| |
|
|
A huszadik század még velünk van
Csak mategnap búcsúztattuk el a véres-bűnös évszázadot nagy
békereményekkel, és lám: még itt van.
Már-már belenyugodott a világ az
amerikai militarizmus végsônek mutatkozó gyôzelmébe, és már csak mint
elháríthatatlan izgalmas-ismeretlen veszedelmet várja a világ a
globalizmust, vagyis Amerika világra kiterjedését, ami itt-ott
valamire jó is lehet (talán nem minden rossz, ami Amerikából jön), ha
más nem, hát az a fajta béke, ami ellenség hiányában áll elô, hiszen
Amerika anyagi és fegyverfölénye egyrészt leteperte, másrészt túlnôtte
minden más lehetséges hatalom ellenszegülését. És most, szeptember
11-én George Bush amerikai elnök kimondta, ami történt "több mint
terrorcselekmény, valójában már háborús cselekmény" volt.
Colin Powell amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai
lakosság is egyértelműen háborúként értékeli a történteket, amire
Washingtonnak úgy is kell válaszolnia, mint egy háborús helyzetben.
"Nagy valószínűséggel katonai lesz a válasz, remélhetôleg sikerül
megtalálni azokat az embereket, akiket támadni kell, és közvetlenül
ellenük sikerül majd hadműveleteket végrehajtani. A súlyos helyzetet
mindazonáltal nem lehet megoldani egy olyan ellentámadással, amely egy
személy ellen irányul. Hosszú távú konfliktusra kell készülni, amelyet
több fronton vívnak majd meg." A külügyminiszter azt is kijelentette,
hogy az Egyesült Államok mozgósítani fogja a világot minden olyan
rendszer ellen, amely támogatja az effajta akciókat. Elmondta, hogy
már konzultált az ENSZ- és a NATO-fôtitkárral, az Európai Unió
tagországainak közös kül- és biztonságpolitikai megbizottjával, és
több közel-keleti vezetôvel.
"Közelkeleti vezetôvel" - ami arra utal, hogy a következô háború
Közel-Keleten lesz, vagy talán csak folytatódik, és Allah legyen
irgalmas a valahány vétkes és a vétlen tíz- esetleg százezreknek. A
Közel-Kelet említése a terrortámadás másnapján történt, amikor még nem
volt bizonyíték a tettesek kilétére. De hát mely más táj rejtené a
tetteseket, mire másra lehetne gondolni az utóbbi évtizedek
tapasztalatai birtokában?
Amerika jelen van a világ minden táján katonai támaszpontjaival, amely
támaszpontok jelenléte már nem okoz helyi feszültséget, konfliktust,
gyűlöletet. Kivéve a Közel-Keletet, ahol egymást követik a büntetô
támadások újabb és legújabb fegyverek bevetésével. A küzdelem
aránytalansága termeli ki a halált is megvetô bátorságot a
fanatizmusra amúgy is hajlamos közel-keletiekben. A macska-egér
harcból Amerika népe vajmi keveset érzékelt idáig, legfeljebb akkor
berzenkedett, amikor a magas hadikiadásokról hallottak. Most azonban
az egér cselhez folyamodott és megtépázta a macska büszkeségét.
Ilyen fájdalmat Amerika népe még nem érzett. Olvassuk, hogy Bush elnök
leszögezte, hogy a szabadságszeretô világ most olyan ellenséggel áll
szemben, amilyennel még soha: ez az ellenség nem kíméli mások életét,
de aztán menedékhelyre vonul. Tudnia kell azonban: nincs olyan
menedékhely, ahol a végtelenségig biztonságban lesz. Bush elnöknek
szószerint igaza van, és nem lehet csak mélységesen elítélni minden
olyan támadást, ami vétlen civil lakosok életét oltja ki elôre
megtervezett szándékkal, gonosz hidegvérrel, majd azután visszatérni a
biztos támaszpontra, átvenni a jó munkáért járó kitüntetést. Ez utóbbi
persze nem vonatkozik a jelenlegi támadókra, annál inkább a huszadik
század háborúira. Más szóval, nincs új a nap alatt, és ami eddig az
erôseknek a büntetlen joga volt, múlt kedden belépett a jelen
gyakorlatába, mint terrorizmus.
