| |
|
|
"Ma is van jövőnk!"
A millenniumi év záró eseménye, az augusztus 20-i Szent István-napi
ünnepség, beszámolóm megírásakor még nem történt meg. Volt azonban egy
olyan esemény, pedig nem is a fővárosban, amely országhatárokon túli
jelentőségű lett: emlékművet avattak Nagykanizsán. Illetve újra
avatták a gödörbe döntött Trianon emlékművet.
A Zala megyei város annyi embert talán soha nem látott együtt, mint
augusztus 12-én. Az Eötvös teret és a forgalomtól elzárt becsatlakozó
utakat betöltötték a nagy eseményre érkezők, köztük messze távolból
érkezők ezrei. Az emlékmű a tér közepén egy magasított részen álló
négyoldalas 11 m magas oszlop. A négy oldalnak jelentősége van. négy
illesztett oszlop tetején egy-egy 3 m magas faragott kőszobor tekint a
négy égtájra: a főalak "Hungária" kardot viselő nőalak, a történelmi
ország védelmezője, a honfoglaló Harcos, az Anya gyermekével és a
munkát megtestesítő Paraszt. Fölöttük felirat: Hiszek egy / Istenben /
Hiszek egy / Hazában. Az oszlop tetején a kőből faragott Szent Korona.
Hivatalos nevén Nagymagyarország emlékmű.
Az emlékműnek épp olyan "nehéz" története van, mint az országnak.
Trianonra emlékeztető szándékkal Nagy-Magyarország tiszteletére
készíttette a kanizsai születésű és Ausztriában élő Schless István
1934-ben 25 ezer pengőért. Azidőben Magyarország még nem szabadult fel
győztes és kegyetlen ellenségeinek felügyelete alól. 1934 október
28-án kellett volna ünnepélyesen felavatni a gyász és emlékezés nemes
érzéseit hirdető műalkotást, de - félve a nemzetközi bonyodalmaktól -
az akkori pártok vagy hivatalos személyek nem vállalták az
azonosulást. A Vreme című szerb kormánypárti lap például hosszú
cikkben támadta meg Magyarországot, azt állítva, hogy
Jugoszlávia-ellenes tüntetésre készülnek Kanizsán. Belgrádból akkor
állandóan dőlt a rágalom Magyarország ellen (Sándor szerb királyt ért
merénylet kapcsán például). Nem sokkal később, amikor már megszabadult
Magyarország a nemzetközi ellenőrzéstől, a kanizsai példa nyomán a
Trianonra emlékező építmények elterjedtek, a vasúti állomások előtt
sok helyen Nagy-Magyarországot ábrázoló kertek létesültek.
A kanizsai emlékmű még megláthatta a négy magyar égtájra megérkező
feltámadást, 1938-41 között a túlnyomó részt magyarlakta területek
egyesülését. A békés egyesülés örömét és eredményét ismét háború
rontotta el. A bolsevisták 1952-ben ledöntötték (akkor persze nem volt
szoborpark), úgy bántak vele, mint a haza legjobbjaival: gödörbe
lökték, egy nagy gödröt ástak és egyszerűen beledöntötték,
megcsonkítva a szobor-alakokat, a Szent Korona mását is. Mennyire
szimbólikus ez is, a sírba helyezett emlékmű fölé egy csúf szobrot
emeltek a bolsevista tanácsköztársaság 133 napos rémuralma "dicső"
emlékére. A rendszerváltásnak is megvan a szimbolikája: a város MSZP-s
polgármestere és Fidesz-es alpolgármestere csak úgy tudtak megegyezni,
hogy marad a "Jancsi és Juliska-szobor"-ként csúfolt szobor, csak
odébb viszik, hogy a Nagymagyarország emlékmű visszakerülhessen
eredeti helyére.
Augusztus 12-én az Olajbányász Fúvószenekar térzenéje hívta a város
közönségét délután 1 órától, majd Baráth Béla zenetanár
tárogatószólója jelezte 3 óra előtt az ünnepély kezdetét. A Himmnuszt
a Jézus Szíve Plébánia kórusával együtt énekelte a sokezres létszámban
egybegyűlt közönség. Marton Ildikó Döbrentei Kornél Rebellis türelem
című nagyerejű alkalmi költeményét szavalta.
