faust-unk a végére felismerhetetlenre festett szoknyás 'transzvesztitaként' olvad a 'szórakozó' tömegbe. (Ippeg úgy nézve ki, mint az a sok(száz?)ezernyi szerencsétlen legutóbb az augusztusi 'Budapest karneválon' - vagy min? - a felvonulási téren, akik eszement cuncimámorban döngöltették az agyukat a 'dum-dum-dum'-mal, pezsgôt nyakalva, s ki tudja mit szedegetve közben...)
Van még persze számos szép, sôt tanúlságos fordulat a játék (?) során, amit itt tényleg nem szeretnék elfesteni senki elôl. De a végsô benyomás bennem (is; nem voltam egyedül!) egyfajta elégedetlen csalódottság volt, ami végülis így bukott ki belôlem: "Ennyire idióták vagyunk?!" Amely kérdés persze nem a többnyire tagadhatatlanul ostoba hétköznapi stresszelésünkre vonatkozott elsôsorban. Hanem arra, hogy a mester, és társulata ezúttal valamiért a legjobbnak látta, ha a nézôtérre préselve, agyunkba próbál vésni néhány egyszerű mondatban (is) megfogalmazható 'tanulságot'; úgymint: Ne öld meg a gyerekedet!, Ne játsz a halállal!, Újjászületsz úgyis! Meg hasonlók. Tessék csak az utolsó elôtti (?) Mithos-ra gondolni például, ahol egy hatalmas asztal körül ül a mintegy ötven fônyi publikum, és a kezdésnél József Attilla A hetedik című versére maga Barba tölti ki a bort mindenkinek. Hm?! (No persze, ha az volt az 'utolsó vacsora'!?)
Szerencsém volt kicsit elbeszélgetni Roberta Carreri-vel (Odin klovn, Mefistofeles) a régi odinos, tűzrôlpattant, (Ah!) olasz származású színésznôvel. Természetesen dícsértem a megint egyszer valóban brilliáns 'produkcióját', de azért rákérdeztem az egyszerűsítési tendenciára. Lelkes meggyôzôdéssel magyarázta, hogy miként is alakulgatott (pld. Berlinben, Amszterdamban) a darab arrafelé, amit ô "dramaturgiai kézzelfoghatóságnak" nevezett, szemmel láthatóan aggódva a 'szegény nézôkért', nehogy elveszítsék valahol a különben így is kissé vadul (bár nôtôl-nôig) tekeredô 'fausti' fonalat. Persze, hogy igaza van - neki is. Amúgy meg tessék eldönteni személyesen! Merthogy azért mindenképpen megnézésre ajánlott ám a dolog! Ha másért nem, hát a már talán nem is soká található autentikus 'kultúrmozaikért' (Barba 'római stílusnak' nevezi a komponálási felfogását). A mefisztói alku 'leleplezése-felöltöztetése' aligha fog már különösebb izgalomba hozni bárkit is.
Van azonban itt még valami. (Minden!) A legutóbbi 'beavatási' együttlét augusztusban Drávafokon olyan jól sikerült, hogy az egyik résztvevô kérésére az ezuttal Zebegényben összejövô 'A szépség megmentheti a világot' konferencián is be kellett mutatni valahogyan. A szabadon választható, és egyszerre futó megszámlálhatatlan (és nem ritkán követhetetlen) program közepette (ráadásul a címet sem éppen szerencsésen megválasztva) nem voltak sokan a beszámolón. De éppen elegen ahhoz, hogy például egy, munkanélküli fiatalokkal foglalkozó ("a társadalomba integráló"!) francia 'szociális tanácsadónôvel' sikerült valami nagyon eleven vitás pontra tapintanunk.
Arra reagált, hogy amint többször is hangsúlyoztam persze, 1. Valójában senki senki helyett nem csinálhat semmi lényegeset, ergo: művészetet sem 2. Minél kevésbé ismeri valaki a 'hivatalos' művészeteket, ergo: minél kevésbé épült be valakibe valamilyen 'kánon', potenciálisan annál több esélye van rá, hogy szabadon megformálhassa 'magát', a viszonyait, stb.
Nos, - a kiváló tolmácsolás ellenére - nem sikerült még csak a fantáziáját sem beindítani ônagyságának. Teljesen meg volt róla gyôzôdve, hogy, amint kifejezte "olyan fiataloknak, akik még életükben nem voltak színházban" csakis avval lehet kezdeni a leendô alkotást (ha egyáltalán), hogy elviszik ôket megnézni a profikat. Hát még, miután azt is kapiskálni kezdte, hogy az alkotóerejükben netán fölébresztett fiatalok alighanem az ôket 'integrálandónak' (nagyon sokszor egyszerűen feleslegesnek) tekintô rendszer megkérdôjelezésével kezdenék új életüket - érthetôen? - teljesen elsavanyodott.
Márpedig, ha ennek az elmélkedésnek van tanúsága, sôt csattanója, - az most jön. B. Kriszta a Koppenhágai Hamvas Béla Klub támogatója (nem tagja!), amúgy (közgaszdász) szorgosan dolgozó feleség, már évek óta várt arra, hogy az ígért alkotási kinyílásban, 'beavatásban' része lehessen. Ez most lehetségessé vált a számára Drávafokon. Igazán lelkesen végigment, 'égett' minden fontos lépcsôn. (Egyelôre ugyan csak ígért némi értékelô, érlelôdési beszámolót, de hát láttam, amit láttam). Mint már fentebb említettem, az együttlét egy 'beavatási' szertartással zárul. Amikoris mindekinek kisorsolunk egy párt, - és most jön a lényeg - akit olyan helyzetbe kell hozni (a helyszín, berendezés, színek, hangok, szöveg, zene, a többiek segítségével) hogy ÁTÉLHESSE legbensôbb állásfoglalásainkat, 'hitünket', alapállásunkat, stb. (Aki nem ért valamit kérdezzen! De nem 'pszichodráma'! A 'beavatandó', és az ô mzgás, élménye a fontos! Azután megpróbál-hat-ja kitalálni, mi is volt az 'üzenet'...) Itt most nem mennék bele abba, hogy mennyiben csináljuk mindezt egymással lépten-nyomon, és szinte állandóan (leginkább szinte öntudatlanul) a mindennapok során is. De most jön a csattanó:
Amikor az Odin elôadásának végén megkérdeztem B. Krisztát, hogy el tudja é úgy képzelni az egészet, mint valaki 'beavatását', akkor habozás nélkül igennel válaszolt. Remélem nem kell különösebben elmagyaráznom miért is tekintem ezt a kis epizódot 'tanítói' pályafutásom egyik csúcspontjának. (De állok elébe; ha...)
Szeretettel
Lázár Ervin János
önkéntes kultúrmunkás & művészeti oktató
Koppenhága 2000 szeptember 18.
* Megváltás
+ Az 'iskolára' vonatkozó különféle anyagok a honlapról. Most éppen az Aktuális rovatban találhatók!
Ajánlott olvasmány: Czakó Gábor: Beavatás (az Igen katolikus kultúrális egyesület kiadásában). No és ami csak található magyarul (egyeseknek dánul is) Grotowsky-tól, az Odin-tól, Barbá-tól, stb.
| |||||||||