A Román Kissebbségi Politika Csődje
HUNSOR medencefigyelő
írta Orbán Ferenc
A román nemzetiségpolitika nem tudja megemészteni a saját
kudarcát. Azt, hogy a nyolcvan éve tomboló többségi önkény ideje lejárt, s a
kisebbségek fokozatosan, lépésről lépésre visszanyerik (helyesebben: végre
elnyerik) azokat a jogokat, amelyeket ugyan beígértek nekik hazug
szerződésekben, de amelyeket soha nem adtak meg.
S gondolok itt elsősorban az 1918-ban
kelt gyulafehérvári proklamációra,
amelyben kihirdetik Erdély egyesülését Romániával, ugyanakkor, leszerelendő
az itt-ott megfogalmazott aggodalmakat, megbocsátó jó szülőként keblükre
ölelik a jelentősen megnövekedett haza minden fiát -- kinyilvánítva a
nemzetiségek teljes egyenjogúságát, egészen "a népek szabad
önrendelkezésének biztosításáig".
Később kiderült, hogy ezt a nagylelkűséget senki sem gondolta komolyan, a
nagyvonalúan fogalmazó többségi nemzet a legkevésbé, s így, a Trianont
diktáló nagyhatalmak cinikus és cinkos asszisztálása mellett nyomban
megkezdődhetett a magyarság jogfosztásának gyalázata.
Amit az ideológusok és politikusok
nagy nemzeti ügyként vertek a román
társadalom fejébe. Modván hol hangosan, hol csak egymás fülébe suttogva, az
idők járásától, főleg a nemzetközi széljárástól függően, hogy a magyar
ősellenség.
Akit csak egyféleképpen lehet megtűrni román földön: ha beolvad. Csupán
a saját szülőföldjén egyik napról a másikra kisebbségbe, jogfosztottságba
került romániai magyarság vette komolyan ezeket a nemzetközi egyezményeket
-- mert mi mást tehetett volna --, s bizakkodott, hogy a feje fölött döntő
nagyhatalmak majd garantálják a kisebbségi egyenjogúságot.
Csalódnia kellett, senki semmit nem garantált
-- ettől aztán vérszemet
kapott a román sovinizmus. Mindennek következményeként vette kezdetét az
erdélyi magyarság közel évszázados, ma is tartó küzdelme a megmaradásért.
Közben pedig fogyott, egyre fogyott: vagy elmenekült, vagy beolvadt.
Mára azonban megváltozott a széljárás.
A Trianon utáni világ
most épp azzal van elfoglalva, hogy -- nagyon
leegyszerűsítve, de lényegében -- a rossz kisebbségpolitikák okozta tüzeket
oltogassa (lásd a Balkánt, a Közel-Keletet, a baszk és az ír szeparatista
mozgalmakat és a többit). A nemzetközi helyzet emiatt ma kedvezőbb a
kisebbségek számára, mint akár egy-két évvel ezelőtt is, hiszen a
szemforgató Nyugat érdeke diktálja azt a bizonyos "toleranciát".
Ezt ne érzékelnék a hagyományos román hintapolitika mai nagymesterei?
Nagyon is tudják a Kárpát-kanyarban, hogy most éppen nem sikk a kisebbségre
vicsorítani, csakhogy közel évszázados megszokásokat, beidegződéseket nehéz
egyik napról a másikra leszokni.
A dagadó keblű nagy nemzeti paternalizmus
nem képes napok alatt egyenlő féllé zsugorodni, s lemondani a diktatórikus, gőgös, intoleráns
hangvételről, amelyet évszázadon át gyakorolt, és amelytől kicsinységében is
nagynak érezte magát. Nehéz a saját nagyságától eltelt nemzet fejéből
kiverni azt, amit nyolcvan esztendőn át iskolákban, templomokban,
politikai-társadalmi összejöveteleken, könyvekkel, filmekkel, televízióval a
fejébe sulykoltak.
S a nemzetpolitika nemzetpolitikai
kérdésében a nép kebeléből sarjadzott politikusok nem is akarnak a népakarat ellen cselekedni (hogy is
nézne az ki?). S bár adott az a bizonyos megfordult széljárás, a prímások
jól tudják, mit kell a plebsz fülébe húzni menet a szavazóurnák felé... A
román főpolitikus -- aki először román, csak azután ember -- mindegyre
tapasztalja az ellenszelet, és arra előbb ösztönösen, ellenérzéssel reagál.
