"Te meg én" - és a bánatunk
írta Bartal Klári
a HUNSOR online cikke
Baj van a világgal. Megváltoztak az emberek. Hogy pontosan mikor történt, nem tudom, csak úgy apránként vettem észre. Itt is, ott is megütötte a fülem egy-egy furcsa kijelentés, szívenütött egy nem várt reakció. Tele lettünk
sértődött emberekkel, eldurvultunk, imitt-amott pattog a nevelés máza, alóla kivillan a vadállat, s lépten-nyomon kioktatásban részesülünk.
Divat lett "betartani" - ahogy otthon hallottam. Időzített bombákat helyezni el, hadd
repüljenek munkahelyi utódaink. Hogy a robbanásba beleremeghet egy ország is
? Ugyan, kérem, ilyen nevetséges, gyermekded érzelmekkel ne tessék előjönni!
Megbecsült emberei voltunk a Kádár-korszaknak. Na ná, hogy az Antal
Jóskáéknak szükségük volt ránk. S ugye, aztán visszajött Horn Gyula, aki
számított is a munkánkra. Most ezek az Orbánék akarnak bennünket kisöpörni?
Hát nem. Ha már menni kell, úgy megyünk, ahogy nekünk a legjobb. Csinálunk
egy kis zűrzavart s otthon elégedetten dörzsölgetjük kezünket. Nem számít,
ha túl is léptük a nyugdíjkorhatárt. Vezető beosztásban voltunk s mi még nem
óhajtottuk a jó keresetet és a hatalmat nyugdíjra cserélni. Különben is most
miből fogunk megélni? Hogy másoknak, akik keresőként sem vittek többet haza,
mint a mi nyugdíjunk, elég volt? Ja, könnyű volt nekik, mert az igényeik is
alacsonyabbak voltak! S ha netán még van pár évünk az aktív időszakból, hát
szabotálni is lehet az előírásokat. Késleltetni az ügyintézést, elfektetni
az iratokat, hátráltatni az ifjabb kollégákat aggályoskodással, igyekezetük
jóindulatú elnézésnek álcázott kifigurázásával. Közben széthinteni a mérget:
lám-lám, ezek a mostani kormányhívek milyen ügyetlenek! Mennyire nem megy a
verkli! Sértődöttségük néha olyan méreteket ölt, hogy képtelenek magukat
visszfogni kívülállók előtt is. Magam voltam fültanuja, amikor egy 60 körüli
férfi fiatal, rátermett kolléganőjét árasztotta el panaszaival, miközben az
az én okmányaim kitöltésével foglalatoskodott. Neki, akinek ( mint mondotta)
az egész jogszabály a kisujjában van, ideje egy részét borítékok címzésével
kell töltenie.
Az elég bő lére eresztett mondanivaló amolyan
"tudhassa-láthassa"-nyelven hangzott el. Így nem csoda, ha nekem két dolog
is eszembe villant. Először is: a fősértődött fő-( vagy csak síma) előadó
valószínüleg a jogi végzettséggel rendelkezők azon rétegéhez tartozik, akik
érettségi nélkül, pártkönyvükkel jutottak be az egyetemre, felmentve az
akkoriban mások számára kötelező felvételi vizsga alól is. Másodszor: ha már
ott voltak és főleg, ha vezető pozícióból szemlélték a világot, senki sem
mentette meg az egyetemet attól, hogy nekik doktori címet juttasson.
Legfeljebb röpült néhány egyetemi oktató, tekintet nélkül tudására, vagy
emberi magatartására. S ennek a kornak "vezéralakja", Kádár János ( a
statisztikai adatok szerint), ma is a magyarság legnagyobb alakjai közé
tartozik! Évtizedekig félreállított emberek nem vesznek elégtételt lelki és
sokszor testi sértésekért, de a hatalom megszállott s abból kipottyanni tünő
emberei dühödten ragaszkodnak vélt, vagy valós pozíciójukhoz. És irigyek,
gyülölködők. De irigyek és gyülölködők azok is, akik úgy érzik, a
megváltozott körülmények között már nem képesek sorsuk jobbrafordítására. S
ha sebeik pátyolgatása okán azt mondod: nyugaton se fenékig tejfel az
let - a káröröm azonnal rádvicsorít. "Úgy kell nektek, tudjátok meg ti is!"
Hogy pontosan mit kell megtudni, azt ő maga sem érti, de téged már
lefröcskölt epével.
Neked már, aki a szíved tetted elé, ennyi bőven elég
ahhoz, hogy elhallgass és egész, hátralévő életedre megbánd, amiért
közeledtél hozzá.
Haragszik rád, mert neked valami jobban sikerült. S nem
gondol rá ( pedig nem is olyan rég tudta is), mindezért mekkora árat
fizettél. Irigyli tőled még a gesztust is, hogy egy munkás élet, egy
idegenben újból megteremtett egzisztencia után szeretnéd felmelegíteni és
ápolni a régi, otthoni kapcsolatokat. Békétlen. Önmagával is elégedetlen és
ezt rád is kivetíti: te se élvezd felhőtlenül az életet. Pedig az egyébként
sem csak napsütésből áll. Itt is van hiba, amiből már a közeli jövőben sok
baj származhat.
