A régiók és autonómiák Európája felé: Skócia és Wales a belső önrendelkezés útján

címűnkre küldte, - Jeszenszky Géza
Magyarország USA-beli nagykövete

[1997]Szeptember 11-én Skócia lakossága népszavazáson igent mondott a brit munkáspárti kormány ajánlatára, hogy e történelmi tartomány, a 17. századig önálló királyság, válasszon saját parlamentet, s így a jövoben ne Londonból kormányozzák, hanem Edinburghból. Egy héttel késobb hasonló döntést hoztak Wales lakói, az o parlamentjük Cardiff városában fog ülésezni. Nagy-Britannia és a számunkra elsosorban költoink jóvoltából ismert és rokonszenves két tartománya, Burns és a bárdok népe tehát csatlakozik az európai országok bovülo köréhez, ahol a központi országgyulés és kormány mellett komoly hatáskörrel rendelkezo tartományi parlamentek biztosítják a demokrácia jól érzékelheto helyi gyakorlását, azt, hogy a nagyobb történelmi és földrajzi régiók sajátos érdekeit a polgárokhoz közel álló politikusok és hatóságok képviseljék, ügyeiket helyben intézzék.

Annak ellenére, hogy a két népszavazáson a részvételi arány meglehetosen alacsony volt (épp hogy meghaladta Skóciában a 60, Walesben pedig az 50 %-ot), és míg a skótok esetében a 74 %-os igen meggyozo többséget jelentett, a welszieknél csak 6721 szavazat, azaz 0,6 % döntött az önálló tartományi gyulés létrehozása mellett, az errol a kérdésrol 1979-ben egyszer már megrendezett népszavazáson mindkét tartományban jóval alacsonyabb volt mind a részvétel, mind az "igen" szavazatok aránya. A tendencia tehát félreérthetetlenül azt mutatja, hogy noha a felületes szemlélo számára az Európai Unióban csökkeni látszik a nemzeti érzés, a kisebb népek önazonosságának a tudata, a valóságban ennek az ellenkezoje tapasztalható. Az Európai Unió már sok évvel ezelott rájött, hogy a jövot nem a centralizált és bürokratikus, a nemzet sajátosságokat lenézo kormányzás jelenti, hanem a minden szinten érvényesülo helyi demokrácia. Tolünk nyugatra mára alapelvvé vált az ú.n. "szubszidiaritás," vagyis az, hogy minden döntést a leheto legalacsonyabb szinten, a polgárokhoz közel kell meghozni, a befizetett adókat érzékelheto módon a polgárok javára, az o döntéseik alapján kell felhasználni, hogy a falvak, városok és tartományok saját ügyeiket az általuk választott képviselok és hatóságok útján tudják közmegelégedésre intézni.

Az új Labour-kormány programjában elokelo helyen szerepelt az angolul "devolution"-nak nevezett alkotmányos változás, a központi hatalom lebontása, a belso önrendelkezés, számos kormányzati hatáskör átruházása az újonnan létrehozandó (illetve feltámasztandó) skót, illetve welszi parlamentre. A korábbi konzervatív kormányzat ellenezte e terveket, mert attól tartott, hogy ezzel megindulhat az Egyesült Királyság szétesése, de a munkáspárti politikusok, az elemzok és az érdekelt lakosság többsége pont az ellenkezojét állítja. A tekintélyes hetilap, az Economist megfogalmazása szerint a nagyobb tartományi önállóság, a Home Rule (önálló, "hazai" kormányzat) "nem fenyegetést jelent az Unió [az Egyesült Királyság] számára, hanem biztosítja annak jövojét." A népszavazási kampány és az eredményt üdvözlo nyilatkozatok ezt a felfogást alátámasztják, a skót és welszi lakosság dönto többségében fel sem merül a független államiság gondolata, csupán maguk akarnak rendelkezni adójuk felhasználásáról és a mindennapi életüket meghatározó ügyekben a döntést nem a távoli fováros minisztériumaira, hanem saját helyi képviseloikre akarják bízni.

