BARCASÁG ÕSI HANGSZEREI

Írta : Bencze Mihály

    Az 1848-as szabadságharcunk idején nemcsak a táncmulatságok, de a katonatoborzások zenéjét  koboz, citera, hegedû, duda, síp,  furulya, dob  biztosította, és fúvosok is. Orbán Balázs a Székelföld leírásában õsi hétfalusi csángó hangszerként említi a kobozt: „ a kobza egy guitareszerû hangszer, melynek öt bordája, rövid nyaka és nyolc húrja van, ezt tollal pengetik, s a zenekarban a nehezen hordozható czimbalmot helyetesíti, s talán nem tévedek, ha ezt a régi költõk által használt kobozzal, miként a neve is jelöli, ugyanazonosnak tartom.”

    Õsi kulturánk a sumér, majd az egyíptomi is említ hasonló hangszereket. A szkíta leletek is tartalmazzák. Most egy érdekes összefüggést szeretnék leírni. A húros hangszerek õse a kifeszített idegû íj volt, az õseinket - magyari népként is- a legjobb íjászokként említik a krónikások. A kifeszített idegû íjra, hogy hangzatosabb legyen üres tökhéjat is erõsítettek.A legalkalmasabb a lopótök – a kabak-tök közeli rokona – amelynek kemény héja jól hangosított. A mandolin, a tambura fehér színû , akár az õsi lopótök. Fehér volt a kunok egyik õsi színe – ne feledjük el a fehérbetemetkezést se  mint õsi szokást, amely Bácsfaluban még 1964 körül is ismeretes volt -, a tök szavunk kún szócsoportbeli és a teke, azaz gömb szavunk rokona. A lopótök, kerek, fehér ,azaz teke-alakú hasa van. A hegedû õsi kabar neve a koboz, ami a kobak-tökre vonatkozott. Csíkban következetesen hedegûnek ejtik, ami azért helyesebb,  mert az ideg szavunknak hehezetes hedeg kiejtése is volt. A hegedû csavarodõ fejrésze kecske szarv alakú, kissé tojásdad hangnyílása van és  kétkampojú kabar görbéjû.  A neve is koboz, kobuz, kobor, kobúr szóalak kellett  legyen. Németül az íj Bogen, hajlítani pedig biegen, ami a Bock kecskebakra hasonlít. A mi hajol, hajlít és kajla szavaink azonosak a kígyó kún kijó, haijó nevével.

    Rövid nyakú, gömbölyû hasú, nyolc-tíz húros, lantféle pengetõs hangszer, az énekmondók kedvelt hangszere. A modvai csángó testvéreinknél kobozként maradt fenn a régies játékmóddal együtt. A kazakok kobiznak, a kirgizek komuznak, az oszmán törökök kopuznak, kobuznak hívják. Rövid nyakú változata a kínai bípa. A kobozt Anonymus is említi a Gesta Hungarorum 46. fejezetében. Az arabok között máig kedvelt hangszer, hozzájuk perzsa közvetítéssel került. Az újgurok  most is használják. Náluk, akárcsak nálunk  a hangolása : G,D,g,c vagy D,a,d,g .

    Zolnay László szerint a koboz elsõ említése – persze az István által elpusztított rovásemlékek után – 1237-1325  között mint Choboz személynév Veszprém vármegyében,  1327. Johannes dictus Kobzos de Zabadi, 1364. Nicolaus dictus Kobzos, 1470. Michael Kobzos. A Codex Cumanicus szójegyzékében a sonator- zenész kun megfelelõje a cobuxci-kobozjátékos. Közép-Ázsia  népeinél megtalálható különbözõ változatokban. A lopótök helyett fából vájták ki a hangszert. Nyugat-Európában is megtalálható a XIV. században, melyet egy német forrás említ  mint „die Kobus mit der Luten ’’, valamint a wartburgi várban található egy koboz szerû példány. Lengyel források is említik. A doni kozákok a XVII-XVIII. században kobzával kisérik hõsi énekeiket. A kobza török ut, illetve arab ud változata az udvari zenében volt használatos.

    Az 1560-ban szerzett széphistóriában Szilágyi Mihály a tömlöc ablakában ül , „Kobza kezében, keserves nótát szépen veri vala ’’. Zrinyi Miklós is játszott kobozon. Minden idõk kiemelkedõ kobozosa Tinódi Lantos Sebestyén(1505-1556) saját kezüleg rajzolt címerében egy kaukázusi ,hoszabb nyakú koboz látható. A koboz húrjait kvintekre és kvartokra hangolják, amelyekkel a pentaton ének jól kisérhetõ. A székely kobzosok, akik a barcasági szász falvakban is muzsikálnak(1550), a virginás katonák, akik idõnként felbukkannak a felvidéki várakban, a nyírségi bordósíposok, akiket Mélius is említ (1565), és az erdélyi korcsma-hegedõsök, akikrõl Liszti püspök beszél(1568) hangszereiket vagy maguk készítették, vagy a népi mesterektõl vásárolták. A citera,  a XVI-XVII. század nyugati koldushangszere a forgólant –népiesen tekerõ - , az õsi síp és duda mellett , a  régi magyar népdal birodalmát gazdagítja lírai és epikai mûdal-elemekkel, a nemesi és polgári irodalom kezdeményezéseivel. A barcasági falvakban is divatosak voltak a fenti hangszerek, máig is fennmaradtak a Sipos, a Dudás, a Dobos  családnevek, de Kobzás vagy Citerás családnevet nem találtam. Amikor a bécsi udvarnak nem tetszett a magyar ének, elvették a kobzát, azaz elkobozták. Innen ered az elkobozni  igénk is. Ázsia számos országában a Koboz név családnévként, cégnévként, újság névként, stb is szerepel