Törőcsik Pál Nagykanizsa megyei jogú város alpolgármestere beszédének
nagy részét érdemes közreadni: - "Ez a hányatott sorsú emlékmű,
nemzeti önbecsülésünk szimbóluma. A nagylelkű adományozó és a
gondolatot formába rendező alkotó pontosan tudta és érezte, hogy az a
nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti,
és vesztesége az egész emberiségnek. Mi, akik itt egybegyűltünk,
szívünket ünneplőbe öltöztetve ezeréves múltunk előtt emlékezve
tisztelegni, ugyanúgy tudjuk ezt. Így érezték ezt városunk képviselői
és azok a helyi polgárok is, akiknek szándékát tett követte. És e
tájon régen tapasztalt összefogással, a szoborbizottság összehangoló
irányítása mellett, a lehetetlennek tűnő feladatot is végrehajtották.
A kiemelés megkezdése alkalmával önkéntes segítők csapata csatlakozott
hozzánk, és szinte a tíz körmükkel kaparták ki a földből a
megcsonkított emlékművet. Amikor a hatalmas daru kiemelte a gödörből a
félig megtisztított emlékmű darabját, könnyes szemmel énekelte a tömeg
a magyar Himnuszt és lelkes tapssal köszönte meg a szakemberek
munkáját. Bizony, mély alázatra tanítja az embert az ilyen lelket
melengető pillanat. Mohács - Mohi - Arad - Trianon, ez a négy
emlékoltár, ami még hiányzik az emlékműről. Egy éven belül ezeket is
eredeti állapotába állítjuk helyre a kiányzó lépcsősorral, a 63
vármegye címerpajzsával együtt, hogy az adományozó nagylelkű hazafi és
a gondolatot életrehozó művész alkotása a teljes valóságában
jelenhessen meg.
Egy nemzet és tagjai számára a szabadság nem jelent
mást, mint jogot a félelem nélküli életre. Ennek elválaszthatatlan
része, hogy félelem nélkül emlékezhessen történelmi múltjára. Nem
tudni, melyik nehezebb feladat: ezt az emlékművet felállítani vagy
felavatni. Ha bármi okból is félni kell attól, hogy a történelmi
múltunk 81 éve történt tragédiájának, Trianonnak is emléket állító
emlékmű avatása veszélyt jelenthet a magyarság számára, úgy nem tudni,
mit gondoljunk szabadságunkról. Vagy talán szégyellni kéne ezt az
emlékművet bárki előtt is? És európai tömegsírok miatt senki sem érzi
úgy, hogy szégyenkezni kellene? Mohács - Mohi - Arad - Trianon, ez az
emlékmű négy oltára. Az ötödiket, a félelem oltárát ne építsük mellé!
(Ezt hosszan tartó taps követte). A ma Európájában egyetlen békés
szigetként, a magyar kisebbség az, amely békés, demokratikus
eszközökkel folytatja a küzdelmet alapvető jogaiért, megmaradásáért.
Teheti ezt egy olyan anyaország támogatásával, ahol úgy érezzük,
félelem nélkül élhetünk. Éljünk, dolgozzunk, cselekedjünk hát ennek
megfelelően, emelt fővel, tisztességgel. Tamási Áron biztató szavait
idézve: Az igazságot is meg lehet szokni... Emeljük tekintetünket az
emlékműre, amelynek tetején a magyar Szent Korona nyugszik, ami
nemcsak megkoronázza, de védi is azt. Ugyanúgy, mint Szent István
felajánlása óta ezer éve védi nemzetünket, védi a szétszórt
magyarságot. Ezért joggal gondolhatjuk és nevezhetjük avatandó
emlékművünket minden magyarok emlékművének. Néma főhajtással
tisztelegve adózzunk most elődeink emlékének, akik hősies helytállása
megtartotta nemzetünket, történelmi múltunkat minden körülmények
között vállalva, abból erőt merítve építhetjük hazánkat. Példát adtak
nekünk és a jövő nemzedéknek arra, hogy megszentelt hagyományainkat és
történelmi múltunkat minden körülmények között megtartva, azt a
jelenben munkálkodva igazi, boldog jövővé formáljuk. Mert van
jövőképünk. Tudjuk, hogy csak magunkra, tehetségünkre, szorgalmunkra
és helytállásunkra támaszkodhatunk. Úgy, mint ahogy ezeréves állami
létünk alatt mindigis saját magunkért és szomszéd népeink üdvösségéért
is imádkozhatjuk - hálát adva Nagyboldogasszonyunknak - magyar
imádságunkat, amely immár kőbe vésve áll ezen az emlékművön: Hiszek
egy Istenben, Hiszek egy hazában!"
