Ünnep, ha megalázhatnak?
a HUNSOR online cikke
címünkre küldte Toró T. Tibor
a Reform Tömörülés elnöke
Csíkszeredában a nemzeti - és emberi - önérzet mellett emelték
fel szavukat azok, akik a túlméretezett és erődemonstrációnak tervezett
ünnepségről távolmaradásra hívták fel a polgárokat. Ez még akkor is igaz, ha
a fekete-karszalag javaslattal a kezdeményezők túllőttek a célon
Lehet sajnálatos foltja a felhívásnak a karszalag, a lényegen azonban nem
változtat: miért csak akkor ünnep az ünnep a többségi román nemzet
politikusainak, ha ezzel meg is alázhatnak minket, Romániában élő
magyarokat?
Mert minden jel szerint ennek szánták: a hetek óta lebegtetett - hol
kimondott, hol cáfolt, de vissza sosem vont - spekulatív vádaktól és
provokációktól az alaptalan bűntudatot remélték, és december elsején az
önfeladó, kikényszerített, sunyító lojalitást kellett volna demonstrálni
Csíkszeredában. Vagy a marosvásárhelyi március provokációját akarták
megismételni, amitől megóvott a felhívás és a csíkszeredaiak bölcs
józansága?
Mindazok, akik ezt szervezték, ugyanúgy tudják, mint mi magunk, hogy ez a
napszámunkra nem ünnep, nem lehet ünnep. Ez a nap évről évre a be nem
tartott ígéretek napja. Azzal, hogy újra és újra mégis megkísérlik ezt
ünnepként elismertetni, a nyolcvan éve folytatott elnemzetlenítő politikának
nyitnak új és új fejezetet.
Csíkszeredában a távolmaradással és a csenddel mondtuk ki: elég. Elég ebből.
Ne a másik ember, a másik közösség megalázásából szülessenek ünnepek, ne a
sárba tiport önérzetből a diadalívek, hanem jogból és jólétből.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a csúcsvezetés több tagja elhatárolta magát
ettől. Számukra fontosabb volt a rosszul értelmezett politikai lojalitás a
most éppen szövetséges többségi hatalommal, mint a szolidaritás, a
közösségvállalás azokkal, akiknek a képviseletére mandátumot kaptak. Ők a
"központ" melegéből nem érzik a csípős csíki fagyot, amitől bepárásodik a
kiszolgáltatott ember szeme. Vagy nem számít nekik?
Egyházaink tíz éve hiába várják elkobzott vagyonuk visszaszolgáltatását, és
megelégelve az RMDSZ-vezetés ehhez hasonló gesztusait, önálló cselekvésre
szánták el magukat. Nem csak a tények véletlen összjátéka, hogy december
elsején ortodox kulturális központot is avatott a milliárdos költségvetési
támogatással létrehozott Hargita-kovásznai ortodox püspökség, miközben
történelmi egyházaink a saját ingatlanjaikat sem kapják vissza. Ezt kellett
volna ünnepelnünk Csíkszeredában?
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége azonban nem csak elhatárolódott: a
francia-német megbékélési modellt tartja kívánatosnak, azt ajánlja nekünk.
Ezt ajánlotta évekkel ezelőtt Iliescu államelnök is. Akkor még teljes
összhangban utasította ezt vissza az RMDSZ minden képviselője.
Azóta megváltoztak az RMDSZ stratégiai céljai? Az autonóm közösség helyett
Szövetségünk vezetői az elzászi modellt tartják követendőnek? Azt a modellt,
amelynek jegyében nincs önálló anyanyelvi oktatás, de átalakul az anyanyelv
is, a kultúra is, egyáltalán: nem lesznek nemzeti kisebbségek, tehát
problémák sem? Ez a totális megbékélés modellje? Az önfeladás?
A francia államnemzettel mindig is szívesen példálózó román politikától sem
ezt várjuk - bár ez a politika nyolcvan éve nem a mi elvárásaink vagy
reményeink jegyében fogan - de az RMDSZ Ügyvezető Elnökségétől végképp
nem.
Nem ez az út, amelyen járnunk kell. Nem ez az út, amelyen járni akarunk.
A Reform Tömörülés Elnöksége nevében
Toró T. Tibor
Elnök
2001. december 3.