    A citera õsi magyar hangszer, idõben Kr.e 19500-ban az ataiszi kulturáig visszanyulnak a gyökerei. A kifeszített íj mint hangszer , a lószõrt is felhasználta a hangok varázsolására, majd egy lapos fára feszítve a húrokat,  rátalálunk az õsi citerára. Ordoszban,  a  táltosközpontban már kifejlett változatai ismertek, a 24 Húnszövetség vallási, szórakozási kelléke. Az okmányok szerint Ordoszban a citerát még  Kr.e. 2785-ben is a nyílhegykovácsok keszítették, majd Bihar táltos által került Indiába.  A  hún, szkíta, avar, magyar folytonosság ezen a hangszeren is végigkövethetõ. Például az avar központokban , a bécsi medencében, Pozsony körül, Bács-Bodorog egykori vármegyében, Baranyában, Biharban, és minálunk Bácsfalu és Zajzon vidékén. A honvisszafoglaló magyarok is magukkal hozták, amit Anonymus a Gesta Hungarorumban citharédi néven említ. Az Ázsiában maradt magyari népek még most is dalaikat a citeraszerû dombrávával kisérik. Belsõ-Mongóliában a mai napig fennmaradt  a hunok hujia(hugzseia) hangszere,  amibõl egy néhány magyar hangszer ered, és ezen az ujgurok a mai napig játszanak. Az 1100-as évektõl már családnévként is említenek Cziterás nevût, és oklevelekben megjelennek a cituár, zedoária, zwitter, zitwer, chituár kifejezések is. A húnoktól terjedt a kínaikhoz is,  guzeng  név alatt ma is létezik. A IV. századból fennmaradt kínai festményeken jól kivehetõ a citera. A japánok is hún közvetítéssel értékesítik, kotó néven. Koreában kaja-gum , Kínában még ku-csin  változata is elõfordul, Madagaszkáron valiha.  Az indiaiak vina névvel illették, és szkíta közvetítéssel kapták. Az Ó-Testamentum kinnor és negina néven ismeri a citerát. Egyíptom kánun névvel illette, ami Észak-Afrikában is így ismert. Azonos a finek kantele és az ukránok bandura hangszere a mi citeránkkal. Pitágorász hangtávolságmérõnek is használta, és szintén citerának nevezték a pelazgok.  Ezt Varga Csaba  is bizonyította. A görögök még használták a monochordját.  Tölünk Nyugat is átveszi, Praetorius 1619-ben már népszerû hangszerként írja le a scheitholzot. Ez az alapja a francia epinettnek, a norvég langleiknak, a dán humlenek, a svéd hummelnek, a német Scheitholtnak..

    1862-ben Max Amberger megépíti a modern koncert citerát. Hermann Ottó a múlt század végén tanulmányozza a citerát is. A Kárpát-medence magyarságának kedvelt hangszere, kivéve a moldvai csángóságot. Nem tudni mi okból,  de náluk nem maradt fenn. Öreg csíki székelyek szerint az I. világháború  alatt az alföldi katonák újra népszerûvé tették Székelyföldön. A Kárpát-medencében  ismertebbek a vályu citera, galambdúcos citera, lófejes citera, hasas citera, kétfiókos citera, belsõfejes citera, hárfa citera, négyfiokos citera, diatonikus citera. Az Alföldön  tamburának is nevezik.  Mindenik értékét emeli az is ,hogy gyönyörûen faragottak. A kétsoros citerák hangolását ma egyértelmûen magyar rendszernek nevezi a történelem. A dallam húrok, a basszus húrok és a könyökhúrok elrendezése nagyjából a citera készitõ tudásától is  függ. Valamikor Hétfalu minden falujában is akadt ügyes  citerakeszítõ. Kisiskolás korunkban a gyufásdoboz tetejére kétoldalt alátámasztott különbözõ megfeszítésû gumikat húztunk, melyeket megpendítve a  citerát  utánoztuk.

    A hangszer téglalap alakú, hossza fél méter. Az egyik hosszanti egyenes vonalú oldalán helyezkedik el a fogólap, a menzúra. A fogólapon különbözõ távolságra helyezkednek el a két sor érintõk. A külsõ soron a hét törzshang van, két és fél oktáv szélességben, a belsõn a kromatikus hangok találhatók. Ez megegyezik  a zongorán található fekete  és fehér billentyûk szerepével. A fogólap mellett jobboldalon van az oldalrész, itt pengetik. A magyar citera zömében mixolid  hangsorú, kvintelõ hangszer. Transzponálás nélkül harmónikusan szól rajta a C-dúr, d-dór, e-frig, g-mixolid típusú dallam. A Vajdaságban Kálmány Lajos(1852-1919) néprajzkutató és Kiss Lajos népdalkutató foglalkozott a citerával is.

