Igazodási pontok
a HUNSOR online cikke
írta Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója

Minden embernek és minden közösségnek szüksége van alapvető érzelmi, világnézeti, viszonyulási kérdésekben igazodási pontokra.

Az egyik legfontosabb igazodási koordinátarendszert a nemzeti hovatartozástól kapjuk. A nemzeti hovatartozás érzelmi azonosulásból eredő vállalás kérdése, melyet általában a neveltetés, a családi szocializáció határoz meg. Így lehetséges, hogy az erdélyi magyarság egyáltalán még létezik, holott kívül s belül sokan igyekeznek védekezési mechanizmusait lebontani, identitását elhalványítani, nemzeti-kulturális hovatartozását állampolgári kötődésével helyettesíteni.

Mindaddig, amíg ezt egy külső, elnyomó hatalom teszi, nem utolsósorban saját Trianon-komplexusától vezérelve (mert ugye nyilvánvaló, hogy Erdély vagy Erdély egy részének elvesztésétől való félelem az erdélyi magyarság románná válásával vagy kivándorlásával szűnhet csak meg), addig a helyzet, ha nem is örömteli, de legalább a dolgok természetes logikájának megfelelő. Viszont amikor a saját közösség tagjai, rosszabb esetben parlamenti képviselői helyezkednek egyenlő távolságra az értünk politikai kockázatot vállaló magyar s létünkre törő román kormánytól, akkor ez több, mint visszás.

Az Európai Idő folyó év 22. számában Márton Árpád azzal magyarázza, hogy mind a magyar, mind a román kormány a maga álláspontjának megerősítését látja a Velencei Bizottság jelentésében, hogy mindkét kormányt kizárólag a maga önös politikai céljai vezérlik: „..a címben szerepelünk - írja Márton Árpád - de nem igazán fontos, hogy velünk mi lesz, hanem, hogy a két szomszédos állam kormányon levő pártjai milyen politikai tőkére tesznek szert. Ezért örülnek mindketten."

Itt két nagy (tudatos?) tévedésről van szó egyszerre. Az egyik, hogy Márton Árpád mintha nem venne tudomást arról, hogy a Velencei Bizottság sokkal nagyobb mértékben igazolja az előzetes magyar álláspontot, mint a románt, mely azzal indított, hogy a törvény diszkriminatív, Európa-ellenes és vissza kell vonni.

A másik „tévedés" súlyosabb. Ennek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy a Kádár rendszer az anyaországi lakosság tekintélyes része számára nemzeti problémákat közömbössé, rosszabb esetben nyűggé, tehertétellé tette. A társadalom e része hajlamos lerománozni erdélyi nemzettársait. Felmérések igazolják, hogy a magyar választási mentalitásban igen csekély szerepe van a nemzetpolitikai kérdéseknek. Viszont annál inkább szerepe van a zömmel SZDSZ-párti médiának, mely alig várja, hogy ráhúzza a kormányra a vizes lepedőt, amiért úgymond összeveszett a szomszédokkal. Vagyis az Orbán kormány a szomszédos államok kormányaival és a sajtóval szemben egyaránt vállalta a prognosztizálható konfliktusokat, s tette ezt a választásokat megelőző évben a nemzeti összetartozás immanens parancsától vezérelve, politikai kockázatot vállalva. Egy magyar képviselőnek e törekvést támogatni, bátorítani kellene. De mit tesz ehelyett Márton Árpád? Erkölcsi szempontból egy szintre helyezi az Orbán kormány magyar nemzetpolitikai törekvéseit a Nastase-kabinet zsigeri magyarellenességével, mondván, hogy végső soron mindkét kormányt a politikai haszonelvűség, a politikai tőkekalkuláció vezeti. Ez az igazi tragédia, ha egy elnyomott közösség elöljárói veszítik el nemzeti igazodási pontjaikat...


Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója