| |
|
|
Épül a magyar jövô
“Ma Magyarország nem ugyanaz az ország, mint 1998-ban volt. A magyarok
optimistábban, magabiztosabban tekintenek a jövôbe, mint a
rendszerváltás óta bármikor." ‹ Ezt olvassuk egy budapesti újságban,
természetesen nem a kormányellenes lapok egyikében. A mondatban benne
van az is, hogy a kedvezô változás a jelenlegi kormány hivatalba
lépését követôen jött létre a kormány politikájának következtében.
Még azt is olvassuk Révész Máriusz cikkében, a Magyar Nemzetben, hogy ez
alatt az idô alatt kiderült, hogy a folyamatosan bírált
gazdaságpolitika működik. Továbbá annak ellenére, hogy a kormány
mindent “rosszul csinált", a többi közép-európai országgal összevetve
különösen kedvezô fejlôdési pályán állunk. A kezdeti idôszak pedig nem
volt éppen problémamentes: orosz válság, koszovói bombázás, árvizek,
olajárrobbanás. Megállapítja azt is, hogy: ‹ A társadalom
gondolkodásmódjában beállt változások hosszabb távon még a gazdasági
eredményeknél is fontosabbak.
Ez az utóbbi mondat a változás leglényegesebb elemére mutat rá. Nagy
kijelentés: megváltozott a gondolkodásmód. Vagyis, nemcsak a
kommunizmusban leromlott gazdasági viszonyok, birtoklási viszonyok
ellenében, nemcsak a magángazdálkodásra való áttérés folyomágyaként
állt be kedvezô változás ‹ mindez persze a magyar gazdaságban ‹, hanem
az ugyancsak megsérült közgondolkodásban is. Nagy ívben történik az
eltávolodás attól a szemlélettôl, hogy felettünk van a gondoskodó
állam, amely zsugori, de mindenkinek juttat, basáskodik, korlátoz,
büntet, de aki csöndben van, megél, nincs szükség törekvésre elég a
szocialista összeköttetés meg a taposás. A többség részére csak
állami szervezetek, munkahelyek voltak, hiányoztak a társadalmi és
gazdasági ösztönzôk. A gazdasági élet lomha összességében egyedül
termelt és elosztott, és csak a statisztikusok és politikusok
megfogalmazásában volt sikeres. Hajrá magyarok, neki az új ötéves
tervnek ‹ túlszárnyaljuk a Nyugatot! A gyürkôzzjánosok ezt már
ismerték, és aszerint dolgozgattak, ahogy fizetgették ôket. A
leleményesség csak a munkahelyek kiagyalásáig terjedt, amit a rendszer
elfogadott, hiszen “a szocializmusban nincsen munkanélküliség".
A rendszerváltozás a gazdasági élet átalakításával kezdte, meg a
politikai szerkezet átalakításával. De mert az átalakítást is a régi
rendszer hatalmi elitje végezte, ôk voltak legkevésbé érdekeltek abban
, hogy a közgondolkodás is megváltozzon. Ellenkezôleg, mindent
megtettek annak érdekében, hogy a szemlélet ne változzon. Ezt célozta
a média változatlanságban tartása. Olyan politikai szerkezetet akartak
létrehozni, amelyben a többpártok egypártként működtetik az országot.
A mozgást a gazdasági élet törvényei hozták létre. A magyar
társadalomban elég széles réteg érzékelte, hogy most már mint egyén
kell felvegye a küzdelmet a megélhetésért. Rájött, hogy sorsának
kovácsa csak saját maga lehet. Erre azért kell rámutatni, mert tôlünk
keletre és délre ez nem jellemzô. Ott a gondoskodó állam fiókái
visszavárják a kommunizmust. Ezen a szakaszon Magyarország is átment,
de 1998-ban olyan pártra szavazott kellô többséggel, amely nemcsak a
gazdasági, hanem a társadalmi változást is terveive szôtte.