    A barcasági csángóság  magyar tánca, csürdöngölõje, kalákásnak nevezett verbunkosa, lassú magyarnak nevezett csárdása  a múlt században általánossá vált. A zenészek közt ott voltak a citerások is. Karácsony elõtt a legénység a fonó- vagy táncolóházban megválasztotta a tisztségviselõit, elvégezték a legény- és leányavatást, táncolóházat béreltek, megfogadták a zenészeket, s a hajnalozó énekek tanulásával készültek az ünnepi köszöntések és táncmulatságok sorozatára. A karácsonytól újévig tartó összeállás idején a legénység a közös szálláson gyûlekezett és étkezett. A legénytársaság vezetõje a legénybíró, helyettese a kisbíró, az irásbeli teendõket a jegyzõ intézte. A házról házra járó köszöntések, jókívánságok szónokai a szószólók voltak, az éneket a kántorok vezették. Az étel-ital és pénzadományok gyûjtése, a kulcsárok feladata volt. A Bíró, Kántor és Kulcsár családnévként is fennmaradt. A lányok táncba hívogatása és kisérése a leányosztók munkaköre volt, s ha a lányok késtek, akkor a lovak hordták be õket szekéren vagy taligán a mulatságba. A díjbeszedõ a janitor volt, a vízhordó a padlólocsolásról is gondoskodott, a táncosztást  a táncmester, a szûrvonó végezte. A kihágásokért az ítélõbíró szabott ki botozást, s ezt a botos, csapó vagy csapómester hajtotta végre. Karácsony elõtt megtörtént a legényavatás, amikor a 16-18 évesek teljes jogú legényekké váltak. Jegyzékbe vétel, ünnepélyes vizsgálat és kihirdetés után éljen kiáltással háromszor megemelték õket. Ezt néha csoportos seprûtánc eljárása, másutt avatóbál is követte. Karácsony elsõ nap hajnalán mindenki ünnepélyesen beforgatta párját a táncházba, majd templomozás után  estig táncoltak, ezután következett az István-napi hajnalozás, majd a másodnapi tánc. Az új házasokat regöléssel köszöntötték. Harmadnap hasonlóan köszöntötték a Jánosokat. Aprószentek napján a lányokat a jókívánságok mellett megvesszõzték, ekkor tartották a kicsik táncát is. Valamikor az összes barcasági faluban ekkor táncolták a Boricát, ami az osztrák, majd a román hatalmi tiltások miatt csak Háromfaluban maradt fenn.Az óévnapi táncot maszkajárással is egybekötött újévi hajnalozás követte. Az újévnapi utolsó tánc végén a lányokat kiforgatták a táncterembõl, s az ünnepi maradékot elköltve a hivataláról lemondó legénybírót elbúcsúztatták.

    A  fûzfasíp gyerekkorunk közönséges furulyája volt. Tavasszal a fûzfa fiatal ágából keszítik, mikor héja még könnyen ledúvasztható. Héját ütögetéssel megpuhítják, lehúzzák, s közben verses mondókát ismételgetnek: „ Jöjj meg, jöjj meg tilinó, Keselylábú kiscsikó, Télben, nyárban, Minden esztendõben...’’ A fûzfa végén kis nyílást vágnak, majd elé egy kis ékszerû részt illesztenek. Másik végébe a belsõ fának egy részét visszatolják, így sípoló hangot ad. A Dirba partján bõven volt fûzfa, meg  játszadozó gyerek is.  A középkori hangszereinek  egy része a keresztes háborúk által került Nyuga-Európába.

     A Barcaságon  ismert volt a tárogató, ami keleti örökségünk. Ataisz után a sumér Ur városában található a legrégebbi példány. Belsõ-Ázsia magyari népei közül az ujguroké teljesen megegyezik a magyar tárogatóval. Éles, rendkivüli hangereje miatt a hadseregben is használták. A Rákóczi-szabadságharc jelképe lett, annak leverése után az osztrákok betiltották. A Barcaságról ekkor szorult ki.  A 19. századra Schunda József felújította, korszerûsítette. A tilinkó keleti örökségünk, nyugaton ismeretlen, de a moldvai csángók népszerû hangszere maradt. A cserépsíp 4-6 lyukú cserépbõl készített kerekded síp, szintén õsi magyar hangszer, a 9-10. századi magyarországi leletei ismertek. A suméroknál is fennmaradt. Vizet töltve bele bugyogó, csicsergõ hangja van. Torma Zsófia és Badinyi Joós Ferenc szerint  a Kárpát-medencébõl  12000 éve kirajzott magyarság már használta. Üzletesített változata a vásárainkon még megtalálható. Gyerekkoromban a csernátfalusi Vásár utcában zajlottak a heti vásárok, lassan ezt is beszüntették. Ekkor vásároltam utoljára a szülõfalumban cserépsípot.  Még Székelyföldön megtalálhatók, Korond bõvelkedik a változataiban.

