Markó Béla: Nő a magyarellenesség Romániában
A HUNSOR összeállítása
Rendkívül durva hangvételű, gúnyos beszédben támadta Magyarországot a román szenátusban a státustörvény miatt a kormánypárt szenátora, Adrian Paunescu, Ceausescu volt udvari költője.
Többek között azt javasolta, Románia lépjen házasságra
Magyarországgal, így igénybe vehetné a fejenként 20
ezer forintos támogatást, amit a státustörvény ígér.
Markó Béla szerint erősödik a magyarellenes retorika.
Adrian Paunescu, Ceausescu volt udvari költője
beszédében azt kifogásolta, hogy elég, ha valaki
magyarnak születik vagy annak vallja magát, ahhoz,
hogy kedvezményeket kapjon a magyar határ átlépésénél.
Ironikusan megjegyezte, hogy a románok örömét csak
fokozza az, ha a magyar igazolványban azok a nem
magyarok is részesülhetnek, akik élettársa magyar. A
magyar iskolába járó gyerekek után juttatandó 20 ezer
forintos támogatás kapcsán megjegyezte: „alapvető,
hogy nemcsak Magyarországon, de más országokban is
hangsúlyt helyezzenek a magyar nyelvre, erre a
világnyelvre".
"Valljuk hát magunkat magyarnak ameddig
nem késő, ameddig a magyar nagykövetség ablakfülkéinél
nem lesz tolongás, vagy tudjuk meg, élettársunkból
mennyinek kell eredeti magyarnak lennie a magyar
igazolványnak nevezett előjog megszerzéséhez",
hangoztatta. Végül Románia társadalmi gondjainak
megoldására a legegyszerűbbnek azt mondotta, hogy
nyilvánítsák Romániát magyar feleségnek.
Így 20 millió román juthatna fejenként húszezerforinthoz, ami
négyszáz milliárd forintot jelent, mondta a
Nagy-Románia párti és más szenátorok dübörgő tapsa
közepette.
Az RMDSZ vezetői szerdán este találkoztak a
Társadalmi Demokrácia Pártja vezetőivel, ahol
aggodalmukat fejezték ki a magyarellenes retorika
legutóbbi térhódítása miatt. Az RMDSZ szövetségi
elnöke elmondta: a megbeszélés fő célja az volt, hogy
mérleget készítsenek az együttműködés első három
hónapjáról. Markó nem titkolta elégedetlenségét azzal,
hogy a területen több magyar szakembert is
leváltottak, ami nem kis feszültséget kelt a megyei
szervezetekben.
Az RMDSZ ezt sem fogadhatja el,
mondotta Markó Béla az RMDSZ elnöke.
A kisebbségek által veszélyeztetett románok Romániában?!
Ion Iliescu elnök teljes támogatásáról biztosította a
Hargita és Kovászna megyei románokat, írja pénteki
számában a Magyar Szó.
Előtte tizenegy székelyföldi román civil, kulturális és szakmai szervezet képviselői fordultak panaszukkal a román államfőhöz.
A Hargita és Kovászna megyei románok régebbi panaszaikat
elevenítik fel. Ismét azt állítják, erőszakos
elmagyarosításnak vannak kitéve,hátrányban részesülnek
a munkahelyi elhelyezkedésnél, mivel nem beszélik
tökéletesen a magyar nyelvet, nem juthatnak vezetői
tisztségekhez, hogy megfélemlítik, kinézik őket a
városból, gyermekeik számára nincs megfelelő román
nyelvű iskola, és templomaik romokban hevernek.
Az önmagukat a székelységi románság szószólóinak mondó
küldöttségi tagok olyan törvénykezési, intézményes és
logisztikai alap létrehozásához kérték az államfő
támogatását, mely szavatolja a Hargita és Kovászna
megyében kisebbségben élő román közösség számára a
nemzeti identitás megőrzését, a teljes egyenlőséget a
térségben többségben lévő magyar lakossággal.
Iliescu hitelt adott panaszaiknak, és megígérte, a
lehető legrövidebb időn belül ellátogat a két megyébe,
hogy személyesen győződjön meg az ottani románság
helyzetéről, és megoldást találjon a román közösség
gondjaira. Román politikusok nemigen reagáltak a
történtekre, azok már nem jelentettek különösebb
újdonságot számukra. A Nagy-Románia Párt azonban máris
felvetette a Székelyföldről úgymond elűzött románok
kártalanításának gondolatát.
Politikusai egyelőre megelégedtek magával a
felvetéssel, azt nem részletezték, ki milyen szerv,
milyen kritériumok és bizonyítékok alapján
kártalanítja a panaszosokat, és mennyi legyen a
kártérítés összege. A történtek kapcsán Takács Csaba,
az RMDSZ ügyvezető elnöke azt mondta, a maga részéről
nem tudja pontosan, milyen panaszokkal állhattak elő a
székelyföldi románok. Szerinte nem valós panaszokról,
hanem inkább arról van szó, hogy a két megye román
közösségének egyes körei nem tudják elfogadni, hogy az
utóbbi tíz évben az együttélés más formákat kapott.