A derék alpolgármester szavaiból érezhető az országban és az ország
körül izzó feszültség: egy igazságtalan korszak bűnöseinek szívós
törekvése megállítani a rendeződő folyamatokat. Itt már nem egy
emlékmű méltánytalan sorsának jóvátételéről van szó, hanem egy nemzet
önérzetének helyreállítása a cél: szólni lehessen végre szabadon a
nemzet ellen elkövetett bűnökről, és tenni lehessen végre Trianon
folyamatos ártalmai ellen. Nem lehet úgy élni a végtelenségig, hogy
tilos az igazságot kimondani és bűn ellenállni az üldöztetésnek.
Kiss Dénes, a Trianon Társaság központi szervezetének elnöke fokozta a
hangulatot lelkes és lendületes felszólalásában. Megtudtuk tőle, hogy
Schless István, ez a derék magyar ember érte el akkor azt is, hogy a
magyar rádió a magyar Himnusszal fejezze be minden este a műsorát.
Kellettek akkor is ilyen emberek, akik észrevették, hogy a nemzetnek
szüksége van lelki erősítésre annyi megpróbáltatás és egyéni tragédia
után. "Legyen ez a szobor - mondta Kiss Dénes - az egész magyarság
emlékezetének szobra, mint ahogy van az egész magyaság emlékezetének
harangja már Zebegényben, amely június 14-étől minden nap fél ötkor, a
békediktátum aláírásának időpontjában megszólal. ... Negyven-ötven
évig nem lehetett kimondani a Trianon szót sem. Azért alakult a
Trianon Társaság, hogy történelmi ismeretterjesztést végezzen
hazánkban és az országon túl. Oly szerencsések vagyunk, hogy például
az ausztráliai, a victoriai Trianon Társaság egyik vezetője, Világos
István és felesége itt vannak és koszorúznak. Itt van Csapó Endre is
Ausztráliából, Amerikából is itt vannak az ottani Trianon Társaság
képviseletében, mert rájöttünk, hogy szükséges tudnunk, hogy a
világban kik, hol és mit írnak rólunk, mit írnak Magyarországról az
újságokban, könyvekben." ... Rózsás János kezdeményezte e szobor
kiásását, fölállítását - emlékeztetett Kiss Dénes, amiről Rajnai
Miklós a Magyarok Világszövetsége zalai szervezetének elnöke
részleteesebben szólt.
Országosan nagy figyelem kísérte a hivatalos Magyarország
viszonyulását a Nagy-Magyarország Emlékmű felavatásához. A Magyar
Hírlap írja az alábbiakat: "A rendezvény szervezői és támogatói között
ott a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma, a Külügyminisztérium, a Magyarok Világszövetsége, az
56-os Szövetség és a Trianon Társaság nagykanizsai szervezete, a
történelmi egyházak, valamint Nagykanizsa megyei jogú város
önkormányzata. A Nagy-Magyarország emlékmű újbóli fölállítása ez idáig
15 millió forintba került, melyből 10 millió forintot a Millenniumi
Kormánybiztosi Hivatal fizet, Nagykanizsa önkormányzata 3,5-4 millió
forintot adott, s közadakozásból eddig mintegy 500 ezer forint jött
össze." Megjegyzi a lap, hogy Kanizsa szocialista polgármestere
ellenezte az emlékmű helyreállítását és annak érdekében az 1919-es
bolsevik terror emlékművének eltávolítását. A város önkormányzatában a
kormánypárti képviselők száma 14, az ellenzékiek száma 13. Ezen múlott
és természetesen a fideszes apolgármesteren, aki lelkes támogatója
volt a tervnek. Ez a 14-13-as arány országosan is jellemző.
Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt
az ünnepi szónok:
" - Amit hatalom és erő elvett, azt az idő és a kedvező szerencse
ismét visszahozhatja. - Meggyőződésem, hogy itt és most érvényesek
Deák Ferenc idézett szavai., hiszen az itt álló Nagy-Magyarország
emlékmű 1934 óta nyomon követhető sorsa is bizonyítja számunkra, hogy
a magyar nép az itt élő nagykanizsai polgárok rendíthetetlen
szabadságszeretete, kitartása, bátorsága túlélte a Rákosi-rendszer
okozta károkat, a kommunista diktatúra pusztításait, amely az itt
látható emlékművet is rombadöntötte. Azt a nemzeti gyászt megörökítő,
a magyarság által évszázadokon át a hazáért hozott véráldozatokat
kifejező emlékművet, amelyet ma itt a nagykanizsai önkormányzat
határozata alapján felavatunk, vagy inkább újra avatunk. Mit jelent ez
a mai emlékműavatás? - tehetik, és teszik is majd sokan fel a kérdést
az elkövetkező napokban. Szerintem azt jelenti, jelentheti elsősorban,
hogy az eddigi hosszú, gátlásos hallgatás helyett emlékezünk.
Emlékezni annyit jelent, nem felejteni és nem hallgatni. Mert a
szívünket bántó fájdalmakról való hallgatás növelheti a gyűlölet, az
indulat erejét is. És a hosszú hallgatás alatt felnevelődhetnek olyan
fiatal generációk is, mint a szocializmus időszakában az sajnos
gyakran előfordult, hogy középiskolás diákok azt sem tudták, hogy a
székelyek milyen nyelven beszélnek. És sok diáknak fel sem tűnt, hogy
egyes történelemtanárok miért fogalmaztak úgy: - Mátyás király
Romániában született, majd hogy: - Az 1848-as magyar országgyűléseket
Szlovákia fővárosában Pozsonyban, vagy ahogy még sajátosabb,
Bratiszlavában tartották.
Tehát emlékezünk, és emlékeznünk pedig nemcsak emberi és nemzeti jogunknál fogva szabad, hanem szerintem
kötelességünk is. Nemcsak azért, mert most, amikor a magyar
millenniumot, az államalapítás ezredik évfordulóját ünnepeljük itt a
Kárpát-medencében, vissza kell tekintenünk a nemzet sorsfordító
időszakaira is, hiszen ezeréves állam nem sok van a földkerekségen -
főleg olyan nem, amely ennyi pusztítást túlélt volna -, hanem azért
is, mert ma Magyarországon szabadon, idegen elnyomók kényszerű
ideológiai ráhatása nélkül, önállóan, józan nemzeti öntudattal
értékelhetjük múltunkat, történelmünket. A történelem viharai többször
próbára tették a magyarságot. Többször úgy tűnt, hogy elvész hazánk,
de újra és újra fel tudtunk állni. A szabadság eszménye s a
függetlenség vágya oly erős volt ezer éven át a nemzetben, hogy bár
volt idő, amikor szinte kiirtották a népet, és volt idő amikor
megszűnt létezni a magyar állam, de hitét nem veszítette el és
újjáéledt a magyar nemzet. Nem véletlenül van írva az elmékmű négy
oldalára nemzetünk négy nagy gyászát nevesítő szavai: Muhi - Mohács -
Arad - Trianon. Ez utóbbiról a békediktátummal kapcsolatosan hadd
idézzek fel egy francia önkritikus újságírót, Henry Pozzit a huszas
évekből: »Valamennyi legyőzött közül egyet sem sújtottunk olyan
keményen, mint Magyarországot. Az igazság nevében a szó szoros
értelmében felnégyelték, kivégzésre ítélték.« És mit mondott a kor
olasz miniszterelnöke, Nitti úr? »Magyarországnak egymás után négy
szörnyű csapást kellett elszenvednie. A háborút, a békeszerződést, a
bolsevik forradalmat és a román megszállást. És miután területének
kétharmadát elvették, a kifosztott országot három milliárd aranykorona
jóvátétel kifizetésére kötelezték. Nitti olasz miniszterelnök szerint
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki sem vállalja
érte a felelősséget.