Skóciában a most jóváhagyott változások nélkül is számos jele volt a történelmi tartomány különállásának. A történelemben kialakult határvonalat nemcsak a térkép rögzíti, de táblák is jelzik. A lakosság jelentos részének eros skót öntudata van, de ez nem kötodik a nagyon keves ember által beszélt osi kelta (gaelic) nyelvhez, hanem a területhez. A Skót Nemzeti Bank által kibocsátott, de az angol fonttal egyenlo értéku skót fontnál fontosabb az önálló, saját irányítás alatt álló és saját tanterveket alkalmazó skót oktatási rendszer. Ennél is kézzelfoghatóbb, hogy a közpénzekbol, az adókból és az állami jövedelmekbol Skócia lakói évente 14 milliárd font összeget kapnak vissza, ez egy fore vetítve 1/5-del több, mint az egyesült királyságbeli átlag. A július 24-én eloterjesztett és most a nép által megszavazott javaslat szerint a 129 fos edinburghi parlament maga fog dönteni az említett 14 milliárd elköltésérol. Ugyancsak hatáskörébe fog tartozni a csak Skóciára érvényes törvények meghozatala, továbbá a helyi önkormányzat és közigazgatás, a rendorség és az igazságszolgáltatás, a közúti közlekedés, az egészségügy, a kultúra és természetesen az oktatás. A központi hatalom jogköre marad az alkotmány, a honvédelem, a külpolitika, az adórendszer, a társadalombiztosítás és a gazdaság irányítása. Korlátozott mértékben meg is adóztathatja Skócia lakóit. Egészében véve az országrész önállósága nagyjából akkora lesz, mint Bajorországé a Német Szövetségi Köztársaságon belül. A skót miniszterek az országukat érinto ügyekben az Európai Uniónál is önállóan járhatnak majd el.

A 60 képviselore tervezett welszi parlament hatásköre jóval szerényebb lenne. Nem hozhat törvényeket és nem szabhat ki adókat, csak ezek alkalmazása, végrehajtása fog reá hárulni. Mindenesetre több lesz, mint szép beszédek elmondására alkalmas fórum, ellenorizni fogja a tartománynak járó közpénzek - jelenleg hét milliárd font - elköltését.

Jelentos újdonság lesz, hogy a tartományi képviselok egy harmadát (Walesben felét) a nálunk is alkalmazott területi listás, arányos rendszer szerint fogják megváulasztani, míg a többit a szigetországban hagyományos módon, az egyéni választókerületekben a legtöbb szavazatot szerzo jelöltek fogják kitenni. Nyilvánvaló, hogy ez a módszer egy esetleges országos választójogi reform fopróbája is lesz és a pártok közötti nagyobb egyetértés felé fogja terelni a politikai életet.

Egyesek szerint mindez azt is jelenti, hogy fölmerül "az angol kérdés", vagyis az, hogy jelenleg a 72 skóciai és 38 welszi képviselo részt vesz a westminsteri parlament munkájában és így beleszól Anglia ügyeibe is, tehát lassan csak Angliának nem lesz önállósága.

A látványos külsoségek mellett a két országrész lehetoséget kap arra is, hogy bizonyítsa, önálló gazdaságpolitikával - Irországhoz hasonlóan - jobb gazdasági teljesítményt tud nyújtani és így a ma még elmaradottnak számító területeken gyorsabban nohet az életszínvonal.

