Erdélyi elégia

Siebenbürgische Elegie

A kút másként csobog itt, az idő másként pörög.

Korán megborzad a gyerek, mindattól, mi örök.

Kriptákba falazva apáink szentelt csontja enyész.

Vonakodva ütnek az órák, vonakodva mállik a mész.

Látod az egykori címert? Repedt és csonka, komor.

Jöttek, mentek a népek s nevüket belepte a por.

Ám a halálsikolyokba szánt-vet a lassú paraszt,

Búzát csal ki belőlük, szőlőlevet fakaszt.

Itt más a március íze, a széna illata más,

Másként zeng szerelem s örök hűségfogadás.

Vörös hold, számos estén egyetlen hű barát,

Megsápasztja az ifjak nap-perzselt homlokát,

Érleli, mint a halál vad, émelyítő szaga,

Mint tölgyfák bölcs beszéde zúgó, zöld éjszaka.

Zordon érchomlokokként bukkannak az évek elő.

Ó, szeptember van már! Lomha, nehezen telő.

Dsida Jenő fordítása

*

Másképpen zeng a kút itt, másként fut az idő,

a csodálkozó fiú korán borzongva nő.

Apáknak csontja porlik a kriptafal mögött,

egyre csak hullnak az órák, hulló kövek fölött.

Kapun a címert látod-é? Elfonnyadt rég a kéz.

Népek jöttek és mentek, nevük semmibe vész.

De holtak felett arat az istenadta nép,

s míg szőlőhegyére tart, közben sírokra lép.

Más a március íze, a széna szaga más,

másképpen cseng a szív szava s a hűségvallomás.

Vörös hold, számos éjen egyetlen hű barát,

megsápasztja az ifjak naptűzte homlokát,

belengi, mint a nagy halál barangoló szaga,

mint zöldes alkonyatban a tölgyfa bölcs szava.

Érces ragyogással futnak az évek elő,

szeptember érkezik már. A fürtöt érlelő.

Radnóti Miklós fordítása

*

Itt másképp susog a forrás, másképp száll az idő,

A gyermek korán fél attól, mi örök, sosem szűnő.

Könyörtelen az enyészet apáink csontjaival.

Tétován ütnek az órák, tétován mállik a fal.

Látod a kapun a címert? Rég elfonnyadt az a kéz.

Népek jöttek és mentek, nevük is porban enyész.

Ám a halál tarlóján a makacs szántóvető

Learatja a búzát, szőlőt szüretel ő.

Más itt a szénaillat, a március is más,

Másként szól itt a hűség – s szerelmi vallomás.

Magányos éjek társa, vöröslő holdkorong

Sápaszt naptól lebarnult sok ifjú homlokot,

Férfivá érlelődnek halálos kábulatban,

A tölgyek bölcs szavára a zöldes alkonyatban.

Az évek elvonulnak – ércfényű csillagok.

Ismét itt van szeptember. Hanyatlik, ellobog.

Lendvay Éva fordítása

*

Más itt a kutak hangja, a perc másként pereg.

Örök dolgokon ámul és borzong a gyerek.

Befalazott kriptákban porlad az ősök csontja.

A kő tétován mállik, tétován üt az óra.

Látod kapun a címert? A kéz már rég kihűlt.

Népek jöttek és mentek, nevük is tovatűnt.

De a halálhörgésben vet a jámbor paraszt,

Búzáját learatja, tőkékből bort fakaszt.

A tavaszi szél íze s a széna szaga más.

Más az örök hűséget fogadó vallomás.

Vörös hold, annyi éjen egyetlen jó barát,

Megsápasztod az ifjak lebarnult homlokát,

S érleled, mint a halál kábító illata,

Mint zöldes alkonyatban a tölgyek bölcs szava.

Érces csillagok - évek szálltak fejünk felett.

Ó, itt van már szeptember. És lassan ellebeg.

Jancsik Pál fordítása