     A furulya   a pásztorok õsi hangszere, a magyar furulyák keleti mását ma is használják a Gobi sivatag peremén. Az Ordosz melletti Bálvány-hegyi(az erdélyi Bálványos és a közelebbi Bolnok mágus központok elõdje) egyik táltosközpontjában képezték ki a furulyásokat. A barcasági Tatrang vizének a legendája azt mondja, hogy a gyönyörû Bacsó Anna nem tudott  igazán örülni a szépségének, mert átok ült az életén. Apja akarata ellenére ment az urához, egy juhászhoz, aki a Csukás füves oldalain legeltette a juhait. Engedetlenségéért a tündér elátkozta, hogy csak akkor láthatja szerelmes férjeúrát, amikor az néhanapján lejön a havasról. Neki nem szabad a Csukásra fölmennie, ételt, szeretetet vinni urának. Anna megszegte az átkot, elmet urához, de a Csukáson szörnyú vihar támadt, és a villám úgy csapott le, hogy Anna sziklává változott. Furulyázva közeledett az új sziklához Anna férje, megbámulta az új sziklát, és elámult azon, hogy a kõnek éppen olyan alakja van, mint az õ feleségének. Elfogta szívét a vágyakozás, a sziklához érve kesergõ nótát furulyázott. Ahogy véget ért a nóta, a szikla- asszony szíve megszakadt, megeredt a könnye olyan erõsen, hogy egy akkora patak lett belõle mint a Tatrang vize. A Bacsó családnév õsi magyar örökség, az avar települések ismert neve, vezért, fõembert jelent.

     A fuvolát csak mi hoztuk Európába, a kettõs furulya , már az Ur városából ismert a sumér kulturában, hasonlóan Egyíptomban is. A Kárpát-medence avar sírjaiban találtak madárcsontból  készült kettõs  sípot, melyet Csajághy György megszólaltatott, és a régi stílusú, ötfokú magyar népdalok tökéletesen lejátszhatók. A csángóknál maradt fönt. Szintén a Kárpát-medecében leltek 36.000 éves medvecsont sípot, melyen Horsch Sándor tökéletesen játsza a magyar népdalokat. Õ is igazolta Varga Csaba  a magyar nyelv és zenére vonatkozó  állítását, miszerint ez az õsnyelv és zene, ebbõl vezethetõ le a világ többi nyelve és zenéje. A duda hadi hangszer volt, pásztorok elmaradhatatlan zeneszerszáma, de templomokban, keresztelõkön, lakodalmakon is szólt a duda. Ataisz, illetve Ordosz emlékei közt is megvan, Európának mi adtuk át. A köcsögduda csak a mi õsi hangszerünk, a cserépfazék száját disznóhólyagból vagy vékony bõrbõl készült membránnal kötik be. A membrán közepéhez 1-2 arasznyi hosszúságú nádcsövet rögzítenek, a nádat nedves vagy gyantázott ujjakkal dörzsölik. A membrán átveszi és felerõsíti a rezgést, morgó hangot ad. Regösök hangszere. A kolomp állatcsordák jelölése mellet a táltosok szertartásaihoz tartozott. A kolomphoz csengõk, csengettyük is tartoztak, amiket az ordoszi húnszövetség is említ, ezek szakrális használatát rögzítette a barcasági Borica. A láncosbot, nem más mint a botra erõsített lánc, földhöz veregetve dübög, csörög. Regölésnél, betlehemezésnél használják az énekek ritmuskiséretéhez. A bugattyú, egy madzagra kötött falap, amely forgatva-pörgetve búg-zúg. A kerepelõ õse a zúgófa, vagy üvöltõ bika, ami az õsök hangját utánozta a táltos révüléseknél.

     A húros hangszerek, ataiszi, ordoszi, azaz magyar eredetûek. A lószõr alkalmazása  nylvánvaló volt a lovas népeknél. Az elsõ vonósok feje lófejet formázott, lószõr vonóval, más néven nyirettyûvel szólaltatták meg õket. Az arabok a perzsáktól vették át. A hegedû a hejgetés szóból származik, hejgetõ, hejgedû alakban. A gyímesi hegedükön egy ötödik zengõhúrt is használnak. Az elsõ világháború útán messze földön  ismert volt a hétfalusi Vak- Ferenc hegedûvirtúoz.  A kürt õsi magyar hangszer, különleges figyelmet biztosít neki a Kürt-gyarmat törzsnév, Lehel kürtje, a vérszerzõdés ivókürtje, és a régi ábrázolásokon a kürt rangjelzõ szerepe. Szakrális szerepe mellett, a hadsereg és a pásztorok õsi hangszere. Felületének díszítése a népi képzõmûvészet remekei. A cimbalom szintén õsi magyar hangszer, a két világháború között még használták a hétfalusi zenekarok. Ma is a magyarok a világ legjobb cimbalmosai. A dob az ordoszi táltosiskola elengedhetettlen hangszere. Õseink a ló két oldalára erõsítették az üstdobokat, így játszottak rajtunk. Táltosaink transzcendentális kelléke. Már Szent István kezdte tiltani, végül az osztrákok 1767-ben a hadseregbeli alkalmazását beszüntették. Azóta a szimfonikus zenekarok használják, a népzenébõl kihalt. A szitadob az õsi magyar táltosok és mágusok szertartásainak kelléke, a csángó testvéreink  még használják. A moldvai csángóinknál még használják a bikát, a dorombot, de a barcasági csángóknál már rég elfelejtették. A cintányér, hún, avar, magyar hangszer,  a hadseregben használták leginkább. Barabási László történész kutatásai szerint, a Kárpát-medencén kivül  Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában élõ  csángó népek történelmi hangszerei is megegyeznek, akár csak a népviseletük.