Mindenki szemérmesen hallgat. Nincs olyan angol,
francia vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a
feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.« Muhi - Mohács
- Arad - Trianon. Négyszer veszett el haazánk. De mindig újjáéledtünk.
Ma is van jövőnk! ...Nem nosztalgiával és irredenta ábrándokkal
fordulunk Trianon felé, hanem a jövő, a magyarság egészének szebb és
jobb jövőjét képzeljük magunk elé, és ezért munkálkodunk. ...Mert mi
magyarok nem az államok alkotta Európai Unióban gondolkodunk csupán,
hanem mi a közösségek, a nemzeti közösségek Európájában gondolkodunk.
NATO-csatlakozásunk olyan biztonsági garanciákat nyújt számunkra, amit
évszázadok óta nem élvezhetett az ország. Szomszédaink, akik nyertesei
voltak a trianoni békediktátumnak, reméljük, felismerik, a
szomszédaikkal, köztük természetesen a velünk való együttműködés
fontosságát, hogy az európai népek közösségébe való tartozás feltétele
a kisebbségek, az ott élő magyar kisebbség életlehetőségeinek,
jogainak biztosítása és garantálása. Látunk ezirányú pozitív
lépéseket, de a visszahúzó, néhol görcsös identitáskeresésből fakadó,
gyanakvó, uszító nacionalizmus talaján mozgó szélsőséges politikai
erők megújuló ellentámadása jeleit is. Példa erre a romániai görcsös
ellenállás a státustörvénnyel kapcsolatban, majd a szlovákiai
közigazgatási térkép átrajzolása. ... Trianon számunkra nem csupán a
gyász szimbóluma. Erőt is ad, hogy felépítsünk egy olyan országot,
amely védetté válik minden további nemzeti tragédiával szemben. Olyan
országot akarunk építeni, amelyben senkinek ne kelljen félni Mohi,
Mohács, Arad és Trianon irtózatától. Olyan országot akarunk építeni,
amely egyesítheti a nemzetet, amely háború nélkül biztosítja a
Kárpát-medence magyarjai számára a nemzeti identitás és a mindannyiunk
számára kijáró nyugat-európai jólét lehetőségeit. A kormány nevében
köszönetet mondok Önöknek, hogy felkarolták és megvalósították a
kulturális örökségünk e ragyogó emlékét, amit eleink itt Kanizsán
állítottak a nemzet emlékezetének megtartására."
További méltató felszólalás és zenei műsort követően a három
történelmi magyar egyház lelkésze megáldotta az emlékművet, majd sor
került a koszorúzásra. Hetven koszorúzó társaság körében
kilencedikként jelentette a műsorvezető az alábbiakat: "Nagy Lajos
királyunk által alapított Szent László Lovagrend Ausztráliában székelő
főkapitánya Goór György úr és öt kontinens Szent László lovagjainak
nevében koszorút helyez el az Emlékműnél Csapó Endre úr, Szent László
lovag, az ausztráliai Magyar Élet hetilap főszerkeszője és Dr. Nagy
Lászó úr, Szent László lovag, az európai törzsszék tagja. A már
említett Világos-házaspár a Victoriai Trianon Társaság részéről
koszorúzott, és mint értesültünk, a Queenslandi Trianon Társaság
jelentős összeggel járult hozzá az emlékmű költségeihez.