A korlátozott önállóság, a belso önrendelkezés elonyeit a jelenlegi európai példák igazolják. Nyugat-Európában a II. világháború óta a legtöbb ország rátért a decentralizáció, a hatalom vertikális megosztása, alsóbb szintekre vitele útjára. E folyamat vitathatatlanul jelentos politikai és gazdasági elonyökkel járt: csökkentek a regionális - részben etnikai és történelmi - feszültségek és a belso önállóság birtokában sok korábban hátrányos helyzetu térség gazdaságilag fellendült. Belgium flamand területei jelentik az egyik leglátványosabb, noha kevéssé ismert példát, de számos más terület helyzetének alakulása is elgondolkodtató. 1945 óta Németországban szélesköru jogokkal, önálló parlamenttel és kormánnyal rendelkeznek a tartományok (Länder), ez is hozzájárult a Szövetségi Köztársaság gazdasági és politikai sikereihez. Franco diktatúrája idején a spanyolországi katalánok és a baszkok még nyelvüket sem használhatták, ezért a kormányzat esküdt ellenfelei voltak, de a hetvenes években elnyert tartományi önállóság jórészt megszüntette a régi ellentéteket, és az állami egységét megorzo Hispánia addig elmaradott tartományaiban is páratlan fellendülés bontakozott ki. Az 1980-as években a két évszázad óta a központosítás fellegvárának számító Franciaország is decentralizálta közigazgatását, s ez is egyre jobban beválik. Megállapítható, hogy Európa nyugati felében a különféle szintu önkormányzatok jellemzové váltak, ezért joggal beszélhetünk a régiók és autonómiák Európájáról.

Mi, magyarok, 1918 elott azt hittük, hogy az egyéni jogegyenloség és a gazdasági növekedés elegendo egy többnemzetiségu ország egységének megtartásához. A Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia szétesése azt bizonyítja, hogy az eroszak és a tartós agymosás sem tudja meggátolni a nemzetek önállósági vágyainak érvényesülését. A nemzeti kisebbségek és a kisebb népcsoportok, történelmi tartományok helyzetének rendezését, jövojük biztosítását azonban Nyugat-Európában nem a különválás, hanem a szélesköru jogok, az autonómia hozta meg. Ezt mi tudjuk és ezért is hangsúlyozzuk, hogy a helyi érdekek elismerése, a nemzeti vagy történelmi közösségek jogainak, önkormányzatának biztosítása növeli a polgárok érdekeltségét, felelosségérzetét, sok jó helyi kezdeményezéshez vezet, megelégedetté teszi az érintetteket, ezáltal erosíti az adott államot, csökkenti a belso feszültségeket és érdekellentéteket.

Európa keleti felén ma nem sokan lelkesednek a regionalizmus és a tartományi önállóság nyugati példájának követéséért. Ijeszto ellenérvnek hozzák föl az egykori Jugoszlávia sorsát. Megállapítható azonban, hogy Európában a XX. században az államok fölbomlásának fo oka mindig a központi hatalom merevsége, a domináns etnikai csoport szukkeblusége, a helyi érdekek és igények figyelmen kívül hagyása volt. Ezt igazolja Ausztria-Magyarország és a Török Birodalom szétesése, most pedig a szovjet, jugoszláv és csehszlovák szövetségi állam gyors felbomlása. Az elégtelen, vagy késoi engedmények már nem tudták helyreállítani az egyszer elvesztett bizalmat. Közép- és Kelet-Európa mai országai általában attól félnek, hogy a decentralizáció a felbomlás, vagy a továbbosztódás veszélyét hozná közel. Ez azonban már azért sem valószínu, mert a kevert, illetve kevertté tett etnikai összetétel, a kisebbségek által lakott maradék tömbök csekély területe és népessége, és persze a politikai közhangulat nem teszi valószinuvé a további bomlást, a dezintegrációt. Viszont a nyugat-európai kedvezo tapasztalatok komoly érvet kellene hogy jelentsenek a földrajzi decentralizáció és - ahol indokolt - az etnikai vagy területi alapú autonómiák bevezetése mellett. A közelmúlt történései igazolják a neves történetfilozófus, Arnold Toynbee még 1915-ben, századunk szörnyu háborúi és etnikai tisztogatásai elott leírt megállapítását: "A primitív népek kiírtják kisebbségeiket, a kultúrált népek gyujtik a kisebbségek elégedettségének jeleit." Mára eldolt, hogy az Egyesült Királyság a Toynbee által javasolt úton halad. Reméljük, hogy a történetfilozófus bölcs tanácsát az egykori kommunista világ mai politikusai is megfogadják.



írta Jeszenszky Géza
Magyarország USA-beli nagykövete