    Az orgona elõfutárai az ataiszi pánsípok és a tömlõvel ellátott dudák voltak. A 24 Hun Szövetség a szájorgonát már ismerte, ez Kínában és a Távol-Keleten ma is létezõ fúvós hangszer.. Lényegük, hogy a sípoknak közös légkamrájuk van, melybe a játékos a levegõt fújja, és a sípokon lévõ nyílás befogásakor megszólal az adott síp, akár több is egyidõben, polifon  játékot is lehetõvé téve. Legrégibb, valóban orgonának nevezhetõ hangszer az ókori víziorgona, a hidraulosz. A 4. századtól a víziorgona hidraulikus nyomáskiegyenlítõ szerkezete helyett egyre inkább a tisztán pneumatikus rendszer került elõtérbe. A 9. században kezdték az orgonát az egyházi zene céljaira használni, a 10. században készültek az elsõ nagyobb, szekrény alakú orgonák. A pedálsort a 14. században alkalmazták elõször. A szélláda, a fújtató és a traktúra tökéletesítésével vált az orgona a szó valódi értelmében hangszerré, és elsõ fénykorát a borokkban élte. Ebben nagy szerepe volt a páratlan orgonista, Johann Sebastian Bach és a kiváló orgonaépító, Gottfried Silbermann(1683-1753) együttmûködésének. A pneumatikus traktúra a 19. század elején, az elektromos a század végén terjedt el. Ezek lehetõvé tették hatalmas méretû orgonák építését, melyeket a zene romantikus korszaka igényelt. Az orgona volt az egyetlen hangszer, amelyet az egyház nem tiltott be a középkorban, és a késõbbieknen is jellemzõen templomi hangszer maradt.

    Apácán az orgonát 1886-ban a szegedi Saukenik János építette, Krizbán 1853-ban Mäywald Hendrich építette, aki a Fekete-templom orgonaépítõjének volt a tanítványa, Barcaújfaluban 1752-ben építették az orgonát, de az 1916-os oláh betöréskor szétszedték és csak 1923-ban szerelték újra össze. A brassói magyar evangélikus templom orgonáját id.Schneider Péter építette 1636-ban, ami egyidõs a Fekete-templom berlini Buchholz orgonájával. Szomorú, hogy ezt a tényt elhallgatják a hivatalosak, és csak a Fekete-templomnak a reklámjával foglalkoznak. Bácsfalu egyik 1848-as híressége Simon István volt, aki a Bach korszak elõl menekülve Bukarestben vált híressé  vendégfogadójával, és a kereskedelmi szellemével. Idõs korára hazatért Bácsfaluba, ahol 1898-ban a környéken elsõként bevezette a facsöves vízvezetéket. A bácsfalusi kultúrház alatt, a templom melletti régi temetõ helyezkedett el. Simon István a temetõt új területtel bõvítette, ahol a sorbatemetkezést probálta meghonosítani. Munkásságát magyar  állami kitûntetéssel honorálták.  Érdemeiért a mostani Új útca az õ nevét viselte, amit illene újra visszaigényelni. Bácsfalu 1814-ben épült orgonáját 1893-ban lecserélték és átadták Hosszúfalu-Fûrészmezõ frissen épült templomának, és átvették a csernátfalusi orgonát, aminek az összeállítását Simon István, az elõzõ Simon István unokatestvére finanszírozta. Az orgonista Simon Gyula volt. Oltárát a szentpéteri szász egyház adta ajándékba, majd 1910-ben Borcsa Mihály új oltárképet adományozott. Türkösben az orgona 1910-ben épült. Csernátfaluban a régi orgonát 1891-ben cserélték le és átadták Bácsfalunak. Az új orgonát Dangl Antal építette. Alszegben az új orgona 1891-ben épült. Felszeg pedig 1899-ben megkapja a bácsfalusi orgonát. Tatrangon az orgonát 1856-ban Nagy József építette, Zajzonban a régi oldalorgona helyett 1838-ban építették az újat. Pürkerec 1883-ban Fejér Gyula lelkész közbenjárására megkapja a brassói kolostorutcai római katolikus templom orgonáját. A Barcaság  híres kántortanítókkal és kántorokkal rendelkezett. Fontosabbak a következõk voltak, Apácán: Varga Olga, Simon Viola, Bölöni Margit, Krájcsovits Izabella, Szilágyi Márton, Kovács Károly, Koródi Sámuel, Mátyás István, Rosondai János, Balog Mihály, Köpe János, Sárai Mihály- õ 1799-ben kezdte- , Krizbán: Mitea Adél, Nagy Adél Erika, Illyés Enikõ, Sala Ida, Máté Karola, Domokos Gyula, Osgyáni István, Barcaújfaluban: András Csilla, Jakab Piroka, Csibi István, Jámbor Mária, Nagy Sándor, Dani Mária, Koppándi Péter, Line Márton,  Brassóban: Kovács Klára Ildikó, Raduch Magda Irén, Bálint Mihály kántortanító és iskolaigazgató, Bácsfaluban: Gyerkó András, Papp Margit, Gillich Rita, Bacsó Anna, Simon András, Szotyori József, Kocsis János, Türkösben: Fogarasi Vilma, Gödri János, Csernátfaluban: Mátyás Ernõ, Kiss Emese Mária, Kanabé Gyárfás, Alszegben: Papp Magda, Kerekes Sára, Sipos Dóra, Felszegben: Kajcsa Tünde, Kovács Klára, Bíró Emilía, Molnár József, Tatrangon: Tamás Ildikó, Bálint Jutka, Mezei–Vitos Margit, Dinka Csuka István, Zajzonban: Mikes Márta, Taizs István, Rab Csilla, Bálint János- kántortanító, aki Petrozsénybõl tért haza-, Mátyás Etelka, Pajor László, Pajor Árpád, Pürkerecen: ifj.Mátyás Etelka, Mátyás Etelka, Barkó András, Deák János.