A változás, amire a fent hivatkozott mondatok írója utalt, közös
vállalkozás volt ‹ a nemzeti érzésű magyarság és egy arra fogékony
kormány. Valamit nagy mértékben megôrizett a magyar nép a hosszú
szocialista pusztaságban tett vándorlása ellenére, arra ráérzett a
fiatal elitgárda: még van nemzet. Van egy olyan eszmeiség, amire
építeni lehet, amivel ‹ ha esélyt kap ‹ kimozdítható a magyar
társadalom a trianoni gödörbôl és a bolsevista nihilbôl. A nemzeti
érzés ez, amit egyrészt a történelmi multból, másrészt a családokban
megôrzött tartalékból kellett elôhívni, hiszen két nemzedék nôtt fel a
magyar nép tárténelmi bűnössége, származása és hitványsága
oktatásával. Ez olyan valami, ami elpusztíthatatlan volt. Erre talán
Deák Ferenc tud nekünk magyarázatot adni 1839-bôl:
“A magyarnak honszeretetét sem a múltnak lelkesítô emlékezete, sem a
hiúság, sem az önzés nem támogatták annyira , mint más nemzetekét. A
hatalmas Rómának és a szabad Görögországnak szabad polgárai
lelkesedést merítettek hazájuk történelmébôl; büszkék voltak nemzetük
nagyságában és dicsôségében, s érezték, hogy az ô hazájuk a legjobb, a
legboldogítóbb. A francia, az angol szintén lelkesedve tekintettek
vissza történetükre, s szintén érzik, hogy Európában nincs haza, mely
nekik annyi szabadságot, annyi biztonságot nyújtana, mint a maguké. A
lángkeblű olaszt földúlt szabadásgának romjai közt a klasszikus ókor
tüze lelkesíti, az oroszt legalább hazájának óriási volta emeli. De a
magyarnak mindezekbôl kevés jutott... Hiúság nem kecsegtethet
bennünket, mert hisz Európa alig tudja létezésünket... Jelenünk nem
fényes, s nem annyira boldogító, hogy e részben más nemzetekkel
vetélkedhetnénk. Jövendônk Isten kezében van, de hogy igen fényes
kilátásokat ígérne, azt elhinni csakugyan optimizmus kell, ámbár a
jelennél jobbat nem remélnünk lehetetlen. S mégis van az embernek
keblében egy tiszta, forró érzés, mely mindazon segítségek nélkül
buzgón ragaszkodik a hazához, s nem tartom jó embernek, nem tartom
magyarnak, ki e szegény, szenvedô hazát jobban ne szeretné, mint
akármely fényes országát Európának."
Most, amikor Európa is hazánk lesz, kétszeresen is figyelemre méltó
példabeszéd. Különös, hogy a hazaszeretet legszebb példái akkor
virágoznak ki, amikor a nemzet veszélyben van. És mely rétegben vannak
e virágzás gyökerei? ‹ a kifosztottak, a meggyötörtek rétegében.
Valami különös, hogy azok, akik ennek az országnak a legnaposabb
oldalán élnek, azok közül kerülnek ki minden nemzeti törekvés
elgyalázói. Nincsenek is kevesen, és nagyon is veszélyesek, mert a
közvéleményformálás eszközeivel befolyásuk sokszorosa valódi erejüknek
és létszámuknak. Nyíltan vallják, hogy szándékuk a kormány
megbuktatása. Leleményesen megfogalmazzák, hogy “ezek" tönkreteszik az
országot. Több a sár, mint az érv. És ez mindennapi tevékenységük.
Ehhez külföldi támogatást és együttmunkálkodást kapnak, mert a mai
nemzetköziség más országokban is nemzetellenesség. Magyarországon
nemcsak a jobboldaliság reakció, ha úgy tetszik ellenakció, vagyis
védekezés, de a konzervatívizmus is, ami egyáltalán azért lett
történelmünk folyamán is, hogy neve legyen a védekezésnek a
liberalizmus ellenében ‹ már jó másfél évszázaddal ezelôtt. Az
elnevezésben legalábbis ellentmondás van, hiszen a konzervatívizmus is
haladó eszme, de mert többet kell foglalkoznia a védekezéssel,a
maradiság vádja éri állandóan.
A liberálisok és a bolsevisták annyira elrágalmazták a múltat, mármint
a magyar nemzeti múltat, hogy annak eszmeiségéhez visszatérni
‹szerintük ‹ nem csak maradiság, de mucsai primitívség, és jó
alkalommal akár fasizmus is.