A pestszenterzsébeti terrorbombázások szerencsés túlélôjeként
folyamatosan ôszintén óhajtom, hogy ne legyen többé háború, és ha most
közel-keleti polgár lennék, mélységesen elítélném a Washington-i és
New York-i terrortámadást attól való félelemben, hogy ez a bravúros
bosszúcselekedet olyan megtorlást vonz az elkövetôk nemzetére, ami
nemcsak sebet, de nemzeti tragédiát is jelenthet. Olyan trianoni
méretűt.
A háború márcsak ilyen. A sok korábbival szemben a második
világháborúban legalább annyi pogári személy elpusztult, mint amennyi
katona. Drezda, Hiroshima, Pestszenterzsébet és sok más értelmetlen és
felesleges légitámadás büszkélkedhetik nem-katonai célpontok elleni
támadás kétes dicsôségével, amely esetekben a hadvezetôség szándékosan
és tudatosan polgári életek kioltására adott utasítást. Jókora
megkönnyebbülést okozott a jugoszláv katonai célpontok elleni amerikai
(NATO) hadviselés újszerűsége, amely minimális civil áldozat mellett
szétverte a hadi célpontokat, amivel megbuktatható lett a véreskezű
diktatúra. Ilyen esetben a történelem igazolást adhat.
A közel-keleti helyzet ennél bonyolultabb. A gyarmatosító idôkbôl
eredô államalakulatok rendje (csakúgy mint Afrikában és egyebütt) csak
kevés helyen követi az etnikai és vallási egységek határait. Az így
létrejött államok nemcsak külsô, de súlyos belsô problémákkal is
küzdenek, így soha nem jöhet létre valamiféle arab egység, vagy
mohamedán egység, de a védekezés kényszere- az olaj miatt létrejött
gyarmatosítás, majd a jelenkori nagyhatalmi jelenlét ellenében -
állandósítja a fegyveres konfliktusokat. Végleges rendezés csak a
képzelet világában lehet, mert az életnek az a rendje, hogy ami ott
kialakult, ami a Közel-Keletre nehezedik, nem egyeztethetô össze az
Európából szétáradó polgári és államhatalmi renddel. A »Nyugat« névvel
megjelölhetô világrendezô hatalom nem teheti meg, hogy kivonul
Közel-Keletrôl. Ilyen álmokat hiába dédelgetnek a merénylôk, és az is
biztos, hogy ezt a bravúrt mégegyszer nem tudják megismételni. Ez a
bravúr viszont erkölcsi alapot adott Amerikának bármilyen (!)
megtorlásra olyan ország ellen, amely kapcsolatba hozható a
merénylettel.
Ha a merénylô kiléte körüli találgatásnál abból indulunk ki, hogy
kinek állt érdekében, akkor elég hosszú a lista, és annak élén a
palesztín szervezetek lennének, mint az Iszlám Dzsihád és a Hamász.
Ezeket követné Irak, az arab országok közt az egyetlen, amely nem
ítélte el a merényletet. Bagdad szerint a merénylet "az emberiség
ellen elkövetett amerikai bűncselekmények eredménye" volt. Ezen
érdekeltekkel ellentétben az amerikai média határozottan egy személyt
és egy államot jelölt meg bűnösként. A személy Oszama bin Laden, az
ország Afganisztán.
Felvetôdött az Egyesült Államokban az elhárítási szervek
felelôsségének kérdése, hiszen a merényletben vagy ötven ember
kellett, hogy részt vegyen közvetlenül és ennek többszöröse közvetve.