     A brassói szászok jobbágyaként , a barcasági csángók sorra elveszítették a régi õsi hangszereiket, táncaikat, zenetudásukat. Az evangélikus vallás, a német nyelv és kultúra erõltetése meghozta az eredményt, lassan megszülettek a hétfalusi fúvószenekararok. Az 1848-as szabadságharcunk kedvet adott a katonazenekarok létesítésének, leverése után pedig  falusi rezesbandaként a barcasági falvakban  meghonosodtak.  Mindenik falunak megvolt a saját rezesbandája. Ahogy a néphagyomány sanyvadt , úgy a majálisokon a zenélést átvették a rezesbandák, és hasonlóan a temetéseken is. Brassó szélén lévõ Honterus kirándulóhely a szászok és lassan a magyarok egyik kedvenc szórakozóközpontja lett.  Az elsõ világháború alatt a magyar zenekarok újra fellendültek, trianon után pedig a fúvószenekarok köré csoportosult a fiatalság is.. A bácsfalusi zenekar hivatalos pecsétje 1915-bõl való, és Geham szász karnagy oktatta õket. Fontosabb karnagyai Mártis András, Mezei Árpád -  aki Miháy román király katonazenekarának volt megbecsült tagja és 1947-tõl átvette a bácsfalusi zenekart -, Bálint Árpád és ifj. Bálint Árpád. A zenekar több fesztiválon vett részt, a Megénekelünk Románia Fesztiválon harmadik díjat nyert. A bácsfalusi kultúrház és udvarán rendezett ünnepek, majálisok a zenekar szép emlékei közé tartoznak. A türkösi zenekart Csere Rudi alapította, szépen induló tevékenységét egy néhány év múlva feladta, és a bácsfalusi zenekarhoz társult. Csernátfaluban 1932-ben  Önkéntes Tûzoltózenekar néven újraalakult a fúvószenekar, Köpe István malmos támogatásával. Csernátfalu kulturális életét Dr.Kiss Béla evangélikus lelkész  elõrelátása és karizmatikus tevékenysége felvirágoztatta.  A második világháború alatt és után több nemzet fia bujkált, vagy idemenekült a Barcaságra. Ilyen volt  Klitschka zenetanár, a cseh katonai zenekar karnagya, aki lelkészünk zenei tevékenységét a csernátfalusi és a tatrangi  templomban tartott orgonakoncertjeivel is támogatta. Egy ideig õ vette át a rezesbanda irányítását.  A csernátfalusi Gyulai Nagy András(1911.június 14.-1983.május 5.) elemi iskolás korában már kiváló zenetehetség volt, akire Kanabé Gyárfás igazgató mellett lelkészünk is felfigyelt. Gyerekkori álmát 1947-ben valósította meg, amikor átszervezte a csernátfalusi fúvószenekarát, ami egy néhány év alatt a leghíresebb lett a vármegyénkben.  Parea Mihály besszarábiából menekült ide, egykor az orosz katonazenekar fligerese, majd Mihály király zenekarának tagja volt. Õ is a csernátfalusi  zenekar erõssége lett, valamint a brassóban  vendégszereplõ cirkuszok meghívott zenésze.  1958-ban a rajonok közti megmérettetésen a megtisztelõ második helyet nyerte, csak a legjobb szász rezesbanda elõzhette meg. Rajta kívül alapítótagok voltak : Gyurka István, Kapitány Sándor, Buda András, Vajda Péter, Pap István, Girás János, Kiss Istók István, Bálint Bandi, Peltán István, Gyulai János, Tóth István, Péter János. A hangszerek és a zenélés titkát Klitschkától tanulta. Szabóként zenekarának egyenruhát vart. Zenészeit megtanította a kotta olvasásra és írásra, egy komoly népnevelés folyamatát indította el. Barcaság fúvósai az õ tanítványai.  Hétfalu fiatalságát összeszedte, megtanította értelmesen szórakozni. A hatóságok  egy provokációval 1951-ben a Duna-csatornához  deportálják. Közben kiderült ártatlansága, így egy év múlva hazaengedték. Úgyanott folytatta, ahol abbahagyta, annyi különbséggel, hogy kellett zenélni a kommunista ünnepeken, és nemcsak magyarul. 1958-1960 között dzsessz zenekart is mûködtetett. A Szabó-terem, a Papp-féle sörkert, a majálisok, a tûzoltóbálok fénypontja  mindig a fúvós zenekar volt. Hétfalu apraja-nagyja együtt énekelte velük az egykori  tûzoltóindulót, amit Gyulai Nagy András komponált Köpe István szövegére. A hangszereket saját pénzükön vásárolták, kölcsönnel még Köpe István fûrészgyáros támogatta. A hangszerjavítást Kubath Wilhelm végezte a brassói mûhelyében.  A majálisok kifogyhatattlan viccmestere Veres Jenõ(1910-1988) a világ egyetlen „ hivatalos csempésze ’’ sokszor konferálta õket. Az általa rakott csempekályhák mellett melegedik még a fél Barcaság. Számára a csemperakás egy kis népünnepély volt, történelmet mesélt, könyvet adott kölcsön az illetõ családnak.  