Bun-e a nemzeti gondolkodásmód?
írta Kenessey Csaba
a HUNSOR Svájci munkatársa
1990 óta a közvéleményt foglalkoztatják azon nézetek, melyek azzal
foglalkoznak, szabad-e Magyarországon nemzeti öntudatot, érzelmet
nyilvánosan kimutatni. Különösen nagy port ver fel mind a mai napig,
különösen a "liberális" táborban, hogy Hegedus Lóránt református püspök úr
a MIÉP oldalán áll és véleményével, nézeteivel világosan (nem ködösítve)
lép a nyilvánosság elé.
Oszintén szólva nem értem ezt a nagy lármát és boszorkány üldözést, mert
mindez Magyarországon és nem a trianoni elszakított országrészekben
történik. Ott valamilyen formában még értheto lenne, ahol a soviniszta
vezetok a magyarságot idegen elemnek tekintik, kultúrájuk, nyelvük
gyakorlásában évtizedek hosszú sora óta akadályoztatnak, magyarságukért a
mai napig szenvedniük kell.
Itt a gondolatmenetben egy pillanatra meg kell állni. Nincsenek
Magyarországon is hasonló jelenségek, amelyek a nemzeti érzelmet idegen
elemként kezelik? Nem itt keresendo a kérdés kulcsa? Félelmetes, ha az
ember mindezt végig gondolja és mindazok, akik erre rájönnek,
kötelességszeruen állnak azon bátor és kérlelhetetlen (lefizethetetlen)
hazafiak oldalára, akik nem mint titkos ügynökök a sötétben, hanem a
nyilvánosság elott vallják meg nézeteiket, állnak ki világosan a magyar nép
érdekeiért. A másik kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy ha Thürmer
Gyuláéknak van lehetoségük a kádári gyilkos idok után nosztalgiázni, akkor
miért szégyen a magyarság, a NEMZET oldalán kiállni?
Azon már vitatkozni sem lehet, hogy erre a kérlelhetetlen kiállásra a
magyarságnak évszázadok óta szüksége volt és szüksége van mind a mai napig.
A nemzeti eszmékért való kiállásra minden olyan népnek szüksége van,
amelyik el akarja kerülni a beolvadást, meg akarja tartani tradicionális
kultúráját, ezért szüksége van önmaga megbecsülése.
Lassan eljutottunk egy olyan állapothoz, amikor az évtizedeken keresztül
lenézett, üldözött nemzeti önmegbecsülés, öntudat, hazafiasság eltiprása
eredményeként csak bizonyos szégyenérzettel összekötve és eldugva képesek
az emberek magukat saját hazájukban magyarnak, nemzeti érzésekkel
átitatottaknak megnevezni. Már már azon kell csodálkozni, hogy a
nemzetellenes "liberális" csoportok eddig nem háborodtak fel azon, hogy
Budapesten van NEMZETI MÚZEUM, volt ill. lesz NEMZETI SZÍNHÁZ, MAGYAR
NEMZETI BANK és talán azt sem nézik jó szemmel, hogy Petofi Sándor megírta
a NEMZETI DAL-t. Csak félelemmel és felháborodással tudjuk magunknak azt a
Magyarországot elképzelni, amelyik a Tamás Gáspár Miklós féle elmélettel
(felhívására) a nemzeti nyomdatermékeket terjeszto újságárusok bódéit
akarná felgyújtatni, ahol az ilyen tollnokok külföldön saját hazájuk (?)
képét igyekeznek bemocskolni, hamis vádakat koholva és terjesztve
országukban uralkodó állapotokról. Ennek a viselkedésmódnak az a
pikantériája, hogy ilyet már megéltünk, ezt a szellemiséget terjesztette
egy Adolf Hitler nevu "úriember" de ugyanebbe a kerékvágásba helyezkedett
el Vlagyimir Iljics Lenin és Joszip Viszárionovics Sztálin is. A különbség
az, hogy ezeknek a felsorolt politikai bunözoknek eszük ágába sem jutott
magukat liberálisnak nevezni és a demokratikus elvek terjesztoinek sem
adták ki magukat.
A mai magyarországi "sajtószabadság" egyik kiváló terméke a nemrég a Magyar
Hírlap-ban megjelent, Sz Nagy Csaba által elkövetett iromány leközlése,
mely a mostani magyar kormány tagjait legszívesebben "likvidálni" szeretné.
