Jázminvirágzás
írta Bartal Klári
a HUNSOR online cikke
Svéd földön most virágzik a jázmin. Édes illata elszomorít. Öreg
párkányi nagyanyám juttatja eszembe, ahogy roskatagon ül a plebania udvarán
a konyha mellett, a jázminbokor alatt. Kendője mélyen a homlokába húzva,
reszketeg kezével krumplit hámoz. "Králikám - sóhajtja - hozz már le a
kertből egy kis petrezselyemzöldjét!" aztán pilledten fordul fia
házvezetőnője felé: "Elfáradtam, Ilonkám, megyek lepihenni." És tipeg,
görnyedten cipelve 12 szüléstől meggyötört testét. S én nézek utána, hat
évesen értetlenül állva a szomorú tény előtt: a Mama öreg.
Öregebbnek tünik Tatánál, aki hajnalban már behozta a kamrába a friss földiepret s aki most
újságot olvas a kerti székben. Pedig Tata már nyolcvan is elmúlt s tudom, az
én szememben idősnek tűnő pap nagybátyám is az ő fia. De a Mamát valahogy
nem értem. Hiszen a zsombolyai Mamuka olyan fürge, fiatal és játszik,
hancúrozik velem. Igaz, sírni is láttam, többször, mint a Mamát. Aki
rendszerint csak sóhajtozik, panaszra is fáradtan. S akinek örökké párás
szeme már az öregbetűket sem látja s az avitt imakönyvből az én tisztem
estefelé a könyörgéseket felolvasni. Mamuka pedig köt, horgol
fáradhatatlanul s közben meséket mond az ő furcsa, kacagnivalóan keverék
sváb-magyar nyelvén. Hát inkább hozzá vonzódom. A palóc Mamát inkább
sajnálom, kissé távolságtartó tisztelettel. És tudom, hogy a templom
védőszentje is miatta szent Katalin. Hiszen ő nem csupán az én mamám, de a
plebános édesanyja is - és aki ilyen beteg és öreg, az csak szent lehet.
Tudom, de erről senkinek sem beszélek, mert ez az én titkom. Ahogy azt sem
közlöm senkivel sem, hogy az ezüstfenyőn lakó vadgalamb a pokolba fog
kerülni. Mert hazudik.
Az iskolából este hazatérő édesanyám füle hallatára
kiabálja le nekem, hogy "megállj csak, megállj csak" - pedig nem is
rosszalkodtam. Sajnálom is kicsit első haragom elmúltával. Csöndben meg is
siratom - de ez is az én titkaim közé tartozik. Azaz, hogy tartozott, mert
Tata kiszedte belőlem a minap. Sodort egyet husszú bajuszán, aztán
kézenfogott: "A galamb megérdemli a sorsát, te meg jer vélem a kertbe, ott
fütyülnek a sárgarigók s az nem olyan haszontalan népség." "De, ugye nem
mondja el Tata senkinek?" - riadoztam, mert a barna szemek mélyén
leplezetlen derűt láttam megcsillanni. "Sok bajom is lenne, főleg
öreganyáddal - nyugtatott meg - ha mindent, amit hallok, az orrukra kötnék."
És vitt a kertbe, külön uzsonnára, ami örökké korgó gyomromnak nagy öröm
volt. "Egyél - sercentett a pipája mellől - a mai ebéd után nem árt." A mai
ebéd ... No, olyan sem volt még. Ilonka néni nagymosást rendezett, így aztán
a főzés - takarítás édesanyámra maradt. Kelkáposzta főzelék került
kilencedmagunk asztalára, száraz rántással, mert a zsír elfogyott. Kenyér
viszont jutott hozzá.