Örökösének tekintette a csángó népet, akitõl a következõ Berzsenyi Dániel idézettel búcsúzott : „ Bizton tekintem mély sírom éjjelét, Zordon, de õ nem lehet az gonosz. Mert a te munkád : ott is elszórt, Csontjaimat kezeid takarják.” Gyulai Nagy András zenei útódait a hatalom már egy fúvós zenekör tartására kényszerítette, az alszegi pionírházban. Nem tartott sokáig a zenekör, de a pionírház igazgatója a hangszerek nagy részét 1992-ben átadta a Saguna középiskolának. Igy ért véget a leghíresebb rezesbandánk története. Végül Tamás András vezette sok éven át a megmaradt csernátfalusi rezesbandát.  Hosszúfaluban Fabich Károly 1945-ben  újraszervezi az egykori tûzoltó fúvószenekart. Fontosabb karnagyai Laczkó Márton és Pari János. 1920-ban megalakul Tatrangon az  Evangélikus Fúvószenekar Szórádi Lajos evangélikus lelkész és Zsigmond István kántortanító, valamint Pajos Árpád karnagy segédletével . Brassó városában egykoron a 89-es Tûzérezred tartózkodott. 1873-ban a tatrangi rezesbanda ettõl az ezredtõl vásárolta a hangszereket. Ezen archaikus hangszerek nagy része ma is megtalálható. Érdekessége, hogy a többi barcasági hangszerek B hangolásuak, és csak a tatrangi hangszerek H , vagy bécsi hangolásuak. 1946-ban egy párhuzamos tûzoltó zenekar is alakul a Csere, Váncsa, Bálint, Csabai, Pajor, Koszta, Veres családok segítségével, akik a hangszereket Szászhermányból vásárolták. Majd a két zenekar generációs váltása a kettõt egybemosta. A tatrangi rezesbanda fontosabb karnagyai : Pajor Árpád, Bálint György, Koszta István, Csere István, Szász János és Csórik István. Egyházi ûnnepek mellett térzene koncerteket is tartottak. 1982-ben a Megénekelünk Románia Fesztivál Brassó megyei szakaszán második díjjasok lettek.  Zajzon és Pürkerec  1925-ben  megalakítja a közös Baptista Fúvószenekart. Alapító tagok : Máthé Géza, Rab Sámuel, Szász Sámuel, Sipos András, Koródi Sándor, Rab Márton, Fejér István, ifj. Simon Mihály. A hangszereket a Hosszúfalusi Tûzoltó Zenekartól vásárolták. A baptista gyûlekezet  lélekszámának fogyása felszámolta e zenekart, így a tõlük vásárolt hangszerekkel  1979-ben megalakul az Evangélikus Fúvószenekar, tagjai Deák István, Bálint István, Sipos Tibor, Bódi Gábor, Vajda István, Fejér István. Bodola, Keresztvár, Oltszakadát gyûlekezete is meg szokta õket hívni.. 1985-ben a Precizia Üzem szintén egy fúvószenekart alapít Gyurka Árpád karnaggyal. Az utolsõ húsz év odavezetett, hogy  mind a négy falu rezesbandái felmorzsolódtak. 1993-ban Gyurka Árpád megalapítja a Hétfalusi Csángók Egyesült Fúvószenekarát, ami 2002-tõl már hivatalos jogi személy. Õ taníja a fiatalokat, menti ami még menthetõ. Hétfalu méreteihez képest Réty egy kis falu, és ott Kelemen Antal egy 50-60 létszámú rezesbandát mûkõdtet, valamint egy fúvószeneiskolát. Ott szervezik meg a Rétyi  Fesztivált, ahol a fúvószenekarok összemérhetik tudásukat.  Egykori diákjai világhírességek. Apácán az elsõ világháborúba vonuló zenészek a hangszereket átadták a feleségeknek megõrzés céljából. A két világháború között is mûködött a  rezesbanda. A kottákat mindig az idõsebbektõl örökölték a fiatalok. A második világháború útán Szász Ernõ, az apácai iskola tanára egyházi segítséggel  újraszervezi a zenekart. A száz éves hangszerek helyett magyarországról új hangszereket vásárol. A rezesbanda fontosabb karnagyai : Orbán János, Jakab János, Jakab László vezetésével a szüreti bálokon, a farsangi mulatságokon, a kakaslövés hagyományos szertartásai mellett a temetéseken is szolgáltatja a  zenét. Apácán a második világháború útán Csere György egy úri zenekart is alakított, amely az 1960-as évekig mûködött.  1974-ben Slatnikar Albert(1911-1996) Krizbán megalakítja a fúvószenekart, rá egy évre pedig szintén õ alakítja meg  Barcaújfaluban is. Mindkét zenekart  többszörösen díjazták Székelyföldön, a Rétyi Fesztiválon, valamint Konstancán az Aranytrombita Fesztiválon. 1991-ben a két zenekart összvonta, és vezetését Páll Gyula vette át. Ez a zenekar biztosítja a brassói Német Forúm fúvószenekarának nagyobbik részét is, õk már több CD felvétellel is rendelkeznek. 1994-ben testvérzenekarrá fogadják az Orosházi Fúvószenekart, felváltva évekként itt-ott találkoznak, zenélnek.