Olyan románokról van szó, akiket annak idején éppen a
térség elrománosításának, a magyarság elnyomásának
céljával telepítettek a két megyébe. Ezek a románok
nem tudnak szakítani nosztalgiájukkal, a régi idők
iránti vágyódásukkal. Korábbi, kiváltságos helyzetükhöz
viszonyítva most természetesen hátrányos helyzetbe
kerültek.
Takács szükségesnek tartja azt, hogy a román
államfő székelyföldi látogatása során feltétlenül
találkozzék a helyi önkormányzatok és politikai erők
képviselőivel is, hiszen az egyoldalú tájékozódás nem
vezethet eredményre, sőt, a helyzet rendezése helyett
feszültségeket szülhet. Iliescunak tudomásul kell
vennie a statisztikákat, amelyekből világosan kitűnik,
hogy a 75 százalékban magyarok lakta Kovászna megyében
például a prefektúra mellett működő közigazgatási
bizottság tagjai között 25 román, 13 magyar és 1 német
nemzetiségű alkalmazott található.
Hargita megyében 14 román alkalmazott mellett mindössze 19 magyar
nemzetiségű van. Másutt ez az arány ennél sokkal
rosszabb a magyarok szempontjából, így Szilágy
megyében a közigazgatási bizottság 35 tagja román és
csupán 2 tagja magyar, jóllehet megyei szinten a
magyar lakosság részaránya eléri a 23
százalékot
A román érzékenység
Nem véletlen a székelyföldi románok látogatásának időzítése pont akkorra, amikor a helyi közigazgatási törvény -- többévi huzavona, átfogalmazás, kormányrendelettel megspékelés, látványos parlamenti kivonulás, tüntetés és tiltakozó nagygyűlés után -- végre az államfő asztalára került az utolsó aláírás végett. Az a törvény, amely végre kimondja, hogy ott, ahol a kisebbség lélekszáma meghaladja a húsz százalékot, a lakosság használhatja anyanyelvét a hivatalokban, az ügyintézésben. Mindezt egy olyan országban, amelyben 19 hivatalosan elismert kisebbség él, és amelyben az alkotmány szentesíti az anyanyelv szabad használatának jogát.
A nacionalista sajtó uszítása azonban megtette a magáét: "ráébresztette" a székelyföldi megyékben élő románokat arra, hogy a magyar nyelv úgymond "hivatalossá tétele" veszélyezteti nemzeti önazonosságukat. Amire -- természetesen és érthetően -- ugyancsak érzékenyek. Ebből következően a tájékozatlan ezt hiheti, az identitás elvesztésének rájuk vetülő árnyéka megértést és rokonszenvet ébreszt az itt élő többi tizenkilenc kisebbségi iránt. Több megértést és empátiát azokkal szemben, akik immár emberöltőnyi idő óta kénytelenek elviselni az uralkodó többség önkényét, s érzékenyebben viszonyulnak a kisebbségi aggodalmak, a megmaradási törekvések iránt. Nos, az érzékenységgel nincs is hiba, az megvan, és gőgös sértettséget szül, amit ugyancsak roppant tudatosan sugall a fent említett média: mi vagyunk itthon, itt a mi nyelvünk a hivatalos, és mi irányítjuk az eseményeket a Székelyföldön és mindenütt!
Ez az uralkodó érzékenysége.
A zsoldosé, akit ide telepítettek, túlfizettek, mindenféle előnyökben részesítették, hogy uralkodjon a helyiek felett. Aki itt csak prefektus, polgármester, igazgató, vezető lehet. Akit azért telepítettek ide, az idegen környezetbe, hogy oldja a helyiek egységét, s uralkodjon a renitens, jámbornak tűnő, de bicskás, facsarintos székely fölött. Ezért kellett csendőrkaszárnya Sepsiszentgyörgyön, ortodox püspökség és katedrális Csíkszereda főterén, görög katolikus árvaház a székelyudvarhelyi Csereháton, és sokezer zsoldos, valahány vezető beosztásba. Az Isarescu-kormány 200 milliárd lej rendkívüli költségvetési támogatást szavaztatott meg a parlamenttel a Hargita és Kovászna megyei ortodox egyház áldásos nemzetmentő tevékenységének a felkarolására, a székely megyék románsága sajátos problémáinak megoldására. Most Iliescuékon a sor, erre figyelmeztetett a küldöttség. Amelynek tagjai között ott volt Kovászna megye két volt prefektusa (kormánymegbízott) is -- mint fő elnyomott --, és azzal a reménnyel fordultak az államfőhöz, hogy "tesz valamit azért, hogy a két megye románjai ne érezzék magukat elhanyagolva a bukaresti hatalomtól".
A székelyföldi románok képviselőinek az államfővel folytatott megbeszélésén nem esett szó arról, hogy az elégedetlenek esetleg visszaköltözhetnének oda, ahonnan annak idején a Székelyföldre betelepültek. S ahol talán kevésbé éreznék magukat elhanyagolva.
forrás: Magyar Hírlap, Magyar Szó, HunorPress