Rajtam kívül mindenki keveset kért s anyám kisírt
szemekkel ürítette a bőséges maradékot a Bodri tányárjába. Úgy látszik, az
sem volt éhes, mert beleszagolván, a hátsó felét mutatta az edénynek. Tata
ráhunyorított a menyére: "Látja, még a kutyának sem köll a Maga főztje!" Az
áldott jó Mama fölemelte köszvénytől kifordult ujjú kezét, úgy fenyegette
meg a gallérjába vihogó fiatal káplánt s Tatát csöndesen leállította:
"Amihez a férfi nem ért, abba szeret leginkább beleszólni." S felállt,
lassan vetve a keresztet: "Köszönjük a Úr Istennek!"
A temetésére nem vittek el. Akkor már az ország másik felében
laktunk és egy merőben más korridorban. Határsáv volt a szörnyű intézmény
neve, s a nyugati és déli részekben élők nehezen látogathatták egymást. A
hatalom birtokosai féltek az esetleges "hírvivőktől". Még a családi
temetésekre is csak külön rendőrségi engedélyek birtokában lehetett eljutni.
S akkor épp csak apámnak kegyeskedtek azt megadni... Az idő pedig pörgött,
megállíthatatlanul. Nagy lány voltam már, amikor először jutott eszembe: a
saját szempontjából milyen jó időben is halt meg a Mama. Mert ami ezek után
jött, abba szegénynek úgyis beleszakadt volna a szíve. Nem látta büszkesége,
pap fia elhurcolását, megaláztatását és a pribékek okozta sebeit. Nem
hallott rajongva szeretett tengerészkapitány fia tököli éveiről. Szenvedett
ő anélkül is öleget. A hajdani katonavirtussal vagyont és nemességet
szerzett nagy család, amely alispánt, gvárgyánokat, perjeleket adott a
hazának, lassanként elszegényedett. A délcegjárású, Erzsébet
királynő-frizurás nemespani Bartal Katalinnak már csak a kutyabőr maradt a
stafírung mellé. No, meg annyi, hogy esküvő előtt egy évre Pozsonyba utazzon
"német szóra" - ahogy akkor mondták. (A vőlegénynek ezalatt kellett
bizonyítania "mester" - voltát: sajátkezűleg felépíteni az Ipolyon a
vízimalmot, amelyben majd dolgozni fog.) És jöttek a gyerekek sorban. Szült
a Mama, szült és temetett. Öt kicsiny fejfa után ifiasszony lánya keresztje
szomorította szegényt. S aztán odaveszett szülőföldjét siratta... Mire három
fiát kitaníttatta, másik lányát férjhezadta, a rosszul választott vő
adósságait rendezte, kisegítette megszorult rokonait, teljesen fillér nélkül
maradt. A negyedik fiút a legidősebb testvér segítette a tengerészethez,
maga is a Duna-hajózás tisztje lévén. Hogy apám, a legkisebb, hogy szerezte
diplomáját, az kész regény. Tata és Mama akkor már Jóska bátyám plebániáján
éltek. A plebánián, ahol sok volt a rózsa. És volt jázminbokor.
Tavaly rózsákat vittem a szőregi temetőbe, ahol együtt nyugszik
Mama, Tata és Jóska bátyám. A jázmin pedig most virágzik svéd földön. S én
szomorú vagyok. Lesem a híreket és várom az októbert, amikor végre
átballaghatok a Mária Valéria hídon és rég halott, párkányi nagyanyámra
gondolok. Talán velem lesz, talán elsuhan mellettem az Öreg utca felé, vagy
bekukkant a Szent István utca házaiba, számbavéve a még élőket, a még
magyarokat.
Bränntorp, 2001 július 3.
Bartal Klári
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Bartal Klári korábbi írásai:
• Hídavatás
• A schengeni egyezmény kapcsán
• Csiksomlyói fohász
• Szánjatok meg!
• Ah, hol vagy magyarok...
• Nagyboldogasszony
• Július
• Jázminvirágzás
• Mamuka
• Phajak ferfiak panasza
• "Te meg én" - és a bánatunk
• Újévi köszöntő
• Mégegyszer okt. 23.-ról
• Tűznek születtem - válogatott versek(a HUNSOR online irodalmi bemutatója)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