A statisztika ördöge itt sem maradt nyugton : bemutatta a
jelenlegi oktatás nívóját. Hogy a cáfolhatatlan adatok ismeretében a
paravánok mögött mi zajlott - arról bölcsen hallgat a fáma. A megoldás
viszont még a kádári ötleteket is túlszárnyalja : a tanári kar fizetését a
jövőben attól teszik függővé, hogy hány diák kap írásos igazolást
tanulmányai befejezéséről. Ne tessék félreérteni! Nem arról van szó, hogy az
ismeretek mércéjét kell emelni, vagy ( horribile Dictu) növelni a
számonkérés szigorúságát. Iskolát kell befejeztetni. Micsoda különbség!
Pedig ez az ország Nobel Alfréd hazája, az a hely, ahol a század közepén a
fejlődés, egész Európát tekintve, egyedülálló volt. Ahol kiemelkedő
teljesítményekre voltak képesek a képzett emberek. Erre az országra nézett
fel a ( hol Keleteurópába, hol inkább a Balkánra gondolt) kis Magyarország.
Amelynek azért szintén jócskán voltak és vannak "kiművelt emberfejei".
Sajnos, közöttük is bőven akad a multban félreállított, vagy épp csak
megtűrt. Akik közül néhánynak az a fájdalma, hogy úgy érzi, elrobogott
mellette az idő. S ha munkásságát nem sikerül hónapokon belül a világgal
meg- és elismertetnie, türelmetlenségében nem nézi, hová gázol a
porcelánboltban. A magad szerény módján megkísérelhetsz a segítségére
enni - ezt határozottan el is várja tőled. Ha az azonnali hozsannázás
azonban késik, vagy elmarad, rögvest téged hibáztat. Ráadásul teszi ezt
olyan lekezelő módon, hogy hamarjában azt sem birod felfogni : ezt a stílust
a tudományok mellett mikor és milyen módon volt képes elsajátítani.
Mindezt viseld el zokszó nélkül , ha tudod. S legyél te bajban. Szorulj csak te rá
másokra, aztán számold meg a feléd nyúló segítő kezeket! Mert veled szemben
mindenkinek vannak elvárásai, neked kötelességed mindenkihez alkalmazkodni,
tiszteletben tartani mindenki óhaját! Időben, energiában, törődésben és
anyagiakban egyaránt. Főleg ez utóbbiakban. A "money, money, money"
szemlélete áthat mindent. Azt hiszed, engem nem érintett ez érzékenyen?
Amikor 42 évesen megözvegyültem, bőven szereztem tapasztalatot ezen a téren.
Egyik, addig legkedvesebb rokonomnak tartott atyafi azt felelte édesanyám
kesergésére: " De nagyobb anyagi gondjai nincsenek, hiszen kap árvaellátást
a gyerekekre." "Miért? A bánata nem elég teher?" - kérdezték vissza
döbbenten kis tanári nyugdíjukból élő szüleim. ( Akiket akkor már nekem
illett volna némi segítséggel ellátnom.) "No, jó - az egészen más dolog,
de nem szorul mások segítségére." - nyugtatta meg talán saját magát a
kedves rokon és erre már egyik szülőm sem tartotta érdemesnek válaszolni. S
hány, jónak vélt rokoni, baráti kapcsolat ért véget ebben a helyzetben.
Igaz, született új barátság, erősödött addig szokványos családi kapcsolat
is, de ezek száma összesen kettőre tehető. Kettőre - nem többre.) Olyan
eset is adódott, hogy pont tőlem kértek anyagi segítséget. Akadémista lányom
menyasszony volt, a kicsi a gimnáziumba készült és remekül kiválasztott
lélektani pillanatban elhangzott az érzelmi zsarolás : "Lelkedre vennéd,
hogy a te segítséged híjján valami baj érjen bennünket? Csak kölcsönről van
szó." Azután 10 évig tartott a harag, miután kiderült, hogy én is csupán
kölcsönre gondoltam. Amit, ugye, vissza is illik adni. De nem csupán a
Mammon iránti hódolatról van itt szó. Az értékrendek felborulása legalább
ennyire veszélyes dolog. Egy korombéli, magát a szellemi elithez soroló,
egyébként valóban sokoldalú képzettséggel bíró, dolgozó családanya
történelmi szemlélete lepett meg a legfájóbban. II. Rákóczi Ferenc volt a
beszédtéma, ifjúkorom bálványa, akit ma is szinte szentként tisztelek. "
Mit gondolsz ? - nevetett a szemembe - Miért lett épp a Habsburg-ellenes
harc vezére? Nem árt néha gondolkodnod is. Jó helyen voltak féltett
birtokai." Sok mindent kell elviselnünk. Néha szótlanul. Azt is, hogy a
körülötted élők mindenkit és minden mást elébed sorolnak. Ez már a dolgok
"rendjéből" adódik. Ha hiányolni mered az általad másokra pazarolt
törődésed csekély részének visszaadását, hát hamar kész a válasz: "De
nagyon sajnálod magad!"
Ugye, hogy baj van a világgal, a megváltozott emberekkel? Vagy csupán
benned s bennem lenne a hiba, akik 100 évvel később születtünk, mint kellett
volna?
Norrköping, 2000.dec.31.-én
írta Bartal Klári
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bartal Klári korábbi írásai:
• Hídavatás
• A schengeni egyezmény kapcsán
• Csiksomlyói fohász
• Szánjatok meg!
• Ah, hol vagy magyarok...
• Nagyboldogasszony
• Július
• Jázminvirágzás
• Mamuka
• Phajak ferfiak panasza
• "Te meg én" - és a bánatunk
• Újévi köszöntő
• Mégegyszer okt. 23.-ról
• Tűznek születtem - válogatott versek(a HUNSOR online irodalmi bemutatója)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
» Scandináviai Infotár