Szép lenne itt megállni a beszámolóval, azonban számos ellenoldali
kellemetlenkedő megnyilakozás között olyan is van, ami mellett nem
mehetünk el szó nélkül, mert magyarországi forrásra hivatkozva
gyalázkodó kifejezést alkalmaz egy amerikai hírügynökség:
"Fascist-Era Statue Raised in Hungary" cím alatt közli a The
Associated Press az alábbiakat: "After decades buried in a town square
a fascist-era memorial was raised again in a Hungarian town with
thousands attending, the state-run news agency MTI reported Sunday".
Az emlékmű rövid történetének leírása után még hozzátesz a híriroda:
"Hungarian grief over this loss was nourished by the country's
right-wing, fascist regime during the inter-war period. It is being
addressed again more than ten years after the collapse of communism."
Furcsa dolog ez a nemzetközi bolsevizmus. A felgerjesztett és két
évtizeden belül megsemmisített fasizmusból, azzal való riogatásból
élnek már fél évszázada, amivel sokszorosan nagyobb bűncselekményeiket
igyekeznek eltakarni.
Magyarország 1918 óta a bolsevizmustól való
félelemben él folyamatosan, és most ismerkedik új veszélyekkel. A
nagykanizsai emlékműavatás és annak fogadtatása megmutatta, az élő
ellenállás jelenlétét, aminek egyik kifejező tényezője a két háború
közötti Magyarországnak, az agyonrágalmazott időszaknak a vállalása.
A vállalás folyamata megindult, többszáz településen emeltek
szobrokat, emlékműveket a Szent Koronának, a magyar hősöknek,
történelmi személyeknek.
Tata városa egy nappal a nagykanizsai emlékműavatás előtt bizonyította
nemzethűségét, Hóman Bálint domborműves arcképét mutató bronz
emléktábla avatásával. Dr. Nagy László jóvoltából lehettem részese
ennek a bensőséges ünnepségnek a tatai Tiszti Kaszinó épületében,
amelynek utcai homlokzatán kapott helyet vitéz Bozó József heraldikus,
neves éremtervező műve. Hóman Bálint egykori kultuszminisztert
"háborús bűnösként" kínozták, gyötörték, megalázták éveken keresztül a
bolsevisták, végül valósággal agyonverték a váci börtönben. Hóman
Bálint világhírű tudós történész, heraldikus, numizmatikus, a magyar
művelődést nagymértékben elősegítő tudós politikus mindmáig nélkülözi
a rendszerváltozást elkerült mai Magyar Tudományos Akadémia
elismerését és főhajtását, most Tatán a Magyar Nemzeti Múzeum egykori
főigazgatójának érdemeit a MNM mai főigazgatója méltatta. Az
emlékműavatás része volt a Magyar Numizmatikai Társulat nyári
szabadegyetemének. A bronz domborművet a Hóman család adományozta a
helyi éremgyűjtőknek, amelyen ott áll Hóman egy mondása: "Az érem a
legművészibb tolmács". Bozó József ezüst érmet is készített Hóman
Bálint arcképével.
Mindkét esemény szimbolizálja a felülemelkedést a szomorú magyar
múlton, és mutatja a magyar nép elszántságát a szebb magyar jövő
kivívására. Egyetérthetünk az államtitkárral: - Ma is van jövőnk!
Csapó Endre (Ausztrália)
a HUNSOR Ausztráliai tudósítója, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Öntik már a sódert
• Színjáték Genovában
• Magyar bemutató napok a NSW-i Parlamentben
• Tíz szakdolgozat a Szent Koronáról
• Épül a magyar jövô
• "A haza nem eladó"
• Szlovákia lecsúszott a Balkánra
• A délvidékiek autonómiájának esélyei
• Jól vizsgázott az Országgyűlés
• Tanácskozás után
• Európa közepe Budapest
• Népszavazás - kétes cselfogás
• Lesze-e valaha Magyarok Világszövetsége?
• "Lefejezik"-e a Kisgazdapártot?
• A nemzetegyesítés további feladatai
• A nemzetegyesítés elsô törvénye
• Ahány ház, annyi egyház
• Délvidéki remények és aggodalmak
• Dabas beindította a választási kampányt
• Sajtóelvtársi összefogás
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Szétverni a szobrot is - ha magyar
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Gyôzött a Balkán Romániában
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások elôszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
| |||||||||