Nos Nagy Csaba (nem tudom mióta használja a kezdo Sz-t és hogy miért?) sem
volt rest az elmúlt évtizedek nemzetellenes, a megszálló idegen hatalom
kiszolgálásában versenyt futó pártmédia zsargonját átvenni.
Hogy mindez nem véletlen játéka és inkább egy tudatos nemzetellenes
akcióról lehet beszélni bizonyítja az is, hogy a Magyar (!) Televízióban
mind a mai napig muködhet mint musorvezeto egy olyan Vámos Miklós, akinek -
és ez megjelent nyomtatásban - a Magyar Himnusz hallatán csak az jut
eszébe, hogy egy ilyen alkalomkor az iskolában ahová járt, egy kisfiú
nagyot szellentett! Kérem, tessék elgondolni, mi történne egy valamire való
országban, legyen az Anglia, Amerika vagy akár Izrael, ha valaki a nemzeti
öntudat egyik szimbóluma, a Himnusz éneklésérol ilyen gondolatpárosítást
tenne közzé? Tovább megyek, hány óráig lenne még Vámos ezekben az
országokban az országos Televízió munkatársa? Magyarországon mindezt
elkendozik, "jópofaságnak" állítják be és a "szólásszabadság" jogán
elfogadhatónak tartják... Na de kik azok, akik ezt az arcátlanságot ily
módon értékelik? Itt kell keresni a gyökereket.
Ugyanez a társadalmi réteg az, amelyik sértetten tiltakozik, amikor végre
Wittner Mária kimondta azt, amire a politikusok képtelenek voltak, hogy
ezek a magyarság erkölcsi hullái! Évtizedes gaztetteikre nem szabad
rámutatni, ez szerintük boszorkányüldözés... Az, hogy az országban mennyi
embert, családot nyomorítottak meg, hány embert "likvidáltak" (lásd Sz Nagy
Csaba szóhasználata, ezt tették a lengyel tisztekkel is Katynban, és
másokkal a Ljubljankában, a GULAG-on és Auschwitzban egyaránt) vagy
kergettek öngyilkosságba, avagy üldöztek el hazájából, arról ma nem ildomos
beszélni. Kérdem, miért nem? Miért nem lehet végre megtalálni és
felelosségre vonni a Kossuth téri vérengzés résztvevoit? Kik azok, akik a
magyar nép felkelését sortüzekkel elnyomó karhatalmi egységek keretében
végeztek politikai gaztetteket, ezek kriminális elemek, melyek ha erre
megint lehetoségük nyílna, ugyanazzal a hidegvéruséggel és kéjelegve húznák
meg géppuskájuk ravaszát mint 44 évvel ezelott.
Ha az ember ilyen követelményekkel áll elo, akkor erre csak azzal
válaszolnak, hogy "nemzeti túlfutöttség" vagy "antiszemitizmus" az
indítéka. Elgondolkodtató ezen viselkedésmód elemzése, mi lehet a kituzött
cél? Erre a válasz csak egy lehet, a magyar nemzet megszüntetése. A magyar
nép, Magyarország megmentése érdekében végre fel kell az országnak
ocsúdnia, magára kell találnia, önbecsülését vissza kell nyernie, ha erre
nem képes, nem csak egy ütközetet, hanem egy háborút vesztettünk. Nyitott
kérdés, kiknek lehet elonyük a magyarságtudat csökkentésébol?
A nemzeti értékeink megbecsülése tehát nem "bun" mint azt a nemzettel
elfogadtatni szeretnék, hanem a nemzet túlélésének egyetlen föltétele. Fel
kell ocsúdni, össze kell fogni a magyarságnak, bárhol is él a világon és
bízom abban, hogy szembe nézve a ránk vicsorgó veszéllyel fogjuk tudni
népünk, a szerencsétlen sokat hányatott sorsú magyar nép jövojét egy olyan
Európában biztosítani, amelyik nem a nemzeti vagy faji konfliktusokra épül,
hanem egy közös családot alkotva igyekszik lakosainak jó életkörülményeket
biztosítani. Isten segítse Magyarországot!
Kenessey Csaba
a HUNSOR Svájci munkatársa