Évekig tarthatott, míg kiválogatták a megfelelô embereket, míg
elkészültek a környezettanulmányok, a változatok és pontosítások, a
négy gép észrevétlen megszállásának és a gépelterelés minden
mozzanatának kidolgozása. Mindez olyan titokban és feltehetôen
külföldrôl irányítva, és olyan országban, ahol a legfejlettebb az
emberek megfigyelése, ahol minden gyanús mozzanatot rögzítenek. Még
elôjöhet árulás lehetôsége is. Oszama bin Laden 44 éves szaúdi
milliárdos lehet az a személy, aki anyagi lehetôségeivel, szervezô
képességével megtervezôje és kivitelezôje volt a cselekménynek. Húsz
évvel ezelôtt tűnt fel szervezôkészségével Afganisztánban, az
orosz-afgán háború idején.
Afganisztán a világ egyik legelmaradottabb országa - ugyan mit
akarhatott a Szovjetunió annak elfoglalásával? Az Egyesült Államok
figyelme is jelen van állandóan. Visszatekintve a "bipoláris" idôkre,
US és USSR egymást kiegészítve vették kezelésbe a világ országait, hol
baráti, hol fegyveres módszerrel. Moszkva vállalta Afganisztán
elfoglalását, aminek nagyon kevés értelme volt, így utólag
megállapítva azt látjuk, hogy a szovjet állam hadserege mellett
tekintélye is tönkrement, ezt okozhatta is, de feltétlenül gyorsította
a Szovjetunió (tervszerű?) felszámolását. Az afgán-orosz háború egyike
a történelem rejtelmeinek. A kopasz hegyek koldusszegény országa a
világ leggazdagabb ásványtartaléka. A jövôbe tekintô nagyhatalmi
politika nem mehet el mellette tétlenül. A Szovjetunióban akkor még
működtek a jövôbe tekintô nagyhatalmi gondoskodás elemei. Kabul még ma
is siralmas romhalmaz, és Afganisztánból tekintve a két felhôkarcoló
összeomlása csak egy epizód.
Amerika felszólította Afganisztánt, adja ki Oszama bin Ladent, amire
Kabulból az a válasz: kiadjuk, de bűnössége bizonyítékainak ellenében.
A háborúk és az amerikai politika logikájából következôleg a háborús
megoldásnak van nagyobb esélye. A televízióból már láthattuk a
csomagokkal repülôtéren várakozó eltávozó külföldiek sokaságát.
Az afgánok attól tartanak, csak idô kérdése az amerikai megtorlás.
Ennek jele lehet, hogy Kabulból hazarendelték az ENSZ-alkalmazottakat
és a külföldi segélymunkásokat, de menekülni kezdtek a helyi lakosok
is. Kabul környékén fedezékeket és lövészárkokat ásnak. Csak a
Vöröskereszt munkatársai maradtak.
Jól tudják, hogy Omar mullah rezsimje kiszámíthatatlan és
megbízhatatlan. Pakisztán Amerika kérésére már fölajánlotta
repülôtereit. De ez a képlet sem ilyen egyszerű - Pakisztán
szimpátiája nem a nyugatiaké, sokkal inkább az Afganisztánban uralomra
jutott táliboké. Ilyen fordulattal kell, hogy számoljon az amerikai
harci kormányzat.
A tálib mozgalom egy szélsôséges iszlám irányzat, amely megszerezte az
ország nagy része fölötti ellenôrzést, egy kis északkeleti rész
kivételével. A törvénytelen úton, fegyveres erôvel létrehozott
szélsôséges iszlám államban drasztikus törvényeket hoztak idegenek és
másvallásúak ellen. A hindu kisebbséget rendeletben akarták kötelezni
arra, hogy ruhájukon feltűnô sárga jelet viseljenek. Hatalomra jutásuk
során közel négymillió ember vált földönfutóvá, talált menedéket
Pakisztánban (2 millió), Iránban (1,5 millió), Oroszországban (100
ezer), Európában 36 ezer), Közép-Ázsiában (29 ezer), Kanadában (9300),
Egyesült Államokban (4300), Ausztráliában (3600). A közelmúltban
keltett világra szóló felháborodást, amikor tálib fegyveresek
géppisztollyal és nehéz fegyverzettel pusztítottak el egy
felbecsülhetetlen értékű Buddha-szobrot. Oszama Bin Laden a talib
állam vezetôjének, Omarnak személyes tanácsadója. A tálib mozgalom
egyébként éppen Pakisztán területén bontakozott ki, vallásos iszlám
"iskolák" hallgatóiból verbuválódtak a fanatikus harcosok.
