Tradicionális rendezés tevékkel, lovakkal, lenyűgöző díszlettel
Nem sokkal az Aida olaszországi bemutatója után
Giuseppe Verdi a következő levelet kapta:
"Verdi úr! Aida című operája iránti zajos lelkesedés arra késztetett, hogy Pármába utazzam, és meghallgassam az előadást. Az opera végén feltettem magamnak a kérdést: tetszett? A válasz negatív volt. A közeli ismerőseim viszont csak az opera érdemeiről zengedeztek. Ez a tény arra késztetett, hogy még egyszer meghallgassam az operát. Újból Pármában vagyok... Véleményem a következő: semmi lelkesítő sincs az operában... megítélheti, igen tisztelt Verdi úr, mennyire sajnálom az elköltött lírákat. Családos ember vagyok, és ezek a költségek érzékenyen érintenek. Ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjék megtéríteni az alábbi összeget ..."
A levélben volt egy számla tizenhatezer líráról: a vasúti jegyek, a színházjegyek és a vacsorák értéke. Miután elolvasta a levelet, Verdi megkérte a titkárát, hogy fizesse ki a pénzt a levél írójának, de kérjen tőle egy elismervényt arról, hogy soha többé nem fog Verdi-operát hallgatni.
Remélhetőleg a szegedi Aida-előadások nézői nem követelnek majd visszatérítést, ha megnézik a látványos Dóm téri produkciót. A monumentális egyiptomi architektúrát idéző nagyszerű díszletet - Csikós Attila munkáját - már az 1993-as bemutatón megcsodálhattuk. Nagy Viktor tradicionális rendezése pedig úgy tálalja a történetet, mintha egy képes mesekönyvet olvasnánk. A szereposztás parádés, Aidaként két kiváló szegedi születésű szoprán is bemutatkozik: július 25-én este Tokody Ilonát, másnap este Temesi Máriát láthatják a nézők. Radames szólamát a kolumbiai származású Madridban élő fiatal hőstenor, Ernesto Grisales énekli. Visszatért az elmúlt években Luna és Jago szerepében óriási sikert aratott kolozsvári születésű, Essenben élő kiváló baritonista, Szilágyi Károly, aki ezúttal Amonasro szerepét alakítja. Amnerisként a Szegedi Nemzeti Színház egykori magánénekese, Erdélyi Erzsébet mutatkozik be, aki az utóbbi években Monte-Carlóban lép fel. A király szerepében Gregor Józsefet, Ramphis főpapként Rácz Istvánt hallhatjuk, a főpapnő Vajda Júlia, a hírnök Réti Attila lesz. Fodor Antal koreográfiáját a Wroclaw Balett táncolja. A jelmezeket Vágó Nelly tervezte. A Szegedi Fesztiválzenekart a nemzetközi hírű, kiváló operadirigens, Pál Tamás vezényli, a közreműködő Szegedi Fesztiválkórus felkészítő karigazgatója Gyüdi Sándor.
Ritkaság, hogy egy kis városrészből indulva két kiváló
szopránénekesnő is eljusson a nagy nemzetközi operaszínpadokig. Márpedig a
szegedi Petőfitelep két ilyen szülöttjére is büszke lehet: Tokody Ilonára
( Drágán szerzett diadal
- interjú a Magyar Hírlapban) és Temesi Máriára, akik az etióp
királylány szerepét alakítják a Dóm téri színpadon. Temesi Mária egyébként
nemcsak énekel, hanem tanít is Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola szegedi tagozatán a magánének tanszék megbízott vezetője.
Weninger Richárd felkérésére annak ellenére vállalkozott erre, hogy
énekesi pályája is sikeres. Művészetét néhány éve Székely Mihály
Emlékplakettel díjazták, tavaly pedig a Siegfried Brünnhildéjeként
nyújtott alakításáért nyerte el az Operaház Juventus-díját. Aida szerepét
1996 januárjában énekelte már a szegedi színházban, és később Isztambulban
is. A pénteki főpróba előtt beszélgettünk.
-Valóban így van, ez egy csodálatos muzsika! Verdi nagyon plasztikusan formálta meg Aida alakját. A szólam is roppant igényes, drámai mélység, drámai magasság kell hozzá, ugyanakkor hangi és színészi szempontból lírai és drámai feladat is egyszerre.
- Ami hirtelen eszembe jut: egy nagy nemzetközi Álarcosbál-turnén amelynek többek között Berlin, Strasbourg, London, Birmingham, Liverpool is egy-egy állomása volt harminc estén alakítottam Amelia szerepét. Britten Háborús requiemjét énekeltem Zágrábban, amit azután lemezen is kiadtak. Mahler VIII. szimfóniáját énekeltem Pozsonyban, majd Verdi Requiemjével vendégszerepeltem Rostockban, Szczecinben és Halléban.
- Így folytathatom azt a munkát, amit kedves tanáraim,
Berdál Valéria és Sinkó György kezdtek el Szegeden. Nagyszerű énekiskolát
teremtettek itt, szeretném ezt továbbfejleszteni, felhasználva mindazt a
sok tapasztalatot is, amit kivételes tudású budapesti énekmesteremtől,
Adorján Ilonától szereztem. A szakképesítésem is abszolút megfelel a
tanításhoz, hiszen Szegeden ének-zongora tanárként végeztem, majd a
zeneakadémián az operaénekesi diploma mellett művész tanári végzettséget
is szereztem. Sok elrontott hanggal lehet találkozni manapság, mert sok a
hozzá nem értő tanár, aki rossz énektechnikát tanít. Tanárként is hosszú
távra tervezek, ez ugyan most nagy-nagy áldozat részemről, de szeretném
komolyan csinálni, mert a tanítást ugyanolyan hivatásnak tekintem, mint az
operaéneklést. Szerencsének tartom, hogy még negyven éves korom előtt,
gyakorló művészként kaptam meg ezt a felkérést. Úgy érzem, van mit tennem,
komoly segítséget adhatok a fiataloknak. Sajnos egyelőre négy növendéknél
többet nem tudtam felelősséggel elvállalni, hiszen így is, amikor
bemutatóim, fellépéseim vannak, át kell csoportosítanunk az óráimat.
