Tények Magyarországról?
írta Mellar Mihály

A napokban a kezembe került a Külügyminisztérium Tények Magyarországról címü sorozatának két közlönye, melyek mindenki számára elérhetök a világhálón, magyar és angol nyelven egyaránt (http://www.mfa.gov.hu).

A 2000. 1. szám A magyar kultúra ezer esztendeje címet viseli Pomogáts Béla aláírással. A gyönyörüen megválogatott, illusztrációkkal ellátott 12 oldalas összefoglaló ígényességre törekvö, dícséretes. Van azonban egy tétele ami mellett nem lehet szó nélkül elsiklani: "(a magyar nép) eredeti dallamvilága és díszítömüvészete is török eredetü". Eredeti megfogalmazás a javából!

A Magyar Értelmezö Kéziszótár szerint eredeti az ami "a maga nemében idöben az elsö, és egy v. több késöbbinek alapjául v. forrásául tekinthetö … egyéni máshoz nem hasonlító vonásokat mutató". Ami eredeti az nem lehet ugyanakkor más (török) eredetü is. Bartók Béla 1936-os törökországi népdalgyüjtése alapján "legközelebbi rokonságra" utal, nem átvételre. Kodály Zoltán a nagy ázsiai zenekultúra legszélsö ágának tartotta a magyar népzenét (az ismertetö egyik fényképe Kodály Zoltánt mutatja Bartók Béla portréja elött). Vikár László 1955-ben Kinában talált olyan dallamokat, "amelyeknek a magyar dallamokkal való rokonsága kétségtelen". Tehát a közíróinknál ösztönössé váló másból eredeztetés helyett, lehet és kell is más fogalmakat használni. Olyat mint a kölcsönös egymásra hatás, a párhuzamos fejlödés, a rokonság, a leágazás melyek másokra nem sértök, az igazságot is jobban fedik, mert a népek közötti egymásrahatás sohasem lehet csak egyirányú, ugyanakkor magunkra nézve ezek a fogalmak felemelök, lelkesítök. Valószínü nagyjaink is ezért használták inkább ezeket az utóbbi fogalmakat.

A másik, a 2000. 3. szám a Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon címet viseli. Megtudhatjuk belöle, hogy az 1990-es népszámlálás 10.374.823 föt írt össze Magyarországon, ebböl 232.751 fö vállalta kisebbségi hovatartozását, noha már csak 137.724 vallotta magát nem magyar anyanyelvünek, vagyis a kisebbségeknek csak valamivel több mint a fele beszéli ösei nyelvét anyanyelvi szinten. A népszámlálás adatait mintegy felülbírálva a közlöny bevezet egy nem éppen népszámlálási fogalmat: a becsült létszámot (mire kellett akkor a népszámlálás?) és kisebbségek számát 845.000 és 1.100.000 közé teszi.

Ha csak a közlöny tenné... de a törvényhozók is, semmibe véve a népszámlálás eredményét, olyan kedvezményeket, pozitiv diszkriminációt vezettek be, hogy mostanra mind a 13 (cigány, német, szlovák, horvát, román, szerb, szlovén(vend), örmény, görög, bolgár, lengyel, ruszin, ukrán) Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség székházat kapott, a hat utolsó is amelyek sorába senki se iratkozott fel a népszámláláskor. Az állami TV-ben adásidöt kapott a nulla létszámú örmény közösség és 25 önkormányzatot alakított, bár a népszámláláskor senkisem vallotta magát örménynek, noha 37-nek az anyanyelve örmény, még 48-an beszélnek örményül, de azt anyanyelven kivül beszélt nyelvnek tartják. A törvény értelmében senkisem kötelezhetö nyilatkozatra a kisebbségi hovatartozás kérdésében, márpedig a 37 örmény anyanyelvü közül 25 egyént vagy kényszeríteni, vagy más módon befolyásolni kellett ahhoz, hogy legalább egy személy jusson minden egyes önkormányzatra, hacsak nincsenek üres(!?) önkormányzatok. Az örményt nemcsak a kis és így könnyen érthetö számok miatt emeltem ki, hanem azért is mert az egyik öregapám örmény származású volt, de ö már semmilyen hagyományt nem ápolt és sohasem mondta magát örménynek, legfeljebb a felmenöit. A népszámlálás kritériumait mindenki ismeri (egyenes kérdésre adott egyenes válaszok), a becsült létszám kritériumairól a füzet hallgat, csak azt tudjuk meg, hogy kutatók és a kisebbségi szervezetek szülték meg azokat a számokat. Félö, hogy az ilyennemü kutatásokra szánt összeg növelésével és a kisebbségeknek nyújtott támogatás hatására nemsokára csak egy magyar marad a hazában: a Für Lajos, ahogyan ezt Sas József, egy kisebbségekröl szóló kupléjában megénekeli. (Ne kérdezzék, én sem tudom miért csak Für maradna meg egyedül magyarnak.) Ez a becsült létszám az örményeknél 3.500-10.000, míg a többi kisebbségnél általában a kisebbségi identitásukat megvallottaknak a 3-5-szerese. Ez az "imaginárius" szám és a köré épült politika a tükörképe a szomszédos országok valós népszámlálási adatokat is tagadó politikájának, a torzulásokat a tükör csak a fejetetejére állitotta, kijavítani nem tudta. Más szóval újra megvalósult a 30-40-es évek kirekesztö politikája, de most pozitív törvényekkel és - a számokból ítélve - sokkal hatásosabban! Ha tíz év alatt az országon belül ľ millió embert ki tudtunk édesgetni visszautasíthatatlan kedvezményekkel a nápszámláláskor önként kinyilatkoztatott magyarságából, akkor összefogva a szomszédos országokkal nem lesz szükség újabb 80 évre a munka eredményes befejezésére.

Nem a kisebbségi jogok garantálását sérelmezem, ez kétszínüség lenne a részemröl, magam is kisebbségi lévén, csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a túlkapások egyformán károsak mind a két irányba; senkinek sem használ egy már halott kisebbség felélesztése. De a kölcsönösség elve sem érvényesülhet, például a szerbek felé: a 2.905 szerb számára fenntartott színház fejében hány magyar színház maradt még a Délvidéken? (Nem azt kérdem hány épült, hanem, hogy hány maradhatott meg a magyar idöben épült színházakból - ez lényeges különbség!) A kölcsönösség elve a politikában nem úgy hangzik mint a mesében, hogy jó tett helyébe jót várj hanem, hogy a jó tett helyébe még jobbat várnak (el töled).

Magyarországon eddig is nyitva állt a felemelkedés útja a kisebbségekhez tartozók számára is, viszont még a titói Jugoszláviában sem tudott egyetlen magyar vagy albán olyan országos népszerüséget elérni mint a szerb származású Sztefanovity Zorán, Petrovics Emil vagy az albán Delhusa John Magyarországon, pedig a magyar és albán kisebbségek aránya nagyságrendekkel nagyobb Jugoszláviában mint Magyarországon. Mi befogadó nép vagyunk, a politikusaink viszont - úgy tünik - kirekesztö politikát folytatnak, mégha azt jószándékkal teszik is.



írta Mellar Mihály