Ennél a pontnál meg lehet kockáztatni egy békéltetô gondolatot, ami a
kíméletlen háborús retorzió ellenében józanságra int. Kétségtelen,
hogy Amerika hadi erejével képes lenne a világ bármely országát
napokon belül elpusztítani, akár többet is, követve Kissinger
elgondolását ("Azt a rendszert kell, megtámadni, amely létrehozta
azt". "Bármely kormányzatnak, amely az ilyen támadásra képes
csoportoknak menedéket nyújt, akár kimutatható róla, hogy köze van a
támadáshoz, akár nem, kamatos kamattal kell fizetnie".), de arra is
gondolhatunk, hogy Amerika elég erôs ahhoz is, hogy nem csak javakat,
de lelkeket is meg tudna hódítani. Arról van szó, hogy a mohamedán
világ - amely most kétségtelenül sok problémát okoz, és ezt nekünk
magyaroknak nem kell külön elmagyarázni 150 éves török megszállás után
- lecsendesíthetô lenne, ha külföldrôl a mmérsékelt irányzatok kapnának
támogatást a hatalom megszerzéséhez. Változtatni kellene azon a
politikán, hogy szinte szabályszerűen a felforgató fanatikus
irányzatok kerülnek hatalomra minden nyugati beavatkozás után. Az oszd
meg és uralkodj! politika hasznos volt a gyarmatosítás céljaira, de
azóta változott a helyzet, Amerikának nemcsak a globális lehetôséget,
hanem a globális felelôsséget is vállalnia kell. Oda jutott a világ,
hogy olyan lesz, amilyennek Amerika alakítja.
Furcsa véletlenként egy liberálista lapból idézzük (Magyar Hírlap,
Szále László írása), az alábbi gondolatokat: "Abban, de csak abban
igazat adok Csurka Istvánnak, hogy ami történt és történni fog, az nem
a jó és a rossz harca, mint azt Bush és Samir jellemezte... Miként túl
egyszerű lenne csak a vak gyűlöletet és Amerika-ellenességet látni az
események mögött, túl egyszerű lenne az is, ha fölosztanánk a világot
a civilizált jók és a gonosz barbárok világára. Csak egy világ van, és
nincs benne különálló barbár világ, részint mert minden világnak
megvan a maga kultúrája - még ha az innen nézve barbárnak tűnne is
(lehet, hogy onnan nézve mi is barbárnak látszunk), s ha van
barbarizmus, akkor az minden világban ott van... Én nem hiszem, hogy a
féktelen fanatizmus, amely az öngyilkos merénylôket és fölbujtókat
hajtja, csupán a vallásból és a gyűlöletbôl merít. Nem hiszem, hogy a
történtek okai leírhatók csupán vallási, lélektani dimenziókba. Ez
csak a köntös, amit a gonosz erôszak magára vett, vagy mi terítettünk
rá. A köntös alatt súlyos igazságtalanságok és gazdasági érdekek -
köztük létérdekek - iszonyatos energiái feszülnek... Lehetetlen nem
meglátni, hogy a földi világ igazságtalan és antiszociális. Hogy a
szabad és gazdag világ meg a páriaként élô és (éhen) haló milliók
világa közt tűrhetetlenek a különbségek. Ez az óriási különbség is
irracionális, akárcsak a merénylet... El kell kapni ôket, a
gonoszokat, nincs az a büntetés, amit ne érdemelnének meg. De utána
rögtön a magunk gonoszságaira, önzésére kell néznünk. Mert nem vagyunk
ártatlanok. A civilizált világ is öl, embert és természetet, rombadönt
nem nyereséges gyárakat, irodaépületeket, bár kétségtelen, nem egy nap
alatt, nem látványosan, 18 percet kivárva, hogy a második torony
elleni támadást a tévé már élôben közvetíthesse. Hanem lassan,
szisztematikusan, nem a fanatizmus, a gyűlölet, hanem az ésszerűség,
az érdek és a haszon köntösében... Meg kell próbálnunk megérteni, ami
történt, miért történt."