Már hogy is ne, amikor itt van példának
okáért ez a fránya Székelyföld,
ahová főpolitikus ellátogatott (istenem, azok a régi szép idők, amikor még a
Kárpátok Géniuszának sleppjében tett hasonló munkalátogatásokat a kisebbségi
alattvaló elvtársaknál, akik akkor bezzeg vezényszóra és ütemesen
tapsoltak...) a tanévkezdés alkalmából. Nem elég, hogy a hivatalos
kormányfői gépkocsisor úton-útfélen magyarországi rendszámú autókba botlott,
ráadásul még ez az aljas tankönyvdiverzió, amely aztán teljesen kiborította.
Történt ugyanis, hogy valamelyik titkosszolgálat
a sok közül, hosszas és
fáradságos felderítői tevékenység után feltárta és elébe tárta, hogy a három
bűnös megyében (Hargita, Kovászna és Maros) magyarországi tankönyveket
csempésztek be az iskolai könyvtárakba.
S így a magyar gyermekek magyar könyvekből
sajátíthatják el a tudományokat
-- magyarul! Hallatlan elvetemültség. Lettt is erre főpolitikusi
felförmedvény, hogy azonnal kivizsgálni, felelősségre vonni, megbüntetni,
leváltani, kirúgni! Igazgatót, tanárt, tanfelügyelőt, lehetőleg a könyvet is
-- mindenkit! Ennek következtében, és a főőpolitikusi felindulásból
kifolyólag lehet, hogy még egy csendőrlaktanyát építenek, újabb katonai
alakulatokat, ortodox katedrálist vagy görögkeleti apácarendet telepítenek a
bűnös megyékbe, hogy megrekcumozzák a renitenskedőket. Ez azonban nem
változtat a dolgok menetén: a székelyek kezdik visszaszerezni s újra
magukévá tenni a Székelyföldet.
Hát ettől olyan indulatosak a román fő- és mellékpolitikusok.
Ezért kell újra meg újra felújítani a régi,
jól bevált jelszavakat és megfújni mindegyre a harsonát: Veszélyben Erdély! (Mert
tényleg veszélyben van, ha azt tekintjük veszélynek, hogy maholnap tényleg
azok uralják, akik lakják.) Ettől, no meg a régi beidgeződésektől (lásd: a
nemzetiségi kérdés belügy) olyan indulatos, és ezért tüzel csípőből a magyar
kedvezménytörvényre a romány főpolitikusi klán. Mert ami a magyarnak jó, az
a románnak csak rossz lehet. És mert minden kedvezményben kést rejteget a
magyar revizionizmus, amivel fel akarja darabolni az egységes és
sérthetetlen ősi román földet.
Hát így állunk.
Hitelt érdemlő elemzések szerint az európai
integrációs versenyben Románia már Bulgária mögé, az utolsó helyre került,
és tovább zuhan lefelé. Eközben a román társadalom, politikusai uszítására a
saját nemzeti nagyságával, a köldöknézéssel van elfoglalva. S nem veszi
észre, hogy elrobog mellette az utolsó vonat, amely Európába vihette volna.
írta Orbán Ferenc
forrás: Magyar Szó
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
További cikkek e témában:
• A Max van der Stoel Egyetem és a státustörvény
• A Dél-tiroli autonómia modell
• A nyelvhasználat finn és svéd módra
• Kisebbségi Jogok a Nemzetközi Jogban
• A Hágai Ajánlások
• Az Osloi Ajánlások
• Értelmező megjegyzések a Lundi Ajánlásokról
• A régiók és autonómiák Európája felé: Skócia és Wales a belső önrendelkezés útján
• Autonomia és az új világrend
• Státustörvény és történelmi párhuzamok
• Lehet-e számítani az európai Unióra?
• A státustörvény ismertetése
• Állampolgárság vagy státusztörvény?
• Az évezred búcsúztatója - A magyarság helyzete és kilátásai a Kárpát-medencében
• Romániában elfogadták a kisebbségi nyelvtörvényt
• Nemzetállamiság és autonómia Romániában
• Európának szüksége van kisebbségeire
• Toró T. Tibor: Ünnep, ha megalázhatnak?
• Ünnep vagy gyásznap Erdélyben ? - írta Borbély Zsolt Attila
• Egy csendes háború - írta Csapó Endre
• Gyôzött a Balkán Romániában írta Csapó Endre
• Amerikai magyar feltételek Romániának
• ST-törvény: Román ellenvetések serege
• "Imperialista magyarok" - azok vagytok ti...
• Az én státusom - György Attila
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