A nyugati elvtársi lapok arról írtak tavaly tavasszal, hogy
megosztotta az országot mindaz, ahogyan a kormány az új évezredet
kezdte ünnepelni. Utalás természetesen a Szent Korona Országházba
vitelére. Ez a konzervatív megnyilatkozás és annak rendkívül kedvezô
fogadtatása a magyar közönség részérôl, aggasztotta azokat, akik az
ország rossz híre nyomán Magyarországra úgy emlékeznek, mint a náci
Németország szövetségesére. A külföld sajtójában vészesen nagy tere
van a torzított képnek, olyan véleményeknek, amik szerint Orbán Viktor
miniszterelnök olyan jelképeket és rutusokat éleszt fel, amelyek
Magyarország vitatott múltjából valók. Ezeknek az országellenes
megnyilvánulásoknak budapesti forrása van.
Lovas István gyűjtésébôl érdemes idézni néhányat:
“A haiderizálódó Magyarország és Orbán neokonzervatív kormánya a
szélsôjobbal paktál. A Nyugat mintadiákja az EU-belépést teszi
kockára." (Gregor Mayer, Profil, 2000. április 10.)
“Állami csatamezôkön át Magyarországnak görbe az útja Európához. A
törvénytelenség mai állapotában a választásokig a szélsôjobb és a
hatalommal, valamint a gazdasággal összeforrt banditák kormányzati
erôszakját belpolitikai csatákkal nem lehet leváltani. De a
gátlásaitól megszabadított miniszterelnök és csapatának vészjósló
lendületét talán fogcsikorgató önkorlátozásra bírhatja, ha az Európai
Unió és annak közvéleménye az ezen félállampárti, félbalkáni
állapotokhoz való hátraarcos elôremenetelt nem nézi tétlenül. Mert az
Európai Unió Magyarországot száz évig sem veszi fel, ha nem
nácitlanítjuk magunkat és nem szabadítjuk meg magunkat a maffiától."
(Eörsi István SZDSZ képviselô, Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2001.
január 2.)
“A mai kormánykoalíció tagja a Magyar Igazság és Élet Pártja". (Donald
G. McNeil, Jr., The New York Times, 2000. január 3.)
“Budapesten halálbrigádok tevékenységérôl beszélnek". (Eugen
Pogany-Falkenhausen, Die Presse, 1999. február 4.)
“A szélsôjobb viszszaköveteli Burgenlandot". (Eugen
Pogany-Falkenhausen, Die Presse, 2000. június 6.)
“A magyar politikai élet balkanizálódik". (Matthias Rüb, Frankfurter
Allgemeine Zeitung, 2000. június 7.)
“A tôzsdespekuláns külsejű Viktor király, ha kell, az antiszemita
jobbal is lepaktál a hatalom megtartásáért. Vele egy klasszikus
balkáni politikus tört a felszínre. Fôként a romákat, de egyre inkább
a zsidó polgártársait is ellenségnek tekinti. Bírálóit Horthyra
emlékezteti. Feudális. Belpolitikája félelmet kelt. Sógor-komasági
viszony köti mai szülôvárosához, Szolnokhoz. Meciarra emlékeztet. De
Klausra is. Magát Haidernek és a svájci Blochernek a szövetségesének
tekinti." (Christian Schmidt-Hauer, Die Zeit, 2000. szeptember 14.)
“De Budapest fôpolgármestere liberális reménység, aki 15 százalékra
számít pártja, az SZDSZ részére 2002-ben". (Gregor Mayer, Der
Standard, 2000. december 4.)
Michael Lake, az EU nagykövete elmondta a Magyar Hírlapnak, hogy
Magyarországon addig nem lesz valódi közszolgálati média, ameddig nem
kerülnek kiegyensúlyozott és tárgyilagos felügyelet alá.
Peter Tufo amerikai nagykövet a lapnak azt is elmondta, hogy
Magyarországnak fontos megôriznie nemzetközi hírnevét, mint egy olyan
ország, amelyben többpárti demokrácia van, és ahol a sajtó szabad. De
a tiltakozások ellenére a kormány politikája nem valószínű, hogy
változik, mert annak számos tagja bizonyos médiamanipulációt tart
szükségesnek a médiába szervesült balos elôítélet legyôzésére. (Robert
Wright, Financial Times, 2000. március 14.)