Sok kemény és sok nagy gondolat nyilatkozik meg ezekben a napokban. A
közel-keleti amerikai állandó jelenlét ellenében megjelent kegyetlen,
embertelen és gonosz csapás percei megváltoztathatják a világ képét. A
szarajevói merénylet indította el az elsô világháborút, amibe Amerikát
a Lusitania elsüllyesztése vonta bele, a másodikba pedig a Pearl
Harbor elleni japán támadás. E cselekményeket követô nagy fordulat
igazolhat olyan feltevést, hogy a cél szentesítette az eszközt - az
eredmény megéri az áldozatot. Komoly vélekedôk mondják, e merénylet
után más lesz a világ. A hangulat háborús. Azon múlik, azt mekkorára
szabják. Jugoszlávia esete példamutató lehet.
A terrorizmusnak is a huszadik század adott meg minden lehetôséget. A
terrorizmus diktatórikus államokban virágzott. Mint kiderült, Románia
is kiképzôközpont volt egyidôben, amit az illetékesek nyugaton
bizonyára nagyon jól tudtak, de azért Nixon elnök hórát járt
Bukarestben, az angol királynô fogadta a diktátor-házaspárt, és a
nyugati egyetemek elárasztották oklevelekkel Ceausescu tudós
feleségét. Nemcsak az iraki diktátornak, nemcsak Libia diktátorának,
nemcsak a kubai despotának, de a most színrelépett Oszama bin
Laden-nak is volt "amerikai periódusa".
A nyugati világ gazdagjai börtönrácsos villáikból fegyveres ôrizettel
mennek dolgukra már néhány évtizede, de most, a New York-i
terrortámadás után olyan mértékű biztonsági intézkedésekre lesz
szüksége a nyugati társadalmaknak, ami az eddig élvezett
szabadságjogokat szükségszerűen eltörli. A csodálatos rakétaernyô, ami
egy madár megjelenését is jelezni tudja, és a hozzá tartozó
fegyverzet, amely az érkezô lövedéket még a levegôben szétlövi,
haszontalan a most gyakorlatba tett módszerrel szemben. A nyugati
államok társadalmának - köszönhetôen a fajkeverést szorgalmazó
politikai divatnak - egy része közel-keleti nevet és kinézetet visel,
amivel a most következôkben gyanús lesz jártában-keltében. Sok esetben
nem is ok nélkül, hiszen a származás erôs kötôdései alapján
szolidaritása az "ellenséghez" köti.
Félô, hogy valamilyen végsô megoldás-elmélet fogalmazódik meg, ami
miatt nem kezdôdik el az óhajtott békés huszenegyedik század.
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• "Ma is van jövőnk!"
• A baloldal félelmei
• Öntik már a sódert
• Színjáték Genovában
• Magyar bemutató napok a NSW-i Parlamentben
• Tíz szakdolgozat a Szent Koronáról
• Épül a magyar jövô
• "A haza nem eladó"
• Szlovákia lecsúszott a Balkánra
• A délvidékiek autonómiájának esélyei
• Jól vizsgázott az Országgyűlés
• Tanácskozás után
• Európa közepe Budapest
• Népszavazás - kétes cselfogás
• Lesze-e valaha Magyarok Világszövetsége?
• "Lefejezik"-e a Kisgazdapártot?
• A nemzetegyesítés további feladatai
• A nemzetegyesítés elsô törvénye
• Ahány ház, annyi egyház
• Délvidéki remények és aggodalmak
• Dabas beindította a választási kampányt
• Sajtóelvtársi összefogás
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Szétverni a szobrot is - ha magyar
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||