Egy TV-hír margójára
írta Bartal Klári
a HUNSOR munkatársa
"Egyre több a depressziós gyermek és egyre alacsonyabb a betegség korhatára.
Az ombudsman kétségbeesetten tapasztalja, hogy a pszichiátriai kezelés
megkezdésére a kis pacienseknek néha 2 évig is várniok kell."
Rettenetes és megdöbbentő. Ugyanakkor gondolkodásra késztet. A gyermekek
félnek, riadtak és szétszórtak. Emellett naponta tapasztalható a kiskorúak
agresszivitása is. A városok vezetői sokat költenek a parkok, utcák
virágaira. Így van ez mindenütt, ahol az emberek jól szeretnék érezni
magukat. Így hát nem értem, miért van, hogy már a 3-4 éves gyerek a virágzó
bokrok mellett elmenőben letépkedi és eltapossa az illatos fürtöket, az 5-6
éves pedig szinte automatikusan verdesi azokat a kezében hordott botokkal.
Kérdésemre a felelet így hangzott: "Nem tudom, miért, de nekem muszáj
letépnem." Most még csak a virágot...S elkerekedett szemmel nézett rám,
talán tőlem hallva először, hogy a virágnak is fáj, ha bántják. A felnőtt
szemtanu pedig, szinte rosszallóan jegyezte meg: Nem kell mindenért rászólni
a gyerekre, mert az sérti az önérzetét és lelki károsodást okoz nála. Oda ne
rohanjak! - ahogy otthon, Magyarországon mondanák. Gyermekkorunkban a
tilalmak ellenére elkövetett disznóságainkért nem csupán szóbeli feddés
járt. S ha ennek az új, valahonnan Amerikából majmolt elméletnek igaza
lenne, akkor a zárt osztályok a mi korosztályunkkal lennének tele. A
gyermek-ombudsmanság remek kitaláció.
Mert igenis vannak országok, ahol a
kiskorúak kiszolgáltatottak s meg kell védeni az érdekeiket. Ahol
éhbérért) halálra dolgoztatják a gyermekeket, vagy ahol a saját családja
prostitúcióra kényszeríti őket, a könnyebb megélhetés érdekében.Csak
valahogy úgy néz ki a dolog, hogy pont azokban az országokban nincs ilyen
intézmény. A gazdaságilag fejlett (azt ne mondjam: jóléti) társadalmakban
viszont működik. De talán nem úgy kellene a gyermekek érdekeit óvni, ahogy
azt a jelenlegi pszichológia képzeli! A lusta felnőttől kellene védeni
személyiségüket, aki szívesen magáévá teszi a modern elméletet, csak ne
kelljen semmiért sem "morognia". Mert sokkal könnyebb fel sem pillantva a TV
elől, félig eldőlve sörözgetni, miközben a gyerek lerántja a 6-személyes
étkészletet, abroszostól. Majd veszünk másikat. S hogy köveket hajigál az
autókra? Van fontosabb dolog, mint egy gépjármű - rántjuk meg a vállunkat.
Legfeljebb lecseréljük. S ha a tanár mer szólni valamiért az iskolában? Ki
kell rúgni. Mért van ott a rektor? Ja, hogy az ismerős kislányt nyomorékká
verték a társai? Biztosan hagyta magát. Az enyémet? Na, azt ne merjék
bántani s ha netán ő is a verőcsoport tagja volt, hát biztosan jó oka volt
rá. A motorkerékpárt, autót pedig megkapja - mert megigértem és mert
másnak is van. És hagyják békén a gyerekemet; én is hagyom, hogy azt tegyen,
amit akar! No, kérem, itt van az eb elhantolva! "A nevelés állandó
ráhatás"- tanultuk annak idején. Persze, fárasztó. Abba kell hagyni a
szórakozást, pihenést, észre kell venni a helytelenkedést.
És mércét kell
állítani a növekvő emberpalánta elé. Nem, evvel nem minősítjük le - mint
ahogy elhangzott az ellenérv. Inkább "követelek tőled, mert tisztellek".
Tudom, mire vagy képes és elvárásaim vannak veled szemben. S a jutalmat is
ennek megfelelően osztogatom. De büntetni is tudok, ha kell. Mert ellened
vétkezem, ha nem készítelek fel az életre, a felnőtt-korra, amikor már nem
bujhatsz a hátam mögé s nem vállalhatom át a hibáidért kimért büntetést.
Mert a társadalom később soha nem lesz veled szemben olyan elnéző, mint
amilyennek most mutatja magát. Persze, tartalmas életre is kell neveljelek.
Gyönyörű dolog a szabadság, szép a gondtalan gyermekkor. De ez ne álljon
korlátlan csavargásból, rosszra serkentő tétlenségből! Tudjam mindíg: merre
jársz, kivel és mivel töltöd az idődet! Mert csak így tudlak megvédeni is,
ha arra kerül a sor. Néhány családnál látom a közös programokat:
kirándulást, együttes sportot. Szép és mintaszerű. De vajjon léteznek-e
meghitt esték, amikor nem a dator-játék köti le a családot, hanem a jóízű
beszélgetés? S bevonjuk-e ebbe a nagyszülőket is ? Szeretetre is tanítjuk
őket, vagy csak a márkás áruk ismeretére ? A drága játékokon, az ijesztő
újságokon kívül adunk-e könyveket is a kicsik kezébe s megtárgyaljuk-e velük
olvasmányaikat?
Fárasztó, ugye ? S hányan zárjuk el a TV-t, nem törődve a
nyafogásukkal, amikor literszám folyik a vér és csoportos erőszak
bemutatásában kéjeleg az operatőr? Ugye, nem ülünk a kiságy szélére, mesét
mondva elalvás előtt az állítólag oly` nagyon szeretett gyermekeknek?
Fárasztó. Egész nap dolgoztunk, szórakozni akarunk, vagy pihenni, nem pedig
játszóiskolát üzemeltetni...
Gondolkozzunk el már egy kicsit, okos felnőttek - és kevesebben fognak a
gyermek-pszichiátrián várakozni !!
Norrköping, 2002.júniusán
Bartal Klári
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bartal Klári korábbi írásai, versei:
• Szél hátán...
• Németh erzsike
• Anti-himnusz
• Egy Tv hír margójára
• A nyár ünnepei
• Fontos ember
• Tavasz
• Bűvölő
• Két év után
• A küldetés
• Szerelmes könyörgés
• Gondolatok, bőjtidőben…
• A megváltó és a nép
• Emlékezés
• "Csikóéveink"
• 1940. Szilveszter
• Carl Larsson házában
• Steier tájon
• Hol van...?
• Hídavatás
• A schengeni egyezmény kapcsán
• Csiksomlyói fohász
• Szánjatok meg!
• Ah, hol vagy magyarok...
• Nagyboldogasszony
• Július
• Jázminvirágzás
• Mamuka
• Phajak ferfiak panasza
• "Te meg én" - és a bánatunk
• Újévi köszöntő
• Mégegyszer okt. 23.-ról
• Tűznek születtem - válogatott versek(a HUNSOR online irodalmi bemutatója)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