Nos, így néz ki Magyarország képe nyugaton ‹ Made in Hungary.
Néha visszafelé sül el a fegyver:
Újsághír: “Belgium budapesti nagykövete tiltakozását fejezte ki a
Magyar Hírlap keddi számában a vele készített interjú kapcsán. Ebben
ugyanis a diplomata válaszából az derült ki: a státustörvénnyel
szerinte Magyarország aláássa a régióban eddig betöltött stabilizációs
szerepét. Fernand Van Brusselen nagykövet lapunknak kifejtette: a
Magyar Hírlapban megjelentek egyáltalán nem tükrözik az általa
elmondottak tartalmát. Ô úgy nyilatkozott, hogy Magyarország és
bizonyos szomszédos országainak viszonya romlani látszik, s tart
attól: vajon Magyarország képes lesz-e folytatni azt a stabilizációs
szerepet, amelyet mindig is játszott Közép-Európában." (Magyar Nemzet,
júl. 18.)
Ez a sajtó, hasonló torzításaival fokozatosan hitelt veszít Magyarországon is.
Minél idegesebbek a szerkesztôségekben a baloldali pártok
népszerűségének zsugorodása miatt, annál vadabbul támadják a kormányt
‹ minél otrombább a hangjuk, annál inkább romlik a hitelük. Ma már a
magyar néppel nem lehet elhitetni minden valóságnak az ellenkezôjét.
Minden jel arra utal, hogy megindult Magyarországon az ellenáramlat. A
keresztény államalapítás ezeréves évfordulóján minden magyarországi
helység kapott millenniumi zászlót, ami nemzeti ünnepség keretében
került átadásra. Ez a nemzeti érzés országos megnyilatkozása volt. Ma
már nem szégyen magyarnak lenni, magyarságot megvallani
Magyarországon. A Szent Korona Országházba vitelének hatásáról már
fentebb említés történt ‹ rövidesen elkészül a beszámoló az
Ausztráliai Magyar Szent Korona Társaság budapesti pályadíjátadó
ünnepségérôl, annak fogadtatásáról.
Ma már nem szégyen Magyarországon a gyermekvállalás. A családpolitika
és a hozzá fűzôdô, valamint a népességfogyás ijesztô méreteirôl szóló
tájékoztatás hatásos volt ‹ lassult a népességfogyás. Még a természeti
katasztrófák is a nemzeti összetartozás érzését emelték ‹ kormány és
társadalom összefogása új házakat épített az árvíz nyomában, és
nemcsak határokon belül, hanem azon túl is, mert ez a kormányfô ki
merte mondani, hogy a határoktól függetlenül van magyar nemzet, azok
is a mieink. És törvény született a határon túli nemzet védelmérôl,
megmaradása és felemelkedése érdekében. A vallásos élet újjászületése
érdekében az egyházak fokozottabb állami támogatásban részesülnek, a
papok állami fizetéskiegészítést kapnak. A hívô társadalom állami
érdek is. A gazdasági életet fejlesztô Széchenyi-terv hazai
vállalkozók részére is adókedvezményt nyújt 10 millió forint alatti
beruházásra.
Jó lenne már megnyugodni politikailag is. Jó lenne olyan törvényalkotó
ház, ahol csak magyar érdekeket képviselô törvényhozók vannak, és csak
a módszeren vitatkozzanak az ország elômenetelét szolgáló kérdések
során. Politikai filozófia, politikai ideológia nem a törvényhozás
házába való, mert már eldôlt a kérdés ‹ kapitalizmus van. Valójában
kapitalizmus van a feudalizmus letűnése óta, és annak is csak addig
volt politikai jellege, amíg véglegessé vált, hogy nem a mezôgazdaság,
hanem az ipar az állami gazdálkodások alapja. A
liberalizmus‹szocializmus‹kommunizmus együvé tartozó vadhajtása a
kapitalizmusnak. Magyarországon olyan kapitalizmusra ‹ talán
helyesebben: pénzpolitikára ‹ van szükség, amely az országos érdeknek
és a társadalmi közjónak alávetve működik tisztességes haszon
ellenében.