- Egy ilyen karrier- és teljesítménycentrikus pályán, mint amilyen az operaénekeseké, rendkívül fontos a biztos, stabil családi háttér. Nélküle el sem tudnám képzelni az életemet, azért nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy van egy megértő férjem és egy 5 és fél éves kisfiam. Szerencsére édesanyám is velünk van még, aki a zenei pályám lelki elindítója volt.
- Tulajdonképpen minden pályán ugyanaz a négy dolog kell ahhoz, hogy valakiből sikeres ember legyen: tehetség, ambíció, szorgalom és idő.
Sok olyan magyar operasztár él Nyugat-Európában, akit idehaza nemcsak a szélesebb közönség, hanem gyakran még a szűkebb szakma sem ismer. Hírhedt példa a bécsi, párizsi, stuttgarti operaházakban ünnepelt szopránénekesnő, Várady Júlia esete, akinek menedzserével szóba sem álltak a budapesti operaház titkárságán, mert még nem hallották a művésznő nevét... Szilágyi Károly, a kitűnő baritonista szintén keresett vendégművész Európában, mégis mint mondja egészen más érzés, ha Magyarországon énekelhet. Most ismét hallhatjuk a szabadtérin, ahol az Aidában Amonasro szerepét énekli.
- Nem épp szokványos módon. Nyolc évig villanyszerelő voltam, munka mellett, esti tagozaton szereztem meg az érettségit, közben énekelni is tanultam Nagyváradon. 1971-ben bekerültem a Kolozsvári Magyar Opera kórusába, a következő évben pedig felvettek a kolozsvári zeneakadémiára, ahol 1977-ben szereztem diplomát. Még ugyanabban az évben megnyertem egy nagy nemzetközi énekversenyt Barcelonában. A kolozsvári társulat magánénekese lettem, ami nagy szó volt, mert akkoriban az is előfordult, hogy friss diplomával rendelkező operaénekest a hallássérültek iskolájába küldtek énektanárnak. Különös dolog volt a hetvenes évek végén magyar nemzetiségű operaénekesnek lenni Erdélyben: vállveregetve megtűrtek bennünket. Működött ugyan a Kolozsvári Magyar Opera mert megszűntetni nem merték , de csak szükséges rossznak tekintették. A fizetésem olyan kevés volt, hogy abból nem tudtam volna otthont teremteni, ezért megpróbáltam máshol is munkát vállalni. 1980-ban évi harminc előadásra szerződést kaptam a Gelsenkircheni Zenés Színháztól, mellette szezononként negyven előadáson Kolozsvárott is énekeltem. Négy és fél évig ingáztam a két színház között. Később, hogy közelebb legyek Kolozsvárhoz, átszerződtem Grazba. Egy Rigoletto-bemutatóra azonban nem kaptam meg időben az útlevelet, hiába várt rám húsz napig a színház. Végül Sólyom-Nagy Sándort kérték fel helyettem, én pedig úgy szégyelltem magam, hogy nem is mentem oda többet. Nem akartam magyarázkodni, hiszen úgysem értették volna meg, hogy Romániában másként működtek a dolgok.
- Most az esseni operához fűz állandó szerződés, amelynek megkötésekor nagy hibát követtem el: vállaltam, hogy vendégszerepléseimet az esseni műsortervhez igazítom. Emiatt sok ajánlat elmegy mellettem, s csak azokkal az operaházakkal tudok dolgozni, amelyek vállalni tudják az egyeztetést az esseniekkel. Az utóbbi években sokszor énekeltem Wiesbadenben, Drezdában, Münchenben, felléptem a Berlini Filharmonikusokkal, és természetesen Essenben is rengeteg feladatom van, szinte az összes nagy bariton főszerepet énekelem.
- Kényelemből. Az esseni színháztól 60 méternyire vettem egy házat, ott élek a feleségemmel és a kislányommal. Nagyon jó fizetést ajánlottak, némelyik német operaház igazgatója sem keres annyit, mint én. Azt is mondhatnám, három másik énekest tudtak volna szerződtetni azért az összegért. Az is igaz, a szerepkörömben egyedül vagyok, nincs szükségem segítségre, mert nem szoktam előadást lemondani.
- Még román állampolgárként a nyolcvanas évek közepén a Traviata öreg Germontjaként és Rigolettóként léptem fel Budapesten. Az utóbbi években a szegedi szabadtérin az Otellóban, majd A trubadúrban együtt dolgoztam Vámos Lászlóval, aki meghívott az Operaházba is. Halála után már nem volt fontos a fellépésem. Valakitől azt hallottam, azért nem hívnak, mert sok a jó bariton Magyarországon is, nekem pedig úgy sincs időm, és egyébként is biztosan horribilis gázsit kérnék. Valójában senki sem keresett meg, én pedig nem kínálhatom magam, mint egy piaci portékát. A mostani Szegedi fellépésem is bizonyítja, ha hívnak, szívesen jövök, mert szeretnék Magyarországgal szorosabb kapcsolatot tartani.
Ez a cikk 1997. július 25. óta olvasható lapunkban.