A Barcaság is bõvelkedett zenei tehetségekkel, de a viszontagságos történelem miatt ezek névtelenek maradtak, vagy elvándoroltak. Hatházy Mihály és Dodé Árpád a kolozsvári Konzervatórium után 1967-ben a szebeni Filharmónia hegedûsei lettek. Dodé Árpád – apja a bácsfalusi fúvószenekar egyik alapító tagja volt - a mai napig is ott tevékenykedig, Hatházy Mihály 1970-tõl a brassói Zeneiskola hegedû szakos tanára. Fontosabb tanítványai : Sárai Éva a bácsfalusi iskola zenetanárnõje, Gyurka Gellért aki Németországban hegedûs, Koszta Árpád hegedûs, aki a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes mûvészeti igazgatója, Koszta István hegedûs, most  Krizbán evangélikus lelkész, Vajda István a zajzoni lakodalmas zenekar hegedûse és zongoristája, Pajor Olga orgonista, aki tatrangon kántor, Bartalis Hajnal, a brassói Filharmónia hegedûse, Bartalis Emese, aki Bukarestben csellós, Bartalis Csaba, a brassói Filharmónia oboistája, Bartalis Tünde, aki fuvolista Déván. A túrkösi Soós Sándor Marosvásárhely, Kolozsvár és Bukarest után 1970-tõl a németországi Filharmóniák fuvolistája.  Gyerkó András a kolozsvári Konzervatórium után négyfalu tevékeny zenetanára, aki több száz diáknak tanította meg a hangszereken játszás szépségét. Kiemelkedõ diákjai : Simon-Peteu Zsuzsa, aki Frankfurt am Main-ban énekes, Simon-Peteu Johanna, aki Bukarestben csellista.  Simon Katalin szintén a kolozsvári Konzervatórium végzettje, majd a kolozsvári Opera ünnepelt énekesnõje, aki 1990-ben Debrecenbe települt ki. A csernátfalusi Bálint Ibolya a kolozsvári Konzervatóriun után Négyfaluban zenetanárnõ.  Az alszegi Hammas Katalin szintén a kolozsvári Konzervatórium végzettje, majd 1975-tõl a kolozsvári Opera csellistája, õ is kivándorolt Magyarországra. A bácsfalusi Musát Gyula a kolozsvári Konzervatórium után 1980-tól a sepsiszentgyörgyi Zeneiskola fuvolistája. Hatházy Gábor a kolozsvári Konzervatórium klasszikus gitár és zongora szakát végezte, majd tanároskodott, még Négyfaluban is. Az alszegi Páll Mihály, énekes és lokodalmi hegedûs. Simon András a bácsfalusi iskola igazgatója, sok áven át a hegedûlést is tanította. Ifj. Katona Gyula pedig a németországi Filharmóniák hegedûse. Bálint István festõmûvész kiállítással egybekötött mandolin koncerteket is tartott, Vigovszky Gyula pedig gitárkoncerteket. Kovács Attila a kolozsvári Protestáns Teológia egyetemi tanára és világhírû orgonamûvész, 2006-ban tartotta a csernátfalusi templomban a Kõ Kántáta Szimfóniájának az õsbemutatóját. A népi együttesek lassan meghonosítoták a tangóharmonikát, a klarinétot, szaxofont és hadd ne soroljan az újabb hangszereket. Egykor minden falunak, egyháznak volt népi táncegyüttese, mára csak a Kéknefelejtcs maradt. A hétfalusi iskoláink még rendelkeznek furulya együttessel. Valamikor minden falunak megvolt a saját kórusa, mára csak a  Gyerkó András Polifón kórusa maradt, aki  rendezvényeink állandó meghívottja. Az elsõ világháború útán Vak Feri hegedûvirtúoz  zenekara  a múlatságok, a lakodalmak , és a Papp-féle sörkert  állandó meghívottja volt, a bécsi döntés után magyarországra távozott.  Hegedûjét Szabó Pista örökölte. Háromszékrõl jöttek a Karácsonyi és a Demeter családok zenekarai, akik húzamosabb ideig a lakodalmakon zenéltek.  A második világháború útán  Vak Feri zenekarát  lassan a tangóharmonikás Katona Gyula zenekara váltotta fel. Kónya Sándor 1980-ban modern zenét játszó együttest alapít, ami 1999-ig mûködött.  Az egykori,  egymással versengõ zenekarok közül mára csak a Tóthpál István által 1998-ban alapított Hangulat zenekar mûködik Csórik István, Pari János, Nagy Gábor és Fejér István tagokkal. Mindezek mellett a Barcaság zenei fénypontja a Háromfaluban megõrzött Borica,  aminek szakrális tartalma és zenei  õsiessége visszanyúlik az ataiszi idõkbe. Ideje volna, hogy a Boricát, ami a Világörökségünk egyik gyöngyszeme, Hungárikumként levédje  az ENSZ.