A bolsevista pártok, úgyis mint az egypártrendszer utódai, korábban a
Szovjetunió érdekében és megbízásából az országos érdek ellenében és a
társadalmi közjó ártalmára jöttek létre és működtek ilyen módon. A
bolsevista egypárt, a Magyar Szocialista Munkás Párt (MSZMP) jelenleg
két utódpártban van jelen a magyar Országgyűlésben: a Magyar
Szocialista Párt (MSZP) és a Szabaddemokrata Szövetség (SZDSZ). Létük
ma már indokolatlan és indokolhatatlan. Mind ellenzéki, mind
kormánypozícióban az országos érdek ellenében és a társadalmi közjó
ártalmára működtek az utóbbi tizenegy évben. Minden olyan törekvés
helytelen, amely két párt váltógazdálkodására törekszik. Amíg a
bolsevisták ki nem szorulnak a magyar törvényhozásból, addig a
kétpárti megoldás nem járható út. A kétpárti megoldást azon körök
szorgalmazzák, amely körök érdekeltek abban, hogy idônként legyen
olyan kormányzat, amely az országos érdek ellenében és a társadalmi
közjó ártalmára működik. Találóan a “karvalytôke" nevet kapta az a
fajta pánzügyi csoport, amely nem a termelésbe, hanem a spekulációba
fekteti a pénzét. Nemzeti érdekű kormányzat ezt nem engedi meg.
Mindezek miatt az ország érdeke az, hogy bekerüljön a Házba három-négy
nemzeti párt. A Fidesz nem teheti meg azt, hogy visszaéljen
helyzetével ‹ arról van szó, hogy 1998-ban nagyszámú MDF-, kisgazda-,
kereszténydemokrata és MIÉP-szimpatizáns azért szavazott a
Fidesz-jelöltekre saját pártja kárára, hogy elhárítsa az MSZP‹SZDSZ
kormányon maradását. A jó kormányzás megerôsítette a Fidesz
kilátásait, kísértésre késztetô alkalmakat kihasználni látszik, amik
koalíciós partnereinek parlamenti küszöb alá sorvadását
eredményezhetik.
Egy politikai pártnak az erejét alapszervezetei, azok tagságának
mérete képezi. A Fidesz ezen a téren gyengébben áll, mint kevés
képviselôvel szereplô koalíciós társai. Ha a Fidesz a távolabbi jövôbe
és a jobboldal egészbenmaradására gondol, akkor a társak
erôbentartását elébe helyezi a versenyszellemnek. Kormányozni jól
tudnak, remélhetôleg képesek jól politizálni is.
A Fejér megyei Vál községben a millenniumi zászló átadási ünnepségén
Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország jövôjérôl úgy vélekedett: ha
országunkat a jóra való képesség adottságaira, az abban rejlô energiák
mozgósítására tudjuk építeni, szép jövô áll elôttünk. ‹ Magyarország
felett ismét szerencsés a csillagok állása, saját kezünkben van a
sorsunk. A jövô Magyarországát senki sem fogja felépíteni helyettünk,
az olyan lesz, amilyenné mi alakítjuk. A szabadság nemcsak azt
jelenti, hogy nem szállnak meg, nem ölnek meg bennünket,nem veszik el
szeretteinket, s azt, amiért megdolgoztunk, hanem azt is, hogy nem
nagyon törôdnek velünk. Senki sem vállalja át a felelôsséget a
sorsunkért, senki sem végzi el a munkát helyettünk. Nincs nekünk sem
segíteni akaró amerikai nagybácsink, sem brüsszeli jóakarónk.
Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy a vállalkozó magyar a jövôbe vezetô
magyar út hôse.
‹‹‹‹‹‹‹
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• "A haza nem eladó"
• Szlovákia lecsúszott a Balkánra
• A délvidékiek autonómiájának esélyei
• Jól vizsgázott az Országgyűlés
• Tanácskozás után
• Európa közepe Budapest
• Népszavazás - kétes cselfogás
• Lesze-e valaha Magyarok Világszövetsége?
• "Lefejezik"-e a Kisgazdapártot?
• A nemzetegyesítés további feladatai
• A nemzetegyesítés elsô törvénye
• Ahány ház, annyi egyház
• Délvidéki remények és aggodalmak
• Dabas beindította a választási kampányt
• Sajtóelvtársi összefogás
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Szétverni a szobrot is - ha magyar
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||